Az Újtemplom (hollandul Nieuwe Kerk, valamint korábban St. Ursulakerk – „Szent Orsolya-templom”[1]) egy református templom a hollandiai Delftben. Az épület a delfti Piactéren áll, a Városházával szemben. Delft városának ez volt a második temploma, megépültét egy jelenés indította el. Kezdetben egy kis fatemplom volt, majd funkcióját fokozatosan átvette a mellette épülő, ma is ismert kőtemplom. A 112 méter magas utrechti Szent Márton-katedrális után ez Hollandia második legmagasabb temploma. 1572-ig a katolikus egyház templomaként szolgált, onnantól kezdve a református egyház használja. Orániai Vilmos halála óta az Újtemplom a holland királyi család temetkezési helye, valamint itt keresztelték meg Jan Vermeer van Delft holland festőt is.

Újtemplom
Nieuwe Kerk
A delfti Újtemplom
A delfti Újtemplom
TelepülésDelft
CímMarkt
Építési adatok
Építés éve13831510
13901496 (torony)
Rekonstrukciók évei1654 (robbanás után)
1872 (villámlás után)
19231927 (ablakcsere)
1981 (világítás)
Építési stílusbrabanti gótikus
Építész(ek)Hendrik és Pieter de Keyser
Hasznosítása
Felhasználási területtemplom
Alapadatok
Magassága108,75 m
Alaprajz
Elhelyezkedése
Újtemplom (Hollandia)
Újtemplom
Újtemplom
Pozíció Hollandia térképén
é. sz. 52° 00′ 44″, k. h. 4° 21′ 37″Koordináták: é. sz. 52° 00′ 44″, k. h. 4° 21′ 37″
Térkép
Újtemplom weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Újtemplom témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

A templom építésének mondája szerkesztés

1351-ben egy koldus (Simon testvér) a Piactéren térdre esett. Az 1667-ben íródott Beschrijvinge der Stadt Delft („Delft városánek leírása”) szerint egy bizonyos Jan Col adott neki enni. Így szólt hozzá: „Kedves testvérem, nem látod a menny kapuit nyitva?” Mindketten felnéztek, és a monda szerint egy Szűz Máriának szentelt arany templomot láttak.[2]

A koldus nem sokkal azután meghalt, de a következő harminc évben, minden januárban, Jan Col egy fényes ragyogást látott azon a helyen, ahol Simon testvérrel találkozott. Meg volt arról győződve, hogy azon a helyen egy templomot kell építeni. Amikor két jámbor begina támogatta az elhatározását, sőt egyikük még stigmákat is hordozott, a városi tanács beleegyezett egy templom építésébe azon a helyen. 1381-ben, miután a templomot felszentelték, Jan Col nem látta többé a fényes jelenést.[2]

A templom, amit így építettek fel, egy kis fatemplom volt. Ez volt Delft második temploma, és Újtemplom-nak nevezték el. Igazából ideiglenes templomnak készült, egy sokkal szebb és nagyobb templom előfutáraként.

Építése szerkesztés

 
Bentheimi homokkő a torony második szakaszán. Jól látható az elszíneződés

1383-ban a fatemplomtól keletre elkezdték felhúzni a mai templom első falait. Az építkezés 1390 körül fejeződött be, és a templom tornyát abban az évben kezdték el építeni. A torony alsó része 1412-re készült el. Ezt követően az építészek az oldalhajókon dolgoztak, ezt a munkát 1435-re fejezték be. Közben a kis fatemplomot 1420-ig használták.[3] 1440 és 1441 között az építészek az alul még négyszögletű tornyot nyolcoldalúként kezdték folytatni. Az első nyolcoldalú szakasszal 1447-re készültek el, melynek anyaga fehér belga kő volt. 1453 és 1465 között a hátsó hajót egy fedett körfolyosóval egészítették ki, miután a hajót egy magasabbal helyettesítették, ezt 1476 óta használják. 1485 körül a déli oldalhajót meghosszabbították a torony felé és kiegészítették egy keresztelőkápolnával. Ekkor készült el az alagsori könyvtár, és kívül, a hajó mögötti részen a paplak és az északi kapuval szembeni Miasszonyunk-kápolna is. A Régi templom mintájára az Újtemplomot is Anthonis Keldermans tervei szerint szélesítették, de az alapoknak csak egy részét fektették le. 1484-ben úgy döntöttek, hogy ugyanilyen módon folytatják a torony építését. A második szakasz világossárga Bentheimi homokkőből készült volna, de amikor a templom építtetői meglátták a kő mennyiségét, attól tartottak, hogy a súlya alatt összedől a torony, így annak építése nyolc évig állt. Csak 1494-ben merték folytatni az építkezést, és egy évvel később a második nyolcoldalú szakasz is elkészült. 1496. szeptember 6-án a tornyot fából készült, alma formájú toronnyal fedték be. Jelenleg a második szakasz színe szürkésfekete, de nem az eredeti tervek szerint, hanem úgy tűnik, hogy a bentheimi kő nem áll ellen az időjárásnak.[4]

A templom szimbolikája és védőszentje szerkesztés

A templom brabanti gótikus stílusban épült. Alaprajza a szokásos keresztény szimbolikát követi, a keresztforma Krisztust, a tizenkét oszlop a tanítványokat, a négy központi oszlop az evangélistákat jelképezi. Eredetileg Szűz Máriának szentelték a templomot, de 1404-ben Szent Orsolya lett a templom védőszentje (neve egy időben Szent Orsolya templom volt). 1572-től a templom a református egyházhoz tartozik.[2]

Természeti csapások szerkesztés

Az Újtemplom 1652-ben, 1654-ben és 1660 körül Carel Fabritius, Egbert van der Poel és Jan Vermeer van Delft képein. Az első kép még a lőportár-robbanás előtt, a második közvetlenül azután mutatja a templomot. Vermeer képe már a felújított templomot jeleníti meg

1536. május 3-án villám csapott a templom tornyába. Az erős szél hatására a láng a templomtól nyugatra mindent elpusztított Delftben, a torony egy része is leégett, az orgona, a harangok és az ólomüveg ablakok is a tűz martalékai lettek, a tető beomlott. A végtelenség jelképét egy kisebb toronysisakkal helyettesítették, de 1872-ben abba is villám csapott, ezt követően épült a mai toronysisak, így lett a templom 108,75 méter magas. Nem a tűzvész volt az egyetlen esemény, ami nyomot hagyott a templomon: 1654. október 12-én a delfti lőportár felrobbanásakor a tető és az ablakok megsemmisültek. Még azon a télen megkezdték a templom felújítását, és 1655-ben nyitották meg újra.[2]

A királyi család temetkezési helye szerkesztés

1584-ben Orániai Vilmost itt helyezték végső nyugalomra, mauzóleumát Hendrik és Pieter de Keyser készítette. Azóta az Orániai-Nassaui-ház tagjait ide, a királyi kriptába temetik. A legutolsó temetés Julianna holland királynőé és férjéé, Berhard holland hercegé volt 2004-ben. A királyi kripta zárva van a látogatók előtt.

A templom felépítése szerkesztés

A templom üvegablakai szerkesztés

 
A templom egyik ablaka: Jairus lánya
 
Két másik üveg

A templom üvegablakai két ízben károsodtak a történelem folyamán. Először az 1536 májusi tűzvész során, másodszor a lőportár felrobbanásakor, 1654 októberében. Majdnem három évszázadig tartott, míg új ólomüvegek elkészültek a templom számára, addig az ablakokat ideiglenesen befalazták vagy közönséges üveggel befedték.

Vilma királynő ezüstjubileumának tiszteletére 1923-ban egy holland származású amerikai, Edward W. Bok, a Vilma nevű ólomüveget adományozta a templom számára. Ez az üveg a templom déli apszisában található. 1927 és 1936 között az északi átjáró összes üvegét ólomüvegre cserélték. Ezen képek nagy többségét Willem van Konijnenburg készítette.[5]

A képek részletes listája:

Címe Tárgya Készítője
Vilma-ablak Vilma királynő tiszteletére. Willem van Konijnenburg
A Zeeland-ablak Az orániai hercegnek, Veere márkijának, Zeeland tartománynak és számos zeelandi városnak a címere Georg Rueter
Mózes és a tízparancsolat (1) Mózes és a tízparancsolat, balján az égő csipkebokor Willem van Konijnenburg
Mózes és a tízparancsolat (2) A bibliai példabeszéd ábrázolása Willem van Konijnenburg
Krisztus születése Lukács könyvének második fejezete Willem van Konijnenburg
Dániel próféciája az Örök Királyságról II. Nabú-kudurri-uszur hódítása Willem van Konijnenburg
A brédai grófság ablaka A Nassaui-család belépése a holland történelembe Willem van Konijnenburg
Vilmos herceg ablaka Orániai Vilmos a pápa, Luther Márton és Kálvin János, II. Fülöp spanyol király és V. Károly német-római császár társaságában Georg Rueter
Az orániai ablak Az Oránia-család és Hollandia közötti kapocs Jaap Gidding
III. Vilmos és Mária ablaka A királyi pár és fő tanácsadói Willem van Konijnenburg
A királyi ablak Nassaui Julianna és fia, Vilmos Willem van Konijnenburg
Hazájának szolgálata szeretetben Emma királynő emlékére Willem van Konijnenburg
Jézus áldása Jézus áldást oszt Willem van Konijnenburg
János jelenései János első jelenései Henri van der Stok
A tengeri koldusok ablaka Hollandia tengeri szerepéről Willem van Konijnenburg
A Hugo Grotius-ablak Hugo Grotius élete 14 részletben Joep Nicolas
Jairus lánya Jairus lányának feltámasztása Annemiek Punt

A templom orgonája és harangjai szerkesztés

 
A templom orgonája

Az Újtemplom orgonáját 1837 és 1839 között építették az utrechti J. Bätz és társa orgonakészítők. A régi orgonát Bätz 1836-ban megvizsgálta és nem volt jó véleménnyel róla. Rendezetlen kacatnak nevezte, amiben csak a fúvókák működőképesek. A jelenlegi orgonát 1839-ben állították szolgálatba. Eredetileg 42 regisztere volt, három billentyűsorra és egy pedálra osztva. A későbbi bővítés során a regiszterek számát 48-ra növelték. Az orgonának több mint 3000 sípja van. Az Újtemplomban rendszeresen tartanak orgonakoncerteket.

A harangok a toronyban 1660-tól állnak, a francia François Hemony öntötte őket. A 36 harang öntéséhez a városháza harangjait használta fel, mivel azok az 1618-as tűzvészben súlyosan megsérültek.[6]

A királyi kriptában eltemetett személyek szerkesztés

 
A királyi kripta

A régi kriptában tizenegy embert temettek el:[7]

Az új kriptában 35 ember nyugszik:[7]

 
Bernát herceg temetése
 
Julianna királynő temetése

Galéria szerkesztés

Hivatkozások szerkesztés

  1. New Church of Delft. Planet Ware. (Hozzáférés: 2010. január 29.)
  2. a b c d History of the New Church of Delft. The New Church of Delft. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 28.)
  3. Ez az eljárás nem ismeretlen a templomépítéseknél, a szegedi Dóm építésekor is 1924-ig használatban volt a felszentelt Szent Demeter templom.
  4. New Church(Nieuwe Kerk). Glass Steel and Stone. Millecommerce Inc. (Hozzáférés: 2010. január 28.)
  5. Stained glass windows in the Nieuwe Kerk. nieuwekerk-delft.nl. Prolocation B.V.. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 28.)
  6. Organ and bells. The New Church of Delft. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 28.)
  7. a b Koninklijke grafkelders (The New Church of Delft). [2010. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 28.)

Külső hivatkozások szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Újtemplom (Delft) témájú médiaállományokat.
  • Nieuwe Kerk Delft (angol nyelven). Prolocation B.V.. (Hozzáférés: 2010. február 6.)