2013-as magyar labdarúgókupa-döntő

labdarúgó-mérkőzés

A 2013-as magyar labdarúgókupa-döntő a sorozat 103. döntője volt. A finálét a Debreceni VSC és a Győri ETO csapatai játszották. A találkozót 2013. május 22-én a budapesti Bozsik József Stadionban rendezték. A DVSC története hatodik trófeáját hódította el.

2013-as magyar labdarúgókupa-döntő
Kiírás:
2012–2013-as magyar labdarúgókupa
A mérkőzés végeredménye
Debreceni VSC Győri ETO
21
A mérkőzés adatai
Dátum2013. május 22.
StadionBozsik József Stadion
VárosBudapest
JátékvezetőKassai Viktor (magyar)
Nézőszám5570

 ← 20122014 → 

A találkozót a Magyar Televízió második adója, az M2 közvetítette.

Előzmények szerkesztés

A döntőt Magyarország két legsikeresebb vidéki csapat vívta.

Az egyik résztvevő a címvédő Debreceni VSC csapata volt, amely története során öt alkalommal hódította el a magyar kupa-trófeát. Első sikerét az 1998–99-es kiírás végén érte el, legutóbbit pedig a 2012-es MTK Budapest elleni, tizenegyesekkel megnyert fináléban. Az öt aranyérem mellett van két ezüstérme is a csapatnak.

„Szeretnénk természetesen megnyerni a döntőt, így készülünk, mert fontos a csapat számára az erkölcsi elismerés is. Egy nagyon jó csapat ellen játszunk majd, hiszen a Győr megnyerte a bajnokságot, amihez gratulálunk. Ez azonban egy egészen más mérkőzés lesz, és mindenképpen arra törekszünk, hogy megvédjük címünket. Egy döntőben bármi előfordulhat, ezt a tavalyi MTK elleni finálé is bizonyítja. Úgy gondolom, nagyon jó, látványos összecsapásra számíthatnak a nézők. Az utóbbi időben sikerült több fontos mérkőzést megnyernünk, mindenképpen kell, hogy ez segítse a csapatot szerdán.”

Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője.

A döntő másik résztvevője a Győri ETO gárdája volt. A kupában négy sikerrel megvívott döntővel büszkélkedhet. Története során először 1965-ben ért fel a csúcsra. Utolsó nyertes döntőjüket az 1978–79-es kiírás végén játszották a zöld-fehérek. A 2013-as döntőt megelőzően utoljára 2009-ben szerepeltek a fináléban.

„Szerintem van hely a buszon, hogy hazahozzuk a kupát, úgyhogy mindent el fogunk követni azért, hogy ez így legyen. A klubnak az életében ez nagyon nagy dolog lenne, hiszen soha nem sikerült ugyanabban az évben a duplázás. Azt gondolom, ezt fel tudja mérni az egész csapat, túl vannak már egy bajnoki címen, amit már nem vehet el tőlük senki. Úgy hiszem, annál nagyobb motiváció, hogy a klub történelmébe úgy be tudnak kerülni, ami még nem volt, ezt mindenki fel is tudja mérni, úgyhogy szerintem oda megyünk és meg is fogjuk nyerni a kupát.”

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője.

A két csapat még sosem találkozott egymással a magyar kupa eddig megrendezett döntői alkalmával.

Az idézetek forrása: [1]

A döntő helyszíne szerkesztés

A Magyar Labdarúgó-szövetség a 2013. május 9-i ülésén úgy határozott, hogy a finálét a budapesti Bozsik József Stadionban rendezik meg.[1] A Honvéd csapatának pályája ötödik alkalommal adhatott otthont kupadöntőnek.

Út a döntőig szerkesztés

Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek.

Debreceni VSC Szakasz Győri ETO
A 2011–2012-es magyar első osztály résztvevője Részvételi jog A 2011–2012-es magyar első osztály résztvevője
Ellenfél Össz. 1. mérk. 2. mérk. Ellenfél Össz. 1. mérk. 2. mérk.
Nem kellett pályára lépnie 2. forduló Babóti SE (Megye II) 12–0 (i)
Szentlőrinc SE (NB III) 3–1 (i) 3. forduló Bölcskei SE (NB III) 5–2 (i)
Nyíregyháza Spartacus (NB II) 5–4 2–3 (i) 3–1 (o) Nyolcaddöntők Paksi FC 7–2 4–0 (o) 3–2 (i)
Létavértes SC (NB III) 10–0 2–0 (i) 8–0 (o) Negyeddöntők Budapest Honvéd 3–0 1–0 (i) 2–0 (o)
Vasas (NB II) 6–1 3–0 (i) 3–1 (o) Elődöntők Videoton 3–2 2–0 (i) 1–2 (o)

A mérkőzés szerkesztés

A finálét a budapesti Bozsik Stadionban rendezték, 20:00-s kezdéssel. A találkozót 5 570 néző tekintette meg a helyszínen. Az első negyedórában egyik fél sem veszélyeztetett komolyabban. A tizenkilencedik percben Nemanja Andrić góljával szerezte meg a vezetést a Győri ETO, aki egy csel után közelről vette be a debreceni kaput. A félidő további részében mindkét csapat veszélyesen futballozott. A szünetre 1–0-s győri vezetéssel vonultak a döntő résztvevői. Az ötvenegyedik percben egyenlítettek a debreceniek, Adamo Coulibaly lövése egy győri védőn változtatott irányt. Az egyenlítés után is a piros-fehér gárda akarata érvényesült, amely az egyre veszélyesebb helyzetekben mutatkozott meg. A nyolcvanhatodik percben dőlt el a találkozó, Coulibaly cselezte közel magát a kapuhoz, és helyezett a hosszú sarokba. Két percre rá egy veszélyes győri fejes kerülte el a debreceniek kapuját. Az eredmény a továbbiakban már nem változott: Debreceni VSC–Győri ETO 2–1.

Tizenötödik alkalommal fordult elő, hogy az előző évi kupagyőztes megvédte címét. A DVSC 1999 óta hatodszorra hódította el a trófeát, és ez először sikerült neki egymást követő két évben.

„Sajnos hátrányban voltunk az első félidőben, bár ott is megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk gólt szerezni. A második játékrészben kockáztatnunk kellett, sokkal bátrabb játékot kértünk a játékosoktól, akik ragyogóan megoldották. (...) Sok minden motivált minket, amelyik sorozatban elindulunk, ott szeretnénk nyerni, így voltunk ezzel a magyar kupában is. Persze, ennek nagyobb a presztízse is, de így az európai kupaporondon is egy körrel később kell bekapcsolódnunk a küzdelmekbe. Szerencsére sikerült behúznunk a hatodik kupagyőzelmet is. Úgy gondolom, ez a siker kicsit gyógyír az elrontott bajnoki szezonra. Sok problémánk volt egész évben, de ha kicsit jobban odafigyelünk, akár a bajnoki címért is játszhattunk volna.”

Kondás Elemér[2]

„Ilyen hibát nem lehet elkövetni, mint amilyet az első gólnál csináltunk, hogy elcsúszunk, és abból gólt kapunk, és utána a második gólnál is óriási hibát követtünk el. Ilyen hiba után egy kupadöntőben kivégeznek minket. Egy nullánál volt egy kapufánk, ha az bemegy, akkor kettő null, és akkor talán megvan a győzelem… Összességében azt gondolom, a játékosokkal nagy többségében elégedett lehetek. Valakinek ez behatárolja a dolgát, de még egyszer mondom, tettük a dolgunkat, megvolt az előnyünk, de nem tudtuk megnyerni a kupát, ennek megvannak az okai, de ez benne van a játékban. Gratulálok az ellenfélnek.”

Pintér Attila[3]

Az összeállítások szerkesztés

Debreceni VSC 2–1 Győri ETO
Coulibaly   51'   86'
Ramos   19'
(0–1)
Jegyzőkönyv
  17' Andrić
  45+2' Trajković
  90+3' Takács
Bozsik József Stadion, Budapest
Nézőszám: 5 570
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Debreceni VSC
 
 
 
 
Győri ETO
DEBRECENI VSC:
K 87   Verpecz István
JV 22   Bernáth Csaba
V 18   Máté Péter
V 17   Mészáros Norbert
BV 69   Korhut Mihály
VKP 6   Luis Ramos   19'
JSZ 27   Bódi Ádám
KTK 77   Czvitkovics Péter   81'
BSZ 11   Ferenczi János   68'
CS 70   Kulcsár Tamás   40'
CS 39   Adamo Coulibaly
Cserék:
K 89   Szécsi Gergő
V 2   Szűcs István
KP 7   Dombi Tibor
KP 8   Selim Bouadla   81'
CS 26   Ibrahima Sidibe   40'
KP 29   Spitzmüller István
CS 66   Szécsi Márk   68'
Vezetőedző:
  Kondás Elemér
GYŐRI ETO:
K 30   Molnár Péter
JV 22   Michal Švec
V 16   Lipták Zoltán   81'
V 2   Takács Ákos   90+3'
BV 15   Völgyi Dániel
VKP 17   Pátkai Máté
VKP 24   Đorđe Kamber
JSZ 11   Varga Roland   32'
KTK 12   Nikola Trajković   45+2'   62'
BSZ 6   Tarmo Kink
CS 19   Nemanja Andrić
Cserék:
K 1   Lubos Kamenar
KP 3   Marko Dinjar
KP 8   Dudás Ádám   62'
KP 9   Rok Kronaveter   32'
KP 14   Linas Pilibaitis
CS 25   Giorgi Kvilitaia
V 28   Vladimir Đorđević   81'
Vezetőedző:
  Pintér Attila

Asszisztensek:
Erős Gábor (magyar) (partvonal)
Albert István (magyar) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
Kispál Róbert (magyar)

Jegyzetek szerkesztés

  1. A Bozsik-stadion ad otthont a kupadöntőnek. mlsz.hu, 2012. május 9. (Hozzáférés: 2012. május 10.)
  2. MK-döntő: A kupasiker gyógyír számunkra - Kondás”, nemzetisport.hu, 2013. május 22. (Hozzáférés: 2013. május 22.) 
  3. MK-döntő: Senki nem kérte, hogy locsolják fel a pályát - Pintér”, nemzetisport.hu, 2013. május 22. (Hozzáférés: 2013. május 22.) 

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés