Borbély-Maczky Emil

Vitéz lévai Borbély-Maczky Emil (született: Maczky Emil, Heves, 1887. szeptember 6. – meghalt: valószínűleg Miskolc, 1945. március 27. előtt) magyar királyi honvédhuszár, politikus, országgyűlési képviselő, titkos tanácsos, főispán.

Borbély-Maczky Emil
Született	Maczky Emil 1887. szeptember 6. Heves
Elhunyt	1945. március 27. előtt Miskolc
Állampolgársága	magyar
Szülei	id. Maczky Emil (1856–1924) és Fáy Róza
Foglalkozása	politikus
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1920 – 1922. február) főispán (1922. február 4. – 1923. augusztus 11., Borsod, Gömör és Kishont k.e.e. vármegye) magyarországi parlamenti képviselő (1926–1931) főispán (1930. július 7. – 1938. december 20., Borsod, Gömör és Kishont k.e.e. vármegye) Miskolc főispánja (1944. április 26. – 1944. október 27.)
Borsod, Gömör-Kishont vármegye főispánja
Hivatali idő 1922. február 4. – 1923. augusztus 11.
Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye főispánja
Hivatali idő 1930. június 7. – 1938. december 20.
Borsod vármegye főispánja
Hivatali idő 1938. december 20. – 1944. október 27.
A Wikimédia Commons tartalmaz Borbély-Maczky Emil témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Családi háttér, fiatal kora

Ifj. Maczky Emil 1887. szeptember 6-án született a Heves vármegyei Heves nagyközségben. Családjának több tagja is a vármegyei közéletben vállalt aktív szerepet, tisztségeket. Apja, id. Maczky Emil (1856–1924) végigjárta a vármegyei hierarchiát, lokálisan ismert és elismert közszereplő volt, aki rövid ideig országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. Anyja a nagy múltú hevesi nemesi származású Fáy-család egyik tagja, Fáy Róza volt. Két testvére érte meg a felnőttkort: György (1880–1924) és Béla (1885–1942). Apai nagybátyjai Maczky Gyula, Heves vármegyei földbirtokos, valamint Maczky Valér voltak, utóbbi ismert ciszterci szerzetesként tanár, áldozópap és honvéd-segédlelkész volt.

Ifj. Maczky Emil a család eddig ismert egyetlen bizonyítottan nemesi tagja, ugyanis anyai nagyanyja, (lévai) Borbély Rozália, 1913-as halála előtt lánygyermekének három fiára, köztük ifj. Maczky Emilre ruházta át igazolt nemességét. Az ennek nyomán bekövetkezett névváltoztatás 1915 közepére zajlott le, a következő évtől már maga is Borbély-Maczky Emilként használta nevét.

Kétszer házasodott, előbb Kerekes Margitot vette feleségül, aki 1911. október 19-én elhunyt. Második felesége Hisnyay-Heinzelmann Eleonóra volt, aki a hizsnyóvízi vasgyár alapítójának leszármazottja volt.

Tanulmányait Kálban, Karcagon, Dobsinán és Egerben végezte, majd Nagyváradon végezte el a katonai iskolát.

Katonai pályafutása

1906 nyarának végén hadapród-tiszthelyettessé nevezték ki a kassai m. kir. 5. honvéd-huszárezredhez, majd 1910-től a marosvásárhelyi 9. honvéd-huszárezredben szolgált. Az első világháború kitörése is itt érte, 1914. augusztus 8-tól megkezdődött a katonai csapatok bevagonírozása, 11-én érkeztek meg Lemberg városába, majd innen a mai Kamjanka-Buzkára lovagoltak. Az első komolyabb katonai akcióra augusztus 15-én került sor, Stojanow környékén a magyar csapatok megtámadták az orosz alakulatokat, a sikeresen végződött összecsapásban kitűnt Borbély-Maczky. Számos korabeli feljegyzés szerint bátor és hősies magatartást tanúsított, sőt az országos sajtóban is megjelent egy rövid, nevesített tudósítás az esetről. Miközben a megváltozó hadi helyzetből következően 1914 végéig Borbély-Maczky alakulata folyamatosan visszaszorult, ő maga november 10-én súlyos egészségügyi okok miatt elhagyta a frontot. Csak 1915 elején tért vissza, a február 17-i Wirchne-erdő melletti ütközetben már részt vett, és ismételten kitűnt aktív szerepvállalásával.

1916-ban a Bruszilov-offenzíva nyomán, súlyos veszteségek árán visszavonultak, majd hazavezényelték az egész hadosztályt Erdélybe. Nyár végétől a román alakulatokkal szemben harcolt hadosztályával, különösen a Mt. Rusului melletti eseményekben tűnt ki. Másfél év frontharc után 1917-1918 fordulóján kivonták a csapatokat, majd május 10-én az olasz frontra vezényelték. Itt azonban Borbély-Maczky már nem szolgált sokáig, június 17-én gránátnyomás érte, ami miatt egészségügyi ellátásra szorult, majd a felépülése után átvezényelték Vácra, a géppuskás tanfolyam parancsnokának.

Bartha Albert hadügyminiszter az október végi, november eleji események hatására 18-án azt a parancsot adta Borbély-Maczkynak, hogy utazzon a visszavonuló egykori hadosztálya elé, segítse az alakulat egyben tartását és fokozatos leszerelését, majd szervezett hazajutását Erdélybe. Ezt követően ő is hazatért a szülői házba Hevesre, és 1919. február 1-vel nyugállományba helyezték.

Katonai pályafutása során 1913. április 28-án főhadnaggyá, 1916. augusztus 1-én századossá, majd később 1932 márciusában szolgálaton kívüli őrnaggyá léptették elő. Első világháborús frontszolgálata miatt dicsérő elismerést (1914), legfelsőbb dicsérő elismerést (1915, 1917), hadidíszítményes 3. osztályú Katonai Érdemkeresztet (1917), 3. osztályú Vaskorona-rendet (1917, 1918) adományoztak neki.

Politikai pályafutása

Először a parlamentben és a főispáni székben

1919-ben új életet kívánt kezdeni, elsősorban földbirtokosként. Előbb a Borsod vármegyei Bótán úrilakot vásárolt, majd egy kisebb külterületi birtokot is. Az 1920. január 25-26-án tartott nemzetgyűlési választáson az ózdi járásban indult jelöltként, és nagy fölénnyel szerezte meg a mandátumot. Bár nem tartozott az aktív képviselők közé, a Bethlen Istvánhoz köthető tömegpárt-alakítási folyamatokban részt vett, de nem tartozott az eseményeket alakító személyek közé. A következő parlamenti ciklus lehetőségével már nem tervezett, 1922. február 4-én Borsod, Gömör-Kishont vármegyék főispánjává nevezték ki.

A főispáni beiktatás egyfajta kormánypárti erődemonstráció is volt, az 1922. március 11-i eseményen részt vett a vármegyei eliten kívül például Bethlen István miniszterelnök, Nagyatádi Szabó István pártelnök, vagy éppen Gömbös Gyula, az új Egységes Párt ügyvezető alelnöke. Első főispánsága során a legnagyobb feladata a nemzetgyűlési választások vármegyei koordinációja volt, melyet a későbbi kormánypártnak és vezetőinek igényei szerint valósított meg. Ennek nyomán azonban egyre közelebb került Gömbös Gyulához és a körülötte szerveződő radikális jobboldali társasághoz, így amikor a Bethlen-Gömbös szakításra sor került, Borbély-Maczky Emil felmentését kérte tisztsége alól (1923. augusztus 11.).

A fajvédőkkel, és országos szervezetek élén

A Gömbös Gyulához való politikai és személyes közeledés révén Borbély-Maczky Emil már a kezdetektől követte a fajvédő mozgalom szerveződését, s bár a gyakorlatban nem töltött be vezető szerepet a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártban, de a vezéralakokkal (Zsilinszky Endre, Eckhardt Tibor, Kozma Miklós stb.) kapcsolatba került. A fajvédők táborán belüli reputációját az 1924-es időközi és 1926-os rendes országgyűlési választási szereplése növelte meg jelentősen. Előbbi alkalommal a fajvédők első nyilvános választási megmérettetésén, az egyik miskolci kerületben váratlanul jól szerepelt jelöltként (bár mandátumot nem szerzett végül), míg a két évvel későbbi általános voksolás során az alig két éve alakult fajvédő párt miskolci listavezetőjeként mandátumot tudott szerezni. Ennek értékét növeli, hogy a Gömbös-féle szerveződés országosan tragikusan szerepelt, Borbély-Maczky volt az egyetlen, aki valódi választási küzdelemben a fajvédő párt hivatalos jelöltjeként mandátumot szerzett.

A bomlásnak indult radikális jobboldali táboron belül hirtelen Gömbös egyik legfőbb bizalmasává lépett elő, és a mozgalom társadalmi hátterének újjászervezésével foglalkozott. A húszas évek második felében a két legjelentősebb radikális társadalmi szervezet (Magyar Országos Véderő Egyesület, Ébredő Magyarok Egyesülete) vezetője lett, és kezdeményezőként aktív szerepet vállalt a Magyar Frontharcosok Szövetségének megszervezésében. Jelentős szerepe volt tehát abban, hogy Gömbös Gyula politikai karaktere megerősödjön. Ahogy vezére közeledett Bethlen Istvánhoz, úgy Borbély-Maczky is egyre közelebb került a kormányzathoz. Ezt bizonyítja, hogy előbb 1929. június 17-én Horthy Miklós vitézzé avatta az első világháborús hősies magatartásáért, majd 1930. június 7-én ismét Borsod, Gömör-Kishont vármegyék főispánjává nevezték ki.

A vármegyei vezér

Második főispáni ciklusában alapvetően három területre fókuszált Borbély-Maczky.

Egyrészt a mindenkori kormánypárt választási sikerét segíteni, vármegyei jelöltjeik mandátumszerzését minden eszközzel támogatni. Emiatt a korszakban az ellenzéki csoportok miatt a neve az országos közéletben szorosan összekapcsolódott a választási terror vádjával. Sőt, egykori harcostársával, Eckhardt Tiborral is összetűzésbe került, a korban már büntetett kardpárbajjal kívánták rendezni a konfliktusukat.

Másrészt a vármegyei apparátus átalakítása révén egy lojális és megbízható tisztviselői kart alakított ki, amely konfliktusokkal teli folyamatban ismét egyfajta diktatórikus vezető képe rajzolódott ki, főként a lokális sajtóban.

Harmadrészt pedig a szociális intézkedésekre is kiemelt figyelmet fordított. A két legjelentősebb szociális nagy projektje egyfelől a Mezőkövesd környéki barlanglakások felszámolására tett kísérlet, és ehhez kapcsolódóan a tibolddaróci Mikszáthfalva létrehozása; másfelől pedig a dél-borsodi területek ármentesítési munkálatainak kezdeményezése és támogatása volt. Mindkettővel súlyos, évtizedes problémát kívánt megoldani, előbbit kisebb, utóbbit nagyobb sikerrel.

1939-1940 fordulóján, az első bécsi döntés révén, ünnepélyesen kettévált Borsod és Gömör-Kishont vármegye, Borbély-Maczky előbbi főispánja maradt.

Második főispánságának utolsó harmadát a második világháború határozta meg. 1939. szeptember 1-én a miskolci központú VII. hadtestparancsnokság területére országmozgósítási kormánybiztossá nevezték ki, később ez kiegészült a közellátási kormánybiztossággal is. Ennek nyomán a lengyel menekültkérdés megoldása, a sorozás és beszolgáltatás biztosítása, és a vármegye rendjének megőrzése volt. Az ország háborúba történő belépésétől kezdve egyre aktívabban lépett fel a szélsőséges (elsősorban baloldali) megmozdulásokkal szemben, azonban a keleti harctérről hazatérő katonák és hírek miatt a vármegye hangulata fokozódott, amin csak egyre szigorúbb hatósági fellépéssel tudott úrrá lenni a főispán.

1944 sorsfordítónak bizonyult karrierje szempontjából: előbb február 26-án magyar királyi titkos tanácsosi méltóságot adományozott neki Horthy, a német megszállást követően pedig nem csak megerősítették pozíciójában, hanem április 26-án miskolci főispánná is kinevezték. Mivel hivatalban maradt, így az ő feladata lett a zsidósággal kapcsolatos intézkedések végrehajtása. A gettósításban és deportálásban a vármegye első számú vezetőjeként vitathatatlan szerepet töltött be, Mikuleczky Gyula alispánnal és Szlávy László polgármesterrel együtt.

Karrierje vége

Az 1944-es év nem csak a karrierje miatt, hanem az élete szempontjából is sorsfordító volt. A nyilas hatalomátvétel előtti éjszaka német katonák letartóztatták, és Pestre szállították. Innen még elengedték, és feleségével hazatérhetett Bótára. Miközben október 25-én kormánybiztosi, 27-én minden főispáni tisztségéből felmentették, állandó csendőri megfigyelés alatt élt lakóhelyén. A szovjet katonák megjelenése, majd a front elvonulása nem hozott javulást életében. Mivel az 1945. február 16-án és március 29-én kiadott háborús bűnösöket tartalmazó kimutatáson szerepelt a neve, így nem meglepő, hogy az új hatóságok is kiemelten figyelték az egykori főispánt. A Magyar Államrendőrség helyi Politikai Főosztálya március 17-én letartóztatta. Március 24-én éjszaka, ismeretlen körülmények között eltűnt a főkapitányság épületéből, majd három nappal később megtalálták meztelen holttestét a miskolci Népkertben. A kihallgatás menete, az eltűnés és a gyilkosság körülményei máig tisztázatlanok, számos összeesküvés-elmélet övezi. Az utóbbi években két történész igyekezett levéltári források nyomán, objektívan rekonstruálni az eseményeket, de a végkövetkeztetés mindkettőjük esetében az, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre elég információ a tettesek és motivációjuk konkrét meghatározásához. Holttestét titokban szállították Bótára, és április 4-én délután titokban egy kövekkel kirakott, síremlék nélküli helyre temették.

Emlékezete

Az 1945 után kialakult politikai történetírói diskurzus negatívan viszonyult Borbély-Maczky Emilhez. A németek kiszolgálójának, ultrareakciósnak és népsanyargatónak bélyegezték meg. Mivel azonban valódi emlékezete nem maradt fent széles körben az egykori főispánnak, a hatvanas évekre egyre jobban elhomályosult emléke az emberek fejében. Csupán a családi közegben és a bótai lakosok körében maradt meg valamiféle emléke Borbély-Maczkynak. Ebben a 20. század végi politikai és kulturális rendszerváltozás sem hozott változást.

Források

• Csíki Tamás: A miskolci zsidóság a Holocaust időszakában. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 2001. Szerk.Veres László – Viga Gyula. Miskolc 2001. 335-346.
• Dósa Rudolfné: A MOVE. Egy jellegzetes magyar fasiszta szervezet, 1918-1944. Budapest 1972.
• Fábián Máté: „Borbély-Maczky vitéz huszár szavazni rá azért muszáj.” Vitéz Borbély-Maczky Emil országgyűlési képviselői pályafutása In: Doktorandusz hallgatók IV. konferenciája 2015. május 14. Szerk. Fábián Máté. Eger 2016. 59-75.
• Fábián Máté: A Maczky család Heves vármegye szolgálatában In: RMJ60: Tanulmányok a hatvanéves Rainer M. János tiszteletére. Szerk. Fábián Máté – Romsics Ignác. Eger 2017. 41-67.
• Fábián Máté:Bethlen István és Gömbös Gyula viszonyának alakulása a húszas években mikrotörténeti perspektívában. In: Akit Clió elbűvölt. In honorem Romsics Ignác. Szerk. Pap József – Verók, Attila. Eger 2021. 121-135.
• Fábián Máté: Egy fajvédő főispán a Horthy-korszakban. Borbély-Maczky Emil (1887-1945) Pécs-Budapest 2020.
• Fábián Máté: Egy katonai pályafutás kiteljesedése. Borbély-Maczky Emil az első világháborúban. In: Acta Universitatis De Carolo Eszterházy Nominatae: Sectio Historiae 46. Szerk. Bajnok Dániel. Eger 2019. 101-120.
• Fábián Máté: Vég és kezdet. Az 1918-1919-es újratervezés Borbély-Maczky Emil karrierjében In: 1918: vég és kezdet. Szerk. Gál Máté – Péterffy Gergely. Eger 2019. 57-70.
• Kis József: A Borbély-Maczky eset: Gyilkosság kivizsgálás nélkül. Történelem és Muzeológia – Miskolci Internetes Folyóirat (2017) 1-2. sz. 40-56.
• Kis József: Fogházban a főispán. https://mnl.gov.hu/mnl/bazml/hirek/kis_jozsef_foghazban_a_foispan, letöltés 2022. jan. 25.
• Vonyó József: Jobboldali radikálisok Magyarországon, 1919-1944. Pécs 2012.
• Zinner Tibor: Az ébredők fénykora, 1919-1923. Budapest 1989.