2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező)
A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjét 2019 márciusától 2020 novemberéig játszották le. A selejtező során dőlt el, hogy mely 24 csapat jutott ki a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra.[1] A selejtező kapcsolódik a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligájával, amely egy másodlagos kijutási lehetőséget adott. 1976 óta először nincs házigazdája az Eb-nek, így minden UEFA-tagállam selejtezőt játszott.
A selejtezőben az UEFA 55 tagállama vehetett részt. Koszovó első alkalommal vett részt.
LebonyolításSzerkesztés
Az Európa-bajnokságra automatikusan egyik csapat sem jutott ki, beleértve azt a 12 országot is, amelyek az Eb-mérkőzések helyszínei közé tartozott. Összesen 24 csapat jutott ki az Európa-bajnokságra.[2][3] A rendező városokat 2014 szeptemberében döntötte el az UEFA, még a selejtező megkezdése előtt, emiatt előfordulhat, hogy lesz olyan rendező ország, amelynek csapata nem jut ki az Eb-re.[4][5]
Az UEFA Nemzetek Ligája 2018-as indulásával[4][5][6][7][8][9] a selejtező, valamint a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összekapcsolásával, a csapatoknak egy másodlagos kijutási lehetőségük lesz az Eb-re.
- Selejtező
A selejtező 2019 márciusában kezdődött és 2019 novemberében ért véget. A lebonyolítás a 2016-oshoz hasonló volt, de csak 20 csapat szerzett részvételi jogot a selejtezőből, további 4 hely szabad maradt. A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája csoportköreinek befejezése után az 55 csapatot 10 csoportba sorsolták, melyből 5 darab ötcsapatos, 5 darab hatcsapatos volt. Továbbá az UEFA Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutó csapatok ötcsapatos csoportba kerültek. A sorsoláshoz a kiemelés a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorolása szerint történt.[10] A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjének csoportjainak sorsolását 2018. december 2-án tartják Dublinban, Írországban.[11] A mérkőzéseket 2019 márciusában, júniusában, szeptemberében, októberében és novemberében játszották, mindegyik hónapban 2 játéknap volt, 3 nap különbséggel.[7] A 10 csoport első két helyezettje kijutott az Európa-bajnokságra.
- Pótselejtező
A pótselejtezőben összesen 16 csapat vett részt, amelyet eredetileg 2020 márciusában játszottak volna, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották októberre és novemberre. Ez másodlagos kijutási lehetőséget adott a csapatok számára. A 16 csapat kilétét a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorolása döntötte el. A 16 csapat négy ágra került, mindegyik ágon négy csapattal, mindegyik ágról egy csapat jutott ki az Eb-re. A Nemzetek Ligája mindegyik ligájának saját ága volt, ha az adott ligából legalább négy csapat nem jutott ki az Eb-re a selejtezőn át. A Nemzetek Ligája csoportgyőztesei automatikusan pótselejtezős kvótát kaptak a saját ligájuk ágára. Egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal.
A D ligától az A ligáig, alulról felfelé töltötték fel a 16 csapatot. Először a csoportgyőztesek kaptak kvótát a pótselejtezőre. Ha a csoportgyőztes már kijutott az Eb-re, akkor helyette az ugyanabban a ligában legmagasabban rangsorolt csapat kapta a kvótát. Ha már nem volt elég csapat a ligában, akkor a következő ligában lévő, a Nemzetek Ligája összesített rangsorában soron következő legmagasabban rangsorolt csapat kapta a kvótát.
A D ligától az A ligáig, alulról felfelé töltötték fel a négy ágat is. Egy ág az azonos ligából érkező négy csapatból állt. Egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal. Ha több mint négy csapat jutott kvótához ugyanabból a ligából, akkor sorsolás döntött arról, hogy mely csapatok maradtak az adott liga ágán. A maradék csapatokat a feljebb lévő ligák ágaira sorsolták. A sorsolást 2019. november 22-én tartották azok között, akik nem csoportgyőztesek.[12][13]
A pótselejtező négy ága egyenként két elődöntőből és egy döntőből állt (a két elődöntő győztese között). Az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán. A döntők helyszíneit a két elődöntő párosításából sorsolták. A pótselejtező négy ágának négy győztese kijutott az Európa-bajnokságra.[8][9]
Rangsorolás a csoportbanSzerkesztés
Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal állt egy csoportban, a sorrendet a következő pontok alapján határozták meg:[1]
- több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
- jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
- több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
- több idegenben szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
- Ha az 1–4. pontok alapján a csapatok továbbra is azonosan állnak, akkor az 1–4. pontokat újra alkalmazni kell ameddig a sorrend nem dönthető el.[a 1] Ha ez sem dönt, akkor a 6–10. pontok döntenek a sorrendről;
- jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen;
- több szerzett gól az összes mérkőzésen;
- több idegenben szerzett gól az összes mérkőzésen;
- több győzelem az összes mérkőzésen;
- több idegenben szerzett győzelem az összes mérkőzésen;
- alacsonyabb Fair Play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap);
- jobb helyezés az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorában.
- Megjegyzés
- ↑ Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal áll, akkor az 1–4. pontokat alkalmazzák. Ezt követően több csapatnak eldönthető a sorrendje, de nem biztos, hogy mindegyiknek. Ha például három csapat áll azonos pontszámmal, és az első négy pont alapján csak az egyik csapat helyezését lehet eldönteni, akkor a másik kettő még azonosan áll. Ebben az esetben a maradék két csapatra nézve újra az 1. ponttól kezdve kell eldönteni a helyezésüket.
Összesített rangsorolásSzerkesztés
Az összesített rangsorolást a hatodik helyezett csapatok elleni eredmény figyelembe vétele nélkül és a következő pontok alapján határozták meg:[1]
- helyezés a csoportban;
- magasabb pontszám;
- jobb gólkülönbség;
- több szerzett gól;
- több idegenben szerzett gól;
- több győzelem;
- több idegenben szerzett győzelem;
- alacsonyabb Fair Play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap);
- jobb helyezés az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorában.
NaptárSzerkesztés
A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőinek naptára:[10]
Szakasz | Játéknap | Dátum |
---|---|---|
Selejtező | 1. játéknap | 2019. március 21–23. |
2. játéknap | 2019. március 24–26. | |
3. játéknap | 2019. június 7–8. | |
4. játéknap | 2019. június 10–11. | |
5. játéknap | 2019. szeptember 5–7. | |
6. játéknap | 2019. szeptember 8–10. | |
7. játéknap | 2019. október 10–12. | |
8. játéknap | 2019. október 13–15. | |
9. játéknap | 2019. november 14–16. | |
10. játéknap | 2019. november 17–19. | |
Pótselejtezők | Elődöntők | 2020. március 26. |
Döntők | 2020. március 31. |
SorsolásSzerkesztés
A csoportok sorsolását 2018. december 2-án tartották Dublinban, Írországban.[14][15] Az 55 csapatot 10 csoportba sorsolták: öt darab ötcsapatos (A–E) és öt darab hatcsapatos (F–J) csoportba.[16]
A kiemelés a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorolása szerint történt.[10] Az UEFA Nemzetek Ligája egyenes kieséses szakaszának négy résztvevője külön kalapba került, amelyekben öt csapat szerepelt. Ezeknek a csapatoknak 8 mérkőzésük lesz, az UEFA Nemzetek Ligája egyenes kieséses szakaszának idején pihenőnaposak lesznek.[1]
A sorsolást az UNL kalappal kezdték. Ezek a csapatok az A–D csoportokba kerültek. A sorsolást ezután az 1–6. kalappal folytatták. A 6. kalapban lévő csapatok az F–J csoportokba kerültek. A sorsolás során a következő kritériumok voltak, amelyeket számítógép is segített betartani:
- Rendező országok: annak érdekében, hogy a 12 rendező ország mindegyike kijuthasson csoportgyőztesként vagy csoportmásodikként, a rendező országok közül legfeljebb kettő csapat kerülhet azonos csoportba. A rendező országok: Anglia, Azerbajdzsán, Dánia, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Skócia, Spanyolország.
- Politikai okok: a következő csapatok politikai okok miatt nem kerülhetnek azonos csoportba: Örményország és Azerbajdzsán; Gibraltár és Spanyolország; Koszovó és Bosznia-Hercegovina; Koszovó és Szerbia; Ukrajna és Oroszország.
- Téli helyszínek: a téli hideg időjárás magasabb kockázata miatt legfeljebb kettő csapat kerülhet azonos csoportba a következő csapatokból: Észtország, Fehéroroszország, Feröer, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia, Norvégia, Oroszország, Ukrajna.
- Túlzott utazás: a földrajzi távolság és az ebből következő hosszú utazás miatt legfeljebb egy párosítás lehet a következőkből:
- Azerbajdzsán: Gibraltárral, Izlanddal, Portugáliával.
- Izland: Ciprussal, Grúziával, Izraellel, Örményországgal.
- Kazahsztán: Andorrával, Angliával, Észak-Írországgal, Franciaországgal, Feröerrel, Gibraltárral, Írországgal, Izlanddal, Máltával, Portugáliával, Skóciával, Spanyolországgal, Walesszel.
Ha a sorsolás folyamán egy csapatot akkor sorolnak ki vagy olyan csoportba kerülne, ahová a kritériumok szerint nem kerülhet, akkor a betűrendben következő első lehetséges csoportba kerül.
KiemelésSzerkesztés
A kiemelés a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorolása szerint történt.
- UNL kalap: Az UEFA Nemzetek Ligája egyenes kieséses szakaszának négy résztvevője
- 1. kalap: az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorának 5–10. helyezettjei
- 2. kalap: az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorának 11–20. helyezettjei
- 3. kalap: az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorának 21–30. helyezettjei
- 4. kalap: az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorának 31–40. helyezettjei
- 5. kalap: az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorának 41–50. helyezettjei
- 6. kalap: az UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorának 51–55. helyezettjei
|
|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
VégeredménySzerkesztés
CsoportokSzerkesztés
A csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | ENG | CZE | KVX | BUL | MNE | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Anglia | 8 | 7 | 0 | 1 | 37 | 6 | +31 | 21 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 5–0 | 5–3 | 4–0 | 7–0 | |
2. | Csehország | 8 | 5 | 0 | 3 | 13 | 11 | +2 | 15 | 2–1 | — | 2–1 | 2–1 | 3–0 | ||
3. | Koszovó | 8 | 3 | 2 | 3 | 13 | 16 | −3 | 11 | Pótselejtezőre került | 0–4 | 2–1 | — | 1–1 | 2–0 | |
4. | Bulgária | 8 | 1 | 3 | 4 | 6 | 17 | −11 | 6 | 0–6 | 1–0 | 2–3 | — | 1–1 | ||
5. | Montenegró | 8 | 0 | 3 | 5 | 3 | 22 | −19 | 3 | 1–5 | 0–3 | 1–1 | 0–0 | — |
B csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | UKR | POR | SRB | LUX | LTU | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ukrajna | 8 | 6 | 2 | 0 | 17 | 4 | +13 | 20 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 2–1 | 5–0 | 1–0 | 2–0 | |
2. | Portugália | 8 | 5 | 2 | 1 | 22 | 6 | +16 | 17 | 0–0 | — | 1–1 | 3–0 | 6–0 | ||
3. | Szerbia | 8 | 4 | 2 | 2 | 17 | 17 | 0 | 14 | Pótselejtezőre került | 2–2 | 2–4 | — | 3–2 | 4–1 | |
4. | Luxemburg | 8 | 1 | 1 | 6 | 7 | 16 | −9 | 4 | 1–2 | 0–2 | 1–3 | — | 2–1 | ||
5. | Litvánia | 8 | 0 | 1 | 7 | 5 | 25 | −20 | 1 | 0–3 | 1–5 | 1–2 | 1–1 | — |
C csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | GER | NED | NIR | BLR | EST | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Németország | 8 | 7 | 0 | 1 | 30 | 7 | +23 | 21 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 2–4 | 6–1 | 4–0 | 8–0 | |
2. | Hollandia | 8 | 6 | 1 | 1 | 24 | 7 | +17 | 19 | 2–3 | — | 3–1 | 4–0 | 5–0 | ||
3. | Észak-Írország | 8 | 4 | 1 | 3 | 9 | 13 | −4 | 13 | Pótselejtezőre került | 0–2 | 0–0 | — | 2–1 | 2–0 | |
4. | Fehéroroszország | 8 | 1 | 1 | 6 | 4 | 16 | −12 | 4 | 0–2 | 1–2 | 0–1 | — | 0–0 | ||
5. | Észtország | 8 | 0 | 1 | 7 | 2 | 26 | −24 | 1 | 0–3 | 0–4 | 1–2 | 1–2 | — |
D csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | SUI | DEN | IRL | GEO | GIB | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Svájc | 8 | 5 | 2 | 1 | 19 | 6 | +13 | 17 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 3–3 | 2–0 | 1–0 | 4–0 | |
2. | Dánia | 8 | 4 | 4 | 0 | 23 | 6 | +17 | 16 | 1–0 | — | 1–1 | 5–1 | 6–0 | ||
3. | Írország | 8 | 3 | 4 | 1 | 7 | 5 | +2 | 13 | Pótselejtezőre került | 1–1 | 1–1 | — | 1–0 | 2–0 | |
4. | Grúzia | 8 | 2 | 2 | 4 | 7 | 11 | −4 | 8 | 0–2 | 0–0 | 0–0 | — | 3–0 | ||
5. | Gibraltár | 8 | 0 | 0 | 8 | 3 | 31 | −28 | 0 | 1–6 | 0–6 | 0–1 | 2–3 | — |
E csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | CRO | WAL | SVK | HUN | AZE | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Horvátország | 8 | 5 | 2 | 1 | 17 | 7 | +10 | 17 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 2–1 | 3–1 | 3–0 | 2–1 | |
2. | Wales | 8 | 4 | 2 | 2 | 10 | 6 | +4 | 14 | 1–1 | — | 1–0 | 2–0 | 2–1 | ||
3. | Szlovákia | 8 | 4 | 1 | 3 | 13 | 11 | +2 | 13 | Pótselejtezőre került | 0–4 | 1–1 | — | 2–0 | 2–0 | |
4. | Magyarország | 8 | 4 | 0 | 4 | 8 | 11 | −3 | 12 | 2–1 | 1–0 | 1–2 | — | 1–0 | ||
5. | Azerbajdzsán | 8 | 0 | 1 | 7 | 5 | 18 | −13 | 1 | 1–1 | 0–2 | 1–5 | 1–3 | — |
F csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | ESP | SWE | NOR | ROU | FRO | MLT | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Spanyolország | 10 | 8 | 2 | 0 | 31 | 5 | +26 | 26 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 3–0 | 2–1 | 5–0 | 4–0 | 7–0 | |
2. | Svédország | 10 | 6 | 3 | 1 | 23 | 9 | +14 | 21 | 1–1 | — | 1–1 | 2–1 | 3–0 | 3–0 | ||
3. | Norvégia | 10 | 4 | 5 | 1 | 19 | 11 | +8 | 17 | Pótselejtezőre került | 1–1 | 3–3 | — | 2–2 | 4–0 | 2–0 | |
4. | Románia | 10 | 4 | 2 | 4 | 17 | 15 | +2 | 14 | 1–2 | 0–2 | 1–1 | — | 4–1 | 1–0 | ||
5. | Feröer | 10 | 1 | 0 | 9 | 4 | 30 | −26 | 3 | 1–4 | 0–4 | 0–2 | 0–3 | — | 1–0 | ||
6. | Málta | 10 | 1 | 0 | 9 | 3 | 27 | −24 | 3 | 0–2 | 0–4 | 1–2 | 0–4 | 2–1 | — |
G csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | POL | AUT | MKD | SVN | ISR | LVA | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Lengyelország | 10 | 8 | 1 | 1 | 18 | 5 | +13 | 25 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 0–0 | 2–0 | 3–2 | 4–0 | 2–0 | |
2. | Ausztria | 10 | 6 | 1 | 3 | 19 | 9 | +10 | 19 | 0–1 | — | 2–1 | 1–0 | 3–1 | 6–0 | ||
3. | Észak-Macedónia | 10 | 4 | 2 | 4 | 12 | 13 | −1 | 14[m 1] | Pótselejtezőre került | 0–1 | 1–4 | — | 2–1 | 1–0 | 3–1 | |
4. | Szlovénia | 10 | 4 | 2 | 4 | 16 | 11 | +5 | 14[m 1] | 2–0 | 0–1 | 1–1 | — | 3–2 | 1–0 | ||
5. | Izrael | 10 | 3 | 2 | 5 | 16 | 18 | −2 | 11 | Pótselejtezőre került | 1–2 | 4–2 | 1–1 | 1–1 | — | 3–1 | |
6. | Lettország | 10 | 1 | 0 | 9 | 3 | 28 | −25 | 3 | 0–3 | 1–0 | 0–2 | 0–5 | 0–3 | — |
H csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | FRA | TUR | ISL | ALB | AND | MDA | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Franciaország | 10 | 8 | 1 | 1 | 25 | 6 | +19 | 25 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 1–1 | 4–0 | 4–1 | 3–0 | 2–1 | |
2. | Törökország | 10 | 7 | 2 | 1 | 18 | 3 | +15 | 23 | 2–0 | — | 0–0 | 1–0 | 1–0 | 4–0 | ||
3. | Izland | 10 | 6 | 1 | 3 | 14 | 11 | +3 | 19 | Pótselejtezőre került | 0–1 | 2–1 | — | 1–0 | 2–0 | 3–0 | |
4. | Albánia | 10 | 4 | 1 | 5 | 16 | 14 | +2 | 13 | 0–2 | 0–2 | 4–2 | — | 2–2 | 2–0 | ||
5. | Andorra | 10 | 1 | 1 | 8 | 3 | 20 | −17 | 4 | 0–4 | 0–2 | 0–2 | 0–3 | — | 1–0 | ||
6. | Moldova | 10 | 1 | 0 | 9 | 4 | 26 | −22 | 3 | 1–4 | 0–4 | 1–2 | 0–4 | 1–0 | — |
I csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | BEL | RUS | SCO | CYP | KAZ | SMR | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Belgium | 10 | 10 | 0 | 0 | 40 | 3 | +37 | 30 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 3–1 | 3–0 | 6–1 | 3–0 | 9–0 | |
2. | Oroszország | 10 | 8 | 0 | 2 | 33 | 8 | +25 | 24 | 1–4 | — | 4–0 | 1–0 | 1–0 | 9–0 | ||
3. | Skócia | 10 | 5 | 0 | 5 | 16 | 19 | −3 | 15 | Pótselejtezőre került | 0–4 | 1–2 | — | 2–1 | 3–1 | 6–0 | |
4. | Ciprus | 10 | 3 | 1 | 6 | 15 | 20 | −5 | 10[m 1] | 0–2 | 0–5 | 1–2 | — | 1–1 | 5–0 | ||
5. | Kazahsztán | 10 | 3 | 1 | 6 | 13 | 17 | −4 | 10[m 1] | 0–2 | 0–4 | 3–0 | 1–2 | — | 4–0 | ||
6. | San Marino | 10 | 0 | 0 | 10 | 1 | 51 | −50 | 0 | 0–4 | 0–5 | 0–2 | 0–4 | 1–3 | — |
J csoportSzerkesztés
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | ITA | FIN | GRE | BIH | ARM | LIE | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Olaszország | 10 | 10 | 0 | 0 | 37 | 4 | +33 | 30 | Kijutott a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra | — | 2–0 | 2–0 | 2–1 | 9–1 | 6–0 | |
2. | Finnország | 10 | 6 | 0 | 4 | 16 | 10 | +6 | 18 | 1–2 | — | 1–0 | 2–0 | 3–0 | 3–0 | ||
3. | Görögország | 10 | 4 | 2 | 4 | 12 | 14 | −2 | 14 | 0–3 | 2–1 | — | 2–1 | 2–3 | 1–1 | ||
4. | Bosznia-Hercegovina | 10 | 4 | 1 | 5 | 20 | 17 | +3 | 13 | Pótselejtezőre került | 0–3 | 4–1 | 2–2 | — | 2–1 | 5–0 | |
5. | Örményország | 10 | 3 | 1 | 6 | 14 | 25 | −11 | 10 | 1–3 | 0–2 | 0–1 | 4–2 | — | 3–0 | ||
6. | Liechtenstein | 10 | 0 | 2 | 8 | 2 | 31 | −29 | 2 | 0–5 | 0–2 | 0–2 | 0–3 | 1–1 | — |
PótselejtezőkSzerkesztés
Azok a csapatok, amelyek az Európa-bajnokság selejtezőjéből nem jutottak ki az Eb-re, pótselejtezőn szerezhettek részvételi jogot. A Nemzetek Ligája mindegyik ligája egy helyet biztosított a maradék négy kiadó helyre. Mindegyik ligából az a legjobb négy csapat, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra részt vehet a pótselejtezőn, melyeket 2020 márciusában játszanak. Elsősorban a ligák csoportgyőztesei játszhatnak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már a Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga következő legjobb helyezettje kap helyet a pótselejtezőben. Ha valamelyik ligából kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapták.
RésztvevőkSzerkesztés
A csapatok kiválasztásának eljárása döntötte el, hogy a szabályok alapján mely 16 csapat játszhatott pótselejtezőt.[17][18] A kékkel jelzett csapatok voltak a pótselejtezősök.
|
|
|
|
Jegyzetek
- CS NL-csoportgyőztes
- [R] rendező
- pótselejtezőbe jutott
- kijutott az Európa-bajnokságra
SorsolásSzerkesztés
A pótselejtező sorsolását 2019. november 22-én, 12 órától tartották az UEFA székházában, Nyonban.[19] A sorsolás döntött arról, hogy az ágakra mely, nem csoportgyőztes csapatok kerültek.[20][21] Négy külön sorsolás döntött a két elődöntő győztese között arról, hogy az ágak döntőit hol játsszák.[22]
A speciális sorsolás miatt a sorsolás menetét a selejtezők befejezése után véglegesítették. A következő általános elveket alkalmazták, de további feltételeket is jóváhagyhattak, ha bármilyen különleges feltétel fennállt:[23][24]
- A tornával kapcsolatos ok: annak érdekében, hogy a rendező országok csapatainak legyen lehetőségük kijutni az Eb-re, a rendezők lehetőség szerint külön ágakra kerültek.
- Tiltott párosítások: politikai okok miatt a következő párosítások nem voltak lehetségesek: Örményország és Azerbajdzsán; Gibraltár és Spanyolország; Koszovó és Bosznia-Hercegovina; Koszovó és Szerbia; Ukrajna és Oroszország. Ha nem lehetséges, hogy a csapatok külön ágra kerüljenek (pl. mindkét csapat csoportgyőztes ugyanazon az ágon), akkor a mérkőzés feltételeit külön meghatározzák (pl. semleges helyszínen és/vagy zárt kapuk mögött kell lejátszani).
- Lehetséges kiemelés: kiemelés szükséges lehetett, ha a csapatok speciális kombinációi kerültek a pótselejtezőre.
Az alábbi csapatok pótselejtezőre jutottak, az egyik csapatot a C ágra, a C4 pozícióra sorsolták. A többi csapat az A ágra került, a Nemzetek Ligájában elért eredményeik sorrendjében.[24]
- Bulgária
- Izrael
- Magyarország[R]
- Románia[R]
- Jegyzetek
- [R] – rendező
A pótselejtező ágai:
|
|
|
|
- Jegyzetek
- [R] – rendező
Az alábbi elődöntők győztesei játszhatnak otthon hazai pályán a döntőben:
- A ág: 2. elődöntő győztese (Bulgária–Magyarország)
- B ág: 1. elődöntő győztese (Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország)
- C ág: 2. elődöntő győztese (Norvégia–Szerbia)
- D ág: 1. elődöntő győztese (Grúzia–Fehéroroszország)
A ágSzerkesztés
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
Elődöntők | ||
Izland | 2–1 | Románia |
Bulgária | 1–3 | Magyarország |
Döntő | ||
Magyarország | 2–1 | Izland |
B ágSzerkesztés
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
Elődöntők | ||
Bosznia-Hercegovina | 1–1 (h.u.) (t. 3–4) |
Észak-Írország |
Szlovákia | 0–0 (h.u.) (t. 4–2) |
Írország |
Döntő | ||
Észak-Írország | 1–2 (h.u.) | Szlovákia |
C ágSzerkesztés
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
Elődöntők | ||
Skócia | 0–0 (h.u.) (t. 5–3) |
Izrael |
Norvégia | 1–2 (h.u.) | Szerbia |
Döntő | ||
Szerbia | 1–1 (h.u.) (t. 4–5) |
Skócia |
D ágSzerkesztés
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
Elődöntők | ||
Grúzia | 1–0 | Fehéroroszország |
Észak-Macedónia | 2–1 | Koszovó |
Döntő | ||
Grúzia | 0–1 | Észak-Macedónia |
Összesített rangsorSzerkesztés
Az összesített rangsor alapján emelték ki a csapatokat a 2020-as Európa-bajnokság csoportjainak sorsolásához. A csoporthatodikok elleni eredményeket nem vették figyelembe.
