Gattyán György
Gattyán György Zoltán (Budapest, 1970. május 24.[1] –) magyar üzletember, a LiveJasmin elnevezésű szexkamera-szolgáltatás alapítója. 2021-ben 253,8 milliárd forintos vagyonával, az előző évhez képest 4 hellyel visszaesve, Gattyán Magyarország 6. leggazdagabb üzletembere.[2] A Docler cégcsoport tulajdonosa, producer, a Prima Primissima Alapítvány társalapítója, a Magyar népművészet és közművelődés Junior Prima Díj mecénása, a Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes Díj alapítója.[3] 2013-ban úgy döntött, hogy cége székhelyét és fő tevékenységét külföldre, Los Angelesbe és Luxemburgba helyezi át.[4] 2001-ben alapított internetes vállalata, a Docler Holding,[5] rövid időn belül több száz millió dollár forgalmú óriáscéggé fejlődött, 2020-ban a Forbes legértékesebb, teljesen magyar kézben lévő magyar vállalkozásokról készített listáján a 2. helyre került.[6] 2020-ban megvásárolta alma materét, a Kodolányi János Egyetemet,[7] ahol anno kommunikáció- és médiatudomány szakon végzett.
Gattyán György Zoltán | |
Született |
1970. május 24. (53 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
„Legnagyobb Vállalkozás” néven digitalizációs tudásközpontot indított el 2021-ben, amely négy területre fókuszál, az oktatásra, az egészségügyre, a hivatali ügyintézésre, illetve a korrupcióra.[8]
Miniszterelnök-jelöltként újonnan alapított pártjával nagy, akár kétharmados,[9] várakozásokkal indult el a 2022-es országgyűlési választásokon, végül 1 százalékot értek el.
Kezdeti évekSzerkesztés
1970. május 24-én született Budapesten. Édesapja kőműves volt, édesanyja háztartásbeliként dolgozott. A Corvin Mátyás Gimnáziumba járt iskolába, majd a Magyar Testnevelési Főiskolán (TF) tanult. Az Ikarus Budapest Sportegyesületben atletizált, mint futó, edzője id. Tomhauser István volt.[10]
ÉletpályaSzerkesztés
Gattyán György 2003-ban létrehozta a Livejasmin.com nevű, streaming technológiára épülő, felnőtt-tartalom szolgáltatást nyújtó webkamerás oldalt, ami ma a világon a felnőtt tartalmat kínáló weboldalak közül a legnagyobb forgalmat generálja, látogatóinak száma meghaladja a CNN-ét.[4] 2008-ban alapította a Docler Holding cégcsoportot, amely informatikai és internetes szolgáltatásokat nyújt. A Livejasmin technológiájának mintájára, a videostreaming előnyeit kihasználva és azt továbbfejlesztve létrehozta az online jóslást lehetővé tevő oranum.com oldalt is. A Docler csoport jelenleg a portfólió cégeket is beleszámítva több mint ezer embert foglalkoztat. A cégcsoport része az Andrássy úton épült és 2013-ban megnyitásra került Il Bacio di Stile divatpalota.
Bevételei jelentős részét visszaforgatta vállalkozásaiba, a Napi Gazdaság 2012-ben 110 milliárd forintra becsülte vagyonát, ekkor Magyarország harmadik leggazdagabb üzletembereként tartották számaon.[3] Két évvel később már az ország legvagyonosabb embere lett, kb. 174,3 milliárd forintnyi vagyonával.
2005-ben lett társproducere a 7 részből álló Világlátott egérke című tv-sorozatnak. A Kecskemétfilmmel való közös munka eredménye, hogy 2010-ben társproducere lett a Magyar népmesék befejező, utolsó 11 epizódjának. Társproducere a még bemutatásra váró Jókedvű örmény temetése című animációs filmnek, valamint az Égig érő fa című alkotásnak. Külföldi munkái közé sorolható a 8 részes World Without End televíziós sorozat. Az amerikai televíziós csatornákon nagy sikerrel futott epizódok elkészítésében szintén társproducer volt. 2013-ban bemutatták az Open Grave című amerikai thrillert, amelynek executive producere volt.[11] A cégcsoporthoz tartozó Docler Entertainment éves szinten 4-5 filmet gyárt Magyarországon és az Egyesült Államokban. 2013 nyarán fejezték be a Six Dance Lessons in Six Weeks című filmet (a színdarab filmváltozata), amelyben producerként vállalt szerepet. Gattyán György több filmfesztivál kurátora és zsűritagja. Segítette már az Aranyszem Operatőr Fesztivál és a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál munkáját is. 2014-ben nyílt meg Gattyán György saját étterme Budapesten, az Andrássy úton.[12]
2016-tól Gattyán az Amerikai Egyesült Államokban kezdett terjeszkedni újfajta videostreaming-szolgáltatásival, pl. az élő zenét kínáló SonicBox-szal vagy az Oranum internetes jósdával.[13]
PártalapításSzerkesztés
2021 novemberében bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként elindul a 2022-es országgyűlési választásokon.[14] 2021 decemberében nyilvánosságra hozta, hogy pártot alapított, aminek Megoldás Mozgalom (MEMO) a neve.[15] Az Egységben Magyarországért ellenzéki politikai szövetség a bejelentést követően azonnal a Fidesszel való választási összejátszás vádjával gyanusította meg.[16]
A pártalapító nem csak egyszerű–, hanem akár minőségi, kétharmados győzelemre is esélyesnek tartotta magát.[9] Ehhez képest az országgyűlési választáson végül az jelentette a sikert neki és a MEMO-nak, hogy 58 929 szavazatot szerezve 1 százalék fölötti eredményt (1,04 %) értek el.[17] Gattyán ezzel elérte, hogy pártjának nem kellett visszafizetnie a kampányukra kapott pénzeket az államnak.[18] Ezen túl, négy éven keresztül, 2026-ig, évi 50-60 millió forintnyi költségvetési támogatásra váltak jogosulttá.[16]
Sport, kultúraSzerkesztés
Gattyán Docler csoportja névadó szponzora több sportegyesületnek is, egyebek mellett a Dab.Docler jégkorongcsapatnak, a Műszaki Egyetem futsal csapatának, a Docler Wolves amerikai football csapatnak és a Wildboars kerekesszékes rögbicsapatnak is.
Magyarország legfiatalabb sakknagymestere, Rapport Richárd, és a világbajnok Vadnai Benjamin vitorlázó, is a Docler szponzoráltja.
Felkarolták Borsányi Gábor és Huszár Viktor sporteszköztalálmányát, a teqballt, melyet, többek közt, Ronaldinhoval reklámoztak.[19] Megalapította a Nemzetközi Teqball Szövetséget (FITEQ), melyet a sportszövetségeket tömörítő globális ernyőszervezet, a Global Association of International Sports Federations (GAISF) 2020-ban felvett a tagjai közé.[20]
A kultúra területén Gattyán a Prima Primissima Alapítvány társalapítója, a Magyar népművészet és közművelődés Junior Prima díj mecénása, a Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes Díj alapítója.
