Főmenü megnyitása

Barkóczi László (Berettyóújfalu, 1919. május 20.2017. március 26.) régész.

Barkóczi László
Született 1919. május 20.
Berettyóújfalu
Elhunyt 2017. március 26. (97 évesen)[1][2]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása régész

ÉleteSzerkesztés

1941-től dolgozott Alföldi András professzor mellett. 1942-től, miután elvégezte az egyetemet – a professzor tanársegédjeként és egyúttal a Magyar Nemzeti Múzeum díjtalan gyakornokaként is tevékenykedett. 1944-ben doktorált, egyetemi doktori disszertációjának témája Brigetio volt.

Katonai szolgálatát 1944-ben kezdte meg. Fogságba került és csak 1946-ban térhetett haza Strasbourg francia hadifogolytáborából. Ugyanazon évben felvette a munkát a Magyar Nemzeti Múzeumban. Kezdetben a római limes kutatására koncentrált. 1955-ben szerzett kandidátusi fokozatot a Magyar Tudományos Akadémián.

1960–1962 között a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának vezetőjeként dolgozott. 1963-ban Gerevich László meghívta, hogy vegyen részt az MTA Régészeti Kutatócsoportja – 1968-tól MTA Régészeti Intézete, ma MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet – munkájában, a római osztály vezetőjeként. 1970-től a „Római Birodalom perifériájának kutatása” témacsoport vezetője. 1979-ben az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettesévé nevezték ki. A felkínált igazgatóságot nem vállalva 1982-ben nyugdíjba vonult.

Az epigráfiai kutatásai kapcsán fontos volt a Kr.u. 3–4. századi pannoniai névanyag elemzése.

Tevékenyen részt vállalt a Régészeti Bizottság Római Kori Albizottságának, valamint az MTA Ásatási Bizottságának munkájában. Tagja volt Magyar Múzeum és az Archaeologiai Értesítő szerkesztőbizottságának, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak, az Ókortudományi Társaságnak, az Österreichische Gesellschaft für Archäologie-nak és a Deutsches Archäologisches Institut-nak. A Magyar Régész Szövetség tiszteletbeli tagjának választotta.

ÁsatásaiSzerkesztés

1939–1942 között Radnóti Aladárral Szőnyben és Porolissumban (Mojgrád, Románia), 1949–1950 között Dunapentelén (Intercisa), majd az adonyi római katonai tábor területén ásatott. 1951-ben kora császárkori tumulusokat tárt fel Pusztaszabolcsnál. A terepi munkához és a publikációhoz a meghívására egy kolléganője, Bónis Éva is csatlakozott. Még ebben az évben kezdte meg ásatásait Fenékpusztán (Valcum), de tovább folytatta a brigetiói feltáró munkát is.

1964-ben Núbiában, az asszuáni-gát megépítésekor víz alá kerülő Abdallah Nirqi városának megelőző ásatását vezette, az egyiptomi-magyar együttműködés keretében. 1967-ben részt vett Tuniszban egy másik nemzetközi ásatáson is.

ElismeréseiSzerkesztés

  • 1976 Munkaérdemrend Ezüst fokozata
  • 1982 Munkaérdemrend Arany fokozata
  • 1980 a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Rómer-érme
  • 1990 Tasnády-Marik Klára Alapítvány Pro Arte Vitraria kitüntetése
  • 2007 Schönvisner István-díj
  • 2008 A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
  • 2009 Komárom városa "Pro Urbe" díja

MűveiSzerkesztés

Szerkesztője és társszerzője volt a RIU (Die römischen Inschriften Ungarns) három kötetének.

JegyzetekSzerkesztés