Jánszky Béla

(1884-1945) magyar építész, szakíró
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 25.

Jánszky Béla (Ózd, 1884. július 19.Budapest, 1945. november 20.) magyar építész, szakíró, a Lechner Ödön által kezdeményezett „magyar formanyelv és építőstílus” (népies stílus) híve és követője.

Jánszky Béla
Született1884. július 19.
Ózd
Elhunyt1945. november 20. (61 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaépítész,
szakíró
IskoláiMagyar Királyi József Műegyetem (–1906)
A Wikimédia Commons tartalmaz Jánszky Béla témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

A budapesti Műegyetemen Schulek Frigyes tanítványa volt. 1907-ben aranyérmet nyert a pécsi országos kiállítás népművészeti pavilonjával. Kós Károllyal együtt építette a zebegényi templomot. Szakmai gyakorlatát lágymányosi Fischer József irodájában kezdte. 1912-ben az egyik alapítója volt a Kecskeméti Művésztelepnek, amelynek épületeit Szivessy Tiborral együtt tervezte. Együttes művük a kecskeméti kaszinó (1911), a szolnoki Hitelbank, a budapesti Forum (ma Puskin) filmszínház belső kiképzése, az Uránia filmszínház átépítése, a szentgotthárdi Iskolaszanatórium stb. Az ő tervei szerint épült a budapesti Taksony úti kislakásos bérház és a Kisipari Hitelintézet budapesti székháza (1940–1941). Számos cikke jelent meg.

Önálló és Szivessy Tibor közreműködése nélküli művei

szerkesztés

Ismert épületei

szerkesztés
  • 1908–1909. Zebegény, Petőfi tér, Római katolikus templom (Kós Károllyal és Györgyi Dénessel) [felújítva]
  • 1910. Budapest, Bartók Béla út 8. [átalakítva]
  • 1922–1924. Tatabánya, Népház utca 7., Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tiszti kaszinója (Toroczkai Wigand Edével) [pusztulóban]
  • 1932–1933. Budapest, Tihamér utca 18., Dirner-villa
  • 1939–1941. Budapest, Taksony utca 14. – Angyalföldi út 5/A., Székesfővárosi kislakásos bérházak
  • 1942. Budapest, Vas utca 2/D–E. – Stáhly utca 2/A., Budapesti Kisipari Hitelintézet Rt. székháza

Tervek, emlékművek; elpusztult, azonosítatlan és bizonytalan épületek

szerkesztés
  • 1906. Vadászkastély terve (IV. éves hallgatói terv)
  • 1906. Krematórium terve (diplomaterv)
  • 1906. Budapest, az Iparművészeti Társulat karácsonyi bazárjának rendezése (Tátray Lajossal)
  • 1907. Budapest, az Iparművészeti Társulat tavaszi kiállítása, teljes installáció (Tátray Lajossal)
  • 1907. Pécs, Országos kiállítás. Népművészeti, háziipari és néprajzi pavilon (Tátray Lajossal)
  • 1907. Pécs, Országos kiállítás. Műcsarnok belső berendezése (Maróti Gézával)
  • 1908. London [UK], Earl's Court. Magyar építészeti kiállítás (Fischer Józseffel)
  • 1908 k. Tanyasi templom terve
  • 1909. Zebegény, legényember házának terve
  • 1909. Zebegény, parti vendéglő terve
  • 1909. Ung megyei lakóház terve
  • 1909. Cinkota, egy író menedékházának terve
  • 1909. Miskolc, Somos György házának terve
  • 1909. kiállítási installációk
  • 1910. Bécs [A], Vadászati világkiállítás, Magyar vadászkastély (Fischer Józseffel és Maróti Gézával)
  • 1915–1916. „Isten kardja – Hősök emléke” – világháborús emlékmű terve
  • 1918. Nagycenk, Széchenyi-mauzóleum [szerzősége bizonytalan]
  • 1919. Budapest újjáépítési terve
  • 1923. Budapest, a Néprajzi Múzeum pályaterve (Toroczkai Wigand Edével)
  • 1924. Szécsény–Benczúrfalva, Katona József utca, temető, Benczúr-mauzóleum
  • 1924. Gyöngyös–Mátraháza, Benkó-villa [elpusztult]
  • 1928. Siófok, játékkaszinó és fürdőváros terve
  • 1939. Budapest, Gubacsi út, sertésközvágóhíd munkásöltözője és étkezője [helye és állapota ismeretlen]
  • 1941. Frankel Leó utca, az OTI Rheuma-kórház pályaterve
  • 1942. „A jövő Budapestje” városrendezési terv
  • 1943. Budapest, Agyag és Tomory utcák sarkán, fabarak iskola (elpusztult)

