2023–2024-es EHF-bajnokok ligája (csoportkör)

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. április 8.

Ez a cikk ismerteti a 2023–2024-es EHF-bajnokok ligája csoportkörének az eredményeit.

A csoportkörbe jutott 16 csapatot két csoportba sorolták. A csoportokból a csoportgyőztes és a második helyezett egyből a negyeddöntőbe jut, a 3-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe.

Azonos pontszám esetén az alábbiak szerint döntik el a sorrendet:

  1. Egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont,
  2. Egymás elleni mérkőzések alapján számolt gólkülönbség,
  3. Egymás elleni mérkőzéseken lőtt több gól,
  4. A csoport összes meccse alapján számolt gólkülönbség,
  5. A csoportban lőtt gólok száma,
  6. Sorsolás.

A csoportkör sorsolását 2023. június 27-én tartották Bécsben. A 16 csapatot két csoportba sorsolták három kalapból. Az első kalapból három csapatot az A csoportba, három csapatot a B csoportba sorsoltak. A kettes kalapban olyan országok második csapata szerepelt, amelyeknek az első csapata az 1-es kalapban voltak, így mivel egy ország két csapata nem kerülhet ugyanabba a csoportba, a 2-es kalap csapatait sorsolás nélkül be tudták sorolni a megfelelő csoportba. A 3-as kalapból pedig három csapatot az A csoportba, kettőt pedig a B csoportba sorsoltak.[1]

A és B csoport kiemelése
1-es kalap 2-es kalap 3-as kalap
  THW Kiel
  Paris Saint-Germain
  GOG Håndbold
  Vive Targi Kielce
  Telekom Veszprém KC
  Barcelona
  SC Magdeburg
  Montpellier Handball
  Aalborg
  Wisła Płock
  Pick Szeged
  Porto
  Kolstad Håndball
  Zagreb
  RK Eurofarm Pelister
  RK Celje

Csoportkör

szerkesztés
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   THW Kiel 14 10 2 2 410 379 +31 22
2.   Aalborg 14 8 3 3 430 382 +48 19
3.   Paris Saint-Germain 14 8 1 5 431 412 +19 17
4.   Vive Kielce 14 6 4 4 413 402 +11 16
5.   RK Zagreb 14 6 2 6 373 373 0 14
6.   OTP Bank - Pick Szeged 14 6 1 7 401 414 –13 13
7.   Kolstad Håndball 14 5 1 8 393 401 –8 11
8.   RK Eurofarm Pelister 14 0 0 14 333 421 –88 0

2023. szeptember 13.
18:45
Vive Kielce   31–34   Aalborg Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 3800
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
Sićko 11 (15–18) Hansen 7
  Jegyzőkönyv   

2023. szeptember 13.
18:45
RK Eurofarm Pelister   22–31   Kolstad Håndball Szportszka szala Boro Csurlevszki, Bitola
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Radivojević 6 (10–16) Aalberg 9
  Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 14.
18:45
OTP Bank - Pick Szeged   29–31   Paris Saint-Germain Pick Aréna, Szeged
Nézőszám: 4700
Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI)
Šoštarič 9 (13–16) Syprzak 6
   Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 14.
18:45
RK Zagreb   23–30   THW Kiel Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 4874
Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN)
Gyibirov 4 (9–16) Wiencek 8
   Jegyzőkönyv    

2023. szeptember 20.
20:45
Aalborg   38–23   RK Eurofarm Pelister Gigantium, Aalborg
Nézőszám: 5072
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Vlah 7 (18–10) Petrović 7
  Jegyzőkönyv   

2023. szeptember 21.
18:45
Paris Saint-Germain   35–31   RK Zagreb Halle Georges Carpentier, Párizs
Nézőszám: 2523
Játékvezetők: Caçador, Nicolau (POR)
Syprzak 8 (18–16) Morales 7
  Jegyzőkönyv   

2023. szeptember 21.
18:45
THW Kiel   35–32   OTP Bank - Pick Szeged Wunderino Arena, Kiel
Nézőszám: 5234
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Ekberg 7 (16–15) Šoštarič 8
   Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 21.
18:45
Kolstad Håndball   30–32   Vive Kielce Trondheim Spektrum, Trondheim
Nézőszám: 5611
Játékvezetők: Martins, Martins (POR)
Johannessen 8 (11–17) Sićko 6
   Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 27.
18:45
Vive Kielce   30–29   Paris Saint-Germain Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Sićko 8 (16–15) Syprzak 7
   Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 27.
18:45
OTP Bank - Pick Szeged   34–27   Aalborg Pick Aréna, Szeged
Nézőszám: 4032
Játékvezetők: Konjičanin, Konjičanin (BIH)
Šoštarič 9 (20–16) Hansen 6
  Jegyzőkönyv   

2023. szeptember 27.
18:45
RK Eurofarm Pelister   20–23   THW Kiel Szportszka szala Boro Csurlevszki, Bitola
Nézőszám: 2700
Játékvezetők: Brkic, Jusufhodzic (AUT)
Radivojević 5 (9–11) Ekberg, Skipagøtu 5
  Jegyzőkönyv   

2023. szeptember 28.
18:45
RK Zagreb   31–20   Kolstad Håndball Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 1473
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Morales 8 (17–10) Guðjónsson 11
   Jegyzőkönyv   

2023. október 11.
20:45
THW Kiel   35–31   Vive Kielce Wunderino Arena, Kiel
Nézőszám: 6071
Játékvezetők: Hansen, Madsen (DEN)
Skipagøtu, Johansson 7 (15–16) Sićko, Tournat 7
  Jegyzőkönyv  

2023. október 12.
18:45
RK Zagreb   30–30   Aalborg Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 5018
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Srna 7 (15–15) Hansen, Hoxer 6
    Jegyzőkönyv   

2023. október 12.
18:45
Kolstad Håndball   37–24   OTP Bank - Pick Szeged Trondheim Spektrum, Trondheim
Nézőszám: 5121
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Rød, Lyse 8 (24–11) három játékos 5
    Jegyzőkönyv  

2023. október 12.
20:45
Paris Saint-Germain   31–26   RK Eurofarm Pelister Halle Georges Carpentier, Párizs
Nézőszám: 2431
Játékvezetők: Erdoğan, Özdeniz (TUR)
Syprzak 7 (15–12) három játékos 5
  Jegyzőkönyv    

2023. október 18.
20:45
Paris Saint-Germain   33–30   Aalborg Halle Georges Carpentier, Párizs
Nézőszám: 2433
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Prandi 8 (15–14) Hansen 7
   Jegyzőkönyv   

2023. október 19.
18:45
RK Zagreb   27–18   RK Eurofarm Pelister Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 6100
Játékvezetők: Martins, Martins (POR)
Kavčič, Kos 5 (10–10) Borzaš 3
   Jegyzőkönyv    

2023. október 19.
18:45
Kolstad Håndball   34–30   THW Kiel Trondheim Spektrum, Trondheim
Nézőszám: 7120
Játékvezetők: Elíasson, Pálsson (ISL)
Guðjónsson 10 (19–16) Ekberg 10
   Jegyzőkönyv   

2023. október 19.
20:45
Vive Kielce   27–27   OTP Bank - Pick Szeged Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Moryto 6 (14–15) Stepančić 6
   Jegyzőkönyv   

2023. október 25.
18:45
Aalborg   27–25   Kolstad Håndball Gigantium, Aalborg
Nézőszám: 5320
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Hangaard 7 (17–12) Sagosen 10
  Jegyzőkönyv  

2023. október 25.
20:45
RK Eurofarm Pelister   21–24   Vive Kielce Szportszka szala Boro Csurlevszki, Bitola
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Radivojević 6 (8–14) Olejniczak 5
  Jegyzőkönyv   

2023. október 26.
18:45
OTP Bank - Pick Szeged   27–26   RK Zagreb Pick Aréna, Szeged
Nézőszám: 4515
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
három játékos 4 (13–15) Kos 5
    Jegyzőkönyv  

2023. október 26.
20:45
Paris Saint-Germain   28–34   THW Kiel Halle Georges Carpentier, Párizs
Nézőszám: 3300
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Syprzak 8 (14–13) Reinkind, Skipagøtu 7
   Jegyzőkönyv   

2023. november 15.
18:45
Kolstad Håndball   36–31   Paris Saint-Germain Trondheim Spektrum, Trondheim
Nézőszám: 8900
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Rød 12 (14–16) Prandi, Syprzak 7
   Jegyzőkönyv   

2023. november 16.
18:45
THW Kiel   18–27   Aalborg Wunderino Arena, Kiel
Nézőszám: 7150
Játékvezetők: Martins, Martins (POR)
Ekberg 7 (6–11) Barthold 5
   Jegyzőkönyv  

2023. november 16.
18:45
RK Zagreb   22–22   Vive Kielce Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 6120
Játékvezetők: Konjičanin, Konjičanin (BIH)
Kos 5 (11–10) D. Dujsebajev 4
   Jegyzőkönyv  

2023. november 16.
18:45
OTP Bank - Pick Szeged   34–26   RK Eurofarm Pelister Pick Aréna, Szeged
Nézőszám: 3246
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Šoštarič 9 (18–19) Vasiliev 5
  Jegyzőkönyv  

2023. november 22.
18:45
Aalborg   27–27   THW Kiel Gigantium, Aalborg
Nézőszám: 5500
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Hald, Nilsson 5 (13–17) Bilyk 6
   Jegyzőkönyv   

2023. november 22.
18:45
RK Eurofarm Pelister   27–28   OTP Bank - Pick Szeged Szportszka szala Boro Csurlevszki, Bitola
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Borzaš 6 (12–15) Šoštarič 7
    Jegyzőkönyv  

2023. november 22.
20:45
Paris Saint-Germain   28–28   Kolstad Håndball Halle Georges Carpentier, Párizs
Nézőszám: 3250
Játékvezetők: Merz, Kuttler (GER)
Prandi 10 (13–15) Sagosen 10
   Jegyzőkönyv  

2023. november 23.
18:45
Vive Kielce   28–24   RK Zagreb Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Wiaderny 5 (12–12) Kos, Gyibirov 5
  Jegyzőkönyv   

2023. november 29.
18:45
Kolstad Håndball   18–29   Aalborg Trondheim Spektrum, Trondheim
Nézőszám: 8515
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Sagosen 4 (9–14) Hangaard 6
  Jegyzőkönyv  

2023. november 29.
18:45
RK Zagreb   30–25   OTP Bank - Pick Szeged Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 6380
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Čupić, Srna 6 (17–12) Mačkovšek 5
   Jegyzőkönyv   

2023. november 30.
18:45
THW Kiel   26–24   Paris Saint-Germain Wunderino Arena, Kiel
Nézőszám: 8204
Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR)
Ekberg 5 (15–10) Grebille 6
  Jegyzőkönyv  

2023. november 30.
20:45
Vive Kielce   35–25   RK Eurofarm Pelister Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Caçador, Nicolau (POR)
Þrastarson 7 (18–13) Cehte 7
  Jegyzőkönyv   

2023. december 6.
18:45
OTP Bank - Pick Szeged   26–25   Vive Kielce Pick Aréna, Szeged
Nézőszám: 4506
Játékvezetők: Elíasson, Pálsson (ISL)
négy játékos 4 (15–11) A. Dujsebajev 6
   Jegyzőkönyv   

2023. december 6.
18:45
THW Kiel   26–25   Kolstad Håndball Wunderino Arena, Kiel
Nézőszám: 6811
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
Ekberg 8 (15–12) három játékos 5
   Jegyzőkönyv    

2023. december 7.
18:45
Aalborg   30–32   Paris Saint-Germain Gigantium, Aalborg
Nézőszám: 5500
Játékvezetők: Bíró, Kiss (HUN)
Nilsson 10 (15–15) Prandi 6
  Jegyzőkönyv  

2023. december 7.
18:45
RK Eurofarm Pelister   22–23   RK Zagreb Szportszka szala Boro Csurlevszki, Bitola
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Kuzmanovski 8 (10–13) Klarica 5
   Jegyzőkönyv   

2024. február 14.
18:45
RK Eurofarm Pelister   25–31   Paris Saint-Germain Szportszka szala Boro Csurlevszki, Bitola
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
öt játékos 3 (9–15) Syprzak 7
  Jegyzőkönyv  

2024. február 14.
20:45
Vive Kielce   36–36   THW Kiel Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Boričić, Marković (SRB)
A. Dujsebajev, Tournat 7 (15–17) Ekberg, Johansson 7
  Jegyzőkönyv   

2024. február 15.
18:45
Aalborg   32–22   RK Zagreb Gigantium, Aalborg
Nézőszám: 5475
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Hansen 6 (18–12) Glavaš 5
  Jegyzőkönyv  

2024. február 15.
18:45
OTP Bank - Pick Szeged   29–27   Kolstad Håndball Pick Aréna, Szeged
Nézőszám: 4491
Játékvezetők: Martins, Martins (POR)
Bánhidi 8 (15–13) Guðjónsson 8
  Jegyzőkönyv   

2024. február 21.
18:45
Aalborg   31–26   OTP Bank - Pick Szeged Gigantium, Aalborg
Nézőszám: 5112
Játékvezetők: Brkic, Jusufhodzic (AUT)
Vlah 5 (14–16) Šoštarič 7
   Jegyzőkönyv   

2024. február 21.
18:45
Kolstad Håndball   25–34   RK Zagreb Trondheim Spektrum, Trondheim
Nézőszám: 5432
Játékvezetők: Álvarez, Bustamante (ESP)
Lyse 6 (10–18) Morales, Kos 5
   Jegyzőkönyv  

2024. február 22.
18:45
THW Kiel   29–23   RK Eurofarm Pelister Wunderino Arena, Kiel
Nézőszám: 6428
Játékvezetők: Bíró, Kiss (HUN)
Skipagøtu 8 (19–10) Radivojević 6
  Jegyzőkönyv  

2024. február 22.
20:45
Paris Saint-Germain   35–26   Vive Kielce Halle Georges Carpentier, Párizs
Nézőszám: 3336
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
három játékos 6 (15–14) Sićko 7
  Jegyzőkönyv  

2024. február 28.
18:45
OTP Bank - Pick Szeged   27–28   THW Kiel Pick Aréna, Szeged
Nézőszám: 6569
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Šoštarič 8 (14–16) Johansson 8
   Jegyzőkönyv   

2024. február 28.
20:45
RK Eurofarm Pelister   28–33   Aalborg Szportszka szala Boro Csurlevszki, Bitola
Nézőszám: 2870
Játékvezetők: Budzák, Záhradník (SVK)
Kuzmanovski 9 (14–17) Arnoldsen, Bjørnsen 5
   Jegyzőkönyv  

2024. február 29.
18:45
Vive Kielce   31–23   Kolstad Håndball Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
A. Dujsebajev 8 (13–10) Lyse 6
  Jegyzőkönyv  

2024. február 29.
18:45
RK Zagreb   28–26   Paris Saint-Germain Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 12260
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Klarica 10 (13–13) Syprzak 6
   Jegyzőkönyv  

2024. március 6.
18:45
THW Kiel   33–22   RK Zagreb Wunderino Arena, Kiel
Nézőszám: 9021
Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI)
Ekberg 9 (17–15) három játékos 4
   Jegyzőkönyv  

2024. március 6.
18:45
Kolstad Håndball   34–27   RK Eurofarm Pelister Trondheim Spektrum, Trondheim
Nézőszám: 4008
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Lyse 11 (17–13) Borzaš 11
  Jegyzőkönyv   

2024. március 6.
20:45
Paris Saint-Germain   37–33   OTP Bank - Pick Szeged Halle Georges Carpentier, Párizs
Nézőszám: 3136
Játékvezetők: Boričić, Marković (SRB)
Syprzak 10 (15–14) Garciandia, Martins 8
  Jegyzőkönyv    

