2017-es IndyCar Series szezon

az IndyCar Series huszonkettedik szezonja
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 6.

A 2017-es Verizon IndyCar Series-szezon volt a 22. szezonja az IndyCar Series-nek, és a százötödik az amerikai formaautós versenyzés történetében.

2017-es IndyCar Series
Szezon
Versenyek17
Szezon kezdeteMárcius 12.
Szezon végeSzeptember 17.
Szezon
Egyéni győztesUSA Josef Newgarden
Győztes motorszállítóUSA Chevrolet
Az év újoncaUAE Ed Jones
Indy 500 győzteseJPN Szató Takuma
Egyéb bajnokságok
A.J. Foyt trófea nyerteseBRA Hélio Castroneves
Mario Andretti trófea nyerteseUSA Josef Newgarden

 ← 2016
2018 → 

A címvédő a francia Simon Pagenaud volt. A 101. indianapolisi 500-as versenyt a japán Szató Takuma nyerte meg,[1] míg a bajnokság győztese a 2011-es Indy Lights bajnok amerikai Josef Newgarden lett, akinek ez volt az első szezonja a Team Penske csapatával.[2]

Pagenaud a második helyen végzett csapattársa mögött, míg a versenynaptárban egy változás történt az előző évihez képest; a széria 2003 után visszatért a Gateway Motorsports Parkba.

Csapatok és versenyzők

szerkesztés
Csapat Motor # Versenyző Forduló
A. J. Foyt Enterprises Chevrolet[3] 4   Conor Daly[4] Összes
14   Carlos Muñoz[4] Összes
40   Zach Veach (Ú)[5] 6
Andretti Autosport Honda[6] 26   Szató Takuma[7] Összes
28   Ryan Hunter-Reay[8] Összes
Andretti Autosport with Lendium[9] 27   Marco Andretti[10] 1–4
Andretti Autosport with Yarrow[11] 5–17
McLaren-Honda-Andretti[12] 29   Fernando Alonso (Ú)[12] 6
Michael Shank Racing with Andretti Autosport[13] 50   Jack Harvey (Ú)[14] 6
Andretti Herta Autosport a Curb Agajaniannal 98   Alexander Rossi[15] Összes
Chip Ganassi Racing Honda[16] 8   Max Chilton[17] Összes
9   Scott Dixon[18] Összes
10   Tony Kanaan[19] Összes
83   Charlie Kimball[20] Összes
Dale Coyne Racing Honda[6] 18   Sébastien Bourdais[21] 1–5, 15–17
  James Davison[22] 6
  Esteban Gutiérrez (Ú)[23][24] 7–8, 10–14
  Tristan Vautier[25] 9
19   Ed Jones (Ú)[26] Összes
63   Pippa Mann[27] 6
Dreyer & Reinbold Racing Chevrolet 24   Sage Karam[28] 6
Ed Carpenter Racing Chevrolet 20   Spencer Pigot[29] 1–3, 5, 7–8, 10, 12–13, 16–17
  Ed Carpenter[18] 4, 6, 9, 11, 14–15
21   J.R. Hildebrand[30] 1–2, 4–17
  Zach Veach (Ú)[31] 3
Harding Racing Chevrolet 88   Gabby Chaves[32] 6, 9, 14
Juncos Racing[33] Chevrolet 11   Spencer Pigot[34] 6
17   Sebastián Saavedra[35] 6
Lazier Partners Racing[36] Chevrolet 44   Buddy Lazier[36] 6
Rahal Letterman Lanigan Racing Honda[6] 13   Zachary Claman DeMelo (R)[37] 17
15   Graham Rahal[18] Összes
16   Oriol Servià[38] 6–8
Schmidt Peterson Motorsports Honda[6] 5   James Hinchcliffe[18] Összes
7   Mihail Aljosin[39] 1–11, 13
  Sebastián Saavedra[40] 12, 14–15
  Jack Harvey (Ú)[41] 16–17
77   Jay Howard[42] 6
Team Penske Chevrolet 1   Simon Pagenaud[43][44] Összes
2   Josef Newgarden[43][45] Összes
3   Hélio Castroneves[43] Összes
12   Will Power[43] Összes
22[46]   Juan Pablo Montoya[47] 5–6
# Időpont Verseny Pálya Város
1 Március 12. Firestone Grand Prix of St. Petersburg (S) Streets of St. Petersburg St. Petersburg, Florida
2 Április 9. Toyota Grand Prix of Long Beach (S) Streets of Long Beach Long Beach (Kalifornia)
3 Április 23. Honda Indy Grand Prix of Alabama (R) Barber Motorsports Park Leeds
4 Április 29. Desert Diamond West Valley Phoenix Grand Prix (O) Phoenix International Raceway Avondale, Arizona
5 Május 13. IndyCar Grand Prix (R) Indianapolis Motor Speedway Road Course Speedway, Indiana
6 Május 28. 101st Indianapolis 500 presented by PennGrade (O) Indianapolis Motor Speedway Speedway, Indiana
7 Június 3. Chevrolet Detroit Grand Prix Presented by Lear Corporation (S) The Raceway at Belle Isle Park Detroit (Michigan)
8 Június 4.
9 Június 10. Rainguard Water Sealers 600 (O) Texas Motor Speedway Fort Worth, Texas
10 Június 25. Kohler Grand Prix (R) Road America Elkhart Lake, Wisconsin
11 Július 9. Iowa Corn 300 (O) Iowa Speedway Newton, Iowa
12 Július 16. Honda Indy Toronto (S) Exhibition Place Toronto
13 Július 30. Honda Indy 200 (R) Mid-Ohio Sports Car Course Lexington, Ohio
14 Augusztus 20. ABC Supply 500 (O) Pocono Raceway Long Pond
15 Augusztus 26. Bommarito Automotive Group 500 presented by Valvoline (O) Gateway Motorsports Park Madison, Illinois
16 Szeptember 3. Grand Prix at The Glen (R) Watkins Glen International Watkins Glen
17 Szeptember 17. GoPro Grand Prix of Sonoma (R) Sonoma Raceway Sonoma, California
  • (O) Ovál pálya
  • (R) Épített pálya
  • (S) Utcai pálya

Eredmények

szerkesztés
# Verseny Pole-pozíció Leggyorsabb kör Legtöbb élen töltött kör Győztes Összefoglaló
Versenyző Csapat Gyártó
1 St. Petersburg   Will Power   Scott Dixon   Sébastien Bourdais   Sébastien Bourdais Dale Coyne Racing Chevrolet Összefoglaló
2 Long Beach   Hélio Castroneves   Hélio Castroneves   Scott Dixon   James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Honda Összefoglaló
3 Birmingham   Will Power   Will Power   Will Power   Josef Newgarden Team Penske Chevrolet Összefoglaló
4 Phoenix   Hélio Castroneves   Will Power   Simon Pagenaud   Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet Összefoglaló
5 Indianapolis GP   Will Power   Josef Newgarden   Will Power   Will Power Team Penske Chevrolet Összefoglaló
6 Indianapolisi 500   Scott Dixon   Szató Takuma   Max Chilton   Szató Takuma Andretti Autosport Honda Összefoglaló
7 Detroit 1   Graham Rahal   Josef Newgarden   Graham Rahal   Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing Honda Összefoglaló
8 Detroit 2   Szató Takuma   Josef Newgarden   Graham Rahal   Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
9 Texas   Charlie Kimball   Tony Kanaan   Will Power   Will Power Team Penske Chevrolet Összefoglaló
10 Elkhart Lake   Hélio Castroneves   Josef Newgarden   Scott Dixon   Scott Dixon Chip Ganassi Racing Honda Összefoglaló
11 Iowa   Will Power   Hélio Castroneves   Hélio Castroneves   Hélio Castroneves Team Penske Chevrolet Összefoglaló
12 Toronto   Simon Pagenaud   Simon Pagenaud   Josef Newgarden   Josef Newgarden Team Penske Chevrolet Összefoglaló
13 Mid-Ohio   Will Power   Alexander Rossi   Josef Newgarden   Josef Newgarden Team Penske Chevrolet Összefoglaló
14 Pocono   Szató Takuma   Tony Kanaan   Scott Dixon   Will Power Team Penske Chevrolet Összefoglaló
15 Gateway   Will Power   Josef Newgarden   Josef Newgarden   Josef Newgarden Team Penske Chevrolet Összefoglaló
16 Watkins Glen   Alexander Rossi   Sébastien Bourdais   Alexander Rossi   Alexander Rossi Andretti Herta Autosport Honda Összefoglaló
17 Sonoma   Josef Newgarden   Simon Pagenaud   Simon Pagenaud   Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet Összefoglaló

A bajnokság végeredménye

szerkesztés

Pontrendszer

szerkesztés

Forrás:[48]

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.+ Élen töltött kör Legtöbb élen töltött kör Első rajtkocka
50 40 35 32 30 28 26 24 22 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 1 2 1

Indy500 kvalifikáció

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.
42 40 38 36 34 32 30 28 26 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

Az Indy500 és a szezonzáró verseny

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.+
100 80 70 64 60 56 52 48 44 40 38 36 34 32 30 28 26 24 22 20 18 16 14 12 10

Versenyzők bajnoksága

szerkesztés
 
Josef Newgarden első bajnoki címét nyerte.
Helyezés Versenyző STP
 
LBH
 
ALA
 
PHX
 
IGP
 
INDY
 
DET
 
TEX
 
ROA
 
IOW
 
TOR
 
MDO
 
POC
 
GAT
 
WGL
 
SNM
 
Pont
Id 500
1   Josef Newgarden 8 3 1 9 11 22 19 4 2 13 2 6 1* 1* 2 1* 18 2 642
2   Simon Pagenaud 2 5 3 1* 4 23 14 16 5 3 4 7 5 4 4 3 9 1* 629
3   Scott Dixon 3 4* 2 5 2 1 32 2 6 9 1* 8 10 9 6* 2 2 4 621
4   Hélio Castroneves 6 9 4 4 5 19 2 7 9 20 3 1* 8 7 7 4 4 5 598
5   Will Power 19 13 14* 2 1* 9 23 18 3 1* 5 4 21 2 1 20 6 3 562
6   Graham Rahal 17 10 13 21 6 14 12 1* 1* 4 8 5 9 3 9 12 5 6 522
7   Alexander Rossi 11 19 5 15 8 3 7 5 7 22 13 11 2 6 3 6 1* 21 494
8   Szató Takuma 5 18 9 16 12 4 1 8 4 10 19 16 16 5 13 19 19 20 441
9   Ryan Hunter-Reay 4 17 11 13 3 10 27 13 17 19 14 3 6 8 8 15 3 8 421
10   Tony Kanaan 12 15 7 6 20 7 5 15 10 2 21 9 19 16 5 16 20 16 403
11   Max Chilton 16 14 12 20 7 15 4* 11 15 8 9 14 7 15 18 17 8 12 396
12   Marco Andretti 7 20 21 18 16 8 8 12 13 6 18 17 4 12 11 14 16 7 388
13   James Hinchcliffe 9 1 6 12 13 17 22 3 20 14 20 10 3 11 20 8 21 22 376
14   Ed Jones  RY  10 6 16 11 19 11 3 9 22 17 7 18 20 21 17 13 13 19 354
15   J. R. Hildebrand 13 11 3 14 6 16 17 18 12 16 2 13 17 19 18 15 14 347
16   Carlos Muñoz 21 7 17 10 15 24 10 14 11 18 11 20 15 18 10 9 10 15 328
17   Charlie Kimball 18 21 15 8 21 16 25 21 8 21 6 15 12 13 16 7 7 11 327
18   Conor Daly 15 16 18 14 17 26 30 22 12 7 15 19 17 10 14 5 11 10 305
19   Mihail Aljosin 14 12 10 17 18 13 13 6 16 15 10 21 14 237
20   Spencer Pigot 20 8 20 9 29 18 10 21 12 18 19 12 13 218
21   Sébastien Bourdais 1* 2 8 19 22 Vi 10 17 9 214
22   Ed Carpenter 7 2 11 11 12 12 21 169
23   Gabby Chaves 25 9 5 15 98
24   Juan Pablo Montoya 10 18 6 93
25   Esteban Gutiérrez  R  19 14 17 13 14 20 22 91
26   Sebastián Saavedra 31 15 11 21 11 80
27   Oriol Servià 12 21 20 19 61
28   Jack Harvey  R  27 31 14 18 57
29   Fernando Alonso  R  5 24 47
30   Pippa Mann 28 17 32
31   Zachary Claman DeMelo  R  17 26
32   Jay Howard 20 33 24
33   Zach Veach  R  19 32 26 23
34   Sage Karam 21 28 23
35   James Davison 33 20 21
36   Tristan Vautier 16 15
37   Buddy Lazier 30 29 14
Helyezés Versenyző STP
 
LBH
 
ALA
 
PHX
 
IGP
 
INDY
 
DET
 
TEX
 
ROA
 
IOW
 
TOR
 
MDO
 
POC
 
GAT
 
WGL
 
SNM
 
Pont

Gyártók bajnoksága

szerkesztés
Pozíció Gyártó STP
 
LBH
 
ALA
 
PHX
 
IGP
 
INDY
 
DET
 
TEX
 
ROA
 
IOW
 
TOR
 
MDO
 
POC
 
GAT
 
WGL
 
SNM
 
Bónuszpont Pont
1 Chevrolet 2 3 1 1 1 2 4 2 1 2 1 1 1 1 1 4 1 70 1489
6 5 3 2 4 10 7 3 3 3 2 5 2 2 3 6 2
69 66 91* 96* 88* 61 58 75 90* 76 96* 86* 96* 95 91* 60 186*
2 Honda 1 1 2 5 2 1 1 1 2 1 3 2 3 3 2 1 4 85 1326
3 2 5 6 3 3 2 4 4 6 5 3 5 5 6 2 6
90* 95* 70 58 75 92* 96* 88* 73 83* 65 75 65 66* 68 96* 120
  1. Japán győzelem, Sato nyerte az Indy 500-at! Alonso motorhiba miatt kiesett!. motorsport.com, 2017. május 28. (Hozzáférés: 2017. május 28.)
  2. Pruett, Marshall: INDYCAR: Initial 2018 bodywork concepts unveiled. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. január 12. [2017. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 23.)
  3. AJ Foyt Racing will switch to Chevy. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2016. október 13. [2016. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 14.)
  4. a b James, Brant. „Carlos Munoz, Conor Daly will drive for AJ Foyt Racing”, USA Today, Gannett Company, 2016. november 15.. [2016. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. november 15.) 
  5. DiZinno, Tony: Zach Veach's Indy 500 Debut Confirmed with Foyt. MotorsportsTalk.com . NBC Sports, 2017. április 7. (Hozzáférés: 2017. április 7.)
  6. a b c d No mass exodus from Honda after Ganassi switch. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. október 10. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  7. Martin, Bruce: Ex-F1 driver Sato joins Andretti Autosport for 2017 IndyCar season. Autosport.com . Haymarket Media Group, 2016. december 2. (Hozzáférés: 2016. december 2.)
  8. Cavin, Curt. „IndyCar's Ryan Hunter-Reay, sponsor DHL paired through 2020”, USA Today, Gannett Company, 2016. szeptember 18.. [2016. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. szeptember 19.) 
  9. http://www.imscdn.com/indycar_media/documents/2017-03-11/Firestone%20GP%20of%20St%20Petersburg%20Qual%20Results.pdf
  10. hhgregg and Andretti Autosport announce partnership for key races in 2016. andrettiautosport.com . Andretti Autosport, 2016. március 7. (Hozzáférés: 2016. szeptember 3.)
  11. http://www.imscdn.com/indycar_media/documents/2017-05-09/INDYCAR%20GP%20Entry%20List%20%205-9-17.pdf
  12. a b McLaren Formula 1 - Fernando Alonso to race at Indy 500 with McLaren, Honda and Andretti Autosport”. [2017. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. október 27.) (angol nyelvű) 
  13. Smith, Luke: Shank will finally take part in Indy 500 with Harvey, Andretti | MotorSportsTalk. Motorsports.nbcsports.com, 2017. április 12. (Hozzáférés: 2017. április 17.)
  14. Andretti adds Jack Harvey to Indy 500 field, 2017. április 9. (Hozzáférés: 2017. április 9.)
  15. INDYCAR: Rossi re-signs with Andretti. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2016. szeptember 30. [2016. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 30.)
  16. Malsher, David: Ganassi switches to Honda power for 2017. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. október 7. [2016. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  17. Miller, Robin: INDYCAR: Chilton returns to Ganassi. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2016. december 6. [2016. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 6.)
  18. a b c d Malsher, David: IndyCar silly season: Who's going where in 2017?. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. szeptember 9. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  19. INDYCAR: Kanaan, NTT Data return to Ganassi. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2016. október 11. [2016. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  20. Malsher, David: Kimball to remain at Ganassi for 2017. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. szeptember 20. (Hozzáférés: 2016. szeptember 20.)
  21. Khorounzhiy, Valentin: Coyne confirms Bourdais for 2017 IndyCar season. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. október 12. (Hozzáférés: 2016. október 12.)
  22. Pruett, Marshall: Davison to sub for Bourdais in Indy 500. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. május 21. [2017. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 21.)