Gattyán részt vett a 2015 februárjában rendezett 63. amerikai Nemzeti Imareggelin, többek között Barack Obama amerikai elnök, és a dalai láma társaságában.[21]
FilantrópiaSzerkesztés
Gattyán György évek óta végez filantróp tevékenységet, a Gattyán Alapítványon[22] keresztül többszázmillió forint értékű adományt osztott szét gyermekotthonoknak, nehéz sorsú gyerekeknek.[23] A 2021-ben, a legjótékonyabb magyarokról megjelent összeállítás[24] szerint, Gattyán a képzeletbeli lista második helyén áll.[25]
Adóelkerülési vádSzerkesztés
Miután kiderült, hogy a felnőtt tartalmakra épülő Livejasmin.com-ot egy portugál cég üzemeltette, amely forgalma után nem a magyar forgalmi adót (27%), hanem a 17%-os portugál adót fizették be, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) éveken keresztül figyelte tevékenységét. A magyar adóhatóság szerint a portugál cég is Gattyánék irányítása alatt állt. A NAV vélhetően titkos adatgyűjtéssel, például lehallgatással és e-mailek átnézésével jutott hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek alapján úgy vélik, a portugál céget csak álcából, adóelkerülési céllal működtették. Ezért a bíróság több ingatlant, céget és bankszámlát előzetes zár alá vett 2014-ben és 2015 elején, még a jogerős ítélet kihirdetése előtt. A zár alá vett ingatlanok között volt az Il Bacio di Stile luxusáruház, a Normafa Hotel, és az üzletember Budakeszi és Szerémi úti magáningatlanai is.[26][27]
2015. június 2-án ismeretlen okból bezárt az Andrássy úton álló Il Bacio di Stile luxusáruház. A Blikk információ szerint a NAV és a rendőrség tartott közös razziát (a rendőrség érintettségét és az áruház ideiglenes bezárását a cég később cáfolta).[28][29] 2015. július 31-én véglegesen bezárt a luxusáruház. A hivatalos álláspont szerint azért, mert a többségi tulajdonos már nem finanszírozza a veszteséges luxusáruházat. Az Európai Bíróság 2015 szeptemberében kiadott főtanácsnoki indítványa szerint a két cég licencszerződésével nem kívánt adót csalni. Kimondta, hogy a NAV jogszerűtlenül felhasznált olyan adatokat is az ügyhöz, amiket még egy másik nyomozás során gyűjtöttek titokban.[30][31]
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. június 1-én jogerősen megszüntette a NAV azon határozatát, miszerint körülbelül 50-50 milliárd forintnyi áfa és büntetés megfizetésére kötelezték volna a Docler Holdingot. A bíróság megállapította, hogy az adóhatóság jogszerűtlenül használt bizonyítékokat a vádemeléshez annak ellenére, hogy azok sem bizonyították az adócsalást.[32]
2020 márciusában a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya 14 milliárd 187 millió forint értéken ismét zár alá vette az Andrássy úti épületet. A zár alá vételt 2021. december 7-én feloldotta a NAV, azt követően, hogy Gattyán bejelentette politikai szerepvállalást. Az ellenzéki összefogás pártjai avval vádolták, hogy a Fidesz kedvéért szállt be a választási küzdelembe, hogy tőlük vegyen el szavazatokat, ennek köszönhette a számára kedvező NAV döntést.[16]
ForrásokSzerkesztés
- ↑ Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2016072710006213 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba, a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
- ↑ #6 – Gattyán György. forbes.hu. (Hozzáférés: 2022. április 27.)
- ↑ a b A kőművessegédből lett pornókirály - portré a harmadik leggazdagabb magyarról. Origo.hu, 2013. január 2. [2015. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)
- ↑ a b Várkonyi Iván: Az igazság nem szexi: miért vándorol ki a milliárdos Gattyán?. Népszabadság online, 2013. október 13. [2015. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 7.)
- ↑ Docler Holding - Rólunk - Cégeink és Termékeink - Kodolányi János Egyetem. www.doclerholding.hu. (Hozzáférés: 2021. szeptember 29.)[halott link]
- ↑ Eldőlt: indul a választásokon az egyik leggazdagabb magyar (magyar nyelven). Napi.hu. (Hozzáférés: 2021. november 26.)
- ↑ (2021. február 9.) „Kodolányi János Egyetem” (magyar nyelven). Wikipédia.
- ↑ Digitalizációs tudásközpontot alapított Gattyán György milliárdos. (Hozzáférés: 2021. november 21.)
- ↑ a b Gattyán: Nem a győzelemre van esélyem. A kétharmadra – exkluzív nagyinterjú (magyar nyelven). Forbes.hu, 2021. december 12. (Hozzáférés: 2022. június 14.)
- ↑ András, Ch. Gáll: Két kezével ásta ki az Ikarus-pályát, szemébe röhögött a halálnak. Index.hu, 2021. június 18. (Hozzáférés: 2022. március 28.)
- ↑ Gattyán György az IMDb-n
- ↑ 25 ezer a legolcsóbb menü Gattyán György éttermében. Origo.hu, 2014. április 15. [2015. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 7.)
- ↑ „Gattyán György Amerikában terjeszkedik”, origo.hu, 2016. október 28. (Hozzáférés ideje: 2016. október 28.)
- ↑ Tamás, Németh: Gattyán György: Nem számít, hogy érdekköröket sértek, indulok a választásokon (magyar nyelven). index.hu, 2021. november 23. (Hozzáférés: 2021. november 26.)
- ↑ Imre, Csekő: Gattyán György bejelentette, indul a választásokon (magyar nyelven). index.hu, 2021. december 17. (Hozzáférés: 2021. december 18.)
- ↑ a b c Gattyán 1 százalékos pártja állítja: rendezte sorait, jelöltjei elszántak, és a következő választásra készülnek (magyar nyelven). telex, 2022. május 12. (Hozzáférés: 2022. május 12.)
- ↑ E, Sz: Gattyán pártja hajszállal, de elérte az egyszázalékos eredményt (magyar nyelven). Világgazdaság, 2022. április 4. (Hozzáférés: 2022. április 27.)
- ↑ Zrt, HVG Kiadó: Már a következő választásra készül a Megoldás Mozgalom (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. május 12. (Hozzáférés: 2022. május 12.)
- ↑ Ronaldinho teqball-kihívást posztol, miközben Gattyán és a játék ötletgazdái a Fehér Házból integetnek | Forbes.hu (magyar nyelven). forbes.hu, 2019. február 7. (Hozzáférés: 2022. április 27.)
- ↑ Hivatalosan is sportalapító lett Gattyán György, megcélozzák az olimpiát | Forbes.hu (magyar nyelven). forbes.hu, 2020. november 10. (Hozzáférés: 2022. április 27.)
- ↑ Obamával reggelizett a magyar pornópápa. Origo.hu, 2015. február 6. [2015. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 7.)
- ↑ Gattyán Alapítvány. gattyanalapitvany.hu. (Hozzáférés: 2020. június 16.)
- ↑ Újra adakozott Gattyán György | Forbes.hu. forbes.hu, 2020. május 7. (Hozzáférés: 2020. június 16.)
- ↑ Legjótékonyabb magyarok 2021. legjotekonyabbmagyarok.hu. (Hozzáférés: 2021. november 18.)
- ↑ Sz.Z: Itt a toplista: ők voltak idén a legjótékonyabb magyarok (magyar nyelven). index.hu, 2021. október 27. (Hozzáférés: 2021. november 18.)
- ↑ Gattyán telefonját is lehallgathatták, hogy kiderüljön, elég adót fizet-e Magyarországon. 444.hu, 2015. január 29. [2015. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 7.)
- ↑ A NAV zárolta a milliárdos Gattyán György vagyonát. HVG.hu, 2015. január 29. [2015. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 7.)
- ↑ Megszállta az adóhatóság Gattyán luxusboltját. Blikk.hu, 2015. június 3. [2015. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
- ↑ Gattyán György luxusáruházában razziázott a NAV. 444.hu, 2015. június 3. [2015. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
- ↑ Gattyán-NAV: 1-0. Index.hu, 2015. szeptember 16. (Hozzáférés: 2015. október 16.)
- ↑ Az ország egyik leggazdagabb embere lenyomta a NAV-ot. HVG.hu, 2015. szeptember 16. (Hozzáférés: 2015. október 16.)
- ↑ Gattyán György pert nyert az adóhivatallal szemben. Index, 2016. június 2. (Hozzáférés: 2016. július 26.)
További információkSzerkesztés
- Hivatalos weboldal (angolul)
- Gattyán György a Facebookon
- Az ország egyik leggazdagabb embere a rákosszentmihályi pornókirály. 16.kerulet.ittlakunk.hu (2013. jan. 2.) (az origo cikkének kivonata)
- Docler cégcsoport Kommunikációs és CSR osztály
- Tamás Ervin: A luxus embere. Népszabadság, (2013. szept. 12.) Hozzáférés: 2013. szept. 17.
- Ennyit kaszált a magyar szexmilliárdos - mutatjuk a friss adatokat! Napi Gazdaság, (2013. júl. 13.) arch Hozzáférés: 2013. szept. 17.
- Milyen az arany íze a luxuspalotában?. Origo, 2014. április 17. (Hozzáférés: 2016. július 26.)