XVI. Gergely pápa
XVI. Gergely pápa, eredeti nevén Bartolomeo Alberto (Mauro) Cappellari (Belluno, 1765. szeptember 18. – Róma, 1846. június 1.) 1831 – 1846 között római pápa.
| XVI. Gergely pápa | |||||
| a katolikus egyház vezetője | |||||
 | |||||
 | |||||
| Eredeti neve | Bartolomeo Alberto Cappellari | ||||
| Született | 1765. szeptember 18. Belluno | ||||
| Megválasztása | 1831. február 2. | ||||
| Beiktatása | 1831. február 6. | ||||
| Pontifikátusának vége | 1846. június 1. | ||||
| Elhunyt | 1846. június 1. (80 évesen) Róma | ||||
 | |||||
| XVI. Gergely pápa aláírása | |||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz XVI. Gergely pápa témájú médiaállományokat. | |||||
Reakciós hajlamúként ellenezte a demokratikus és modernizáló reformokat, azokat a liberalizmus és a laicizmus (elvilágosodás) álcájának tekintve. Ezekkel az irányzatokkal szemben a pápaság vallási és politikai tekintélyének megerősítésére törekedett (ultramontanizmus). A Mirari vos kezdetű enciklikájában „hamisnak és abszurdnak, vagy inkább őrültségnek” nyilvánította, hogy „mindenkinek biztosítani és garantálni kell a lelkiismereti szabadságot”. A véleményszabadságot szintén "veszedelmes tévedésnek" tartotta.[1][2]
Élete a pápaság előtt
szerkesztés1765. szeptember 18-án született Bellunóban Giovanni Battista Cappellari jogtudós és a nemesi származású Giulia Cesa-Pagani fiaként. Huszonkét évesen belépett a muranói San Michele kamalduli kolostorba, Mauro szerzetesi néven. 1786-ban szerzetesi fogadalmat tett, 1787-ben pappá szentelték. A rend generális prokurátorának asszisztenseként 1795-ben Rómába küldték, ahol alkalma volt megismertetnie magát mint kiváló tudóst, az eszméit nyíltan kifejtő Il Trionfo della Santa Sede... című műve 1799-es kiadásával. Ebben kitartott a szigorú katolikus tanok mellett a febronianizmussal és a jozefinizmussal szemben. A későbbiekben rendje apáti, főgondnoki és főhelynöki tisztséggel látta el. VII. Piusz pápa kinevezte a Különleges ügyek és az Inkvizíció Kongregációja konzulátorává, majd még később a püspökök vizsgáztatójává, valamint az egyetemek felülvizsgálatát végző pápai megbízottjává. XII. Leó pápa 1826-ban a Szent Kallixtusz-címtemplom bíborosává nevezte ki és megbízta a Hitterjesztési Kongregáció prefektusi tisztségével.
XVI. Gergelyt nagy határozatlanság után választották pápává. Végül a 45 bíborosból 32 szavazott Bartolomeo Alberto Cappellari bíborosra. Megkoronázása előtt azonban még püspökké kellett szentelni... A Gergely nevet vette fel, napjainkig ő az utolsó, a XVI. ezen a néven.[3]
Pápasága
szerkesztésMint pápa a hitbuzgó konzervatív bíborosoknak és Metternich hercegnek, a Habsburgok kancellárjának a választottja volt, akik olyan abszolutista pápát szerettek volna, aki nem ad utat a kor politikai őrültségeinek. XVI. Gergely pontosan ilyen pápa lett. Elutasított minden, az egyházat megújító, megerősítő, az új kor eszméit tükröző mozgalmat. Az 1832-es A Mirari vos kezdetű enciklikában „őrült eszmének” mondta ki, hogy mindenkinek biztosítani kellene a lelkiismereti szabadságot,[4] a sajtó-, a gyülekezési és az oktatási szabadságot az „eretnekség szennycsatornáinak” nevezte.[5]
Üldözte a katolikus hit ellenségeit, köztük főleg a szabadgondolkodókat és a szabadkőműveseket.[6]
Az egyházat tökéletesnek tartotta, ellensége volt minden új dolognak, a karbonárik forradalmi mozgalmától a vasutak építéséig.[7] 1831-ben betiltotta a pápai állam területén a gázlámpás közvilágítást és a vasutat, mivel mindkettőt Sátán útjának tartotta.[6][8]
Később, az állami gázlámpaprogram azonban még XVI. Gergely pápasága idején elindult. Az első három kísérleti köztéri gázlámpát a római Szent Márk téren hozták létre 1845-ben. Az első folyami gőzhajókat 1842-ben állították szolgálatba.[9]
Belpolitikája
szerkesztés
1831. február 4-én a pápai államot forradalom rázta meg, melyet – megfelelő katonai erő híján – Ausztria „bejövetelével” tudott csak megfékezni. A további megmozdulások miatt Ausztria mellett Franciaország csapatai is bevonultak és 1838-ig a pápai állam területén állomásoztak.
Politikájában készséggel támogatta Luigi Lambruschini bíboros, akit a pápa 1836-ban államtitkárának nevezte ki. Megtiltotta a vasútépítést a pápai állam területén,[10] valamint a katolikusok számára a tudományos konferenciákon való részvételt. Igaz, ez utóbbiak igen gyakran Giuseppe Mazzini mozgalmának politikai propagandaszíntereiként működtek.