Hely. | Cs | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | I | Belgium | 8 | 8 | 0 | 0 | 27 | 3 | +24 | 24 |
2. | J | Olaszország | 8 | 8 | 0 | 0 | 26 | 4 | +22 | 24 |
3. | A | Anglia | 8 | 7 | 0 | 1 | 37 | 6 | +31 | 21 |
4. | C | Németország | 8 | 7 | 0 | 1 | 30 | 7 | +23 | 21 |
5. | F | Spanyolország | 8 | 6 | 2 | 0 | 22 | 5 | +17 | 20 |
6. | B | Ukrajna | 8 | 6 | 2 | 0 | 17 | 4 | +13 | 20 |
7. | H | Franciaország | 8 | 6 | 1 | 1 | 19 | 4 | +15 | 19 |
8. | G | Lengyelország | 8 | 6 | 1 | 1 | 13 | 5 | +8 | 19 |
9. | D | Svájc | 8 | 5 | 2 | 1 | 19 | 6 | +13 | 17 |
10. | E | Horvátország | 8 | 5 | 2 | 1 | 17 | 7 | +10 | 17 |
11. | C | Hollandia | 8 | 6 | 1 | 1 | 24 | 7 | +17 | 19 |
12. | I | Oroszország | 8 | 6 | 0 | 2 | 19 | 8 | +11 | 18 |
13. | B | Portugália | 8 | 5 | 2 | 1 | 22 | 6 | +16 | 17 |
14. | H | Törökország | 8 | 5 | 2 | 1 | 10 | 3 | +7 | 17 |
15. | D | Dánia | 8 | 4 | 4 | 0 | 23 | 6 | +17 | 16 |
16. | G | Ausztria | 8 | 5 | 1 | 2 | 13 | 8 | +5 | 16 |
17. | F | Svédország | 8 | 4 | 3 | 1 | 16 | 9 | +7 | 15 |
18. | A | Csehország | 8 | 5 | 0 | 3 | 13 | 11 | +2 | 15 |
19. | E | Wales | 8 | 4 | 2 | 2 | 10 | 6 | +4 | 14 |
20. | J | Finnország | 8 | 4 | 0 | 4 | 11 | 10 | +1 | 12 |
21. | B | Szerbia | 8 | 4 | 2 | 2 | 17 | 17 | 0 | 14 |
22. | E | Szlovákia | 8 | 4 | 1 | 3 | 13 | 11 | +2 | 13 |
23. | D | Írország | 8 | 3 | 4 | 1 | 7 | 5 | +2 | 13 |
24. | H | Izland | 8 | 4 | 1 | 3 | 9 | 10 | −1 | 13 |
25. | C | Észak-Írország | 8 | 4 | 1 | 3 | 9 | 13 | −4 | 13 |
26. | F | Norvégia | 8 | 2 | 5 | 1 | 15 | 10 | +5 | 11 |
27. | A | Koszovó | 8 | 3 | 2 | 3 | 13 | 16 | −3 | 11 |
28. | J | Görögország | 8 | 3 | 1 | 4 | 9 | 13 | −4 | 10 |
29. | I | Skócia | 8 | 3 | 0 | 5 | 8 | 19 | −11 | 9 |
30. | G | Észak-Macedónia | 8 | 2 | 2 | 4 | 7 | 12 | −5 | 8 |
31. | E | Magyarország | 8 | 4 | 0 | 4 | 8 | 11 | −3 | 12 |
32. | G | Szlovénia | 8 | 2 | 2 | 4 | 10 | 11 | −1 | 8 |
33. | F | Románia | 8 | 2 | 2 | 4 | 12 | 15 | −3 | 8 |
34. | D | Grúzia | 8 | 2 | 2 | 4 | 7 | 11 | −4 | 8 |
35. | H | Albánia | 8 | 2 | 1 | 5 | 10 | 14 | −4 | 7 |
36. | J | Bosznia-Hercegovina | 8 | 2 | 1 | 5 | 12 | 17 | −5 | 7 |
37. | A | Bulgária | 8 | 1 | 3 | 4 | 6 | 17 | −11 | 6 |
38. | B | Luxemburg | 8 | 1 | 1 | 6 | 7 | 16 | −9 | 4 |
39. | C | Fehéroroszország | 8 | 1 | 1 | 6 | 4 | 16 | −12 | 4 |
40. | I | Ciprus | 8 | 1 | 1 | 6 | 6 | 20 | −14 | 4 |
41. | J | Örményország | 8 | 2 | 0 | 6 | 10 | 24 | −14 | 6 |
42. | G | Izrael | 8 | 1 | 2 | 5 | 10 | 17 | −7 | 5 |
43. | I | Kazahsztán | 8 | 1 | 1 | 6 | 6 | 16 | −10 | 4 |
44. | A | Montenegró | 8 | 0 | 3 | 5 | 3 | 22 | −19 | 3 |
45. | E | Azerbajdzsán | 8 | 0 | 1 | 7 | 5 | 18 | −13 | 1 |
46. | H | Andorra | 8 | 0 | 1 | 7 | 2 | 19 | −17 | 1 |
47. | B | Litvánia | 8 | 0 | 1 | 7 | 5 | 25 | −20 | 1 |
48. | C | Észtország | 8 | 0 | 1 | 7 | 2 | 26 | −24 | 1 |
49. | F | Feröer | 8 | 0 | 0 | 8 | 2 | 28 | −26 | 0 |
50. | D | Gibraltár | 8 | 0 | 0 | 8 | 3 | 31 | −28 | 0 |
51. | H | Moldova | 10 | 1 | 0 | 9 | 4 | 26 | −22 | 3 |
