Keresztnevek gyakorisága Magyarországon a 2010-es években

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. április 6.

A cikk a Magyarországon anyakönyvezhető keresztneveknek a 2010-es évekbeni gyakorisági adatait elemzi és mutatja be. Az adatok a teljes évtizedre számolt értékeket mutatják be.

A keresztnevek száma – Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének jóváhagyása alapján – havonta néhány névvel bővül. 2019. december 31-én az anyakönyvezhető utónevek száma 4182, amelyből 2372 a női és 1810 a férfinév.[1]

A táblázatok a teljes és az újszülött népességre vonatkozóan is az adott évben a 100–100 leggyakoribb női és férfinevet adják meg, az elemzés is ezekre a nevekre vonatkozik. Az adatok a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkársága weboldaláról származnak.[2]

A teljes népességre vonatkozóan 2020. január 1-jén a László illetve a Mária nevet viselték a legtöbben, míg az újszülöttek esetén ugyanekkor a Bence, illetve a Hanna név bizonyult a legnépszerűbbnek. Az évtized elejéhez viszonyítva a teljes népességben nincs változás, 2011. január elsején szintén a László és a Mária nevet viselték a legtöbbet, bár azóta mindkét név viselőinek száma csökkent. Az újszülöttek esetében 2010-ben a fiúnevek között szintén a Bence volt a legnépszerűbb, de a lánynevek tekintetében akkor még a Jázmin vezette a gyakorisági listát. A teljes évtizedben az összes újszülött közül a legtöbben a Bence és a Hanna nevet kapták.

Újszülötteknek adott nevek

szerkesztés

Mivel a hivatal az első névként leggyakrabban adott 100 keresztnév listáját közli minden évben, ezért az évtized elején a lista 100–100 nevet tartalmazott, az évtized végére az összesített lista férfinevek esetében 121, női nevek esetében 133 névre bővült, így a leggyakoribb nevek 21, illetve 33%-a kicserélődött a 2010-es évek végére.

Az összesített lista minden nevet tartalmaz, amit az évenkénti listák, így az adott évben a 100 leggyakoribb név között vannak olyanok, melyek az előző évben nem szerepeltek a 100 leggyakoribb név között, vagy a következő évre kiestek ebből a körből. Így például az Arnold férfinév csak 2014-ben, a Julianna női név csak 2011-ben szerepelt az első 100-ban.

2019 decemberében összesen 2372 női és 1810 férfinév anyakönyvezhető. Mivel az élveszületések száma az összes újszülöttre vonatkozik, és külön nemenkénti bontás nem érhető el, ezért a százalékos összesítések csak arra vonatkoznak, hogy az összes újszülött közül hányan viselik az adott nev(ek)et. Ennek megfelelően a 100 leggyakoribb férfi- és női név százalékos arányát, valamint az élveszületések számát évenkénti bontásban az alábbi táblázat mutatja.[3]

Nemek 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019
Élveszületések száma 90 335 88049 90269 89524 93281 92135 95361 91577 89807 89193
100 leggyakoribb férfinév 40355 39453 40468 39420 40794 40789 41479 40899 39869 39424
44,7% 44,8% 44,8% 44% 43,7% 44,3% 43,5% 44,6% 44,3% 44,2%
100 leggyakoribb női név 32503 31686 32071 31927 32913 32971 33373 32992 32420 32335
36% 36% 35,5% 35,7% 35,3% 35,8% 35% 36% 36% 36,3%
Összesen 72858 71139 72539 71347 73707 73760 74852 73891 72289 71759
80,7% 80,8% 80,4% 79,7% 79% 80,1% 78,5% 80,7% 80,5% 80,5%
Maradék
(több mint 2200 női és több mint 1600 férfinév)
17477 16910 17730 18177 19574 18375 20509 17686 17518 17434
19,3% 19,2% 19,6% 20,3% 21% 19,9% 21,5% 19,3% 19,5% 19,5%

Az adatokból kiderül, hogy dacára a több ezer választható névnek, a szülők kb. 80%-a leggyakoribb 100–100 női és férfinév közül válogat, habár a választott női nevek nagyobb változatosságot mutatnak.

