Habodász István

(1992) magyar színész

Habodász István (Révkomárom, 1992. július 1.[1] –) magyar színművész.

Habodász István
Született1992július 1. (32 éves)
Révkomárom
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiSelye János Gimnázium, Komárno (Szlovákia)

2008-2012

Kaposvári Egyetem, Rippl-Rónai Művészeti Kar, Színművész szak (Osztályvezető Tanár: Eperjes Károly, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas ) 2014-2019

Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirány

2022-2023

SablonWikidataSegítség

1992-ben született a felvidéki Révkomáromban. A helyi Selye János Gimnáziumban érettségizett.[2] 2014-2019 között a Kaposvári Egyetem színművész szakán tanult. Szakdolgozatát Kaszás Attiláról írta.[3] Egyetemi évei alatt, játszott Kaposváron a Csiky Gergely Színházban, a Budapesti Nemzeti Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, majd gyakorlatát a kassai Thália Színházban töltötte.[4] 2019-2020 között a Pesti Magyar Színház tagja volt.[3][5][6] 2020-2023 között a Déryné Program társulatának tagja volt, majd a társulat produkciós szervezője.[7][8][9]

2008-ban, 16 évesen szerepelt a “Slovensko hladá talent” című szlovák, 2011-ben pedig a magyar "Csillag születik" című tehetségkutató műsorban.[10][11][12]

Színházi szerepei

szerkesztés

Zárójelben a társulat, valamint a bemutató helyszíne és dátuma, illetve ahol Habodász nem volt tagja az eredeti szereposztásnak, csatlakozásának évada olvasható.

  • Vörösmarty Mihály: Csongorok, Tündék (Karinthy Színház, Budapest, 2013. nov. 23.)
  • Schwajda György: Lúdas Matyi – gyógykovács (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 2016. márc. 31.)
  • Szilágyi Andor: Tóth Ilonka (Nemzeti Színház, Budapest, 2016. okt. 21.)
  • Zágon IstvánNóti Károly: Hippolyt, a lakáj – Makáts Csaba (Petőfi Színház, Sopron, 2017. okt. 7.)
  • Luigi Pirandello: A férfi, aki virágot hord a szájában – békés vendég (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 2017. dec. 4.)
  • Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya – Henry Lőry, író (Kassai Thália Színház, Kassa, 2018. febr. 22.)
  • Frank Wildhorn: Bonnie & Clyde (több társulat a Városmajori Szabadtéri Színpadon, Budapest, 2018. júl. 13.)
  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig – Bagoly, tanár (Kassai Thália Színház, Kassa, 2018. okt. 18.)
  • Ferdinand von Schirach: Terror: bírósági dráma – a néző dönt – Lars Koch, vádlott (Kassai Thália Színház, Kassa, 2019. márc. 1.)
  • Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok! – Jacomo, fazekasmester (Pesti Magyar Színház, Budapest, 2019/2020)
  • Dennis Martin – Christoph Jilo – Wolfgang Adenberg: A kincses sziget – Pew/Flint/Steward (Pesti Magyar Színház, Budapest, 2019/2020)
  • Berg Judit: Rumini Ferrit-szigeten – Roland/Nudli (Pesti Magyar Színház, Budapest, 2019/2020)
  • Dés László: Valahol Európában – Tróger (Pesti Magyar Színház, Budapest, 2019/2020)
  • Petőfi Sándor: János vitéz – török vezér, zsivány (Déryné Program, Sátoraljaújhely, 2020. aug. 8.)
  • Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony – fuvaros (Déryné Program, Százhalombatta, 2020. szept. 18.)
  • Tóth Ede: A falu rossza – Zenész, ha kell, ha nem (Déryné Program, Budapest, 2021. júl. 03.)
  • Weöres Sándor: Holdbeli csónakos – Dumuzi, sumir főpap és Hindu (Déryné Program, Budapest, 2021. dec. 10.)
  • Sütő András: Balkáni gerle – Rupi prímás (Déryné Program, Budapest, 2022. márc. 27.)
  • Jánosi Ferenc: Szemet szemért – Zoltán (Déryné Program, Budapest, 2022. dec. 09.)

Filmes és televíziós szerepei

szerkesztés
  • Game Over Club (2018-ban forgatott, de bemutatásra nem került film) ...Villanyszerelő
  • Magyar Passió (2021) ...Keller apja
  • Déryné ifjasszony (2022.09.19. Uránia Nemzeti Filmszínház) tévéjáték (rendezte: Vidnyánszky Attila)
  1. István Habodász. IMDb. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  2. Habodász István (szlovák nyelven). rtvs.sk. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  3. a b A frissdiplomás Habodász István a Pesti Magyar Színházhoz szerződik (magyar nyelven). A frissdiplomás Habodász István a Pesti Magyar Színházhoz szerződik | múzsa.sk. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  4. Habodász István: A sikerért és a boldogságért meg kell küzdeni (magyar nyelven). komaromonline.sk, 2018. május 4. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  5. Habodász István – pestimagyarszinhaz.hu (magyar nyelven). [2020. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  6. 12 új társulati taggal és 5 bemutatóval tervezzük a következő évadot – pestimagyarszinhaz.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. július 2.)
  7. Társulat (magyar nyelven). Déryné program. (Hozzáférés: 2020. augusztus 29.)
  8. Déryné Társulat (magyar nyelven). Déryné Program. (Hozzáférés: 2023. szeptember 30.)
  9. Stáb (magyar nyelven). Déryné Program. (Hozzáférés: 2024. május 20.)
  10. Nézd meg, milyen vagány pasi lett Habodász István! (magyar nyelven). Szia Komárom, 2017. augusztus 18. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  11. Felvidék.Ma: Habodász István – Egy felvidéki magyar tehetség | Felvidék.ma (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  12. Habodász István. rtl.hu. [2020. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 13.)

További információk

szerkesztés