Venetói nacionalizmus

A venetói nacionalizmus (olaszul: venetismo, azaz „venetizmus”) egy nacionalista, de elsősorban regionalista mozgalom, amely Olaszországban Veneto régió és a Velencei Köztársaság egykori területén jellemző. A mozgalom követői Veneto és az egykori Velencei Köztársaság területén nagyobb autonómiát szeretne illetve elősegíteni a velencei nyelv és kultúra újrafelfedezését. Paolo Possamai vicenzai születésű író szerint a venetismo nem más, mint „A venetóiak és velenceiek azon erőfeszítése, hogy elismerjék kultúrájukat és autonómiájukat”.

Történelmi háttérSzerkesztés

A Velencei Köztársaság amely 697 és 1797-ig, 1100 évig állt fenn, az akkori világ első modern köztársaságai közé tartozott. Miután a Genovai Köztársasággal folytatott hosszú háborúban legyőzték a Genovai Köztársaságot, a Velencei Köztársaság vált a legnagyobb hatalmú állammá a mediterrán térségben. A köztársaság a Pó-síkság legnagyobb részét uralta, emellett a mai Szlovénia, Horvátország és Görögország területén is voltak fennhatóságuk alá tartozó területek. Így vált a Velencei Köztársaság a 14. és 16. század között a nyugati világ egyik vezető hatalmává. Az itáliai háborúk következtében a köztársaság lassú hanyatlásnak indult. 1797-ben a Campo Formió-i béke értelmében a terület két nagyhatalom megszállása alá került: Velence, Isztria és Dalmácia a Habsburg Birodalomhoz került, míg a köztársaság többi területe francia forradalmi csatlós államok fennhatóság alá került. Napóleon bukása után a terület osztrák kézbe került, a Lombard–Velencei Királyság része lett. 1848-ban az itáliai forradalmak sorában a velenceiek is fellázadtak a Habsburg uralom ellen és rövid időre kikiáltották a Szent Márk Köztársaságot.

1866-ban az porosz–osztrák–olasz háborút lezáró prágai béke értelmében Velencét és Veneto tartományt a Habsburgok átengedték az Olasz Királyságnak. A királysághoz népszavazás útján kerültek, ahol a többség az olasz egységállamhoz való csatlakozást támogatta: 1866. októberében váltak a királyság területévé.

A csatlakozást követő időszakban sokan emigráltak Észak és Dél-Amerikába, főleg Brazíliába és Argentínába (1876 és 1900 között 1.787.783 fő vándorolt ki, a terület akkor magába foglalta a mai Veneto és Friuli-Venezia Giulia régiókat.[1]), közben megtartották saját kultúrájukat és nyelvüket, annyira hogy Rio Grande do Sul államban élő velenceiek leszármazottjai a mai napig egymást közt a talian nyelvet beszélik.[2]

Két világháború és a köztes időszakSzerkesztés

 
Triveneto térképe

Az első világháború után megerősödtek a velencei autonomista mozgalmak, köztük sok baloldali és jobboldali szervezet jött létre. 1920-ban a szocialista és köztársasági szellemiségű, trevisói székhelyű La Riscossa napilapban egy cikkben azt írta, hogy „Az olasz egységállamnak nincs értelme”.[3] Guido Bergamo az Olasz Republikánus Párt képviselője azt írta, hogy „A venetói probléma olyan égető, hogy fenn kell tartanunk a velenceiek lázadását. Állampolgárok, ne fizessünk adót, ne ismerjük el a római központi kormányt, üldözzük el a prefektusokat, az adóbevételeket fordítsuk Veneto javára!”.[4]

Benito Mussolini hatalomra kerülésével veszélybe kerültek az autonomista törekvések: Mussolini betiltatta a venetói nyelv iskolákban való tanítását. A második világháborút követően az Olasz Köztársaság kikiáltása után a venetói autonómiai törekvéseket támogatók elvesztették jelentőségüket. Annak ellenére, hogy Mussolini a velencei nyelvet be akarta tiltatni, ezen kísérletet megbukott. A tartomány Mussolini után az Olaszország politikai életét 1948 és 1992 között meghatározó és állandó kormánypárt az Olasz Kereszténydemokrata Párt egyik fellegvárává vált, ami a tartomány erős katolikus egyházzal való kötődésének köszönhető.[5]

A második világháborúig létezett az úgynevezett Három Veneto (Triveneto) területe: Venezia Euganea (mai Veneto és Friuli-Venezia Giulia régióból Pordenone és Udine megye területe), Venezia Tridentina (mai Trentino-Alto Adige) és Venezia Giulia (Friuli-Venezia Giuliából Trieszt megye, illetve Szlovénia nyugati része és Horvátországon belül az Isztriai-félsziget területét fedi le), ez 1948-ban megszűnt, ugyanis az Olasz Alkotmány különleges jogállású régiónak minősítette Friuli-Venezia Giuliát és Trentino-Alto Adigét. Trentino-Alto Adige a régi Venezia Tridentina (és az osztrák Tirol 1919-ben elfoglalt déli területrészeit) területét fedte le, míg Friuli-Venezia Giulia esetében a tartományhoz csatolták a mai Pordenone és Udine megye területét, a régi Venezia Giuliából csak a mai Trieszt megyét csatolták az újonnan létrejött régióhoz, a többi terület jugoszláv fennhatóság alá került.[6]