A férfinevek esetében évek óta nincs változás, ahogy 2010-ben, úgy 2019-ben is a Bence név áll a leggyakrabban adott nevek élén (a név tulajdonképpen már 2003 óta a leggyakrabban adott férfinév). A 2. és 3. helyen egészen 2018-ig nem volt változás, sorrendben a Máté és a Levente őrizték ezeket a helyeket, de 2018-ban a harmadik helyre került a Dominik, viszont 2019-ben ismét Bence–Máté–Levente lett a sorrend. A női nevek esetében egészen 2016-ig az első három helyen álló név ugyanaz volt, habár a sorrendjük megváltozott. 2010-ben Jázmin, Anna, Hanna volt a sorrend, 2016-ban már Hanna–Anna–Jázmin. 2017-ben a Jázmin népszerűsége megtört, az évtized végére a 13. helyre csúszott vissza.

A 100 leggyakrabban adott név között a legnagyobb növekedést férfinevek esetében a Benett, női nevek esetében az Alíz érte el, előbbit 274%-kal, utóbbit 284%-kal többen választott. A legnagyobb csökkenést a Csanád, illetve a Virág név szenvedte el: a Csanádot feleannyian választják a gyereküknek, mint 2010-ben, a Virágot pedig több mint 65%-kal kevesebben.

Férfinevek

szerkesztés

Az első névként leggyakrabban adott keresztnevek 2010 és 2019 között. A táblázat adott évének első oszlopában a nevet viselő újszülöttek száma, a másodikban a darabszám alapján számolt helyezés olvasható. Ahol nincs adat feltüntetve, ott az adott név nem szerepelt az első százban abban az évben. Az évtizedben 121 férfinév került fel a százas listára, amik közül 84 név szerepelt minden évben.

A férfinevek közül 2019-ben a Bence nevet kapta a legtöbb fiú újszülött, 1442 fő, ami az összes újszülött 1,61%-át jelenti, azonban a teljes évtizedben ebben az évben kapták a legkevesebben ezt a nevet. 2010-ben még 1801 kisfiút neveztek el így, de a név népszerűsége kicsit visszaesett 2014-re, majd ismét lendületbe jött, hogy aztán újból veszítsen a népszerűségéből, ám még így is minden évben ez számított a legtöbbet adott férfinévnek. Az évtized elejéhez képest az első 3 leggyakoribb névben nincs változás, ezek sorrendben Bence, Máté, Levente. Azonban a két utóbbi nevet kevesebben kapták, Ráadásul 2018-ban a Dominik lett a 3. legnépszerűbb férfinév.

A legnagyobb növekedést az első 100 névben a Benett név érte el. 2010-ben 208-an, 2019-ben már 778-an kapták ezt a nevet, ami 274%-os növekedésnek felel meg, amivel a 17. leggyakrabban adott férfinévnek számít 2019-ben. A 2010-hez képest legnagyobb növekedést produkáló nevek listáján szerepel még a Zente (+212%), a Vencel (+158%), a Nolen (+125%), és a Noel (+121%) név. A Noel kivételével a többi név a „semmiből” jött: a Zente 2013, a Vencel 2015, a Nolen pedig 2016 előtt nem is szerepelt a 100-as listán.

A nevek népszerűségének elmúlását megszenvedik mindazok a nevek, amik csak ideig-óráig tudnak bent maradni a 100 legnépszerűbb név között. Ha csak azokat a neveket vizsgáljuk, amik legalább 9 évben szerepeltek ezen a listán, akkor a Csanád név a legnagyobb vesztes, melyet 2010-ben még 213-an kaptak, de 2018-ban már csak 93-an, 2019-ben pedig már nem is szerepelt az első százban, vagyis a csökkenés 56%-os. A legnagyobb csökkenést elszenvedő nevek listáján szerepel még a Rikárdó (−54%, 2019-ben kiesett), a Szabolcs (−54%), a Gergely (-52%) és a Kevin (−51%).

Női nevek

szerkesztés

Az első névként leggyakrabban adott keresztnevek 2010 és 2019 között. A táblázat adott évének első oszlopában a nevet viselő újszülöttek száma, a másodikban a darabszám alapján számolt helyezés olvasható. Ahol nincs adat feltüntetve, ott az adott név nem szerepelt az első százban abban az évben. A százas listán összesen 133 név szerepel, ezek közül azonban mindössze 69 olyan név van, amely minden évben felkerült erre a listára, vagyis a neveknek csak 51%-a őrizte meg a népszerűségét.

