12 101-es mellékút (Magyarország)

út Pest vármegyében

A 12 101-es számú mellékút egy szűk két kilométer hosszú, öt számjegyű mellékút Pest vármegyében, a Börzsöny hegységben.

12 101-es mellékút
Úttípus összekötő út
Hossza5,6 km
Ország  Magyarország
Tartományok Pest vármegye
Az út eleje Vác
Az út vége Verőce

Nyomvonala szerkesztés

Vác külterületének északi részén, Szendehely (és egyben Nógrád vármegye) határához közel ágazik ki a 2-es főútból, annak 43+450-es kilométer-szelvénye közelében, délnyugat felé. Majdnem végig a Lósi-patakkal párhuzamosan halad. Még első kilométerének megtétele előtt átlép Verőce területére, ettől kezdve ott halad, nagyjából nyugat-délnyuugati, később nyugati irányban. 4,5 kilométerénél keresztezi a Vác–Balassagyarmat-vasútvonalat, Magyarkút-Verőce megállóhely térségében, attól pár száz méterre délre; ugyanott kiágazik belőle észak felé a 12 102-es út, a sínek után pedig a vasúti megállóhelyhez vezető a 12 304-es út. Ezután ismét délnyugatnak fordul, keresztülhalad a település történelmi központján. Elhalad a Budapest–Szob-vasútvonal hídja alatt, a vonal Verőce vasútállomásától keletre. Verőce központjában, 5,598-as kilométer-szelvényénél ér véget, betorkollva a 12-es főútba, körülbelül annak 4+900-as kilométer-szelvényénél.

Források szerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 11.

Jegyzetek szerkesztés