Szivessy Tiborral közösen alkotott műveik

szerkesztés

Ismert épületeik

szerkesztés
  • 1910–1911. Budapest, Üllői út 131. – Hungária körút, FTC klubház (a sportpálya Mattyók Aladár terve) [elpusztult]
  • 1910–1911. Budapest, Dankó utca 22., Gomperz-ház
  • 1910–1911. Kecskemét-Műkertváros, Művésztelep utca 2–8., villák és műteremház [átalakítva, a festőiskola épülete elpusztult]
  • 1910–1911. Kecskemét, Széchenyi tér, római katolikus egyház bérháza [elpusztult, szobrok: Kisfaludi Strobl Zsigmond]
  • 1910–1911. Kecskemét, Rákóczi út 3. – Klapka utca 1–3., Gazdasági Egyesület és Kaszinó
  • 1911. Kecskemét, Rákóczi út 5. – Mátyási utca, bérház
  • 1911. Kecskemét, Bethlen körút 65., Mátyás téri elemi iskola (díszítés: Falus Elek)
  • 1911. Kolozsvár, KEAC stadion klubépülete [elpusztult]
  • 1911 k. Szolnok, Szapáry út 28., Kádár cukrászda (díszítés: Falus Elek) [pusztulóban]
  • 1911. Baja, Deák Ferenc utca 6., Róna-szanatórium
  • 1911–1912. Budapest, Ág utca 3., Somló-villa
  • 1912. Budapest, Hűvösvölgyi út 85., Márkus Emília színésznő villája
  • 1912. Kecskemét, sporttelep (a sportpálya Matyók Aladár terve) [elpusztult]
  • 1912. Szolnok, Szapáry út 31., Szolnoki Hitelbank épülete [elpusztult]
  • 1912 k. Baja, Szent Antal utca 32., Szász János háza [elpusztult]
  • 1912 k. Zombor [SRB], I. Péter király (Kral Petar I.) utca 15. Singer-ház
  • 1912. Zombor [SRB], Laze Kostić - Venac Petra Bojovića sarok Weidinger-áru- és bérház
  • 1912-13. Debrecen, DMKE Internátus [elpusztult]
  • 1914. Cegléd, Széchenyi út 16. – Köztársaság utca, Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület fiúnevelő intézete
  • 1914–1915. Budapest, Nádor utca 11., Festetics-palota
  • 1914. Budapest, Felvinci út 3. Scheer Simon családi háza
  • 1926. Budapest, Kossuth Lajos utca 18., Fórum mozi kialakítása
  • 1926–1927. Pestszentlőrinc, Üllői út 380–382. – Építő út 1., rendessytelepi elemi iskola és óvoda [átalakítva]
  • 1926–1927. Budapest, Bástya utca 20., Weiner-ház
  • 1926–1927. Pestszentlőrinc, Kossuth Lajos tér 2., polgári fiú- és leányiskola (ma Sztehlo Gábor evangélikus gimnázium)
  • 1927 k. Baja, Szabadság utca 28., Geiringer János gyógyszertára és lakóháza
  • 1927. Budapest, Városligeti fasor 3., Szentpál Olga mozdulatművészeti iskola, (belső dekoráció: Molnár Farkas) [elpusztult]
  • 1927–1929. Pesterzsébet, Török Flóris utca 89. – Emlékezés tere, Kossuth Lajos középiskola
  • 1928 k. Baja, Köztársaság tér 5., vármegyei bérházak
  • 1928. Budapest, Radnóti Miklós utca 21/B. – Pannónia utca 23., Heisler Ignác Szállítmányozási Rt. lakóháza
  • 1928. Szolnok, Táncsics Mihály utca 3., lakóház
  • 1928. Budapest, Logodi utca 53–55., Bérczi Gyula bérháza [elpusztult]
  • 1928–1929. Budapest, Szemlőhegy utca 23/B. – Vérhalom utca, Németh Ferenc bérvillája
  • 1928–1929. Edelény, adóhivatal
  • 1928–1929. Pesterzsébet, Török Flóris utca 84., Pesterzsébeti Református Egyház bérháza
  • 1929–1930. Szentgotthárd, Hunyadi utca 31., Óragyár átalakítása Iskolaszanatóriummá [átalakítva]
  • 1929. Debrecen, Vásáry István utca 7., Balogh Gábor bérháza [átalakítva]
  • 1929–1930. Budapest, Rákóczi út 21., Uránia mozi belső átalakítása (az épületet tervezte: Schmahl Henrik, 1895)
  • 1931. Budapest, Muskotály utca 33. – Nedecvár utca 6., Dubai-villa [elpusztult]
  • 1931-1932. Budapest, Virág árok utca 3., Udvaros-Ungár-villa
  • 1932. Budapest, Toldy Ferenc utca 68., bérház
  • 1932. Budapest, Vérhalom utca 31/E., Braumann-villa