A női nevek közül 2019-ben a Hanna nevet kapta a legtöbb lány újszülött, 1494 fő, ami az összes újszülött 1,68%-át jelenti. 2010-ben 1145-en kapták ezt a nevet. A név népszerűsége nőtt egészen 2014-ig, majd azóta csökken, de még így is sikerült élre törnie, első helyét 2011 óta őrzi. 2010–2016 között az első 3 leggyakoribb névben nem volt változás, csak a sorrendjük fordult meg, Jázmin, Anna, Hanná-ról HannaAnnaJázmin-ra. A két utóbbi nevet évről évre kevesebben kapják. 2017-ben a Jázmin név népszerűsége erősen visszaesett, 100-zal kevesebben kapták ezt a nevet, mint az előző évben, így a név a 7. helyre szorult vissza. Helyét átvette a dobogón a Zoé, mely 2010-ben még csak a 25. legnépszerűbb név volt, de gyakorisága egyre emelkedett. Az évtized végére HannaAnnaZoé lett a 3 legnépszerűbb női név, az évtized elején vezető Jázmin a 13. helyre csúszott vissza.

A legnagyobb növekedést az első 100 névben az Alíz név érte el. 2010-ben 117-en, 2019-ben már 449-en kapták ezt a nevet, ami 284%-os növekedésnek felel meg, amivel a 21. leggyakrabban adott női névnek számít 2019-ben. A 2010-hez képest legnagyobb növekedést produkáló nevek listáján szerepel még az Olívia (+248%), a Zselyke (+243%), a Léna (+221%) és a Lilien (+198%) név.

A nevek népszerűségének elmúlását megszenvedi a Virág név, melyet 2010-ben még 342-en kaptak, de 2019-ben már csak 108-an, vagyis a csökkenés 68%-os. A legnagyobb csökkenést elszenvedő nevek listáján szerepel még a Kata (−62%, 2019-ben kiesett), a Kitti (−61%, 2019-ben kiesett), a Nikolett (−59%, 2018-ban kiesett) és a Tímea (-58%).

A teljes népességben előforduló nevek

szerkesztés

A 100 leggyakoribb keresztnév gyakorisága a teljes népességre vonatkozóan 2010 és 2019 között. Az adatok az első keresztnévre vonatkoznak. A táblázatok adott évének első oszlopában a nevet viselő emberek száma, a másodikban a darabszám alapján számolt helyezés olvasható. Ahol nincs adat feltüntetve, ott az adott név nem szerepelt az első százban abban az évben.

A 100 leggyakoribb név között férfinevek esetében 107, női nevek esetében 108 név szerepel. Ennek az az oka, hogy az összesítés évenkénti, így az adott évben a 100 leggyakoribb név között vannak olyanok, melyek az előző évben nem szerepeltek a 100 leggyakoribb név között, vagy a következő évre kiestek ebből a körből. Így például az Izabella női név csak 2019-ben szerepelt az első százban.

Nemek 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019
Férfiak száma (fő)
4 743 901
4 724 666
4 715 953
4 703 391
4 695 779
4 688 519
4 675 291
4 671 602
4 675 821
4 680 790
100 leggyakoribb férfinév (fő)
4 608 862
4 589 462
4 571 859
4 555 210
4 540 800
4 524 690
4 503 442
4 481 886
4 459 336
4 432 731
97,2% 97,1% 96,9% 96,8% 96,7% 96,5% 96,3% 95,9% 95,4% 94,7%
Nők száma (fő)
5 241 821
5 207 259
5 192 845
5 173 974
5 159 792
5 141 966
5 122 270
5 106 769
5 096 935
5 088 736
100 leggyakoribb női név (fő)
4 613 332
4 576 573
4 539 583
4 502 951
4 468 115
4 428 749
4 387 287
4 343 354
4 299 740
4 254 594
88,0% 87,9% 87,4% 87,0% 86,6% 86,1% 85,7% 85,1% 84,4% 83,6%
Összesen (fő)
9 985 722
9 931 925
9 908 798
9 877 365
9 855 571
9 830 485
9 797 561
9 778 371
9 772 756
9 769 526
92,4% 92,3% 92,0% 91,7% 91,4% 91,1% 90,7% 90,3% 89,6% 88,9%
Maradék (fő)
(több mint 2200 női és több mint 1600 férfinév)
763 528
765 890
797 356
819 204
846 656
877 046
906 832
953 131
1 013 680
1 082 201
7,6% 7,7% 8,0% 8,3% 8,6% 8,9% 9,3% 9,7% 10,4% 11,1%

2019 decemberében összesen 2372 női és 1810 férfinév anyakönyvezhető. A leggyakoribb 107 nevet férfiak esetében 4 432 731 fő, női nevek esetében 4 254 594 fő viseli, vagyis a férfiak 94,7%-a ennek a 107 névnek a valamelyikét, a nők 83,6%-a pedig a listában szereplő 108 név egyikét viseli. A maradék több mint 1600 férfi és 2200 női néven osztozik a lakosság 11,1%-a. A viselt női nevek tehát némileg változatosabbak, mint a férfinevek, de mindkét nem esetében növekvő változatosság tapasztalható az évtized elejéhez képest.

