Allaga Imre (Nemesmilitics, 1813. március 25.Baja, 1893. augusztus 10.) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során kormánybiztos, országgyűlési képviselő 1848-ban és 1861-ben, később tíz éven át Baja város főjegyzője. Fia Allaga Géza zeneszerző.

Allaga Imre
Született 1813. március 25.
Nemesmilitics
Elhunyt 1893. augusztus 10. (80 évesen)
Baja
Állampolgársága magyar
Gyermekei Allaga Géza
Foglalkozása politikus
Tisztség
  • magyar országgyűlési képviselő (1848–)
  • magyar országgyűlési képviselő (1861–)

ÉletrajzaSzerkesztés

Dalmáciai eredetű, római katolikus, birtokos nemesi családban született 1813-ban Nemesmiliticsen. Apja nemesmiliticsi Allaga János, anyja Illés Mária volt. A kalocsai piarista gimnáziumban a II. grammatikai osztályt végezte el az 1825/26. tanévben. Jogi tanulmányai végeztével Pozsonyban lett jurátus. Ormós Sándor vendégeként az országgyűlési ifjúság Társalkodási Egyesületének ülésein 1834-ben. Ügyvédi esküjét 1836. december 17-én tette. Feleségével, Fazekas Emmával, a költő-politikus Tóth Kálmán unokatestvérével 1839-ben kötöttek házasságot és hat gyermekük született: Blanka, Géza, Bella, Ottó, Emma és Flóra.[1]

1842-től kezdődően a felső járás esküdtje, 1848-ban pedig szolgabíró is lett. Magát a liberális eszmék hívének vallotta, így a reformellenzékhez tartozott. A magyar történelem első, 1848-as országgyűlési választásán Bács-Bodrog vármegye rigyicai kerületében nyert mandátumot.[2] Jelentősebb felszólalásai közé tartozott, mikor augusztus 7-én az elemi iskolákról szóló törvényjavaslat vitájában az oktatás színvonalának emelését szorgalmazta. A kormányjavaslatot támogatta többek között a miniszterelnök pótlékdíjának, Beöthy Ödön teljhatalmú kormánybiztosi kinevezésének és a Bécsbe menesztendő száz fős küldöttségnek ügyében is.[1] 1848. november 6-án az Országos Honvédelmi Bizottmány kormánybiztosnak nevezte ki azzal a feladattal, hogy Tolnán, Baján, Apatinban és ezen felül ahol csak talál, foglalja le a búzaszállító hajókat. A kormányzat az ekkor a nyugati határszélen állomásozó feldunai hadsereget kívánta megerősíteni a délvidéki haderő egy részével és a hajókra a szállítás zavartalan lebonyolításához volt szüksége. Bár 1848 novemberében a magyar hadvezetés alkalmazott dunai hajókat katonaszállításra, a vállalkozás végül nem váltotta be a hozzá füzött reményeket.[3]

Allaga Imre 1849. januárjában követte az országgyűlést Debrecenbe, később Pestre és Szegedre is és részt vett a trónfosztó országgyűlésen is. Tagja lett az 1849. április 5-én alakult Radical Pártnak, Magyarország teljes függetlenedését és demokratikus köztársasággá alakítását tűzték ki célul. Az önvédelmi harc idején, 1849. májusában gyújtó hangú körlevélben, honvédek toborzása érdekében szólt a választóihoz. 1850. januárjában körözési parancsot adtak ki ellene. Miután elfogták, a pesti császári királyi törvényszéken eljárás indult ellene, és súlyos vádat emeltek ellene mint kormánybiztosra és debreceni képviselőre. Június 26-án felségárulásért kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélték. Mikor Haynau megtudta, hogy rövidesen felmentik állásából, 1850. július 31-én többek között Allagának is kegyelmet adott.[1][4]

Az 1861-es választásokon a rigyicai kerületben újfent képviselővé választották, a Felirati Párt, később a Deák-párt híve lett. Ezután Bajára vonult vissza, ahol 1873-tól 1883-ig városi főjegyzőként tevékenykedett.[1] 1893. augusztus 10-én hajnalban hunyt el saját háza udvarán, ahol valószínűleg szélütés végzett vele. Testét a bajai Rókus temetőben, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja, Szerk.: Pálmány Béla. Magyar Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2002. 40-41. o.
  2. Pálmány Béla: Az 1848–1849. évi népképviselők névtára. In A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Szerk. Szabad György. Budapest: KIT Képzőművészeti Kiadó. 339–374., 339. o. ISBN 963-3366-76-3 é.n. [1999]  
  3. Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban. S.a.r. Kemény János. Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára. 2008. 85–86 o; 367–368 o. o. = Forrásközlemények XI, ISBN 978-963-7236-63-1  
  4. Reiszig Ede: Bács-Bodrog vármegye története. In Magyarország vármegyéi és városai: Bács-Bodrog vármegye II. Szerk. Borovszky Samu. elektronikus kiadás. Budapest: Arcanum Adatbázis Kft. 2004. ISBN 963-9374-91-1  

ForrásokSzerkesztés