2024. március 6.
20:45
Aalborg   35–35   Vive Kielce Gigantium, Aalborg
Nézőszám: 5137
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Hangaard 12 (15–18) A. Dujsebajev 8
   Jegyzőkönyv   
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   SC Magdeburg 14 12 0 2 439 384 +55 24
2.   FC Barcelona 14 11 0 3 473 409 +64 22
3.   Telekom Veszprém KC 14 10 0 4 489 436 +53 20
4.   Montpellier 14 7 0 7 411 396 +15 14
5.   GOG Håndbold 14 6 1 7 429 445 –16 13
6.   Wisła Płock 14 5 1 8 376 386 –10 11
7.   Porto 14 4 0 10 409 480 –71 8
8.   RK Celje 14 0 0 14 400 490 –90 0

2023. szeptember 13.
20:45
GOG Håndbold   38–36   RK Celje Jyske Bank Arena, Odense
Nézőszám: 2454
Játékvezetők: Konjičanin, Konjičanin (BIH)
Mensing 7 (18–19) Žabić 8
  Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 13.
20:45
Montpellier   25–30   FC Barcelona Sud de France Arena, Montpellier
Nézőszám: 7500
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Hesham 5 (11–16) Mem 8
   Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 14.
20:45
SC Magdeburg   28–33   Telekom Veszprém KC GETEC Arena, Magdeburg
Nézőszám: 4224
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Damgaard 6 (18–21) Fabregas 6
  Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 14.
20:45
Porto   24–23   Wisła Płock Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1207
Játékvezetők: Boričić, Marković (SRB)
Læsø, Oliveira 5 (11–13) Krajewski 8
   Jegyzőkönyv   

2023. szeptember 20.
18:45
Wisła Płock   26–30   GOG Håndbold Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 4100
Játékvezetők: Bíró. Kiss (HUN)
Daszek, Fazekas 5 (13–13) Olsen 10
  Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 20.
18:45
RK Celje   29–30   Porto Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 1700
Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR)
Janc 9 (16–9) Branquinho 6
  Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 21.
20:45
Telekom Veszprém KC   33–31   Montpellier Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5021
Játékvezetők: Madsen, Mortensen (DEN)
el-Dera 7 (13–15) Karlsson 6
   Jegyzőkönyv    

2023. szeptember 21.
20:45
FC Barcelona   32–20   SC Magdeburg Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 1873
Játékvezetők: Hansen, Madsen (DEN)
Mem 8 (14–8) Musche, Weber 3
   Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 27.
20:45
SC Magdeburg   39–23   RK Celje GETEC Arena, Magdeburg
Nézőszám: 3964
Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI)
Magnússon 8 (20–13) három játékos 4
   Jegyzőkönyv    

2023. szeptember 28.
18:45
GOG Håndbold   36–30   Telekom Veszprém KC Jyske Bank Arena, Odense
Nézőszám: 3416
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Mensing 11 (18–14) Remili 8
  Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 28.
18:45
Porto   30–38   FC Barcelona Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1845
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
három játékos 5 (15–19) Frade 6
  Jegyzőkönyv  

2023. szeptember 28.
20:45
Montpellier   30–28   Wisła Płock FDI Stadium, Montpellier
Nézőszám: 2600
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Hesham 9 (14–15) Zarabec, Mihić 6
   Jegyzőkönyv   

2023. október 11.
18:45
Telekom Veszprém KC   44–34   Porto Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Elíasson, Pálsson (ISL)
Remili 10 (22–16) Læsø 8
  Jegyzőkönyv   

2023. október 11.
18:45
RK Celje   29–31   Montpellier Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 1350
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Cokan 9 (17–17) Monte 10
   Jegyzőkönyv   

2023. október 12.
20:45
FC Barcelona   38–30   GOG Håndbold Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 2407
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Mem 10 (20–11) Madsen 8
  Jegyzőkönyv  

2023. október 12.
20:45
Wisła Płock   26–28   SC Magdeburg Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 2936
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Lučin 6 (12–14) Claar 9
   Jegyzőkönyv  

2023. október 18.
18:45
GOG Håndbold   32–27   Montpellier Jyske Bank Arena, Odense
Nézőszám: 1746
Játékvezetők: Merz, Kuttler (GER)
Madsen 8 (16–18) négy játékos 4
   Jegyzőkönyv  

