Főmenü megnyitása
1968-as FIM MotoGP világbajnokság
Előző: 1967
Következő: 1969


Az 1968-as MotoGP-világbajnokság volt a 20. gyorsaságimotoros-világbajnokság.

Tartalomjegyzék

ÖsszefoglalóSzerkesztés

A két legnagyobb géposztály, az 500-as és a 350-es hozta el Giacomo Agostini pályafutása egyik legsimább évét. Mindkét kategória világbajnoki címét úgy nyerte meg, hogy 100 százalékos teljesítményt nyújtott mindkét kategóriában, vagyis az összes versenyt meg tudta nyerni.[1] A kisebb kategóriákban lefelé haladva egy újabb duplázást láthattak, ugyanis a negyed- és nyolcadliteres világbajnoki címet mindkét kategóriában Phil Read nyerte. Problémája előbbi kategóriában, a negyedlitereseknél volt, ahol a csapatutasítás szerint elvileg márkatársának, Bill Ivynak kellett volna nyernie. Ezt hagyta teljesen figyelmen kívül Read, és végül egyenlő pontszámmal azt a kategóriát is megnyerte. Az ötveneseknél mindössze 9t versenyt rendeztek, ezt a minibajnokságot a német Hans-Georg Anscheidt nyerte, egymás utáni harmadik évében.

Az oldalkocsis kategóriában a nemzetek nagydíját törölték, helyette a német bajnokság egyik versenyén, Hockenheimben indultak.[2]

VersenyekSzerkesztés

# Időpont Verseny Helyszín 50 cm³ győztes 125 cm³ győztes 250 cm³ győztes 350 cm³ győztes 500 cm³ győztes Oldalkocsis győztes Összefoglaló
1 Április 21.   nyugatnémet nagydíj Nürburgring   Hans-Georg Anscheidt   Phil Read   Bill Ivy   Giacomo Agostini   Giacomo Agostini   Fath / Kalauch Összefoglaló
2 Május 5.   spanyol nagydíj Montjuïc   Hans-Georg Anscheidt   Salvador Cañellas   Phil Read   Giacomo Agostini Összefoglaló
3 Június 8–14.   Isle of Man TT Snaefell mountain course   Barry Smith   Phil Read   Bill Ivy   Giacomo Agostini   Giacomo Agostini   Schauzu / Horst Schneider Összefoglaló
4 Június 29.   holland nagydíj TT Circuit Assen   Paul Lodewijkx   Phil Read   Bill Ivy   Giacomo Agostini   Giacomo Agostini   Attenberger / Schillinger Összefoglaló
5 Július 7.   belga nagydíj Spa   Hans-Georg Anscheidt   Phil Read   Giacomo Agostini   Auerbacher / Hahn Összefoglaló
6 Július 14.   keletnémet nagydíj Sachsenring   Phil Read   Bill Ivy   Giacomo Agostini   Giacomo Agostini Összefoglaló
7 Július 21.   csehszlovák nagydíj Masaryk Circuit   Phil Read   Phil Read   Giacomo Agostini   Giacomo Agostini Összefoglaló
8 Augusztus 4.   finn nagydíj Imatra Circuit   Phil Read   Phil Read   Giacomo Agostini   Fath / Kalauch Összefoglaló
9 Augusztus 17.   ulsteri nagydíj Dundrod Circuit   Bill Ivy   Bill Ivy   Giacomo Agostini   Giacomo Agostini Összefoglaló
10 Szeptember 15.   nemzetek nagydíja Monza   Bill Ivy   Phil Read   Giacomo Agostini   Giacomo Agostini Összefoglaló

