Főmenü megnyitása

Hylaeosaurus

dinoszaurusz, fosszilis hüllőnem

A Hylaeosaurus (nevének jelentése 'erdei gyík', az ógörög υλη (hülé) 'erdő' és σαυρος (szaurosz) 'gyík' szavak összetételéből) egy kezdetleges páncélozott növényevő ankylosaurus dinoszaurusznem. Ez a legkevésbé ismert a három állat közül, melyet Sir Richard Owen 1842-ben a Dinosauria öregrend definiálásához felhasznált. Az 1832-ben Gideon Mantell által a dél-angliai Tilgate erdőben felfedezett első példány, napjainkban a londoni Természetrajzi Múzeumban található, abba a mészkőtömbbe ágyazódva, amiben előkerült. Annak ellenére, hogy sosem preparálták, még mindig ez a nem legjobb állapotban megőrződött példánya.

Infobox info icon.svg
Hylaeosaurus
Evolúciós időszak: 136–135 Ma
kora kréta
A Hylaeosaurus Benjamin Waterhouse Hawkins által készített rekonstrukciója 1871-ből
A Hylaeosaurus Benjamin Waterhouse Hawkins által készített rekonstrukciója 1871-ből
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Öregrend: Dinoszauruszok (Dinosauria)
Rend: Madármedencéjűek (Ornithischia)
Alrend: Thyreophora
Alrendág: Ankylosauria
Család: Ankylosauridae
Alcsalád: Polacanthinae?
Nem: Hylaeosaurus
Mantell, 1833
Fajok
  • H. armatus Mantell, 1833 (típus)
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hylaeosaurus témájú kategóriát.

AnatómiaSzerkesztés

A Hylaeosaurus körülbelül 135 millió évvel ezelőtt élt, a kora kréta időszak valanginiberriasi korszaka idején. Gideon Mantell a Hylaeosaurus hosszát eredetileg 7,6 méteresre, vagyis körülbelül a másik két akkoriban ismert dinoszaurusz, az Iguanodon és a Megalosaurus hosszának felére becsülte. A modern becslések 3–6 méteres testhosszt valószínűsítenek.[1][2]

Átlagos ankylosaurus volt, amely a vállain három, a csípőjén pedig két hosszú tüskével, valamint a hátán három sor páncéllemezzel rendelkezett, melyből egy a farkán is végig húzódott. A feje hosszú volt, és inkább a Nodosauruséra hasonlított, mint az Ankylosauruséra, emellett pedig csőrrel is rendelkezett, amit az alacsonyan levő növényzet darabolására használhatott.

FelfedezésSzerkesztés

Az első Hylaeosaurus fosszíliára az angliai Sussex megyében bukkantak rá. További maradványok kerültek elő a (Nagy-Britanniához tartozó) Wight-szigetről és az Ardennek Franciaországban fekvő részéről, bár ez utóbbi leletet jelenleg a Polacanthus egyik példányának tekintik. Mantell a leletről egy litográfiát jelentetett meg az 1833-as The Geology of the South-east of England (Délkelet-Anglia geológiája) című művében, a The Wonders of Geology (A geológia csodái) 1840-es, negyedik kiadása pedig egy újabb rajzot tartalmaz.

Mantell eredetileg azt állította, hogy a Hylaeosaurus ('erdei gyík') a Tilgate-i erdő után kapta a nevét, ahol felfedezte a maradványait, később azonban kijelentette, hogy a név a Tilgate-i erdőt is magába foglaló Wealden Csoportra, a kora kréta időszakhoz tartozó geológiai formációra utal (az angol wealden szó, pedig szintén 'erdőt' jelent).

A faj neve az armatus, a páncélzatra utal, Mantell szerint ugyanis

„minden arra utal, hogy a háta több sornyi félelmetes szarutüskével volt felszerelve, a farkán pedig hasonló függelékekkel rendelkezett”.

OsztályozásSzerkesztés

 
A Hylaeosaurus mészkőtömbbe ágyazódott fosszíliájának Richard Owen által készített illusztrációja, 1868-ból.

A nem első, és jelenleg egyetlen ismert faja a Hylaeosaurus armatus, melyet Gideon Mantell nevezett el 1833-ban, mindössze két részleges csontváz, néhány szarutüske, páncéllemez és különféle kisebb maradványok alapján. A legjobb állapotban levő (eredeti) példány a csontváz elülső részének darabjait tartalmazza a koponya nélkül, melyek közül csupán a kőtömb felszínéhez közeli részeket lehet könnyen tanulmányozni.

A Polacanthoides ponderosus, a Hylaeosaurus conybearei és a Hylaeosaurus oweni, melyeket egykor különböző dinoszauruszoknak tekintettek, jelenleg a faj, valamint a Hylaeosaurus nem fiatal szinonimáiként ismertek. Felvetődött az is, hogy a Polacanthus is ugyanehhez a fajhoz tartozik, de számos csontszerkezeti eltérést fedeztek fel a példányok között.

A Hylaeosaurust a Gastoniához és a Polacanthushoz hasonlóan hagyományosan a nodosauridák kezdetleges rokonaként, a Polacanthinae alcsalád tagjaként tartják számon. Az 1990-es években a polacanthinákat átsorolták a korai ankylosauridák közé, mivel tévesen azt hitték, hogy a farkuk végén egy kisebb méretű csontbuzogány helyezkedett el; mindössze feltételezhető, hogy kezdetleges ankylosauridák voltak, mivel az egész Polacanthinae csoport csak hiányosan ismert. A polacanthinák a barremi korszakban tűntek fel a mai Észak-Amerika és Európa területén, és nem sokkal később át is adták a helyüket a fejlettebb ankylosaurusoknak.

Ajánlott irodalomSzerkesztés

  • Matthew K. Vickaryous, Teresa Maryańska, David B. Weishampel.szerk.: David Weishampel, Peter Dodson, Halszka Osmólska: Ankylosauria. University of California Press, 363–392. o. (2004). ISBN 0520242092 
  • David Fastovsky, David Weishampel. The Evolution and Extinction of the Dinosaurs. Cambridge University Press (2005). ISBN 0521811724 

Források és jegyzetekSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hylaeosaurus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Mantell, G. A. (1850). „On the dorsal dermal spine of the Hylaeosaurus, recently discovered in the Strata of Tilgate Forest”. Philosophical Transactions of the Royal Society, London, 391–393. o.  
  • Mantell, F. R. S.. Saurians, and chapter X, observations on the fossil remains of the Hylaeosaurus, and other saurian reptiles discovered in the Strata of Tilgate Forest, in Sussex, The Geology of the Sout-East of England, 260–233. o. (1833) 
  • Chapman, S.D. & Gray, D.. The history and preparation of the enigmatic dinosaur Hylaeosaurus armatus BMNH R3375. SVPCA 2004. (2004) 
  • Carpenter, K..szerk.: K. Carpenter: 9. Skull of the polacanthid ankylosaur Hylaeosaurus armatus Mantell, 1833, from the Lower Cretaceous of England, The armored dinosaurs. Bloomington & Indianopolis: Indiana University Press, 169–172. o. (2001) 
  1. Naish, D. and Martill, D.M., 2001, "Armoured Dinosaurs: Thyreophorans". In: Martill, D.M., Naish, D., (editors). Dinosaurs of the Isle of Wight. Palaeontological Association Field Guides to Fossils 10. pp. 147–184
  2. szerk.: Palmer, D.: The Marshall Illustrated Encyclopedia of Dinosaurs and Prehistoric Animals. London: Marshall Editions, 157. o. (1999). ISBN 1-84028-152-9 

További információkSzerkesztés