A pápai államban költséges zsoldos csapatok felállításával próbálták megerősíteni az elnyomó rendszert.
Külpolitikája
szerkesztésA pápaság külpolitikáját a korszakban a békés megoldások jellemezték, mivel a zömmel konzervatív kormányzatokkal Gergely pápasága jó kapcsolatokat ápolt.
Egyházpolitikája
szerkesztésJóllehet, a teológia pápasága alatt kezdett szakítani a skolasztika sémáival és szembesült a modern filozófia eszméivel, mégis annak több katolikus képviselőjével szakított. Felicité Lamennais L’Avenir (A jövő) című lapjában a katolikusok és a demokraták szövetségét sürgette, és a vélemény- és sajtószabadság alapjára helyezkedett. Fellépése az új katolikus közéleti felfogást jelentette. XVI. Gergely a Singulari nos enciklikában (1834) elítélte tanait. Így járt Georg Hermes is aki a kanti kritika talaján állva vetette el a természetfeletti racionális megközelíthetőségét. Louis Eugène Marie Bautain viszont tanai visszavonására kényszerült.
Az 1830-as évek hozták az eredetileg az anglikán egyház megújítására törekvő Oxford-mozgalom kibontakozását, amelynek legjelentősebb tagjai – köztük John Henry Newman (1801–1890), a kiváló teológus – katolizáltak, ami az angliai katolicizmus látványos újjáéledésére vezetett.
Hittérítő tevékenysége
szerkesztésAz egyház történetében ő az egyik legnagyobb missziós pápa. XVI. Gergely megerősítette a tengerentúli, afrikai, ázsiai misszionárius tevékenységet. Közel kétszáz missziós püspököt nevezett ki. 1839. december 3-ai levelében elítélte a rabszolgaságot és a rabszolga kereskedelmet, 1845-ös institúciójában pedig a helyi papság kinevelését és a helyi hierarchia kialakítását tűzte ki célul.
A missziós munkában fontos szerepet szánt az apostoli helynökségeknek. Ezeket egyes szerzetesrendekre, egyházi közösségekre bízta, így a missziós munkát az egész közösség összehangolt ügyévé tette.
Kultúrpolitikája
szerkesztésSokat köszönhettek neki a római régészeti kutatások és múzeumok. A Vatikáni Múzeumokban etruszk és egyiptomi múzeumokat alapított. Elindította a leégett falakon kívüli Szent Pál-bazilika újjáépítését.[11] Ő nevezte ki bíborossá Giuseppe Gasparo Mezzofantit (1774–1849), a nagy nyelvtehetséget, aki tizenkét nyelven – köztük magyarul – beszélt.
Művei
szerkesztés- Il Trionfo della Santa Sede e della Chiesa contro gli assalti dei novatori, combattuti e respinti con le loro stesse armi.(A Szentszék és az Egyház győzelme az újítók fölött, akiket saját fegyvereikkel győzött le és szorított vissza)
- Dizionario di erudizione storico-ecclesiastica (Történelmi-egyházi műveltségi szótár) (Gaetano Moronival együtt)
- Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). Cooperatorum Veritatis Societas. (Hozzáférés: 2011. december 6.)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Denzinger, Heinrich/Hünermann, Peter (szerk.): Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Szent István Társulat, Budapest 2004.
- ↑ Tóth Annamária - Kovács Gusztáv: Az egyház társadalmi tanítása és az emberi jogok (JURA, 2012/1., 210-216. o.) | Szakcikk Adatbázis (magyar nyelven). szakcikkadatbazis.hu. (Hozzáférés: 2025. május 12.)
- ↑ Mondin, G. 586-587.
- ↑ Őszentsége XVI. Gergely pápa Isten szolgáinak szolgája „MIRARI VOS ARBITRAMUR” kezdető enciklikája a liberalizmusról és a vallási indifferentizmusról. (Hozzáférés: 2022)
- ↑ http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200404/kituntetett_figyelem
- ↑ a b Balázs, Pető: A bigott pápa, aki betiltotta a közvilágítást? (magyar nyelven). Ujkor.hu, 2021. június 1. (Hozzáférés: 2022. augusztus 25.)
- ↑ Gergely Jenő: A pápaság története
- ↑ https://index.hu/tudomany/til/2015/08/26/a_vasut_a_satan_utja_ami_a_pokolba_visz/
- ↑ Balázs, Pető: A bigott pápa, aki betiltotta a közvilágítást? (magyar nyelven). Ujkor.hu, 2021. június 1. (Hozzáférés: 2022. február 4.)
- ↑ Reinhard Barth: Pápák: Szent Pétertől XVI. Benedekig. Pécs: Alexandra. 2010. ISBN 978 963 370 953 5
- ↑ Magyar katolikus lexikon. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. ISBN 963-361-626-3
Források
szerkesztés- Giuseppe Mondin: Pápák enciklopédiája, Szent István Társulat, Budapest, 2001. ISBN 963-361-295-0
| Előző pápa: VIII. Piusz |
Következő pápa: IX. Piusz |
