A zenei kriptogram a nyugati zenében olyan hangsorozatot jelent, mely extra szövegtartalomhoz kapcsolható. Leggyakrabban a zeneszerző, vagy más személy nevének betűit hangjegyekkel helyettesítő alakzat, azaz egy zeneszerzőnek vagy más személynek zenei névjegyét jelentheti, vagy esetleg egy szót reprezentáló zenei motívum. Talán a legismertebb zenei névjegymotívum a BACH-motívum, melyet J. S. Bach A fúga művészete XIV. utolsó, lezáratlan fúgájában szólaltat meg.

A BACH-motívum

A zenei kriptogramok alapja a nyugati zene kottaírása, amely nemcsak grafikusan ábrázolja a hangokat, hanem a hangjegyek betűkkel való azonosítását is lehetővé teszi. A zenei hangoknak alapvetően többféle elnevezése is ismert. Az egyik az Arezzói Guidó által kialakított szolmizációs elnevezés (ut = do, re, mi, , sol, la, ti, azaz u, r, m, f, s, l, t, vagy másként d, r, m, f, s, l, t). A hangjegyek másik általánosan ismert elnevezése az abc betűit követő (A, B, C, D, E, F, G, H,) elnevezés. A hangjegyek meghatározásának ezek a módszerei lehetőséget adnak zenei motívumokon keresztül nevek vagy akár szavak kódolására. A kottaírásban használt módosító jelek (, kereszt, feloldójel) a zenei hangok elnevezését is módosítják, melyek a zenei kriptogramok eszköztárát tovább bővítették. Így többek között az E hang félhanggal leszállított neve Esz (E), ami egyúttal több nyelvben az S betű elnevezése is, ezt a szerzők számtalan zenei névjegyben fel is használták.

A kompozíciók művészi alkotások és természetesen nem titkosírások, csak ritka eset, hogy egy zenei motívum kódolt algoritmusa a szteganográfia tárgykörébe sorolható.

Története

szerkesztés

Középkor

szerkesztés

Attól kezdődően, hogy a kialakulóban levő nyugati kottaírás a hangjegyeket már a 10. századtól betűkhöz kapcsolta,[1] lehetővé vált volna a folyamat megfordítása, azaz betűket is kódolhatott volna egy-egy hangjegy. Azonban a középkorban a zeneszerzők nem fedezték fel ezt a lehetőséget.

Reneszánsz

szerkesztés

A reneszánszban született meg a kezdeti zenei kriptogramként felfogható módszer, a soggetto cavato, mely a szolmizációs nevekre épült. Az első, aki élt ezzel a módszerrel, azaz a szótag-szolmizációs név párosítás lehetőségével, Josquin des Prez volt. Josquin a ferrarai hercegnek ajánlott Missa Hercules dux Ferrariae című miséjében a dedikált latin nevét – Hercules Dux Ferrariae – használta fel. A Her-cu-les-Dux Fer-ra-ri-ae szöveg szótagjait szolmizációs nevekhez rendelte, ezzel határozva meg azok hangmagasságát, majd az így kapott témát a mű cantus firmusaként használta. Josquin des Prez szisztémája a név szótagjainak magánhangzói és a szolmizációs elnevezések magánhangzóinak azonosságán alapult. Így a ferrarai herceg nevéből, „Her-cu-les-Dux Fer-ra-ri-ae”, azaz „Her-cu-les-Dux Fer-ra-ri-ae” névből szolmizációs sor lett, a „re-ut-re-ut-re-fa-mi-re”, azaz „re-do-re-do-re-fa-mi-re” hangsorozat született, mai notációban D-C-D-C-D-F-E-D. Számos reneszánsz zeneszerző is élt a soggetto cavato módszerével, köztük Adrian Willaert és Costanzo Festa.

Barokk kor

szerkesztés

A zeneszerzők saját nevük kódolásának lehetőségével elsőként a barokk korban éltek. A leghíresebb példája ennek J. S. Bach A fúga művészete XIV. utolsó, befejezetlen fúgájában megszólaló BACH-motívum, melyet saját családnevének betűiből maga Bach formált. Bach a német nyelvterületeken – és nálunk is alkalmazott – notációs rendszerre építette saját zenei névjegyét, később a motívum a zenetörténetben számos műben is szerepelt. Nem sokkal később egyik fia, C. Ph. E. Bach is élt a lehetőséggel, ő már nem csak családnevét, hanem keresztneve kezdőbetűit is beleépítette saját névjegymotívumába, a C. F. E. BACH-motívumba. De más kortársaik is alkalmazták ezt a módszert.

19. század

szerkesztés
 
R. Schumann, J. Brahms és Albert Dietrich F-A-E szonáta kézirata, Joachim József mottójával: Frei aber einsam (1853)

A romantikus korban még több zeneszerző élt a betű-hangjegy párosítással. Robert Schumann majdhogynem megszállottan komponált műveibe névjegymotívumokat. Az 1834-ben született Karnevál (op. 9) szinte minden szakasza tartalmaz zenei kriptogramot. A darabban első szerelme, Ernestine von Fricken szülővárosa nevét, Asch, az A-Esz-C-H motívummal, valamint saját magát családnevének betűivel, Scha, azaz az Esz-C-H-A motívummal szólaltatja meg. Az utolsó szakaszban (Marche des "Davidsbündler" contre les Philistins) megszólaló B-E-S-E-D-H motívum a bibliai város, Bezeth fonetikusan megjelenített zenei megszólaltatása. Johannes Brahms is, Schumannhoz hasonlóan négy hangjeggyel jelölte nevét, B-A-H-S, azaz a B-A-H-Esz motívummal az a-moll orgona fúgájában, valamint más zenei kriptogram is hallható Brahms művekben, a német írónő, Gisela von Arnim nevét háromhangjegyes motívummal szólaltatja meg, azaz a Gis-E-La (Gisz-E-A) motívummal.[2]

Az angol zeneszerzők körében a zenei kriptogramok kevésbé voltak népszerűek, kivétel volt viszont Edward Elgar, akit mind a rejtjelezés, mind a rejtvények rendkívül érdekelték. Egy korai Allegretto című, tanítványai, a Gedge nővérek számára komponált darabban nevüket a G-E-D-G-E motívummal szólaltatja meg.[3] Másik jelentős műve, az 1898 és 1899 között keletkezett Enigma variációk számos kriptogramot tartalmaz.

20. század

szerkesztés

Haydn halálának 100. évfordulójára, 1909-ben a nemzetközi zenei szervezet, a S.I.M. (Société Internationale de Musique) lapjának szerkesztője, Jules Écorcheville kezdeményezésére hat francia zeneszerző komponált Haydn nevéből képzett motívumra darabokat. A zeneszerzők Maurice Ravel, Claude Debussy, Vincent d’Indy, Paul Dukas, Reynaldo Hahn és Charles-Marie Widor voltak. A Francia módszert alkalmazva Haydn nevéből a H-A-D-D-G motívum született. Mindez a zenei kriptogramokat tartalmazó művek franciaországi elterjedéséhez vezetett. Egy másik ünnepség során, 1922-ben Gabriel Fauré tiszteletére a szerző nevéből kialakított G-A-B-D-B-E-E-F-A-G-D-E motívumra épült művek születtek, a zeneszerzők Maurice Ravel, Florent Schmitt és Charles Koechlin voltak. 1929-ben egy további francia zeneszerző, Albert Roussel tiszteletére íródtak nevének névjegymotívumára komponált darabok, a szerzők többek között Francis Poulenc, Arthur Honegger és Darius Milhaud voltak, viszont eltérő rendszereket használtak. Honegger szisztémájában a H-t követő hangok félhanggal leszállított ill. felemelt változatai is szerepeltek,[2] így a 20. századi enkriptálási módszerekbe már a kromatikát is beemelte.

A 20. században egy ritka eset egy vélt zenei kriptorgrammal volt kapcsolatos. Az I. világháború alatt az Egyesült Államokban kitört németellenes hangulat miatt Bostonban Karl Muckot, a Bostoni Szimfonikus Zenekar német származású vezető karmesterét letartóztatták, sőt a nyomozók J. S. Bach Máté-passiójának partitúrájába írt bejegyzéseit rejtjelezett szövegnek vélték.

Az orosz zeneszerzők közül Dmitrij Sosztakovics a német notációra épülve a D-Esz-C-H motívumot használta több jelentős művében saját zenei mottójaként, nevét németül írva – D.SCH – reprezentálta.

Az amerikai zeneszerző, Elliott Carter, Pierre Boulez nevéből kialakított motívumot használta fel a 2004-ben született Réflexions című művében.[4]

Rendszerek

szerkesztés

A reneszánsz kortól többféle módszer is keletkezett, melyeket idővel egymást átfedve is alkalmazták. A legtöbb zeneszerző nevét hangjegyekbe nem szedhette, így „zenei névjegykártyát” nem alkothatott. Más zeneszerzők nevének nem minden egyes betűje volt egy-egy hangjegyhez köthető, ezért különböző módszerekkel jelenítették meg nevüket zenei motívumokban. Egyik lehetőség szerint, a motívumból egyszerűen kihagyták a nem „muzikális” betűt, mint Robert Schumann, akinek nevében csak négy betű volt hangjegyhez kapcsolható (S-C-H-A). Egy további szisztéma, mely a francia módszer volt, egy táblázat segítségével vált alkalmazhatóvá.

Szótag - szolmizációs név párosítás

szerkesztés

A reneszánszban kialakult módszer szerint szótagokat kapcsoltak szolmizációs nevekhez. A rendszer a szótagok magánhangzóinak és a szolmizációs nevek magánhangzóinak azonosságán alapul. A módszert a reneszánsz jelentős zenetudósa, Gioseffo Zarlino nevezte el, így soggetto cavato néven vált ismertté.

Betű - hangjegy párosítás

szerkesztés

Az abc betűire épülő hangjegyelnevezést használták fel zenei névjegyeikben a német zeneszerzők. A módszerrel nem lehetett minden betűt egy adott hangjegyhez rendelni, de A-tól H-ig minden betű képviselve volt. A német nyelvterületeken – valamint nálunk is – az előjegyzés nélküli, (angolul B-natural) B elnevezése H-ra módosult, így a félhanggal leszállított H neve maradt a B. Ez jelenik meg az első legismertebb zenei névjegyben a B-A-C-H motívumban. Ezen kívül alkalmazták az abszolút szolmizációs neveket is, a francia és az olasz hangjegyelnevezést alapul véve (Do-Re-Mi-Fa-Sol-La-Si-Do), de már azoknak nem a magánhangzóit, hanem a kezdőbetűit, vagy a teljes szolmizációs nevet is felhasználva. Így lett a D (re) az R betűt jelölő hang, az A (la) az L betűt jelölő, vagy esetleg egy egész szótagot képviselő. A módosított hangjegyek elnevezése is bővítette a megszólaltatható betűket. A kezdetben az egy az egyben egymáshoz rendelhető betű-hang párosítás egyre többféle hozzárendelést biztosított.

Francia módszer

szerkesztés
A zenei kriptogramok egy újabb módszere, az úgynevezett francia módszer, a 19. század vége felé jelent meg. A kvázi zenei sifrírozó rendszer szerint egy táblázat felső sorába helyezték el a diatonikus skála hét hangját képviselő betűket, és egyszerűen a skála hangjai alatti három sorba rendezték el az abc további betűit. Így a betűk A-tól G-ig – a diatonikus skála hangjai – a legfelső sorba kerültek, az első sor alatt pedig a következő három sorban a H-N, az O-U és a V-Z közötti betűk szerepeltek. A zenei motívumban pedig a skálán kívüli betűket az adott betű feletti legfelső sorban levő, a diatonikus skála megfelelő hangja helyettesítette. Mivel ebben a rendszerben egy zenei hang több betűt is reprezentálhat, így a motívumokba rejtett kriptogramok felismerése is nehezebbé vált.
A B C D E F G
H I J K L M N
O P Q R S T U
V W X Y Z
Ezt a táblázatot alkalmazták a francia zeneszerzők Haydn halálának 100. évfordulója alkalmából a Haydn nevére komponált műveikben, az Y-t a D hanghoz, az N betűt a G hanghoz rendelték, viszont Haydn neve első betűjét nem a táblázat szerint választották, hanem meghagyták a "H" hangjegyet, ezáltal a túl sok hangismétlést elkerülték. Így keletkezett a H-A-D-D-G motívum.[2]

A motívumok listája

szerkesztés
 
A BACH-motívum, majd az ezt követő egy szekunddal lejjebb transzponált változata Schumann Hat BACH fuga orgonára vagy pedálos zongorára (op. 60, no. 4.) című művében, mm. 1-3[5]   Play.
 
Niels Gade névjegymotívuma, N. Gade: Drei kleine Clavierstücke, Alla marcia c. művében (op. 2a no. 3)mm.20-21[5]   Play.
 
Haydn névjegymotívuma, M. Ravel: Menuet sur le nom d'Haydn c. művében   Play
 
A Sacher-motívum:[6] Esz-A–C–H-E-D (Re)   Play

Az alábbi lista az ismertebb zeneművekben megjelenő és a zeneszerző vagy a mű dedikáltja vagy akár más személy nevének betűiből kialakított zenei motívumokat tartalmazza.

  • A, B  , E, B  , A (= A, B, E, B, A)
a motívumot Aubrey Brain angol kürtös nevének betűiből Gordon Jacob angol zeneszerző komponálta a szerző Fúvós-zongora szextettjében, melyet Aubrey Brain emlékére írt.
  • A, B  , H  , F (= A, B, H, F)
Alban Berg saját nevének, azaz Alban Berg valamint Hanna Fuchs-Robettin monogramját felhasználva (A. B. és H. F.) szólaltatja meg a motívumot a Lírikus szvitjében.[7]
  • A, B  , E, G, G (= A, B, E, G, G)
azaz Meta Abegg, egy kitalált női név, ami Robert Schumann ABEGG-variációk (op. 1) című művének elképzelt ihletője nevéből kialakított zenei motívum.[8]
  • A, D, A, A, F (= A, L, A, I, N)
Jehan Alain (Jehan Alain) zenei névjegye, melyet Maurice Duruflé a Prélude et Fuge sur le nom d'Alainban (op. 7) szólaltat meg, a zenei kriptogram a Francia rendszeren alapul, viszont a táblázat második sorát az 'I' betűvel kezdi a francia hangjegyelnevezést követve.
  • A, D, E  , C, H, F, E (= A, D, S, C, H, F, E)
Alfred Schnittke (Alfred Schnittke) és Vladimir Feltzmann (Vladimir Feltzmann) nevéből képzett motívum, mely Alfred Schnittke Szonátájában (no. 1.) szólal meg.
  • A, E  , C, H (= A, S, C, H) és A  , C, H (= As, C, H)
Robert Schumann op. 9-es zongoraciklusában, a Karneválban felbukkanó motívum.[8] A zenei motívum Schumann romantikus kapcsolatát reprezentálja az Ašból - németül "Asch" - származó Ernestine von Frickennel. A motívum a betűk sorrendjének felcserélésével egyúttal Schumann nevéből is képezhető - Schumann -. Meg is jeleníti a ciklus Szfinx tételében augmentálva, egészhangokként: E  , C, H, A (= S, C, H, A). Mind a két motívum, azaz az ASCH és az SCHA felbukkan még Schumann Bécsi farsang című művében is (op. 26).
  • [A], E  , C, H  , B  , E  , G (= [A], S, C, H, B, E, G)
Arnold Schönberg (A. Schönberg)[9] zenei névjegye, azaz a Schönberg-hexachord, mely a szerző Seraphita c. daljában (op. 22 no. 1) és A szerencsés kéz (op.18) című színpadi művében szólal meg.
  • B  , A, C, H   (= B, A, C, H)
az ominózus BACH-motívum, a legismertebb zenei kriptogram, melyet Johann Sebastian Bach, (J. S. Bach) saját családnevének betűiből formált.
  • B  , A, H, E  , (= B, r, A, H, m, Es)
Brahms névjegymotívuma, melyet Alfred Schnittke a Quasi Una Sonata című művében szólaltat meg, a darabban megjelennek egyéb zenei utalások, többek között a B-A-C-H-motívum is.[10]
  • B  , A, F (= B, La, F)
Mitrofan Beljajev családnevéből alkotott motívum, melyet Rimszkij-Korszakov, Borogyin, Anatolij Ljadov és Alexander Glazunov is megszólaltat vonósnégyeseikben.
  • B  , D, G  , A, C, F (= B, Re, Gis, La, Do, Fa)
az orosz kifejezést alapul véve, берегись Лядова (beregisz Ljadova, azaz óvakodj Ljadovtól), melyet Nyikolaj Mjaskovszkij szólaltat meg vonósnégyesében (no. 3).
  • B  , E, B  , A vagy B  , A, B  , E (=B, E, B, A vagy B, A, B, E)
Bartók Béla (la Bartók) névjegymotívuma, attól függően, hogy magyar vagy nem magyar sorrendben írjuk nevét.
  • C, A, G, E (= C, A, G, E)
John Cage (John Cage) névjegye, mely megszólal Pauline Oliveros művében[11] és a Penguin Cafe Orchestra vezetője által írt CAGE DEAD c. darabban.[12]
  • C, F, E, B  , A, C, H   (= C, F, E, B, A, C, H)
Carl Philipp Emanuel Bach nevéből kialakított motívum, melyet nemcsak a családnevéből, hanem az olaszul írt keresztneve betűiből - C. Filippo. E Bach. – formálta C. Ph. E. Bach. A motívumot a Brüsszeli Konzervatórium könyvtárában fellelt Fughetta témájaként szólaltatja meg J. S. Bach második legidősebb fia.[13]
  • D, E  , C, H (= D, S, C, H)
Dmitrij Sosztakovics zenei névjegye, (D. Schostakowitsch), mely Sosztakovics több művében is megszólaló téma, az op. 93-as 10. szimfóniában, az 1. csellóversenyben (op. 107), és az 1960-ban keletkezett 8. vonósnégyesben (op. 110) is.
  • E, A, E, D, A (= E, La, Mi, Re, A)
az Elmira Nazirova (Elmira Nazirova) motívum, melyet Dmitrij Sosztakovics tanítványa nevéből alkotott, a motívumot Sosztakovics a 10. szimfóniájában rejtette el.
  • E  , A, C, H, E, D (= Es, A, C, H, E, Re)
a Paul Sacher (Paul Sacher) motívum, mely Sacher-hexachord-ként is ismert.
  • E , C, H, A (= S, C, H, A)
R. Schumann zenei névjegymotívuma, Schumann az op. 9-es zongoraciklusában, a Karneválban bukkan fel,[8] valamint Bécsi farsang című művében is (op. 26).
  • F, A, E és F, A, F
azaz Frei aber einsam és Frei aber froh, magyarul "Szabad de magányos" és "Szabad de boldog"; az előző Joachim József személyes mottója volt, a téma a számára komponált F-A-E Szonátában hallható (Robert Schumann, Johannes Brahms és Albert Dietrich közös kompozíciója), az utóbbi Brahms mottója volt, mely a 3. szimfóniájában (op. 90.) szólal meg.
  • F, E  , C, H (= F, S, C, H)
Franz Schubert (F. Schubert) zenei névjegye.
  • G, A, B  , D, H  , E, E, F, A, G, D, E (= G, A, B, Re, H, E, Le - F, A, Ug, Re, E)
Gabriel Fauré zenei névjegye, mely Henri Prunières által a La revue musicale 1922. októberi számában Fauré tiszteletére felkért művek témája volt.[14] Egy másik motívum, az F–A–G-D szintén Fauré névjegyeként jelenik meg egy több szerző által komponált vonósnégyesben 20 évvel később.
  • G, A, D, E
Niels Gade zenei névjegye, melyet Schumann a Jugendalbumban (op. 68.) a "Skandináv dal" (no. 41) motívumaként használ fel, a darab alcíme "Üdvözlet G-nek". A motívum szerepel Niels Gade saját zongoradarabjában is, Drei kleine Clavierstücke, (op. 2a, no. 3), Alla marcia.
  • G, E  , A, H (= G, Es, A, H)
Gustav Holst (Gustav Holst) névjegymotívuma.
  • H, A, D, D, G (= H, A, Y, D, N)
Joseph Haydn zenei névjegye, többek között Maurice Ravel a Menuet sur le nom d'Haydn című művében szólaltatja meg, melyet Joseph Haydn halálának 100. évfordulójára komponált - több más felkért zeneszerzővel együtt -, a motívum a Francia módszeren alapul.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
  1. Hiley, David 'Notation III, 1 (vi)' in Sadie, Stanley (ed.), The New Grove dictionary of music and musicians, Macmillan, 1980, (6th ed. of the Grove dictionary), vol.13, p. 348–349
  2. a b c Sams, Eric 'Cryptography, musical' in Sadie, Stanley (ed.), The New Grove dictionary of music and musicians, Macmillan, 1980, (6th ed. of the Grove dictionary), vol.5, p. 80
  3. McVeagh, Diana M. (2007) Elgar the Music Maker. Woodbridge, Suffolk: Boydell Press. p. 3. ISBN 978-1-84383-295-9. "The Allegretto on GEDGE (1885) is based, Schumann-like, on the musical letters of Elgar's pupils, the Gedge sisters."
  4. Justin Wintle (2009). The Concise Makers of Modern Culture, p.123. ISBN 0-415-47782-4.
  5. a b Christopher Alan Reynolds (2003). Motives for Allusion: Context and Content in Nineteenth-Century Music, p.31. ISBN 0-674-01037-X.
  6. Whittall, Arnold. 2008. The Cambridge Introduction to Serialism, p.206. Cambridge Introductions to Music. New York: Cambridge University Press. ISBN 978-0-521-86341-4 (hardback) ISBN 978-0-521-68200-8 (pbk).
  7. Reel, James (2010). Zenei kriptogram az AllMusicon "Lyric Suite", AllMusic.com
  8. a b c Blom, Eric (1961). Some Great Composers, p.85. ISBN 0-19-315133-2
  9. Taruskin, Richard (2009). Music in the Early Twentieth Century, p.324. ISBN 0-19-538484-9. "the 'Eschbeg set,' Schoenberg's musical signature." and "the 'A. Schbeg' (or 'Aschbeg') set."
  10. Schmelz, Peter J. (2009). Such Freedom, If Only Musical, p.254. ISBN 0-19-534193-7.
  11. "Dear.John: A Canon on the Name of Cage", Larry Polansky, BMARS.
  12. Gramophone Explorations. Vol. II. Gramophone. ISBN .
  13. Komlós, Katalin. Tanulmányok a 18. századi zene történetéből. Rózsavölgyi és Társa, 33. o. (2015). ISBN 978-615-80071-7-7 
  14. Nectoux, Jean-Michel (translated by Roger Nichols), Gabriel Fauré: a musical life, Cambridge University Press, 1991, ISBN 0-521-23524-3, p. 427

További információk

szerkesztés
  • Ondine Tobin Young (1996). Frei aber einsam, frei aber froh: cyphered motives and performance practice. University of California, Santa Cruz.