  23. Khorounzhiy, Valentin: Gutierrez confirmed for Detroit IndyCar debut. Motorsport.com . Motorsport Network, 2017. június 1. (Hozzáférés: 2017. június 1.)
  24. Gutierrez returns with Coyne for rest of 2017 season. IndyCar.com . Birckyard Trademarks, Inc., 2017. június 22. (Hozzáférés: 2017. június 22.)
  25. Miller, Robin: Vautier to drive for Coyne at Texas. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. június 6. [2017. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 6.)
  26. INDYCAR: Coyne confirms Jones for 2017. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2016. november 14. [2016. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 14.)
  27. Malsher, David: Pippa Mann returns to Coyne for Indy 500. Motorsport.com . Motorsport Network, 2017. március 28. (Hozzáférés: 2017. március 28.)
  28. Karam, Dreyer & Reinbold teaming up again for Indianapolis 500. IndyCar.com . Brickyard Trademarks, Inc., 2017. február 2. (Hozzáférés: 2017. február 2.)
  29. Malsher, David: Pigot to return to Ed Carpenter Racing. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. december 15. (Hozzáférés: 2016. december 16.)
  30. Hildebrand confirmed as full-time Ed Carpenter driver. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. november 4. (Hozzáférés: 2016. november 4.)
  31. Pruett, Marshall: Veach to replace injured Hildebrand at Barber. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. április 18. [2017. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 17.)
  32. New Team Harding Racing Enters Chaves for 101st Indianapolis 500, IndyCar, April 10, 2017, Retrieved 2017-04-10
  33. Juncos Racing Announces Entry in 101st Running of the Indianapolis 500 :: Juncos Racing (amerikai angol nyelven). www.juncosracing.com . [2017. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 21.)
  34. Malsher, David: Juncos confirms Pigot for Indy 500. Motorsport.com . Motorsport Network, 2017. május 9. (Hozzáférés: 2017. május 9.)
  35. Saavedra confirmed in Juncos' second 500 entry. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. május 10. [2017. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 10.)
  36. a b Miller, Robin: Lazier confirms Indy 500 run after son's USF2000 debut. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. április 22. [2017. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  37. Claman DeMelo to race for RLLR at Sonoma. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. szeptember 6. [2017. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 6.)
  38. Malsher, David: Rahal signs Servia and ace engineer for 2017. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. december 6. (Hozzáférés: 2017. január 22.)
  39. IndyCar: Aleshin returns with Schmidt. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2017. február 1. [2017. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 1.)
  40. Malsher, David: Aleshin replaced by Saavedra for Toronto. Motorsport.com . Motorsport Network, 2017. július 13. [2017. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 13.)
  41. Ayello, Jim. „Jack Harvey will pilot SPM No. 7 car at Watkins Glen, Sonoma”, Indianapolis Star, Gannett Company, 2017. augusztus 20. (Hozzáférés: 2017. augusztus 20.) 
  42. DiZinno, Tony: Jay Howard confirmed in Tony Stewart's supported SPM Indy entry. MotorSportsTalk.com . NBC Sports, 2017. március 6. (Hozzáférés: 2017. március 6.)
  43. a b c d Miller, Robin: INDYCAR: Newgarden to wave the flag at Penske. Racer.com . Racer Media & Marketing, Inc., 2016. szeptember 20. [2016. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 20.)
  44. Pagenaud opts for No. 1 in 2017. Racer.com. Racer Media & Marketing, Inc., 2016. szeptember 21. [2016. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 21.)
  45. Malsher, David: Penske confirms Newgarden for 2017. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. október 5. (Hozzáférés: 2016. október 5.)
  46. Juan Pablo Montoya. indycar.com . [2016. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 31.)
  47. Malsher, David: Montoya to stay with Team Penske in 2017. Motorsport.com . Motorsport Network, 2016. október 31. (Hozzáférés: 2016. október 31.)
  48. FAN INFO - INDYCAR 101 - CHAMPIONSHIP POINTS SYSTEM”, indycar.com. [2017. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. augusztus 10.) 

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 2017 IndyCar Series című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

szerkesztés

Hivatalos weboldal