Főmenü megnyitása

VII. Bonifác (ellenpápa)

(VII. Bonifác szócikkből átirányítva)

VII. Bonifác, vagy eredeti nevén Franco Ferrucci (? – 985. július 20.) volt az egyház történetének 14. ellenpápája. A VI. Benedek pápa pontifikátusa alatt kitört császárellenes lázadás felforgatta az örök várost, és még évekig nem is hagyta nyugodni Róma nemeseit. Franco kétszer is a pápai trónra került, de sohasem legálisan. Hosszas hatalomhajhászása többeket eltiport, amiért keserű vég várt rá.

VII. Bonifác
Franco Ferrucci
VII. Bonifác ellenpápa
VII. Bonifác ellenpápa

Ellenpápa
Uralkodási ideje
974
Életrajzi adatok
Született ?
Róma
Elhunyt 985. július 20.
Róma
NyughelyeSzent Péter-bazilika

Rómában látta meg a napvilágot, apját Ferruciusnak hívták. A történelem lapjai némák maradtak személyéről mindaddig, amíg a Crescenti család Nagy Ottó császár halála után egy évvel, 974 júniusában felkelést nem szít a városban a német befolyás ellen. Ez egyben azt is jelentette, hogy a nagy hatalmú család és támogatóik első számú ellenségévé vált maga az egyházfő, VI. Benedek pápa is. A régi uralom visszaállításáért harcba álló rómaiak az Angyalvár tömlöceibe vetették Benedeket, és a bíboros-diakónus Franco atyát tették meg a keresztény egyház fejének. Franco hamarosan felvette a Bonifác nevet, majd utasítást adott, hogy fojtsák meg a raboskodó pápát, mert addig nem szentelhetik fel legálisan egyházfőnek, és ha késlekednek, az ifjonti császár, II. Ottó karjai elérik az örök várost.

A krónikák szerint Bonifác 974-ben egy jó bő hónapot töltött el a Lateránban, de nem szentelték fel pápává. Ekkor megérkezett Rómába a császár egyik követe, Sicco gróf, aki hosszas megbeszélések során kiharcolta, hogy a római pápaválasztó zsinat VII. Benedeket ültesse Szent Péter trónjára. Benedek császárhű volt, de nemesei származása miatt a rómaiak jelentős része is elfogadta. Bonifác uralmának októberben véget vetettek. Az ellenpápa bukását látva elmenekült a városból, de előtte kifosztotta a Vatikán1 Bazilikát. Busás zsákmányával Konstantinápolyba menekült, ahol a császár kegyeibe fogadta.

Bizánci száműzetése során Benedek kiközösítette őt, de Bonifác híveinek felbuzdításával és a konstantinápolyi császár támogatásával többször is lázadást szervezett ellene. Azonban az idő igazán akkor érkezett el a visszatérésre, amikor Benedek halála után nemsokára, 983. december 7-én II. Ottó császár is örök álomra szenderült. Mire Rómába érkezett a pápaválasztó zsinat már hivatalába iktatta XIV. Jánost. Bonifácnak 984 áprilisában sikerült megdöntenie János trónját, és a szerencsétlen egyházfőt az Angyalvár várbörtönébe vetette, ahol négy hónappal később éhen halt (mások szerint megmérgezték).

A hatalomvágy megszállottjává vált Bonifác ebben az időben. A klérus nem akarta legálisan felszentelni hivatalába, és a megrendült nép sem segítette a vad Bonifác céljait. Ő azonban legitimnek tartotta uralkodását, amelynek kezdetét VI. Benedek elűzésétől (974) számította. Több mint egy évig tartott Bonifác rémuralma, amikor 985. július 20-án hirtelen meghalt. Ennek okát aztán sokan találgatták, de fény sosem derült a hirtelen halálesetre.
Miután Bonifác meghalt, a feldühödt tömeg elragadta a holttestet, és rémes bosszút álltak az ellenpápán. Végigvonszolták földi maradványait a város utcáin és végül meztelenre vetkőztetve, sebekkel borított testét Marcus Aurelius szobra elé vetették, amely akkoriban a lateráni palota előtt állt. Másnap reggel a klérus emberségből eltávolította a testet, és keresztény szokások szerint eltemette azt.