Az évtized végén a leggyakoribb férfi keresztnevet, a László-t a férfiak 6%-a, a leggyakoribb női nevet, a Máriá-t, a nők 5,9%-a viseli. Mindkét név százalékos aránya csökkenő tendenciát mutat, mivel 2010-ben, az akkori népességi adatokból számolva, a László-t a férfiak 6,8, a Máriá-t a nők 7,3%-a viselte. A csökkenés két dolognak tudható be: Magyarország népességfogyásának, illetve annak, hogy mindkét név veszített népszerűségéből, és egyre kevesebben adják őket újszülött gyerekeiknek.

A 100 leggyakoribb név között a legnagyobb növekedést férfinevek esetében százalékos arányban a Noel, női nevek esetében a Hanna érte el, míg legnagyobb csökkenést a Lajos (keresztnév), illetve a Rozália és a Jolán név szenvedte el. A Noel nevet viselők száma 2011 és 2019 között majdnem a háromszorosára nőtt (2010-ben a név még nem szerepelt a leggyakoribb 100 férfinév között), a Hanna 2011 óta 130%-os növekedést ért el, 2010-ben még szintén nem szerepelt az első százban. A Lajos név viselőnek száma több mint 22%-kal csökkent 2010 óta, a Rozália és a Jolán pedig egyaránt viselőinek harmadát vesztette el.

Férfinevek

szerkesztés

Magyarország teljes férfilakossága közül a 100 leggyakoribb nevet viseli a férfiak 94,7%-a, ami csökkenés az évtized elejei 97,2%-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy az évtized végére a viselt férfinevek változatosabbak lettek.

2019-ben első 5 leggyakoribb férfinevet viseli a férfiak 24,6%-a, ez az arány 2010-ben még 28,44% volt. Vagyis míg az évtized elején az összes férfi majdnem harmada 5 néven osztozott, az évtized végére már csak negyedük viselte az öt leggyakoribb nevet.

A férfinevek közül 2019-ben a László nevet viselték a legtöbben, 281 157 fő, ami a férfiak 6%-át jelenti. 2010-ben még 320 991-en viselték ezt a nevet, ami akkor 6,8%-nak felelt meg, vagyis a csökkenés 0,8% (39 834 fő). 2010-hez képest az első 5 leggyakoribb névben nincs változás, ezek László, István, József, János és Zoltán. Azonban a László-hoz hasonlóan ezeket a neveket is egyre kevesebben viselik.

A legnagyobb növekedést az első 100 névben a Noel név érte el. 2010-ben még nem is szerepelt az első 100-ban, de 2011-hez képest viselőinek száma 253%-kal, vagyis több mint a három és félszeresére nőtt, 3102 főről 10944 főre, amivel a 70. legtöbbet viselt férfinévnek számít 2019-ben. A 2010-hez képest legnagyobb növekedést produkáló nevek listáján szerepel még a Zalán (+150%), az Ábel (+86%), a Hunor (+83%) és a Botond (+82%) név.

A nevek népszerűségének elmúlását megszenvedi a Lajos név, melyet 2010-ben még 92 256 férfi viselt, de 2019-ben már csak 72 269, vagyis 19 987-tel kevesebben, a csökkenés 22%-os. A legnagyobb csökkenést elszenvedő nevek listáján szerepel még a Jenő (−21,1%), a Pál (−20,9%), az Antal (−20,9%) és a Dezső (−20,8%).

Ha nem %-osan, hanem a viselők száma alapján elemezzük a listát, azt találjuk, hogy férfiaknál a legnagyobb mértékben a Bence név viselőinek száma nőtt, 14830 fővel, utána a Máté, a Levente, a Dávid és az Ádám következik a sorban.

A csökkenéseket tekintve a férfineveknél legnagyobb számba, 54957 fővel, a József név viselőinek száma csökkent, majd sorrendben az István, a János, a László és a Ferenc következik.

