Volf György

Volf György (Törökbálint, 1843. október 3. – Budapest, 1897. szeptember 13.) nyelvész, gimnáziumi tanár, gimnáziumi igazgató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1877), majd rendes (1894) tagja. Demeczkyné Volf Irma festőművész édesapja.

Volf György
Erdélyi Mór felvétele (1897)
Született	1843. október 3. Törökbálint
Elhunyt	1897. szeptember 13. (53 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Gyermekei	Demeczkyné Volf Irma
Foglalkozása	nyelvész, gimnáziumigazgató
Sírhelye	Fiumei úti sírkert (34/1-2-3)
A Wikimédia Commons tartalmaz Volf György témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Élete

Német ajkú, hétgyerekes parasztcsaládból származott, apja szőlősgazda volt. Papi pályára készült, de apja korai halála után a család elszegényedett és neki – középiskolai tanulmányai helyett – munkát kellett vállalnia. Három évig az iskolamester mellett segédtanító volt, de mindenféle munkát elvállalt, hogy eltarthassa magát. Tizenötéves korában kezdhette meg a gimnáziumot, huszonhárom éves korában fejezte be, magyarul is itt tanult meg. Jeles bizonyítványa ellenére nem lehetett pap, a felvételin hátrányba került, ezért a tanári pályát választotta, huszonhét éves korában szerzett egyetemi diplomát.

A budapesti V. kerületi főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a budapesti egyetemen hallgatott klasszika-filológiai, magyar és német nyelvi és irodalmi előadásokat. 1869. április 13-tól 1870. július 30-ig helyettes tanár volt a fővárosi IV. kerületi, 1872-ben pedig rendes tanár a II. kerületi főreáliskolában. 1873-ban az akkori VI. kerületi főreáliskolához helyezték át. Néhány évvel később a tanárképző-intézet gyakorló főgimnáziumához nevezték ki, melynek 1890-ben igazgatója lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1877. május 24-én levelező tagjává, 1894-ben rendes tagjává választotta. 1892-ben királyi tanácsosi címet kapott, 1897-ben a budapesti tanárvizsgáló bizottság alelnöke és ugyanazon év szeptember 13-án az akadémia nyelvtudományi bizottságának elnöke lett. Váratlanul hunyt el 1897. szeptember 13-án.

Munkássága

Nyelvtudományunk történetében ortológusharcain kívül főként a középkori magyar szövegek kiadásával örökítette meg nevét. A nyelvemlékekkel való foglalkozás vezette a honfoglaláskori műveltség kérdéseinek tárgyalásához. A kortársak pedagógiai munkáját is elismeréssel említik.

Az 1870-es években két, a későbbi pályafutását alapvetően meghatározó személlyel találkozott, akik a kiegyezés utáni magyar kulturális élet aktív szereplői voltak: Szarvas Gábor a nyelvészet, Kármán Mór pedig a pedagógia felé vonzotta. A Magyar Nyelvőr megindulásától kezdve markáns ortológus álláspontot képviselve írta cikkeit, vett részt az ortológus-neológus vitában. Munkásságának maradandóbb és meghatározóbb része a nyelvemlékkiadás területén kifejtett tevékenysége. 1874-ben a Magyar Tudományos Akadémia indította el a második nagy nyelvemléksorozatot, a Nyelvemléktárat. A sorozat 15 kötetben, az addig ismert magyar nyelvű kódexeket tartalmazza. A kiadvány szerkesztői Budenz József, Szarvas Gábor és Szilády Áron, a kódexek közreadója többnyire Volf György, csak a III. köteté Komáromy Lajos és Király Pál. A Nyelvemléktár szövegkiadási elveiről az I. kötet előszavában ír Volf: a kódexek helyesírását modernizálják, a hangjelölést egységesítik. A hatalmas vállalkozás mindenképpen tiszteletre méltó teljesítmény, azonban ezek a beavatkozások a szövegközlések mai, tudományos (leginkább nyelvészeti) használhatóságát jelentősen csökkentik. A 19. századi sorozatoknak az is a hiányossága, hogy nem közlik a magyar szövegek latin eredetijét.

Szövegemlékeink első nagy, gyűjteményes kiadása, a Régi Magyar Nyelvemlékek című sorozat utolsó két kötetének megjelentetésében is részt vállalt Volf György. Az első négy kötet (I–III., IV/1.) 1838–1846 között Döbrentei Gábor gondozásában készült, majd halála után (1851) Toldy Ferencet bízza meg az Akadémia a negyedik kötet befejezésével. A kötet első felét, a Guary-kódexet még 1846-ban kinyomtatta Döbrentei, de a másik fele és a bevezetés – mire mint készre hivatkozott a szerkesztő – sem kinyomtatva, sem kéziratban nem került elő. Toldy sem fejezte be az Egyházi vegyes könyv (Winkler-kódex) sajtó alá rendezését, a IV/2. kötet lezárása előtt az V. kötetet, a Jordánszky-kódexet nyomtatta ki, de halála miatt ismét csak töredékes könyvek maradtak. Végül Volf Györgyre bízták a két kötet lezárását. A IV. kötet a Guary- és a Winkler-kódexet tartalmazza, az V. pedig a Jordánszkyt. Mindkettő (IV/2., V.) 1888-ban jelent meg Volf György gondozásában.

Volf György - kódexkiadói tevékenysége mellett - bekapcsolódott a Magyar nyelvtörténeti szótár szerkesztési munkálataiba is. Budenz József és Szarvas Gábor felhívására indult meg a történeti magyar nyelv szókincsének összegyűjtése, eredetileg csak a kódexirodalom körében. A kezdeményezést felkarolta a Magyar Tudományos Akadémia, és úgy határozott, hogy a készülő szótár (a szógyűjtést a nyomtatványokra is kiterjesztve) a 18. század végéig minden régi magyar irodalmi mű szóanyagának a tárháza legyen. Az anyaggyűjtés (1874-1878) és a rendszerezés (1879-1880) után az Akadémia Volf Györgyöt - aki kezdetben részt vett a szerkesztési munkákban is - bízta meg a szerkesztési Utasítások kidolgozásával.

Volf György a nyelvemlékekkel kapcsolatos munkái nyomán kezdett érdeklődni művelődéstörténeti témák iránt is. Tanulmányt írt arról, hogy kiktől tanult a magyarság írni, olvasni. Egy másik írásában a korszakban elterjedt nézettel szemben, mely szerint a honfoglaló magyarok a szlávoktól tanulták volna a latin betűs írást, azt igyekezett bizonyítani, hogy a Velence környéki olaszok voltak a tanítómestereink. Ezt a gondolatot folytatva, egy újabb értekezésében azt fejtegette, hogy nem a szlávok, hanem az olaszok voltak a magyarok első térítői. Más őstörténeti munkájában arról ír, hogy miféle szlávok laktak a honfoglalás idején hazánkban, és mi jellemzi az akkori magyarok műveltségét.

Munkásságának másik nagy területe a tanügy volt. Élete javát, több mint két évtizedet, a középiskolai tanárképzés szolgálatában töltötte mint a tanárképző intézet gyakorló főgimnáziumának a tanára, majd igazgatója. Kármán Mórral együtt dolgozott a német és magyar nyelvi és irodalmi tanítás módszertanának a fejlesztésén. Részt vett a közoktatási tanács, a tanárvizsgáló bizottság, a Pedagógiai Társaság és a tanáregyesület működésében, ez utóbbinak Közlönyét szerkesztette is. A pedagógiai irodalmat a Magyar Tanügy hasábjain értékes munkálatokkal gazdagította.

Emlékezete

Síremlékét 1899. április 23-án leplezték le a Kerepesi úti temetőben. Törökbálint hazafias közönsége szülőházát márvány emléktáblával jelölte meg, melyet 1907. szeptember 13-án lepleztek le.

Cikkei

Cikkei megjelentek a Magyar Nyelvőrben (1872-től), a Hunfalvy-Albumban (1891), a Nyelvtudományi Közleményekben (1885., 1895-1896.), a Budapesti Szemlében (1879-1880., 1891-1894.), a Budenz-Albumban (1884.) az Egyetemes Philologiai Közlönyben (1881-1882., 1890., 1892.), az Akadémiai Értesítőben (1892, 1895.), a Magyar Tanügyben (1872., 1876., 1879., 1883-1884.), a Tanáregylet Közlönyében (1872. 1884-1890.), az Irodalomtörténeti Közleményekben (1891).

Kisebb-nagyobb közlemények 1886-tól a következő lapokban: Fővárosi Lapok, A Hon, Független Lapok, Egyetértés, Pesti Napló, Pesti Hirlap, Budapesti Hirlap, Nemzet, Hazánk és a Külföld, Népnevelők Lapja, Természettudományi Közlöny, Jogtudományi Közlöny, Magyar Könyvszemle, Könyvkiállítási kalauz, Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben.

Főbb munkái

• Nyelvemléktár. Régi magyar codexek és nyomtatványok. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi bizottsága
  • I. Bécsi codex - Müncheni codex. Budapest: M. T. Akadémia Könyvárusi Hivatala. 1874.
  • II. Weszprémi – Peer – Winkler – Sándor – Gyöngyösi – Thewrewk – Kriza – Bod codex. Budapest: M. T. Akadémia Könyvtárusi Hivatala. 1874.
  • IV. és V. Érdy-Codex I. és II. Budapest: M. T. Akadémia Könyvkiadói Hivatala. 1876.
  • VI. Tihanyi – Kazinczy – Horváth codex. Budapest
  • VII. 1878. Ehrenfeld-, Simor-Cornides-Codex Szent Krisztina élete. Vitkovics-Lányi-Codex.
  • VIII. 1879. Szent Margit élete, Példák Könyve, Könyvecske a szent apostoloknak méltóságáról, Apor-, Kulcsár-Codex.
  • IX. és X. k. 1888. Érsekújvári-Codex,
  • XI. 1881. Debreczeni-, Gömöry-Codex,
  • XII. 1884. Döbrentei-, Teleki-Codex,
  • XIII. 1885. Festetics-, Pozsonyi-, Keszthelyi-Codex, Miskolczi töredék.
  • XIV. 1890. Lobkowitz-, Batthyányi-, Czeh-Codex. Az I-II. és IV-XIV. kötetekben a Régi Magyar Codexek irodalomtörténeti ismertetése).
• Az Ehrenfeld-Codex. A legrégibb magyar könyv ismertetése és hű lenyomata. Uo. 1881. (Különnyomat a Nyelvemléktárból).
• Bátori László és a Jordánszky-Codex bibliafordítása. Uo. 1879. (Akadémiai székfoglaló).
• Kiktől tanult a magyar írni, olvasni? (A régi magyar orthographia kulcsa). Uo. 1885. (Értekezések a nyelv- és széptudom. köréből XII. 6.).
• Régi Magyar Nyelvemlékek. Kiadta a M. Tudom. Akadémia. Uo. 1888. Két kötet. (VI. k. 2. osztály. Egyházi verses könyv: Winkler-Codex, V. k. A Jordánszky-Codex bibliafordítása, kiegészítve a Jankovich- és Csemez- Töredékkel).
• A magyar helyesírás alapja. Uo. 1894.
• Első keresztény térítőink, nyelvünk, írásunk és történetünk tanubizonysága szerint. Uo. 1896. (Különny. a Budapesti Szemléből). Székfoglaló).
• A m. kir. tanárképző-intézeti gyakorló gymnasium tanári karának irodalmi működése. Uo. 1896.
• A honfoglaló magyarok műveltsége. Uo. 1897. (Különny. az Akadémiai Értesítőből).
• Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás. Uo. 1897. (Különny. a Nyelvtud. Közleményekből).
• Volf György összegyűjtött munkái. Két kötet. Budapest, 1907–1914. (Demecki Mihály kiadása.)

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914.  
• Pintér Jenő. A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, 7. kötet. (Történeti és nyelvészeti irányok c. alfejezet.) (1930–1941.) 

Irodalom

• Waldapfel János: Volf György emlékezete − Magyar Paedagogia, VII. évf. 1898, 65−72. p.