Hinkmar reimsi érsek
Hinkmar (latinul: Hincmarus), (806-810 között – 882. december 21.) a Reimsi főegyházmegye érseke, frank történetíró volt a 9. század második felében az egyháztörténet meghatározó alakja. Jámbor Lajoshoz és II. Károly nyugati frank királyhoz való hűsége juttatta őt az érseki székbe. Politikájával a Keleti Frank Királyság megerősítését és az érseki tisztség politikai hatalmának növelését célozta. Ő adott a magyarokról először híradást, amikor 862 körül arról tájékoztatott a Szent Bertin-kolostor Annales Bertiniani néven ismert hivatalos jellegű frank évkönyvében , hogy abban az évben „a keleti frank népek számára eleddig ismeretlen ellenség, akit magyarnak neveznek, Német Lajos birodalmát megtámadta” . Hinkmar érsek 862. évi tudósítása nem egyedülálló, a Sváb évkönyvek az Annales Alemannici egy évvel később arról tudósít, hogy a „hunok népe megtámadta a kereszténységet”.
| Hinkmar | |
_Saint-R%C3%A9mi_Baie_208-2.jpg) | |
| Hinkmar érsek ábrázolása a reimsi katedrális üvegablakán | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 806–810 körül |
| Elhunyt | 882. december 21. (72–76 évesen) Épernay |
| Sírhely | reimsi katedrális |
| Ismeretes mint | |
| Nemzetiség | frank |
| Pályafutása | |
| Szakterület | történettudomány |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hinkmar témájú médiaállományokat. | |
Életrajza szerkesztés
A párizsi egyházmegye Saint-Denis kolostorában nevelkedett, tanítóját Hilduin apátot, 830-ban követte a száműzetésben a Corveyi apátságba és csak Kopasz Károly trónraléptével tért vissza hazájába. 845-ben reimsi érsek lett és élénken részt vett a predesztináció kérdése és az eucharisztia fölött megindult vitában. 853-ban Quiercy-ben tartottak zsinatot Hinkmar érsek elnökletével és ezen kimondták: „Az akarat szabadságát az első emberben elvesztettük; azt Krisztus Urunk által visszakaptuk: és van szabad akaratunk a jóra , amit megelőzött és segített a kegyelem, és van szabad akaratunk a rosszra, amit elhagyott a kegyelem. De szabad a mi akaratunk, mert a kegyelem megszabadította, és a kegyelem a megromlottat meggyógyította." Hinkmar az egyházat oltalmazta a világi hatalom beavatkozásaival szemben és II. Lothár frank királyt is rábírta, hogy az a feleségét, Arles-i Theutbergát visszafogadja. A római szentszékkel szemben mindent elkövetett a gallikán nemzeti egyház és saját metropolitai jogainak védelmére. Ebben a vitában használták először bizonyíték gyanánt Pseudo Izidor hamis dekretáliáinak (Decretales Pseudoisidorianae) gyűjteményét (Collectio Pseudo-Isidoriana). (A kéziratok valótlanságát először a 16. században hozták nyilvánosságra, addig azonban a leírtakat felhasználták törvényes alapként jogi, gazdasági, területi, örökösödési, viták érvényesítésére)[1][2][3]
882. december 21-én a normannok elől futva, Épernayben fejezte be életét. Hátrahagyott iratai, melyeket Jacques Sirmond francia katolikus teológus, egyháztörténész és filológus, jezsuita szerzetes 1645-ben két kötetben adott ki, igen becses forrásai saját kora történelemírásának. 862 körül az összes ismert nyugati történetírók közül, ő adott hirt először az ungrok (magyarok) népéről, amely a normannokkal vetélkedve dúlta a frank államot, a II. Lajos keleti frank király által birtokolt területet, igy tőle tudjuk azt, hogy Nyugat-Európába már Levédiából eljártak portyázni a magyarok.[4] Azonban ezt az értelmezést egyes történészek vitatják.[5]
A fontos és a vita tárgyát jelentő mondat latinul:
| „ | Dani magnam regni eius partem cede et igni vastantes praedantur. Sed et hostes antea illis populis inexperti, qui Ungri vocantur, regnum eiusdem populantur. | ” |
| – Hinkmar érsek: Annales Bertiniani | ||
Ungváry Jenő fordítása magyarul:
| „ | A dánok az ő országa nagy részét öldökléssel és tűzzel pusztítva zsákmányolják. De olyan ellenség is dúlja az ő országát, amelyik ezelőtt azon népek számára, akiket ungroknak neveznek, ismeretlen volt. | ” |
| – Ungváry Jenő fordítása[6] | ||
Tóth Sándor László fordítása magyarul:
| „ | A dánok királysága nagy részét mészárlással és tűzzel pusztítva rabolják; de azon népek előtt korábban ismeretlen ellenségek is, akiket magyaroknak neveznek, ugyanannak a királyságát pusztítják. | ” |
| – Tóth Sándor László fordítása | ||
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Adriányi Gábor: A pápai orimátus (joghatóság) fejlődése a középkortól a jelenig, matud.iif.hu
- ↑ Mikó Gábor: Szent István törvényei és a pszeudo-izidori hamisítványok esztergomi iskoláskönyvben, epa.oszk.hu
- ↑ A Karoling birodalom hanyatlása és ennek következményei Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, keresztenymagyarorszag.hu
- ↑ Makk Ferenc: Gondolatok a megjegyzésekhez, epa.oszk.hu
- ↑ Róna-Tas András: Folytassuk a vitát Megjegyzések Makk Ferenc könyvbírálatához
- ↑ Ungváry Jenő: Magyar őstörténet magyar középkor, mek.oszk.hu
Irodalom szerkesztés
- Hóman Bálint: Magyar nép neve és a magyar király címe a középkori latinságban, Franklin-Társulat, Budapest, 1917.
- Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I. - A külföldi kútfők, Ad Librum Kiadó, 2009, ISBN 9789639934221
Források szerkesztés
- Arnold Angenendt: A kora középkor: A nyugati kereszténység 400-tól 900-ig. Budapest: Szent István Társulat. 2008. ISBN 978 963 277 023 9
- Pallas nagy lexikona - Hinkmár, mek.niif.hu
- Annales Bertiniani, archive.org
- Herwig Wolfram: A magyarok és a frank–bajor Ostmark, tti.hu
További információk szerkesztés
- A tudományos igazságról – egy régész szemszögéből. „Az igazságot is meg lehet szokni!” – Makkay János gondolatai a tudósok bakijairól, epa.oszk.hu
- Már a honfoglalás előtt a Kárpátok közt éltek őseink Archiválva 2014. december 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, mno.hu
- Mátyás Flórián: Egy honfoglalás előtti magyar hadjárat Németországban, hu.scribd.com
- Német András: A Dado-levélben szereplő eredettörténet jelentősége a Hungri népnévvel kapcsolatban, jmvk.compunet.hu
