Jurányi Lajos

(1837–1897) botanikus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 9.

Jurányi Lajos (Nyíregyháza, 1837. augusztus 25.Abbázia, 1897. február 27.) botanikus. A növények élettanával, fajfenntartó szerveződésével és egyedfejlődésével kapcsolatos vizsgálatai a korát megelőző, úttörő életművet örökül hagyó tudóssá avatták. 1871-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1882-től rendes tagja volt. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Jurányi”.

Jurányi Lajos
Született1837. augusztus 25.
Nyíregyháza
Elhunyt1897. február 27. (59 évesen)
Abbázia
Állampolgársága
Foglalkozása
  • botanikus
  • hisztológus
IskoláiPesti Királyi Tudományegyetem (–1862, orvostudomány)
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Jurányi Lajos témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
 
Emléktáblája Nyíregyházán

Nyíregyházi alaptanulmányai után középiskoláit az eperjesi evangélikus kollégiumban végezte, s az ott tanító Hazslinszky Frigyes Ákos keltette fel érdeklődését a növénytan iránt. 1856–1862 között a pesti egyetemen végzett orvosi tanulmányokat, 1861-től a növénytani tanszéken mint Gerenday József tanársegédje működött. Orvosi oklevele 1862. évi megszerzése után, 1863–1864-ben egyetemi ösztöndíjjal a bécsi, majd 1864–1865-ben a jénai egyetemeken növénysejttani és növényszövettani kutatásokat folytatott (Eduard Fenzl, illetve Nathanael Pringsheim irányításával). 1866-ban a pesti egyetemen kinevezték a növénytan nyilvános rendkívüli, 1870-ben nyilvános rendes tanárává, s itt oktatott egészen haláláig. Fekete Józseffel együtt végezte el az Egyetemi Botanikus Kert átfogó rendezését.

Munkássága

szerkesztés

Fő kutatási területe a növényélettan és a növényszervezettan, ez utóbbin belül is főként a növényanatómia és a növényegyedfejlődés-tan volt. Vizsgálataival korának florisztikai célú, jobbára leíró és rendszertani jellegű növénytani kutatásait meghaladva, úttörő jelentőségű tanulmányokat végzett, számos korszerű kutatási módszert vezetett be Magyarországon. Jelentős eredményeket mutatott fel a moszatok, a harasztok és a nyitvatermők ivaros szaporodásának kutatásában: vizsgálta a harasztok mikro- és makrospóráinak fejlődését, a cikászok (Cycadopsida) anteridiumában (hímivarszerv) termelődő spermatozoidokat, valamint a nyitvatermők pollenstruktúráját. Közleményei magyar és német nyelven egyaránt megjelentek. A magyar botanika jeles alakjait indította el a pályán, a Budapesti Tudományegyetemen 1871-ben Borbás Vince, 1872-ben Simonkai Lajos, 1880–1888 között Mágócsy-Dietz Sándor, 1885–1896 között Filarszky Nándor, 1888–1894 között Schilberszky Károly volt a tanársegédje.

Tudományos eredményei elismeréseként 1871-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1882-ben rendes tagjává választották, az edinburghi székhelyű Royal Botanical Societynek pedig külső tagja volt. 1891-től haláláig a Magyar Természettudományi Társaság növénytani szakosztályának elnöki tisztét töltötte be.

Főbb művei

szerkesztés