Csíkos boglárka
A csíkos boglárka (Polyommatus damon) a lepkék (Lepidoptera) rendjében, ezen belül a boglárkalepkefélék (Lycaenidae) családjának egyik faja.
Csíkos boglárka | ||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Nőstény példány, szárnyának fonákján a fehér csíkkal
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
Magyarországon fokozottan védett Természetvédelmi érték: 100 000 Ft[1] | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Polyommatus damon Linnaeus, 1758 | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Csíkos boglárka témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Csíkos boglárka témájú médiaállományokat és Csíkos boglárka témájú kategóriát. |
Származása, elterjedése
szerkesztésTípuslelőhelye Bécs környéke. Nyugat felé az Alpokon át Franciaországig terjedt el, délkeletnek a Balkán-félsziget északi részéig, keletnek az Altáj hegységig (Mongóliáig) úgy, hogy Dél-Szibéria hegyvidékein és a Kaukázusban ez az egyik leggyakoribb lepkefaj. Az Ibériai-félszigeten haloványabb színű testvérfaja, az Agrodiaetus noguerae (Polyommatus noguerae) váltja fel. Kis-Ázsiában sok, hozzá hasonló faj él; ezek közül talán az Agrodiaetus wagneri (Polyommatus wagneri) áll hozzá a legközelebb.
Az utóbbi 25 évben szerte Európában megfogyatkozott: Lengyelországból kipusztult; Albániában, Csehországban, Dániában és Szlovákiában veszélyeztetett, Bosznia-Hercegovinában, Franciaországban, Horvátországban sérülékeny, Finnországban, Görögországban, Litvániában, Romániában és Oroszországban ritka.[2]
Magyarországon a 19. században még gyakori faj volt, de az 1960-as évekre csak néhány állománya maradt a Dunazug-hegységben és a Budai-hegyvidéken. A 70-es évek elejére Magyarországon már csak csak egyetlen, bizonyított populációja volt a Normafánál. Az akkor még legalább 500 egyedből az 1990-es évek végére csak pár tucat maradt. Elképzelhető, de nem bizonyított, hogy van egy másik, ugyancsak kicsiny populációja a Cserhátban.
Az IUCN vörös listáján nem szerepel, viszont a Magyarországon kiadott Vörös Könyvben igen. 1982 óta védett, 2001 óta fokozottan védett, mint „közvetlenül veszélyeztetett (a kipusztulás közvetlen veszélyébe került)” faj.[3]
Megjelenése, felépítése
szerkesztésSzárnyának fesztávolsága 30–34 mm; az első szárny felső szegélyének hossza 15–17 mm.
-
Polyommatus d. damone ♀
-
Polyommatus d. damone ♀ △
A hím szárnyának alapszíne ragyogó ultramarinkék, fekete erezettel és széles, fekete szegéllyel. A hátsó szárny fonákja alapján különíthető el a rokon fajoktól, mivel annak barna alapszínén hosszában egy fehér sáv fut végig, viszont nincs rajta narancssárga folt. Az első szárny fonákja szürke. A nőstény szárnya fölül egyszínű barna, alul kávészínű; rajzolata a híméhez hasonló. Egyes nőstények hátsó szárnyának felszínét a belső szöglet mellett kék szegélyfoltocska díszíti, egyébként nem változékony.
A hernyó
Életmódja, élőhelye
szerkesztésHűvös és csapadékos területeken honos, ahol elsősorban a mészkövön növő pusztaréteken és sziklagyepeken, hegyi sztyeppréteken, fölhagyott szőlőkben él. A nőstények igen keveset mozognak, többnyire a fűben ülnek, és csak délelőtt szívogatnak nektárt főként lila virágú növényekről, elsősorban ugyancsak a takarmánybaltacimról, de más lila virágú növényektől is, mint például az imola fajairól (Centaurea spp.). A hím imágók a nedves földön is gyakran szívogatnak. A hímek „őrjáratozva" keresik a nőstényeket.
A nőstény megtermékenyített petéit egyesével helyezi a hernyó tápnövénye, a takarmánybaltacim (Onobrychis viciifolia) virágaira és leveleire. Mivel a takarmánybaltacimot Európában csak a 16. században honosították meg, a kutatók feltételezik, hogy korábban más baltacim fajokon (hegyi baltacim: Onobrychis montana, homoki baltacim: Onobrychis areanaria) élhetett. Oroszországban fő tápnövénye ma is a homoki baltacim (O. arenaria),[4] miként a jelenlegi magyarországi állományé is. Jóformán csak a kaszálatlan és szinte teljesen legeltetetlen mezofil gyepeken (Mesobrometum) képes kifejlődni.
A hernyók éjszaka táplálkoznak; eközben hangyák őrzik őket. Leggyakoribb hangyagazdáik a Formica pratensis és a Lasius niger. A hernyók első vagy második alakja telel át.
Évente egyetlen nemzedéke repül, július első hetétől augusztus közepéig.
Hasonló fajok
szerkesztésA bronzfényű sokpöttyös boglárka (Polyommatus ripartii) hátsó szárnyának fonákját ugyanilyen fehér csík díszíti, de a hím fölül barna, és mindkét ivar első szárnyának fonákja barna.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ 1. melléklet a 13/2001 (v. 9.) KöM rendelethez
- ↑ Chris van Sway and Matin Warren, 1999. Red data book of European Butterflies. Strasbourg: Council of Europe. p.248.
- ↑ 13/2001 (V.9.) KöM rendelet, 4. melléklet: Fokozottan védett rovarok
- ↑ Dantchenko, A. V., 2000. Genus Agrodiaetus, pp 196-214. In: Tuzov, V. K. (ed.), Guide to the butterflies of Russia and adjacent territories (Lepidoptera, Rhopalocera), Volume 2., Pensoft, Szófia-Moszkva, p. 196.
Források
szerkesztés- IUCN Red List
- Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935 ISBN 963 281 896 2 p. 62.
- Fajmegőrzési tervek Archiválva 2013. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület: Polyommatus damon