Tervek, pályázati tervek, emlékművek; azonosítatlan és bizonytalan épületek

szerkesztés
  • 1911. Kerekegyház, rk templom és paplak pályaterve (2. díj)
  • 1911 k. Kecskemét, Dragoni-villa, Teleki László utca 1/A. [szerzőségük bizonytalan]
  • 1911. Szeged, Feketesas utca 25. – Tisza Lajos körút 50., Gazdasági és Iparbank székházának pályaterve (2. díj)
  • 1911. Mindszent, Takarékpénztár Intézeti házának pályaterve (megvétel)
  • 1911. Budapest, MTK sporttelep pályaterve (Pobuda Tivadarral) (2. díj)
  • 1912. Komárom, Munkásbiztosító pénztár
  • 1912. Kecskemét, Siketnéma intézet
  • 1912. Kassa [SK], Felsőmagyarországi Rákóczi Múzeum pályaterve (díjazott terv)
  • 1912. Törökszentmiklós, Takarékpénztár [helye és állapota ismeretlen]
  • 1913. Baja, Kazinczy Ferenc tér és Haynald utca sarok (ma Szent Imre tér és Táncsics Mihály utca) plébánia
  • 1913. Törökkanizsa [SRB], zsinagóga [elpusztult]
  • 1914. Mezőtúr, városháza pályaterve (megvétel)
  • 1914. Szentes, Kossuth Lajos utca - Zrinyi utca - Vecseri utca, Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület fiúnevelő intézete
  • 1914. Kecskemét, zárda terve
  • 1914. Kecskemét, Kada Elek polgármester síremléke
  • 1926. Pestszentlőrinc, polgári iskola pályaterve (2. díj)
  • 1926. Rákospalota, Kozák tér 13–16., polgári iskola pályaterve (2. díj)
  • 1927. Kecskemét, Iparoskollégium
  • 1927. Budapest, Keleti Károly utca 9–15. – Kitaibel Pál utca – Bimbó utca 2., Gróf Majláth-féle szállodabérház és ikerbérházak pályaterve
  • 1927. Nyíregyháza, Honvéd utca, Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület fiúnevelő intézete
  • 1927–1928. Budapest, Corvin köz 6–8. – Kisfaludy utca 29., lakóépületek terve
  • 1928. Pestszentlőrinc, református templom terve
  • 1928. Pesterzsébet, Klapka tér, református templom terve
  • 1929. Kecskemét, római katolikus templom terve
  • 1929. református templom terve
  • 1929. vidéki városháza terve
  • Budapest, Naphegy, „számos családiház és villa” [helyük és állapotuk ismeretlen]
  • Baja, Szabadság út, Rosenfeld Albert áruháza [pontos helye bizonytalan]
  • Szolnok, Baross Gábor út 22. – Mária út, bérház [szerzőségük bizonytalan]

Főbb írása

szerkesztés
  • A magyar formatörekvések története építészetünkben (Bp., 1929).
  • Magyar életrajzi lexikon
  • Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó – Bonex, Budapest, 1990.
  • Ferkai András: Buda építészete a két világháború között, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, Budapest, 1995.
  • Pest építészete a két világháború között (szerk. Ferkai András), Modern Építészetért Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Kht., Budapest, 2001.
  • Művészet (szerk. Lyka Károly)
  • Magyar Építőművészet
  • Tér és Forma
  • A magyar feltámadás lexikona 1919-1930. A magyar legújabb kor története (szerk. dr. Szentmiklóssy Géza), Budapest, 1930.
  • Pesti Hírlap 1930. évi Nagy Naptára. Modern építőművészet, 1930.
  • Bolla Zoltán városi és tervtári kutatásai.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés