Kőhalmi Béla

(1884-1970) magyar bibliográfus, egyetemi tanár, könyvtártudományi szakíró

Kőhalmi Béla (Budapest, 1884. október 11. – Budapest, 1970. január 10.) Kossuth-díjas könyvtáros, bibliográfus.

Kőhalmi Béla
Született 1884. október 11.
Budapest
Elhunyt 1970. január 10. (85 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása könyvtáros,
bibliográfus,
egyetemi oktató
Kitüntetései

Életútja és munkásságaSzerkesztés

Pályafutása 1919-igSzerkesztés

Fővárosi adótisztviselő fia volt. Miután ötévesen elárvult, tizenkét évig a főváros árvaházában nevelkedett. 1902-ben a Városháza napidíjas tisztviselője lett. Ekkoriban írt tárcanovellái a Magyarországban láttak napvilágot. 1906-tól a Budapesti Naplóban publikált. Ennek köszönhette megismerkedését Jászi Oszkárral, aki bevezette a Társadalomtudományi Társaság és folyóirata, a Huszadik Század szerzőinek körébe. A lapban könyvpolitikai, kultúrpolitikai és könyvészeti cikkeket közölt.

A budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott, majd 1910-ben könyvtárosi szakvizsgát tett. Ekkor Szabó Ervin vette maga mellé a Fővárosi Könyvtárba, ahol 1910 és 1919 között a betűrendes és a szakkatalógussal kapcsolatos munkákat, az első fiókkönyvtár megszervezését, majd a központi könyvtár újjászervezését irányította. Szabó Ervin jóvoltából nyugati tanulmányútra mehetett. Emellett 1913-tól 1919-ig a Könyvtári Szemle című folyóiratot szerkesztette, amely munkaszervezési kérdésekkel éppúgy foglalkozott, mint a fontosabb nyomdák tipográfiai újításaival. Kőhalmi a pályája elején még hiányzó kurrens nemzeti bibliográfia ügyének egyik szószólója volt. 1914-től 1919-ig Pikler Blankával együtt szerkesztette a Magyar Könyvészet című kiadványt.

A Tanácsköztársaság idején a könyvtárügy országos politikai megbízottja, Dienes László helyettese volt, és betöltötte az Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Intézet helyettes vezetői posztját is. Részt vett a gyári munkáskönyvtárak, az egyetemi könyvtárostanfolyamok, a központi könyvelosztás és -beszerzés megszervezésében, a fővárosi könyvtár első budai fiókjának és az Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Intézetnek a létrehozásában. Folyóiratot adott ki A Tanácsköztársaság Könyvtárügye címmel.

EmigrációjaSzerkesztés

1919 ősze és 1920 márciusa között vizsgálati fogságban tartották. Szabadulása után Bécsbe emigrált. Itt a Panoráma című lap szerkesztőjeként, a Bécsi Magyar Kiadó lektoraként, a Világosság, a Bécsi Magyar Újság és a Die Bühne munkatársaként működött.

1934 és 1970 közöttSzerkesztés

„Minden magyar könyvtáros – ha megérdemli ezt a nevezetet – adósa és tanítványa Kőhalmi Bélának: ki ebben, ki amabban, ki nagyobb, ki kisebb mértékben, de valamennyien.”

Mátrai László Kőhalmi Béláról 1970-ben[1]

1934-ben tért vissza; egy ideig rendőri felügyelet alatt állt. Ekkortól kezdve rendszeresen publikált a polgári radikálisok lapjában, a Századunkban. 1935 és 1944 között a Révai nagy lexikona szerkesztőségi munkatársa és a Rádióújság szerkesztője volt. 1945-től 1950-ig – ismét Dienes László mellett – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatóhelyetteseként és szerzeményezési vezetőjeként tevékenykedett. 1948 és 1962-es nyugdíjazása között az ELTE könyvtártudományi tanszékén oktatott könyvtártant és bibliográfiai ismereteket előbb meghívott előadóként, majd egyetemi tanárként. 1951-ben életművéért elnyerte az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot.

1950 és 1952 között az Országos Könyvtári Központ, 1952-től 1956-ig az Országos Széchényi Könyvtár szaktanácsadója volt. Közreműködött az egykori egyházi könyvtárak mentésének, katalogizálásának és raktárazásának megszervezésében. Tanfolyamokat szervezett az újonnan könyvtári pályára kerültek számára. A retrospektív bibliográfia munkálatainak egyik elindítója volt. Szerkesztette a Könyvtártudományi Szemlét, a Könyvtártudományi Beszámoló című referálólapot és A Szovjetunió és a népi demokráciák könyvtárügye című sorozatot, 1958-tól haláláig a Magyar Könyvszemlét.

Élete utolsó éveiben is sokat publikált. Foglalkozott a könyvtári tájékoztatás gépesítésének és az információs rendszerek kialakulásának a problémáival. A tudományos tájékoztatás fejlődése hazánkban. 1945–1965 című munkájában áttekintette a hazai bibliográfiai tevékenység második világháború utáni történetét.

Társasági tagságai, kitüntetéseiSzerkesztés

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtártudományi Főbizottságának alapítása, 1954 óta elnöke volt. Részt vett az Országos Könyvtárügyi Tanács elnökségének munkájában is. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete díszelnökévé választotta.

1954-ben és 1955-ben Munka Érdeméremmel jutalmazták. 1956-ban megkapta a Kossuth-díj harmadik fokozatát „a könyvtártudomány fejlesztése terén kifejtett kiemelkedő munkásságáért”. 1969-ben a Munka Érdemrend arany fokozatában és az Akadémiai Díj első fokozatában részesült.

Főbb műveiSzerkesztés

Önálló kötetekSzerkesztés

  • Szindikalizmus és leninizmus (Budapest, 1919)
  • Hajmáskér (Gábor Andor előszavával; Bécs, 1920)
  • Községi könyvtárpolitika (Budapest, 1947)
  • A Szovjetunió könyvtárügye (Budapest, 1951)
  • A Szovjetunió könyvtárügyének kronológiája (Budapest, 1952)
  • Bibliográfia I–II. (Budapest, 1953)
  • Könyvtártudományunk feladatai (Budapest, 1955)
  • A Magyar Tanácsköztársaság könyvtárügye (Budapest, 1959)
  • Szabó Ervin, a könyvtáros (Budapest, 1959)
  • A tudományos tájékoztatás fejlődése hazánkban. 1945–1965 (Budapest, 1967)

Szerkesztett kötetekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Mátrai, 1970. 130. o.

ForrásokSzerkesztés