52. | F | Málta | 10 | 1 | 0 | 9 | 3 | 27 | −24 | 3 |
53. | G | Lettország | 10 | 1 | 0 | 9 | 3 | 28 | −25 | 3 |
54. | J | Liechtenstein | 10 | 0 | 2 | 8 | 2 | 31 | −29 | 2 |
55. | I | San Marino | 10 | 0 | 0 | 10 | 1 | 51 | −50 | 0 |
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ a b c d Regulations of the UEFA European Football Championship 2018–20 (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2018. március 9. (Hozzáférés: 2018. március 13.)
- ↑ UEFA Euro 2020 Tournament Requirements (PDF). UEFA.com
- ↑ Bids for Euro 2020 due today; tournament to be held all across Europe. NBC Sports, 2013. szeptember 12.
- ↑ a b UEFA Nations League: all you need to know. UEFA.com, 2016. szeptember 21. (Hozzáférés: 2016. november 13.)
- ↑ a b UEFA Nations League/UEFA EURO 2020 qualifying (PDF). UEFA.com
- ↑ UEFA Nations League receives associations' green light. UEFA.org, 2014. március 27.
- ↑ a b UEFA Nations League: all you need to know. UEFA.com, 2014. március 27.
- ↑ a b UEFA Nations League format and schedule approved. UEFA.com, 2014. december 4.
- ↑ a b UEFA Nations League format and schedule confirmed. UEFA.org, 2014. december 4. [2017. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ a b c Regulations of the UEFA Nations League 2018/19 (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2017. szeptember 28. (Hozzáférés: 2017. október 5.)
- ↑ Dublin to stage European Qualifiers draw on 2 December 2018. UEFA.com, 2017. szeptember 28.
- ↑ European Qualifiers: How the play-offs for UEFA EURO 2020 work. youtube.com . UEFA.tv, 2017. október 14.
- ↑ UNL media briefing PDF version. files.footballseeding.com . UEFA, 2017. szeptember 20. [2017. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 19.)
- ↑ Dublin to stage European Qualifiers draw on 2 December 2018. UEFA.com, 2017. szeptember 28.
- ↑ UEFA EURO 2020 qualifying draw: 2 December. UEFA.com
- ↑ UEFA Euro 2020: Qualifying Draw Procedure (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2018. szeptember 27. (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.)
- ↑ „UEFA EURO 2020 play-offs as they stand”, Union of European Football Associations, 2018. november 20. (Hozzáférés ideje: 2018. december 2.)
- ↑ 2018/19 UEFA Nations League rankings (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2018. november 20. (Hozzáférés: 2018. november 21.)
- ↑ „UEFA EURO 2020 play-off draw: All you need to know”, Union of European Football Associations, 2019. szeptember 27. (Hozzáférés ideje: 2019. október 2.)
- ↑ UEFA EURO 2020 play-off draw. UEFA.com
- ↑ UEFA EURO 2020 play-off draw. UEFA.com
- ↑ „European Qualifiers for UEFA EURO 2020: how it works”, Union of European Football Associations, 2017. szeptember 25. (Hozzáférés ideje: 2018. január 24.)
- ↑ European Qualifiers 2018–20 – Play-off Draw Procedure (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 24.)
- ↑ a b European Qualifiers 2018-20 – Play-off Draw Procedure (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. november 21. (Hozzáférés: 2019. november 21.)