Főmenü megnyitása

Csáktornyai Zoltán (Budapest, 1886. december 5. — Budapest, 1921. március 26.) magyar festő, a nagybányai művésztelep második nemzedékének jellegzetes egyénisége.

Csáktornyai Zoltán
Önarcképe (1910 előtt)
Önarcképe (1910 előtt)
Született 1886. december 5.
Budapest[1]
Elhunyt 1921. március 26. (34 évesen)
Budapest[1]
Foglalkozása festőművész
A Wikimédia Commons tartalmaz Csáktornyai Zoltán témájú médiaállományokat.

ÉletpályájaSzerkesztés

Neveltetéséről nagybátyja, Diner-Dénes József művészeti író gondoskodott, ahogyan tudott. Ő küldte a 16 éves fiút Nagybányára, mihelyt megnyílt ott 1902-ben a szabadiskola, Diner-Dénes felkérte Iványi-Grünwald Bélát, hogy felügyeljen a fiúra és tanítsa őt festeni. Eleven eszű, festőileg is tehetséges és erős kritikai szellemmel megáldott fiatalember volt, bírálta társai munkáit, jellembeli esendőségeit. Tanárait is „vizsgáztatta”, a tanároktól egymástól függetlenül is kért korrektúrákat, kíváncsi volt, hogy melyik korrektúráz jobban, ez a csínytevése a többi diákra is átterjedt, de Ferenczy Károly hamar rájött, aztán minden diáknak fel kellett írni a rajzra, hogy melyik tanár a korrektora.

Fejlődött Csáktornyai tudása párizsi útjai idején, 1906-1910 között a Julian Akadémián Jean-Paul Laurens korrigálta. Firenzébe is eljutott. 1910-ben már gyűjteményes kiállítása volt a Művészházban. Eztán megint Nagybányára tért vissza feleségestül, egy orosz szobrásznőt vett el Párizsban, szépen éltek, tisztelte a feleségét mindenkinél jobban. 1912 augusztusában 7 olajfestménnyel szerepelt a nagybányai jubileumi kiállításon, ezekből egy csendélet volt, 6 pedig tájkép, a csendélet a Kultuszminisztérium tulajdonából, a tájképek pedig magángyűjtőktől kerültek a kiállításra, tehát már anyagilag is boldogult az ő festményeivel.

1912 őszén a Műcsarnokban állított ki, elnyerte ott a Reökk Szilárd-díjat egy kocsmai enteriőrrel, az Asztalnál ülő emberek c. festményével, mely leginkább naturalista stílusban fogant. 1913-ban ismét szerepelt kiállításon a Műcsarnokban, ezúttal a nagybányai plein air-os, sőt némi Renoir-hatást is hordozó Uzsonnázók a kertben c. festményével. 1915-ben tüzérönkéntes kiképzésben vett részt. Az 1917/18-i műcsarnoki téli kiállításon Őszi délután c. alkotása szerepelt. Termékeny festő volt, 1919-ben és 1921-ben az Ernst Múzeumban rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást. Halála után szintén az Ernst Múzeumban rendezték meg emlékkiállítását.

Hirtelen és fiatalon ragadta el a halál, szívszélhűdésben halt meg.[2] Két árva gyermeket és egy özvegyet hagyott maga után.

MűveibőlSzerkesztés

 
Nagybányai ház (c. 1911)
  • Nagybányai ház (c. 1911)
  • Nagybányai dombok (c. 1911)
  • Asztalnál ülő emberek (1912)
  • Uzsonnázók a kertben (1913)
  • Őszi délután (1917)
  • Monte Santo (1919; MNG)
  • Este felé (1921; MNG)

Társasági tagságSzerkesztés

Díjak, elismerésekSzerkesztés

  • Műcsarnok Reökk Szilárd-díja (1912)

ForrásokSzerkesztés

  1. a b 2017. július 18.
  2. A korabeli bulvár sajtó szerint művészbarátai leitatták Csáktornyait, az antialkoholista Csáktornyaival este rövid idő alatt megitattak 1,5 liter konyakot, hajnalra alkoholmérgezés következtében megállt a szíve.

Külső hivatkozásokSzerkesztés