Vajkai érseki szék

A Vajkai érseki szék (szlovákul Zemianska stolica arcibiskupských predialistov vo Vojke nad Dunajom) az Esztergomi érsekség egyik katonai rendeltetésű széke, elsősorban a Csallóközben, mely székhelyéről Vajkáról kapta nevét. Hivatalosan 1855-ig nem tagozódott be a vármegyei rendszerbe, gyakorlati működése azonban gazdasági okok és az ebből eredő hivatali nehézségek miatt már ennél valamivel korábban megszűnt. Ezen székekben egyházi nemesek laktak, fő birtokaik Vajka mezővárosában voltak, ezen kívül Doborgazon, Keszölcésen, Bacsfán, Pinke- és Mórockarcsán,[1] Kisalbáron, valamint Szentgyörgyúr,[2] Bense, Péterfa és Dohafa pusztákon, illetve Pozsonypüspöki mezővárosában.

TörténeteSzerkesztés

Vajka első fennmaradt írásos említése 1186-ból való, de az irat hitelessége vitatott.[3]

1495-ben a pozsonyi káptalantól kapott ajándékba a vajkai és doborgazi (!) szék bort.[4]

A vajkai érseki nemesek is részt vettek Esztergom török alóli felszabadításában (1683) és 1809-ben a győri csatában az érsek bandériumaiban.

Amadé Ferenc halála után a nádori tisztségben, fia Amadé Tádé követte, akit 1825-ben nevezett ki az érsek. Beiktatására azonban országgyűlési és egyéb teendői miatt, csak 1828-ban került sor a külsőségek mellőzésével. Őt 1831-ben császári és királyi zenegrófnak nevezték ki, minek folytán 1832-ben lemondott nádori tisztségéről, mely funkció ügyeivel amúgy sem foglalatoskodott. Mivel 1831-1838 között az esztergomi érseki szék betöltetlen maradt, új nádor kinevezésére csak 1842-ben került sor Nádasdy Lipót személyében. Az említett évtized alatt azonban a szék önkormányzati szervezete leépült, gyakorlatilag a tisztviselők megfogyatkozott száma miatt a gyakorlati ügyintézés ellehetetlenült. Az új nádor beiktatását követően azonban a közgyűlési jegyzőkönyvek vezetése már nem folytatódott, valószínűleg a súlyos működési zavarokkal küzdő vajkai szék önkormányzata az 1848-as forradalomig csendben elsorvadt.[5]

A szék pecsétje például 1732-ből ismert.[6] A bandériumi zászlót a 18. század végén a vajkai templomban tartották (hasonlóan a verebélyiekhez).[7]

A doborgazi egyházi nemesek aranymosással is foglalkoztak Tejfalun.[8]

Fennmaradt iratanyagaSzerkesztés

A vajkai érseki szék "levéltára" Vajkán a szék házában lehetett. A szék megszűnte után a vajkai Molnár család őrizte, majd annak a 19. század második felében történt kihalása után a helybeli templomba került (sekrestyében, ill. befalazva). 1970-ben a somorjai tájházba került, majd 1978-ban Püspöki Nagy Péter közreműködésével a pozsonyi Állami Területi Levéltárba.

TisztségviselőiSzerkesztés

NádorokSzerkesztés

 
Amadé Tádé

Az élen álló nádor, aki általában országos főnemes is volt, az érseknek felelt. Ismertek közülük:

JegyzetekSzerkesztés

  1. Vö. DLDF 248602; Somogyi 2005, 87 (Irodalmi Szemle)
  2. Ipolyi Arnold 1859: Magyar műemlékek. Archaeologiai Közlemények 1.
  3. František Oslanský 2012: Šľachta ostrihomského arcibiskupa na prelome 13. a 14. storočia. In: Bitka pri Rozhanovciach v kontexte slovenských a uhorských dejín. Košice, 312.
  4. Rastislav Luz 2018: Účtovné registre Bratislavskej kapituly 1417-1529. Bratislava, 204 XXIII/No. 100 "ad sedem Wayka et Dobergas vasa V per flor. XII. Facit flor. LX"
  5. Kocsis 1997, 22-23.
  6. Egon Vedrödy – Miroslav Lacko 2018: Rod Vedrödy - Dejiny a genealógia šľachtického rodu. Bratislava, 37.
  7. Vedrödy - Lacko 2018, 49 64. jegyzet.
  8. Uzsoki András 2004: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához. Rudabánya, 19-20.
  9. Fazekas István 2005: Oláh Miklós esztergomi érsek udvara (1553–1568). In: G. Etényi Nóra – Horn Ildikó (szerk.): Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16–17. században. Budapest, 351.
  10. Ethey I, 104; Csemadok - Egyházgelle
  11. Ozorai 1887, 142; 1723. évi CXXVIII. törvénycikk; PLE, Acta Radicalia, Classis R, cap. 34 No. 27 Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben

ForrásokSzerkesztés

  • Csiba Balázs 2017: Genealógia predialistov z Dobrohošťa do začiatku 15. storočia. In: Ingenii laus - Zborník štúdií venovaný jubilujúcemu prof. PhDr. Jánovi Lukačkovi, CSc.
  • Kocsis Aranka 1997: A vajkai szék nemesei. Pozsony.
  • Ethey Gyula 1940: A vajkaszéki insurrectio és Gellemegye. In: Császár István (szerk.): A Toldy-kör évkönyve 1940. Pozsony, 98-104.

Külső hivatkozásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés