13. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia

tudományos diákverseny Csehszlovákiában (1971)

A 13. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát (1971) Csehszlovákiában, Zsolnán rendezték. Tizenöt ország száztizenöt versenyzője vett részt rajta. Először érkezett csapat az amerikai földrészről: Kuba. A szigetország csak négyfős csapattal indult. Svédország sem nyolc fővel, hanem héttel versenyzett. Magyarország négy arany- és négy ezüstérmet szerzett, összpontszámával pedig egymás után harmadszor is 1. lett az országok között. A összesen kiosztott hét aranyéremből csak egy-egy jutott Lengyelországnak, az NDK-nak és a Szovjetuniónak. A verseny eddigi, 13 éves történetében ötödször állhattak magyarok a dobogó legfelső fokára. Ez a teljesítmény eddig, Magyarországon kívül, csak a Szovjetuniónak sikerült.
(Az elérhető maximális pontszám: 8×40=320 pont volt)

Országok eredményei pont szerint szerkesztés

Ország Pont      
1.   Magyarország 255 4 4 0
2.   Szovjetunió 205 1 5 2
3.   NDK 142 1 1 4
4.   Lengyelország 118 1 0 4
5.   Anglia 110 0 1 4
    Románia 110 0 1 4
7.   Ausztria 82 0 0 4
8.   Jugoszlávia 71 0 0 2
9.   Csehszlovákia 55 0 0 1
10.   Hollandia 48 0 0 2
11.   Svédország 43 0 0 2
12.   Bulgária 39 0 0 0
13.   Franciaország 38 0 0 0
14.   Mongólia 26 0 0 0
15.   Kuba 9 0 0 0

A magyar csapat szerkesztés

A magyar csapat tagjai voltak:

Név Évfolyam Iskola Város Díj
Frankl Péter IV. o. Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár  
Göndőcs Ferenc IV. o. Révai Miklós Gimnázium Győr  
Komjáth Péter IV. o. Fazekas M. Gyakorló Gimn. Budapest  
Ruzsa Imre IV. o. Fazekas M. Gyakorló Gimn. Budapest

 

Bajmóczy Ervin IV. o. Fazekas M. Gyakorló Gimn. Budapest

 

Füredi Zoltán III. o. Móricz Zsigmond Gimnázium Budapest  
Móri Tamás III. o. Berzsenyi Dániel Gimnázium Budapest

 

Nagy András IV. o. Fazekas M. Gyakorló Gimn. Budapest  

A csapat vezetője Hódi Endre volt.

Források szerkesztés

Reiman IstvánDobos Sándor: Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák 1959–2003 Typotex 2003, Budapest (ISBN 963-9548-04-9)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

További információk szerkesztés