Valódi lepkék

rovar alrend

A valódi lepkék (Glossata) az ízeltlábúak törzsében a rovarok osztályába tartozó lepkék (Lepidoptera) rendjének egyik alrendje, öt alrendággal és több ezer fajjal.

Infobox info icon.svg
Valódi lepkék
Tölgy selyemlepke (Antheraea pernyi)
Tölgy selyemlepke
(Antheraea pernyi)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Öregrend: Fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota)
Rend: Lepkék (Lepidoptera)
Alrend: Valódi lepkék (Glossata)
Alrendágak
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Valódi lepkék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Valódi lepkék témájú kategóriát.

Rendszertani felosztásukSzerkesztés

1. Genetikai alapú

A korszerű rendszertanok az alrendet alrendágakra osztják:

  • Heteroneura alrendág
    Ez az alrendág annyira fajgazdag, hogy a kellő tagolás érdekében az alrendág és a család között öt rendszertani szintet különítenek el (tagozat, osztag, alosztag, öregcsalád, sorozat).

A Heteroneura alrendág rendszertani felosztásaSzerkesztés

2. Hagyományos

A hagyományos rendszertanok külső megjelenésük alapján többnyire két nagy csoportra, a nagylepkékre (Macrolepidoptera) és a molylepkékre (Microlepidoptera) osztották őket, és a nagylepkék között életmódjuk alapján az éjszakai lepkéket (Heterocera) és a nappali lepkéket (Diurna) különböztették meg.[1] Ezt a felosztást gyakorlati okokból (a lepkészek előszeretettel egyikük vagy másikuk vizsgálatára specializálódnak) mindmáig sokan alkalmazzák — tudván tudva, hogy a csoportok parafiletikusak.[2]

Származásuk. elterjedésükSzerkesztés

Megtalálhatók minden szárazföldön az Egyenlítőtől a sarkvidékekig. Legnagyobb forma- és fajgazdagságukat a trópusokon érték el.

Megjelenésük, felépítésükSzerkesztés

Életmódjuk, élőhelyükSzerkesztés

A nagy területen elterjedt fajok egy évben repülő nemzedékeinek száma az éghajlattól függ: trópusi és meleg mérsékelt éghajlaton több, a sarkokhoz közeledve fokozatosan egyre kevesebb. A mérsékelt égövben (és onnan a sarkvidékhez közeledve) a táplálékhiányos téli időszakot a legtöbbjük nyugalmi állapotban, anyagcseréjét minimálisra csökkentve vészeli át, fejlődésénekk fajonként változó állapotában.

Más fajok báb állapotban telelnek, mint például:

Hernyó állapotban telel át például:

Pete állapotban telel át például:

Az úgynevezett vándorlepkék télen nem vonulnak nyugalomba, hanem melegebb éghajlatra vándorolnak. Ilyen például az atalantalepke (Vanessa atalanta) és a bogáncslepke (Vanessa cardui).

A legtöbb faj bábja erre a célra kibocsátott fonállal rögzíti magát valamilyen felülethez. Egyes fajok bábjai hasoldalukkal tapadnak ehhez a felülethez úgy, hogy a fejük fölfelé áll. Ilyenek például:

Más fajok bábjai testük hátsó végét rögzítik úgy, hogy a fejük szabadon lecsüng. Ilyen, úgynevezett zuhanóbábja van például:

Amint ebből az összesítésből is kiviláglik, sok hernyó valamiféle szövedékben bábozódik (egyesek magányosan, más fajok hernyói kisebb-nagyobb csoportokban). Ez a szövedék különösen a selyemlepkeszerűek (Bombycoidea) öregcsalád fajaira jellemző. A névadó faj, tehát a selyemlepke (Bombyx mori) hernyójának szövedékéből készül a hernyóselyem.

A szenderszerűek (Sphingoidea) öregcsaládjában sok faj hernyója bábozódás előtt a talajba ássa magát.[3]


A bábból kikelő lepke szárnya eleinte petyhüdten csüng. Az erekbe áramló vérnyirok (hemolimfa) azonban hamarosan kifeszíti, és ezután a lepke elrepülhet.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület: Lepkék
  2. Dietzel Gyula: A Bakony nappali lepkéi[halott link]
  3. Erich Lange, 1985: Metamorfózisok az állatvilágban. Gondolat Zsebkönyvek, 1988, Budapest. ISBN 963 282 061 4, ISSN 0133–0489

ForrásokSzerkesztés