Főmenü megnyitása

Földényi László (Gödöllő, 1895. október 18.Alsóörs, 1960. július 23.)[1] magyar színész.

Földényi László
Földényi László fortepan 146642.jpg
Született 1895. október 18.
Gödöllő
Elhunyt

Alsóörs
Állampolgársága magyar
Foglalkozása színész

A Wikimédia Commons tartalmaz Földényi László témájú médiaállományokat.

ÉletútjaSzerkesztés

Apja Földényi Béla bonviván volt, anyja Humpfner Hermin. Iskoláit a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban végezte. 1914-ben végezte a színészakadémiát, majd Kassára szerződött szerelmes színésznek, ahonnan 1915-ben mint zászlós az orosz frontra, majd orosz fogságba került. Megtanult oroszul és a magyar költőket szavalta Szentpéterváron és Moszkvában. 1918-ban Zátony Kálmánnal együtt színtársulatot hozott létre hadifoglyokból, akikkel népszínműveket és operetteket mutattak be. 1921-ben Leningrádban feleségül vette Anasztázia Alexandrovát. Fogságából hazatérve, 1922-ben a Vígszínház tagjai sorába szerződtették. 1925—26-ban a Belvárosi Színház, 1927—29-ben a szegedi színház tagja volt. 1930-ban a kolozsvári magyar Színháznál, majd 1934 és 1939 között a Magyar Színháznál szerepelt. 1939-ben a Városi Színház tagja lett, 1940-ben visszatért a Magyar Színházhoz, majd az Új Magyar Színház tagja volt 1944-ig. Fellépett a Vígszínházban játszott, 1945-től az Új Színházban, ezután újból a Magyar, majd a Vidám Színházban szerepelt. 1946 és 1949 között a Művész Színház, 1950–51-ben a Belvárosi, 1952-től 1960-ig A Magyar Néphadsereg Színházának művésze volt.

Fontosabb színházi szerepeiSzerkesztés

  • János (Molnár F.: Az ördög)
  • Konstantin (Herczeg F.: Bizánc)
  • Armand Duval (ifj. A. Dumas: A kaméliás hölgy)
  • Lvov (Csehov: Ivanov)
  • Geyer doktor (Hauptmann: Naplemente előtt)
  • Polgármester (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása)

FilmszerepeiSzerkesztés

  • Budai cukrászda (1935) - Sziráky János öccse, festőművész
  • Budapest fürdőváros (1935, rövid) - éttermi vendég
  • Légy jó mindhalálig (1936) - postai hivatalnok
  • Három sárkány (1936) - Déry báró
  • Pogányok (1936) - Thonuzóba vezér
  • Az én lányom nem olyan (1937) - a Mexikan bár tulajdonosa
  • Segítség, örököltem! (1937) - Jean, főkomornyik Bartháéknál
  • Úrilány szobát keres (1937) - Dr. Pápai László ügyvéd
  • Két fogoly (1937) - hadifogoly
  • Pillanatnyi pénzzavar (1937-38) - Szénássy Ferenc, mérnök / Stuck Tódor
  • Az örök titok (1938) - ügyész
  • 13 kislány mosolyog az égre (1938) - vezérigazgató
  • Álomsárkány (1939)
  • Pénz áll a házhoz (1939) - Demeter Károly
  • Két lány az utcán (1939) - Kártély Gyöngyi apja
  • Áll a bál (1939) - varsói követ
  • Fűszer és csemege (1939) - Gadnai, hitelező
  • Sarajevo (1940) - magyar tiszt
  • Dankó Pista (1940) - Nikoláj, Rózsi ál-vőlegénye
  • Ismeretlen ellenfél (1940)
  • Te vagy a dal (1940)
  • Vissza az úton (1940) - Bratt, kémfőnök
  • Elnémult harangok (1940) - orosz gróf a bálon
  • Akit elkap az ár (1941) - Horváth Ferenc igazgató
  • A kegyelmes úr rokona (1941) - ügyvéd
  • Leányvásár (1941) - válóperes bíró
  • Szabotázs (1941)
  • Életre ítéltek! (1941) - börtönigazgató
  • Miért? (1941) - ügyvéd
  • Régi keringő (1941) - Bakonyi Péter
  • Behajtani tilos! (1941-42) - garázsmester
  • Tavaszi szonáta (1942) - Pálos Bálint, földbirtokos
  • Futótűz (1943) - Bartha István, Ákos apja
  • Madách - Egy ember tragédiája (1944) - Rákóczi János, Kossuth titkára
  • Forró mezők (1949) - Fábián
  • Tűz (1948) - Incze vezérigazgató
  • Díszmagyar (1949) - Kovács
  • Déryné (1951)
  • Gyarmat a föld alatt (1951) - Brudermann Róbert
  • A harag napja (1953) - Bagyi Kovács
  • Föltámadott a tenger (1953) - a képviselőház elnöke
  • Rokonok (1954) - zsarátnoki úr
  • Dollárpapa (1956)
  • Fekete szem éjszakája (1959)
  • Felfelé a lejtőn (1959)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés