Főmenü megnyitása

Farkas György (Mogyoród, 1908. április 23.Gödöllő, 1991. május 21.) jogász, a KALOT ügyvezető igazgatója, a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Gyermek- és ifjúkoraSzerkesztés

A gazdálkodó Farkas János és Kamarás Teréz kilencedik gyermeke. Római katolikus vallásban nevelkedett. Az elemi iskolát Mogyoródon végezte, majd a helybéli plébános javaslatára a gödöllői premontrei gimnáziumba íratták, ahol 1928-ban érettségizett. Tanulmányait a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Fakultásán folytatta, ahol 1935-ben szerezte meg a jogtudományi doktorátust.

Közéleti tevékenysége 1945 előttSzerkesztés

Az egyetem elvégzése után Kerkai Jenő jezsuita szerzetessel és Ugrin Józseffel együtt Szegeden megszervezték a KALOT-ot. 1935 és 1939 között a mozgalom ügyvezető titkára. 1939-től részt vett a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete munkájában is, az egyesület agrárfőtitkárságának vezetőjeként dolgozott. 1942-től 1946-ig a KALOT érdi népfőiskolájának igazgatója.

Politikai pályája a háború utánSzerkesztés

A koalíciós időszakban lehetőség nyílt számára is, hogy eddigi katolikus-keresztény mozgalmi tevékenységét a pártpolitikai életben folytassa tovább. Belépett a Demokrata Néppártba. Egyike volt azoknak a politikusoknak, akik az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választáson a Független Kisgazdapárt listáján DNP-sként jutottak mandátumhoz.[1] Pártpolitikai és parlamenti munkája mellett 1946 októberétől a Magyar Parasztszövetség szervezési osztályát vezette.

Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon már indulhatott a Demokrata Néppárt színeiben, a Veszprém megyei választókerületben szerzett képviselői mandátumot. 1947 októberében az Országgyűlés egyik jegyzőjévé választották. Barankovics István személyes kérésére magára vállalta azt a kényes feladatot, hogy 1948 márciusában a DNP hivatalos szónokaként elmondta a magyar–szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény törvénybe iktatását támogató beszédet, a népek barátságát hangsúlyozva.[2]

A Rákosi-, majd a Kádár-korszakbanSzerkesztés

Mandátumának lejárta után teljesen visszavonult a politikától, mégis politikai múltja miatt folyamatosan érték zaklatások, és közel másfél évtizedig nem juthatott képzettségének megfelelő munkához. Munkásként és napszámosként volt kénytelen munkát vállalni. 1962-ben azonban Dobi István, az Elnöki Tanács elnökének közbenjárására, aki egykor az érdi népfőiskola hallgatója volt, az Ikarus vállalatnál végre végzettségéhez illő munkához jutott.

Az 1956-os forradalom kitörésekor bár beteg volt, mégis felutazott Budapestre, amikor szóba került a DNP újjáalakítása és részt vett a párt elindításával kapcsolatos megbeszéléseken.

A hatvanas években aztán munkája mellett helytörténeti kutatással is kezdett foglalkozni. Megírta szülőfaluja, Mogyoród történetét. Két néprajzi munkájával országos díjat nyert. 1975-től tagja lett a Hazafias Népfront helytörténeti és krónikaírói szakosztályának, 1983-ban a Magyar Történelmi Társulat tagjai sorába választotta.

A rendszerváltáskorSzerkesztés

Az újjáalakult Demokrata Néppárt, azaz Kereszténydemokrata Néppárt mint a párt volt országgyűlési képviselőjét az országos pártvezetés tiszteletbeli tagjává választotta,[3] valamint megkapta a Barankovics-emlékérmet.

Fő műveiSzerkesztés

Vezérkönyv agrárifjúsági vezetők számára. Budapest-Szeged, 1937.
Hol a parasztság helye? Budapest, 1941.
Mezőgazdasági munkások, ismerjétek meg jogaitokat! Budapest, 1940.
Mogyoródi évszázadok. Aszód, 1979.
Gidres-gödrös Mogyoród. Mogyoród, 1988.
A KALOT-mozgalom és népfőiskolái. Érd, 1992. (Kiadó: Érdi Polgárok Népfőiskolája, ISBN 9630424037)

JegyzetekSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002.
  • Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk. Diós István. Szerk. Viczián János. Bp., Szent István Társulat, 1993-.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.

További információkSzerkesztés