Pontozási rendszerSzerkesztés

Pozíció  1st   2nd   3rd   4th   5th   6th 
Pont 8 6 4 3 2 1

VégeredménySzerkesztés

500 cm³Szerkesztés

# Versenyző Motor GER
 
ESP
 
MAN
 
HOL
 
BEL
 
DDR
 
CZE
 
FIN
 
ULS
 
NAC
 
Pont
1   Giacomo Agostini MV Agusta 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 48 (80)
2   Jack Findlay Matchless / Cardani Ret 2 Ret 2 2 3 2 2 5 Ret 30 (36)
3   Gyula Marsovszky Matchless / Seeley-Matchless 4 5 Ret Ret Ret 11 3 6 Ret Ret 10
4   Alberto Pagani Linto Ret Ret 2 Ret 4 9
5   Robin Fitton Norton 4 2 9
6   Peter Williams Arter-Matchless 3 Ret 4 7 7 5 20 9 9
7   Derek Woodman Seeley Ret 9 Ret 3 Ret Ret 3 Ret Ret 8
8   John Cooper Seeley / Norton Ret 3 6 4 Ret Ret 8
9   Dan Shorey Norton 2 Ret Ret 10 6 Ret Ret 7
10   Angelo Bergamonti Paton Ret 4 Ret Ret Ret 3 7
11   Kel Carruthers Norton / Westlake Ret 6 5 5 Ret Ret 8 6 6 7
12   Brian Ball Seeley-Matchless / Matchless 2 18 6
13   Renzo Pasolini Benelli 2 6
14   John Dodds Norton Ret 3 Ret Ret 10 Ret Ret 5 8 6
15   Billie Nelson Paton / Norton Ret 7 Ret Ret 5 4 7 Ret Ret 5
16   John Hartle Metisse / MV Agusta Ret Ret 9 11 9 Ret 3 4
17   Barry Randle Norton 3 4
18   Percy Tait Triumph Ret 4 3
19   Bill Smith Matchless / Paton 4 Ret Ret 3
20   Nyikolaj Szevosztyanov Vostok 4 3
21   Bohumil Stasa ČZ 5 Ret 13 Ret 2
22   Silvano Bertarelli Paton 5 2
=   Bernie Lund Matchless 5 2
24   Rodney Gould Norton / Triumph 6 Ret 8 8 Ret Ret Ret Ret 7 1
25   Ron Chandler Matchless / Seeley-Matchless 7 6 9 Ret Ret 10 1
26   Rex Butcher Norton / Matchless / Seeley Ret 6 8 Ret Ret Ret Ret Ret 1
27   Godfrey Nash Norton Ret 6 Ret Ret 1
28   Derek Lee Gazelle / Matchless Ret 7 9 0
29   Walter Scheimann Norton 12 7 12 12 11 0
30   Malcolm Uphill Manning-Norton Ret 7 Ret 0
31   John Blanchard Metisse 7 0
32   Errol Cowan Matchless / Norton / Metisse 8 Ret 12 10 0
33   Keith Turner Matchless 15 10 Ret 8 Ret Ret 0
34   Bo Granath Matchless / Seeley Ret 14 14 8 Ret Ret 0
35   Steve Jolly Higley-Matchless Ret Ret 8 0
36   Gordon Keith Monark 8 0
37   Paul Eickelberg Norton 10 9 13 19 14 0
38   Pentti Lehtelä Matchless 13 14 9 0
39   Heinrich Rosenbusch Norton 9 0
=   Frantisek Srna Jawa 9 0
41   Theo Louwes Norton 10 12 0
42   Hannu Kuparinen Matchless 10 0
=   William McCosh Matchless 10 0
44   Kurucz György Matchless / Metisse 18 15 15 11 0
45   Armand Nerger Honda 11 0
=   Bert Oosterhuis Norton 11 0
=   Matti Salonen Yamaha 11 0
=   Ron Wilson Norton 11 0
=   John Williams Matchless 11 0
50   Werner Bergold Matchless 12 0
=   Paolo Campanelli Matchless 12 0
=   Tony Godfrey Norton 12 0
=   Wolfgang Stropek Norton 12 0
54   Karl Hoppe Matchless Ret 13 Ret Ret Ret 0
55   Dieter Dögmann BMW 13 0
=   Gianfranco Domeniconi Norton 13 0
=   George Fogarty Matchless 13 0
=   Osmo Hansen Matchless 13 0
=   Jack Lindh Seeley 13 0
60   Edy Lenz Matchless 14 0
=   Charlie Sanby Norton 14 0
=   Barry Scully Norton 14 0
63   Peter Humber Humber-Crescent Ret 15 0
64   Peter Darvill Norton 15 0
65   Alan Lawton Norton 16 16 0
66   Ferdinand Kaczor BMW 16 0
67   Hartmut Allner Matchless 17 0
=   Bob McCurry Matchless 17 0
=   Jan Strijbis Norton 17 0
70   Jim Evans Norton 18 0
71   Ralf Engelhardt Norton 19 Ret 0
72   Selwyn Griffiths Matchless 19 0
73   Norman Price Norton 20 0
74   Harris Healey Norton 21 0
=   Ian Munro Matchless 21 0
76   Peter Gibson Matchless 22 0
77   George Barnacle Triumph 23 0
78   Brian Adams Norton 24 0
79   Adrian Cooper Norton 25 0
80   Bob Heath BSA 26 0
81   Gilbert Argo Matchless 27 0
82   Walter Dawson Norton 28 0
83   Jim Curry Aermacchi / Metisse 29 Ret 0
84   Jim Ashton Matchless 30 0
85   John Burgess Norton 31 Ret 0
86   Graham Robinson Read Titan 32 0
87   Brian Hunter Matchless 33 0
88   Chris Neve Matchless 34 0
89   Dennis Trollope Norton 35 0
90   Reay Mackay Vincent HRD 36 0
91   Roy Reid Norton 37 0
-   Marty Lunde Norton Ret Ret Ret 0
-   František Šťastný Jawa Ret Ret Ret 0
-   Vincent Duckett Matchless Ret Ret 0
-   Denis Gallagher Matchless Ret Ret 0
-   Silvio Grassetti Bianchi Ret Ret 0
-   Maurice Hawthorne Norton Ret Ret 0
-   Ernst Weiss Seeley Ret Ret 0
-   Billy Andersson Matchless Ret 0
-   Jean Aureal Aermacchi Ret 0
-   Alan Barnett Kirby-Metisse Ret 0
-   Rupert Bauer BMW Ret 0
-   Bob Biscardine Velocette Ret 0
-   Karel Bojer ČZ Ret 0
-   Ray Breingan Norton Ret 0
-   Bo Brolin Matchless Ret 0
-   Mick Burns BSA-Metisse Ret 0
-   Hans-Otto Butenuth BMW Ret 0
-   Heiner Butz Bianchi Ret 0
-   Salvador Cañellas Bultaco Ret 0
-   Doug Cash Norton Ret 0
-   Bert Clark Rickman-Metisse Ret 0
-   Roger Corbett Norton Ret 0
-   Conway Chivers Norton Ret 0
-   Herbert Denzler Matchless Ret 0
-   Tom Dickie Petty-Norton Ret 0
-   Hugh Evans BSA Ret 0
-   Rolf Fenker Norton Ret 0
-   Derek Filler Norton Ret 0
-   Bill Fulton Norton Ret 0
-   Roger Fursman Norton Ret 0
-   Manfred Gäckle Matchless Ret 0
-   Albert Haddock Triton Ret 0
-   Mike Hailwood Benelli Ret 0
-   Peter Hampe Norton Ret 0
-   Mick Hatherill Matchless-Metisse Ret 0
-   Keith Heckles Norton Ret 0
-   Oliver Howe Norton Ret 0
-   Griff Jenkins Matchless Ret 0
-   John Jones Triumph Ret 0
-   Brian Kemp Triumph Ret 0
-   Willi Kern Norton Ret 0
-   Endel Kiisa Vostok Ret 0
-   Stanislav Klatil Jawa Ret 0
-   Ray Knight Hughes-Triumph Ret 0
-   Udo Konchanski BMW Ret 0
-   Toivo Lehtinen Norton Ret 0
-   Taneli Lepo Matchless Ret 0
-   Vasco Loro Norton Ret 0
-   Pat Mahoney Oakley-Matchless Ret 0
-   Emanuele Maugliani Norton Ret 0
-   Dennis May Petty-Norton Ret 0
-   Tony McGurk Matchless Ret 0
-   Hans-Jürgen Melcher Honda Ret 0
-   David Menzies Norton Ret 0
-   Gilberto Milani Linto Ret 0
-   Ginger Molloy Bultaco Ret 0
-   Stephen Murray Matchless Ret 0
-   Gart Neveling Norton Ret 0
-   Ilari Pekkinen Norton Ret 0
-   Giovanni Perrone Matchless Ret 0
-   Harry Reynolds Matchless-Metisse Ret 0
-   Tony Rutter Norton Ret 0
-   Brian Sapsford Lyster-Norton Ret 0
-   Jack Saunders Matchless Ret 0
-   Peter Sheppard Norton Ret 0
-   Bruno Spaggiari Ducati Ret 0
-   Steve Spencer Norton Ret 0
-   Malcolm Stanton Norton Ret 0
-   John Taylor Kirby-Matchless Ret 0
-   Rolf Thiemig Norton Ret 0
-   Colin Thompson Norton Ret 0
-   Franco Trabalzini Norton Ret 0
-   Harry Turner Norton Ret 0
-   Tom Walker Triumph Ret 0
-   Brian Walmsley Norton Ret 0
-   John Wetherall Norton Ret 0
-   Lewis Young Matchless Ret 0
-   Benedetto Zambotti Bianchi Ret 0
# Versenyző Motor GER
 
ESP
 
MAN
 
HOL
 
BEL
 
DDR
 
CZE
 
FIN
 
ULS
 
NAC
 
Pont

350 cm³Szerkesztés

# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek
1   Giacomo Agostini Olaszország MV Agusta 32 7
2   Renzo Pasolini Olaszország Benelli 18 0
3   Kel Carruthers Ausztrália Aermacchi 17 0
4   Heinz Rosner NDK MZ 12 0
=   Ginger Molloy Új-Zéland Bultaco 12 0
6   Derek Woodman Egyesült Királyság Aermacchi 9 0
7   Frantisek Stastny Csehszlovákia Jawa 8 0
8   Bohumil Stasa Csehszlovákia ČZ 7 0
9   Bill Smith Egyesült Királyság Honda 4 0
=   Gilberto Milani Olaszország Aermacchi 4 0
=   Brian Steenson Egyesült Királyság Aermacchi 4 0
=   Silvio Grassetti Olaszország Benelli 4 0
13   Billie Nelson Egyesült Királyság Norton 3 0
14   Dan Shorey Egyesült Királyság Norton 2 0
=   John Cooper Egyesült Királyság Seeley 2 0
=   Karl Hoppe NSZK Aermacchi 2 0
=   Bruno Spaggiari Olaszország Ducati 2 0
18   Jack Findlay Ausztrália Aermacchi 1 0
=   Dave Simmonds Egyesült Királyság Kawasaki 1 0

250 cm³Szerkesztés

# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek
1   Phil Read Egyesült Királyság Yamaha 46 5
2   Bill Ivy Egyesült Királyság Yamaha 46 5
3   Heinz Rosner NDK MZ 32 0
4   Rodney Gould Egyesült Királyság Yamaha 21 0
5   Ginger Molloy Új-Zéland Bultaco 19 0
6   Renzo Pasolini Olaszország Benelli 10 0
7   Santiago Herrero Spanyolország Ossa 8 0
8   Kent Andersson Svédország Yamaha 6 0
9   Malcolm Uphill Egyesült Királyság Suzuki 5 0
=   Szabó László Magyarország MZ 5 0
=   Jack Findlay Ausztrália Bultaco 5 0
12   Carlos Giró-Vila Spanyolország Ossa 3 0
=   Gordon Keith Rodézia Yamaha 3 0
14   Carlos Rocamora Spanyolország Bultaco 2 0
=   Gilberto Milani Olaszország Aermacchi 2 0
16   Paul Eickelberg NSZK Aermacchi 1 0
=   Bill Smith Egyesült Királyság Yamaha 1 0
=   Gyula Marsovsky Svájc Bultaco 1 0
=   Rex Butcher Egyesült Királyság Suzuki 1 0