2023. október 18.
18:45
RK Celje   31–37   FC Barcelona Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 3890
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Mlakar 6 (17–22) három játékos 5
    Jegyzőkönyv  

2023. október 19.
18:45
Telekom Veszprém KC   28–21   Wisła Płock Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5019
Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR)
Marguč 6 (14–9) Krajewski 6
  Jegyzőkönyv  

2023. október 19.
20:45
SC Magdeburg   37–33   Porto GETEC Arena, Magdeburg
Nézőszám: 5274
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Magnússon 9 (18–17) Læsø 9
  Jegyzőkönyv  

2023. október 25.
20:45
Montpellier   25–28   SC Magdeburg FDI Stadium, Montpellier
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Konjičanin, Konjičanin (BIH)
Karlsson 9 (14–12) Musche 6
   Jegyzőkönyv   

2023. október 26.
20:45
FC Barcelona   36–41   Telekom Veszprém KC Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 3028
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Mem, N’Guessan 7 (17–19) Pechmalbec, Fabregas 7
  Jegyzőkönyv  

2023. október 26.
20:45
Wisła Płock   30–25   RK Celje Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 3011
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Dawydzik 8 (17–11) Janc 8
  Jegyzőkönyv    

2023. október 26.
20:45
Porto   32–31   GOG Håndbold Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1021
Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN)
Mikkelsen, Areia 5 (15–21) Madsen 6
   Jegyzőkönyv   

2023. november 15.
18:45
RK Celje   33–40   Telekom Veszprém KC Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 3722
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Cokan 7 (17–22) Descat 8
  Jegyzőkönyv  

2023. november 15.
20:45
Montpellier   35–24   Porto FDI Stadium, Montpellier
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Karlsson 10 (18–13) Jiménez 4
  Jegyzőkönyv  

2023. november 16.
20:45
SC Magdeburg   35–27   GOG Håndbold GETEC Arena, Magdeburg
Nézőszám: 4890
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Damgaard 7 (16–16) Madsen 8
   Jegyzőkönyv   

2023. november 16.
20:45
Wisła Płock   25–28   FC Barcelona Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 5467
Játékvezetők: Merz, Kuttler (GER)
Lučin 8 (11–15) Mem 6
   Jegyzőkönyv   

2023. november 23.
18:45
GOG Håndbold   25–32   SC Magdeburg Jyske Bank Arena, Odense
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR)
Madsen, Olsen 5 (13–17) Claar 7
   Jegyzőkönyv  

2023. november 23.
18:45
Telekom Veszprém KC   41–31   RK Celje Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 4950
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
Marguč 6 (22–15) Janc 10
  Jegyzőkönyv   

2023. november 23.
20:45
FC Barcelona   32–25   Wisła Płock Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 1520
Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI)
Frade, Gómez 8 (16–13) Krajewski 5
  Jegyzőkönyv  

2023. november 23.
20:45
Porto   25–29   Montpellier Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1149
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Magalhães 5 (13–13) Pellas 9
  Jegyzőkönyv  

2023. november 29.
18:45
RK Celje   25–30   Wisła Płock Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Madsen, Mortensen (DEN)
Janc 8 (13–15) Lučin 8
    Jegyzőkönyv   

2023. november 29.
20:45
GOG Håndbold   35–27   Porto Jyske Bank Arena, Odense
Nézőszám: 3233
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Mensing 8 (20–12) Jiménez 6
  Jegyzőkönyv  

2023. november 30.
18:45
Telekom Veszprém KC   30–31   FC Barcelona Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5300
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Remili 6 (15–17) Gómez 8
  Jegyzőkönyv  

2023. november 30.
20:45
SC Magdeburg   28–24   Montpellier GETEC Arena, Magdeburg
Nézőszám: 4993
Játékvezetők: Boričić, Marković (SRB)
Smárason 8 (14–11) három játékos 4
   Jegyzőkönyv   

2023. december 6.
20:45
Montpellier   36–25   GOG Håndbold FDI Stadium, Montpellier
Nézőszám: 2700
Játékvezetők: Brunner, Salah (SUI)
Pellas 8 (16–13) Madsen 11
   Jegyzőkönyv   

2023. december 7.
20:45
FC Barcelona   39–30   RK Celje Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 2837
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Richardson 8 (21–13) Cokan 8
  Jegyzőkönyv  

2023. december 7.
20:45
Wisła Płock   37–30   Telekom Veszprém KC Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 3210
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Lučin 8 (18–11) Descat 8
  Jegyzőkönyv  

2023. december 7.
20:45
Porto   31–40   SC Magdeburg Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1065
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Martínez 7 (16–19) Hornke, Magnússon 8
   Jegyzőkönyv   

2024. február 14.
18:45
GOG Håndbold   23–30   FC Barcelona Jyske Bank Arena, Odense
Nézőszám: 4236
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Madsen 6 (14–17) Richardson 6
  Jegyzőkönyv   

2024. február 14.
20:45
Montpellier   32–21   RK Celje FDI Stadium, Montpellier
Nézőszám: 2800
Játékvezetők: Merz, Kuttler (GER)
Porte 6 (17–12) Janc 4
  Jegyzőkönyv  

2024. február 15.
20:45
SC Magdeburg   28–22   Wisła Płock GETEC Arena, Magdeburg
Nézőszám: 6060
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
Hornke, Mertens 6 (13–14) Lučin 8
  Jegyzőkönyv    

2024. február 15.
20:45
Porto   26–40   Telekom Veszprém KC Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1166
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Fernández 5 (11–21) Jahja 6
  Jegyzőkönyv  

2024. február 21.
18:45
RK Celje   27–37   SC Magdeburg Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 3123
Játékvezetők: Hansen, Madsen (DEN)
Cokan 8 (12–18) Magnússon, Mertens 8
   Jegyzőkönyv   

2024. február 21.
20:45
Wisła Płock   22–18   Montpellier Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 4138
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Lučin 5 (10–10) Fernández 4
  Jegyzőkönyv   

2024. február 22.
18:45
Telekom Veszprém KC   34–31   GOG Håndbold Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5011
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Jahja, Remili 6 (19–13) Mensing 10
    Jegyzőkönyv  

2024. február 22.
20:45
FC Barcelona   40–33   Porto Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 2494
Játékvezetők: Erdoğan, Özdeniz (TUR)
Gómez 7 (20–15) négy játékos 4
  Jegyzőkönyv  

2024. február 28.
18:45
GOG Håndbold   32–32   Wisła Płock Jyske Bank Arena, Odense
Nézőszám: 3856
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Madsen 9 (17–14) Lučin 11
   Jegyzőkönyv  

2024. február 28.
20:45
Porto   32–30   RK Celje Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1010
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Areia 10 (14–11) Milićević 9
  Jegyzőkönyv   

2024. február 29.
20:45
SC Magdeburg   29–28   FC Barcelona GETEC Arena, Magdeburg
Nézőszám: 6600
Játékvezetők: Jørum, Kleven (NOR)
Kristjánsson 6 (13–14) Frade 8
   Jegyzőkönyv   

2024. február 29.
20:45
Montpellier   31–37   Telekom Veszprém KC FDI Stadium, Montpellier
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Elíasson, Pálsson (ISL)
Monte 5 (18–17) Vajlupav 8
   Jegyzőkönyv   

2024. március 7.
18:45
Telekom Veszprém KC   28–30   SC Magdeburg Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5019
Játékvezetők: Martins, Martins (POR)
Fabregas 8 (14–14) Claar 9
  Jegyzőkönyv   

2024. március 7.
18:45
RK Celje   30–34   GOG Håndbold Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 1784
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Janc 8 (15–15) Mensing 10
  Jegyzőkönyv   

2024. március 7.
20:45
FC Barcelona   34–37   Montpellier Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 2704
Játékvezetők: Konjičanin, Konjičanin (BIH)
Mem 9 (19–18) Monte 11
  Jegyzőkönyv  

2024. március 7.
20:45
Wisła Płock   29–28   Porto Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 4098
Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN)
négy játékos 4 (14–15) Læsø 7
  Jegyzőkönyv
  1. Exciting group phase awaits after EHF Champions League men draw. EHF, 2023. június 27. (Hozzáférés: 2023. szeptember 15.)