Tombor Zoltán

(1973–) fotográfus

Tombor Zoltán (Budapest, 1973. március 15. –) Budapesten élő és alkotó fotográfus. Autodidakta, tizenévesen ismerkedett meg a fotográfia alapjaival és 1995 óta hivatásszerűen fényképez.

Tombor Zoltán
Született1973. március 15. (51 éves)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafotográfus
SablonWikidataSegítség

Biográfia szerkesztés

Tombor István és Szecsődi Sára gyermekeként született Budapesten. Középiskolai tanulmányait követően kezdett komolyabban érdeklődni a fotográfia iránt. Karrierje Magyarországon kezdődött, majd 2003-ban Milánóba költözött, ahol főként divat-, reklám- és portré felkéréseket teljesített. 2011-ben feleségével Tombor Nellivel New Yorkban telepedett le, majd kilenc év után hazaköltöztek Budapestre.

Fotográfiai munkássága szerkesztés

Műfaji besorolása nehéz, a klasszikus értelemben vett portré- és divatfotó mellett csendéleteket, tájképeket készít és dokumentarista sorozatokon is dolgozik.

Karrierje kezdetén 1995 és 2003 között Budapesten fotózott, divatsorozatokat készített és kamerája elé álltak olyan ismert személyek, mint Alföldi Róbert, Andy Vajna, Christopher Lambert, Csányi Sándor, Cserhalmi György, Dobó Kata, Eddie Murphy, Eperjes Károly, Ernyey Béla, Eszenyi Enikő, Friderikusz Sándor, Für Anikó, Gryllus Dorka, Gubás Gabi, Hámori Gabriella, Hernádi Judit, Ines Sastre, Kolovratnik Krisztián, Koltai Lajos, Kulka János, Malek Andrea, Marozsán Erika, Ónodi Eszter, Rost Andrea és Sophie Marceau.

2003-ban egy olasz fotóügynök segítségével Milánóba költözött, hogy munkáját bemutassa a nemzetközi piacon. A következő nyolc évben közreműködött többek között a Conde Nast kiadó Vogue és Vogue Gioiello magazinjainak, a Hearst és a Mondadori kiadóknak, a La Perla és Revlon márkáknak, valamint készített videóklippet Marc Almond-nak és a Crazy P-nek. 2011-ben szerződtette az amerikai See Management és még ebben az évben New York-ba költözött. Képeit publikálta többek között a Vogue, a Harper’s Bazaar, a Time, a The Last Magazine, a Sunday Times Style, a Vman és a Kinfolk magazinok, és olyan márkáknak közreműködött, mint a DKNY, a Net-a-porter, a Theory, a 3.1 Phillip Lim, John Lewis és Avéne cosmetics. Fényképezte Alicia Keys-t, Letitia Wright-ot Shirin Neshat-ot, Francesco Clemente-t, Lauren Ridloff-ot, Dev Hynes-t, Thom Browne-t, Justin Peck-ket és Fabien Baron-t.

2015-ben megalapította saját, évente megjelenő kiadványát, a Supernation Archiválva 2019. május 7-i dátummal a Wayback Machine-ben-t, mely divat és dokumentarista sorozatait mutatja be.

Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Újságírók Országos Szövetségnek, a New York-I International Center of Photography-nak és a Professional Photographers of America szervezetnek.

Kommercionális ügynöksége a Darling Creative Ltd, művészeti alkotásait az Einspach Fine Art & Photography galéria értékesíti, szindikációs ügynöksége a Trunk Archive.

Publikációk szerkesztés

Kiállítások szerkesztés

Önálló szerkesztés

  • 2021 Fényterápia / Light Therapy – Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
  • 2019 Hazafelé – Société Budapest
  • 2011 Absolutly – Tőzsdepalota – Váci utca 1, Budapest
  • 2009 Mode Hongroise – Párizsi Magyar Intézet
  • 2005 Aids Jótékonysági Gála – Monte-Carlo

Csoportos szerkesztés

Díjai, elismerései szerkesztés

Linkek szerkesztés