A második világháború utáni időszak, gazdasági fellendülés és az autonomista mozgalmak megerősödéseSzerkesztés

A háború utáni időszakban, az 1960-as években komoly gazdasági fejlődés ment végbe Venetóban, amely főleg a kis és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitikának volt köszönhető, ekkor alakult meg többek közt Trevisóban a Benetton-csoport.[7] Ugyanakkor az állam ezt felismerte növelte a vállalkozások adóterheit, hogy az elmaradott és korrupt dél-olasz tartományok gazdasági problémáit tudják megoldani. A régióban időközben megalakult a Venetói Regionalista Autonómiai Mozgalom, amely Veneto, mint közigazgatási régió elismerését követelte. 1970-ben a közigazgatási reform következtében több más régióban, így Veneto régió közigazgatási egységként jön létre és Venetónak is lett regionális tanácsa (consiglio regionale), amely a regionális törvényhozó szerv szerepét látja és lett regionális kormányzósága (giunta regionale), amely a végrehajtó hatalmat gyakorolja.

Az 1970-es években mindezek ellenére tovább erősödtek az autonomista mozgalmak: előtérbe került a velencei nyelv és történelem ápolása, így jött létre 1979 decemberében a Venetói Liga, amely az Északi Liga elődje volt.

1990-es években megalakult a Veneto Legderűsebb Kormánya (Veneteo Serenissimo Governo, becneveükön: Serenissimi ) néven egy szeparatista csoport, amely Veneto régió és Velence függetlenségét követelte Olaszországtól. 1996. augusztusában egy kongresszusukon kikiáltották Veneto függetlenségét, majd 1996. szeptember 15-én az Északi Liga Velencében kikiáltotta Padania függetlenségét. A mozgalom több alkalommal is jelentkezett kalózrádió és televízió adásokkal: 1997. március 17-én 20 órakor a Rai Uno TG1 híradóját Veneto déli részén és Emilia-Romagna egyes részein nem lehetettt fogni, mert a Rai Uno sávján a mozgalom kalózadása volt látható. Legemlékezetesebb akciójuk 1997. május 9.-i hajnalra történt, amikor a mozgalom néhány fegyveres tagja elfoglalta Velencében a Szent Márk teret és Campanile harangtornyot. [8]

Egyes venetisták úgy vélik, hogy a venétek az olasztól különálló nemzetnek számítanak. A mozgalom radikális képviselői az 1866-os népszavazás eredményét is kifogásolják, amellyel a régió az Olasz Királyság részévé vált és ugyanígy megkérdőjelezik az 1946-os népszavazást is amivel megszületett az Olasz Köztársaság.[9]

2014 júniusában a Venetói Regionális Tanács nagy többséggel fogadott el egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi a függetlenségről szóló népszavazás kiírását. 2014 júliusában a regionális kormányzóság jóváhagyta a törvénymódosítást 1331/2014-es regionális törvény néven.[10] 2015. június 24-én az olasz Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a tervezett népszavazást, mert alkotmányban rögzített az olasz egységes állam.

Politikai pártokSzerkesztés

A régió függetlenségi törekvéseit képviselő pártoknak nagy segítséget jelentett, hogy 1970-ben Veneto régió intézményesen létrejött. 1979 és 1991 között a Venetoi Liga képviselte ezen törekvéseket, majd 1991-től helyét az Északi Liga vette át, amely az 1996-os olaszországi parlamenti választásokon több mint 30%-ot ért el a régióban.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Statistiche emigrazione italiana 1800. italianinelmondo.ws. (Hozzáférés: 2017. január 9.)
  2. Talian - il dialetto veneto brasiliano. italiani-inbrasile.blogspot.hu, 2014. február 28. (Hozzáférés: 2017. január 9.)
  3. l tanko, il referendum e la questione veneta. raixevenete.com, 2014. április 8. [2017. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 9.)
  4. Bergamo: Federalista, venetista e contro il governo. miglioverde.eu. (Hozzáférés: 2017. január 9.)
  5. L’era Kissinger e il Veneto «È la roccaforte della Dc». mattinopadova.gelocal.it, 2013. április 11. (Hozzáférés: 2017. január 9.)
  6. La nascita della Costituzione. nascitacostituzione.it. (Hozzáférés: 2017. január 9.)
  7. Il boom economico del 1960. radiobirikina.it. (Hozzáférés: 2017. január 2.)
  8. 1997, Venezia. Assalto indipendentisti campanile S. Marco - Telegiornale, ediz. originale. (Hozzáférés: 2020. augusztus 28.)
  9. L’ Italy is the squatter Lombardo-Veneto. palmerini.net, 2007. augusztus 2. [2017. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 9.)
  10. Legge regionale 19 giugno 2014 n. 16. venetosi.org. (Hozzáférés: 2017. január 9.)

ForrásokSzerkesztés