Főmenü megnyitása

Balaskó Jenő

magyar költő, író, újságíró, zenetanár

Balaskó Jenő (Budapest, 1937. október 12.Vác, 2009. február 18.) magyar költő, író, újságíró, zenetanár.

Balaskó Jenő
Élete
Született 1937. október 12.
Budapest
Elhunyt 2009. február 18. (71 évesen)
Vác
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers

ÉleteSzerkesztés

Középiskolai éveit a budapesti Szent László Gimnáziumban kezdte, majd a Zenegimnáziumban folytatta. Később a Zeneakadémián többek között Kodály Zoltán népzenei óráit is látogatta. Kiváló, nagyon tehetséges zongorista volt.

1955. november 22-én feleségül vette Balázs Éva vegyészmérnököt. Gyermekük, Balaskó Jenő Attila 1956. december 21-én született. 1957 júniusában elváltak. 1961-ben feleségül vette Hummel Margit tanítónőt. Két gyermekük született: György (1963) és Márta (1964). Versei miatt éveken át megfigyelés alatt tartották. 1965-ben két verse miatt (Dózsa halála, Fasiszta vasárnap) eljárást indítottak ellene. Házkutatást tartottak nála, kéziratait elkobozták és soha nem adták vissza. Egy hézagosan, lapokban fennmaradt példány alapján verseit emlékezetből írta újra (illetve át). 1975-ben szerepelt az Amerikai Anzix című magyar filmben. Első verseskötete, a Mini ciklon 1985-ben jelent meg. 1986-ban elnyerte a Magyar Írószövetség nagydíját, az Örley-díjat, és a Soros Alapítvány ösztöndíját.

Az Ilyen éjszakát hagytatok 1990 című verseskötetét Mészöly Miklós, Göncz Árpád (már köztársasági elnökként), Turcsány Péter és más írók együtt árulták a szerzővel az EMKE aluljárójában. Lázadva és lázítva a terjesztői piac monopóliuma ellen, mert a kötetet nem vették át bolti forgalmazásra. 1991-ben Széchenyi-diplomával és emlékplakettel, 1994-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Újságíróként a Ring főszerkesztő-helyetteseként, majd az Új Magyarország és a Pesti Hírlap főmunkatársaként dolgozott. 1993-ban lépett be a Magyar Demokrata Fórumba (1994 és 1996 között a párt etikai bizottságának is tagja volt), majd 1996-ban a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) alapító tagja volt. Az 1998-as országgyűlési választásokon indult a párt Pest megyei listáján. 2009-ig az ORTT panaszbizottságának tagja volt.

MunkáiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. JAK. [2008. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 23.)
  2. Ingyenkönyv.com. [2009. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 20.)
  3. Szegedlive.hu[halott link]
  4. Wiandt Online Könyváruház[halott link]

ForrásokSzerkesztés