125 cm³Szerkesztés

# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek
1   Phil Read Egyesült Királyság Yamaha 40 6
2   Bill Ivy Egyesült Királyság Yamaha 34 2
3   Ginger Molloy Új-Zéland Bultaco 15 0
4   Heinz Rosner NDK MZ 12 0
5   Salvador Cañellas Spanyolország Bultaco 11 1
6   Szabó László Magyarország MZ 11 0
=   Dieter Braun NSZK MZ-Neckermann 11 0
8   Hans-Georg Anscheidt NSZK Suzuki 10 0
9   Günter Bartusch NDK MZ 8 0
10   Kel Carruthers Ausztrália Honda 6 0
11   Tommy Robb Egyesült Királyság Bultaco 5 0
12   Siegfried Möhringer NSZK MZ-Neckermann 4 0
=   Jan Huberts Hollandia MZ 4 0
14   Walter Scheimann NSZK Honda 3 0
=   Friedhelm Kohlar NDK MZ 3 0
=   Dave Simmonds Egyesült Királyság Kawasaki 3 0
17   Kent Andersson Svédország MZ 2 0
=   Gordon Keith Rodézia Montesa 2 0
=   Hartmut Bischoff NDK MZ 2 0
=   Lothar John NSZK MZ 2 0
=   Jürgen Lenk NDK MZ 2 0
=   Thomas Heuschkel NDK MZ 2 0
23   Pedro Alvárez Spanyolország Bultaco 1 0
=   Steve Murray Egyesült Királyság Honda 1 0
=   Giuseppe Visenzi Olaszország Montesa 1 0
=   Reisz János Magyarország MZ 1 0

50 cm³Szerkesztés

# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek
1   Hans-Georg Anscheidt NSZK Suzuki 30 3
2   Paul Lodewijkx Hollandia Jamathi 17 1
3   Barry Smith Ausztrália Derbi 15 1
4   Ángel Nieto Spanyolország Derbi 10 0
5   Rudolf Kunz NSZK Kreidler 6 0
=   Chris Walpole Egyesült Királyság Honda 6 0
=   Rudolf Schmälzle NSZK Kreidler 6 0
8   Leslie Griffiths Egyesült Királyság Honda 4 0
=   Aalt Toersen Hollandia Kreidler 4 0
10   Ludwig Faßbender NSZK Kreidler 3 0
=   Brian Lock Egyesült Királyság Honda 3 0
=   Jan de Vries Hollandia Kreidler 3 0
13   Cees van Dongen Hollandia Kreidler 2 0
=   Carlos Giró-Vila Spanyolország Derbi 2 0
=   Jim Pink Egyesült Királyság Honda 2 0
=   Jos Schurgers Hollandia Kreidler 2 0
=   Martin Mijwaart Hollandia Jamathi 2 0
18   Janco Florjan-Stefe Jugoszlávia Tomos 1 0
=   Francisco Cufi Spanyolország Derbi 1 0
=   Robin Udall Egyesült Királyság Honda 1 0

JegyzetekSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 1968-as MotoGP-világbajnokság témájú médiaállományokat.
  1. Noyes, Dennis & Scott, Michael (1999), Motocourse: 50 Years Of Moto Grand Prix, Hazleton Publishing Ltd, ISBN 1-874557-83-7
  2. Walker, Mick. Mick Walker's German Racing Motorcycles. Redline Books, 81. o. (1999). ISBN 0953131122