Név 2010[4] 2011[5] 2012[6] 2013[7] 2014[8] 2015[9] 2016[10] 2017[11] 2018[10] 2019[11]
1. Ábel
2 978
97.
3 234
97.
3 497
97.
3 783
94.
4 077
93.
4 387
91.
4 707
87.
4 979
85.
5 259
85.
5 538
84.
2. Ádám
49 901
28.
51 096
28.
52 294
27.
53 402
27.
54 533
27.
55 609
26.
56 672
26.
57 788
25.
58 907
24.
59 865
23.
3. Adrián
6 193
78.
6 363
77.
6 546
76.
6 688
78.
6 846
78.
7 016
78.
7 136
79.
7 254
79.
7 386
79.
7 494
79.
4. Ákos
25 729
42.
26 262
42.
26 805
43.
27 321
43.
27 904
43.
28 409
43.
28 863
43.
29 286
41.
29 682
41.
30 165
41.
5. Albert
6 287
77.
6 231
78.
6 200
80.
6 144
80.
6 122
80.
6 134
81.
6 061
82.
6 038
82.
5 998
81.
5 954
81.
6. Alex
8 726
69.
9 045
69.
9 364
69.
9 728
68.
10 139
68.
10 519
68.
10 904
68.
11 320
66.
11 739
66.
12 154
65.
7. Andor
4 734
86.
4 730
86.
4 746
85.
4 746
85.
4 775
86.
4 785
86.
4 784
86.
4 789
88.
4 778
88.
4 777
92.
8. András
101 423
14.
100 785
14.
99 996
14.
99 350
14.
98 730
14.
98 088
14.
97 294
14.
96 350
14.
95 385
14.
94 462
14.
9. Antal
33 696
34.
32 913
34.
32 129
36.
31 337
37.
30 575
38.
29 787
41.
29 006
42.
28 219
43.
27 435
43.
26 669
44.
10. Arnold
3 783
92.
3 854
91.
3 928
91.
4 015
92.
4 124
91.
4 216
93.
4 306
94.
4 397
94.
4 487
96.
4 563
96.
11. Áron
10 341
62.
11 048
61.
11 843
61.
12 681
60.
13 624
58.
14 568
57.
15 463
57.
16 323
55.
17 122
55.
17 860
55.
12. Árpád
24 434
46.
24 291
46.
24 146
46.
23 987
45.
23 809
45.
23 606
45.
23 316
45.
23 017
46.
22 733
47.
22 392
48.
13. Attila
144 133
9.
144 471
9.
144 728
9.
144 957
9.
145 194
9.
145 453
9.
145 357
9.
145 252
9.
145 003
8.
144 611
8.
14. Balázs
66 405
21.
67 443
20.
68 244
20.
69 049
19.
69 803
19.
70 448
19.
71 018
19.
71 586
19.
72 105
18.
72 668
17.
15. Bálint
28 968
39.
29 585
38.
30 150
38.
30 756
38.
31 300
37.
31 769
37.
32 216
38.
32 690
38.
33 140
37.
33 490
38.
16. Barna
4 108
90.
4 192
90.
4 262
89.
4 327
90.
4 411
90.
4 465
90.
4 478
91.
4 505
92.
4 532
94.
4 572
95.
17. Barnabás
14 426
54.
14 871
53.
15 361
53.
15 752
54.
16 115
55.
16 494
53.
16 882
54.
17 293
54.
17 668
54.
18 025
54.
18. Béla
61 780
23.
60 460
23.
59 196
24.
57 969
24.
56 790
25.
55 560
27.
54 308
27.
52 951
28.
51 626
29.
50 404
29.
19. Bence
38 731
32.
40 371
31.
42 107
31.
43 793
31.
45 342
31.
47 073
31.
48 899
30.
50 594
29.
52 122
28.
53 561
28.
20. Bendegúz
2 924
100.
3 208
99.
3 443
99.
3 678
97.
3 929
97.
4 207
95.
4 426
93.
4 711
91.
4 988
89.
21. Benedek
7 089
74.
7 600
74.
8 136
73.
8 609
71.
9 094
70.
9 592
69.
10 089
69.
10 621
70.
11 225
68.
11 790
68.
22. Benett
3 724
100.
4 449
97.
5 238
87.
23. Benjámin
6 610
75.
6 911
75.
7 176
75.
7 398
75.
7 620
76.
7 865
75.
8 090
75.
8 337
75.
8 530
76.
8 723
75.
24. Bertalan
7 842
73.
7 811
73.
7 770
74.
7 743
74.
7 719
75.
7 693
76.
7 674
77.
7 636
78.
7 597
78.
7 552
78.
25. Botond
8 832
68.
9 589
67.
10 412
65.
11 194
62.
11 994
61.
12 787
61.
13 577
59.
14 464
58.
15 255
56.
16 092
56.
26. Csaba
91 266
17.
91 423
16.
91 645
16.
91 849
15.
92 036
15.
92 155
15.
92 093
15.
92 031
15.
91 894
15.
91 758
15.
27. Csongor
3 208
95.
3 424
95.
3 616
95.
3 803
93.
3 999
94.
4 200
94.
4 398
93.
4 569
90.
4 730
90.
4 900
90.
28. Dániel
51 316
27.
52 068
27.
53 021
26.
53 981
26.
54 993
26.
55 987
25.
56 947
25.
57 949
24.
58 973
23.
59 907
22.
29. Dávid
53 666
25.
54 896
25.
56 073
25.
57 199
25.
58 403
24.
59 508
24.
60 630
22.
61 718
20.
62 711
20.
63 720
20.
30. Dénes
8 556
70.
8 544
71.
8 545
71.
8 601
72.
8 645
73.
8 694
73.
8 706
73.
8 739
73.
8 712
74.
8 698
76.
31. Dezső
13 019
58.
12 735
59.
12 441
60.
12 142
61.
11 858
62.
11 572
63.
11 250
66.
10 932
68.
10 632
70.
10 309
72.
32. Dominik
12 724
59.
13 645
56.
14 636
55.
15 674
55.
16 625
53.
17 756
50.
18 977
49.
20 165
49.
21 433
48.
22 617
47.
33. Elek
2 703
100.
34. Elemér
4 411
89.
4 335
89.
4 249
90.
4 176
91.
4 116
92.
4 049
95.
3 985
97.
3 914
99.
3 807
100.
35. Emil
3 756
93.
3 719
93.
3 674
94.
3 649
96.
3 621
98.
3 582
98.
3 535
100.
36. Endre
13 690
55.
13 525
57.
13 339
58.
13 186
59.
13 016
60.
12 809
60.
12 602
62.
12 373
63.
12 172
63.
11 973
66.
37. Erik
9 416
65.
9 710
65.
9 992
66.
10 305
66.
10 627
67.
10 956
67.
11 267
65.
11 590
65.
11 926
64.
12 229
64.
38. Ernő
15 022
52.
14 741
54.
14 448
56.
14 092
57.
13 818
57.
13 569
59.
13 253
60.
12 927
62.
12 618
62.
12 285
63.
39. Ervin
5 275
82.
5 286
83.
5 296
83.
5 334
82.
5 344
82.
5 351
83.
5 378
83.
5 375
83.
5 387
83.
5 401
85.
40. Ferenc
170 864
7.
167 492
7.
164 042
7.
160 613
8.
157 382
8.
154 137
8.
150 796
8.
147 230
8.
143 750
9.
140 170
9.
41. Gábor
162 996
8.
162 652
8.
162 123
8.
161 808
7.
161 355
7.
160 836
7.
160 169
7.
159 367
7.
158 536
6.
157 643
6.
42. Gergely
27 944
40.
28 198
41.
28 420
41.
28 621
42.
28 805
42.
28 995
42.
29 095
41.
29 224
42.
29 278
42.
29 349
42.
43. Gergő
30 061
37.
30 903
37.
31 851
37.
32 698
36.
33 446
36.
34 184
34.
34 852
33.
35 448
33.
36 034
33.
36 579
33.
44. Géza
25 302
44.
24 772
45.
24 259
45.
23 752
46.
23 287
46.
22 788
47.
22 250
47.
21 693
48.
21 130
49.
20 608
51.
45. Gusztáv
4 894
85.
4 804
85.
4 724
86.
4 630
86.
4 563
88.
4 502
89.
4 459
92.
4 384
95.
4 308
99.
4 235
99.
46. György
83 611
18.
82 155
18.
80 695
18.
79 301
18.
78 050
18.
76 702
18.
75 231
18.
73 601
18.
72 039
19.
70 419
19.
47. Győző
5 453
80.
5 375
82.
5 308
82.
5 239
83.
5 172
84.
5 094
84.
4 994
85.
4 896
87.
4 825
87.
4 724
93.
48. Gyula
72 153
19.
70 581
19.
69 033
19.
67 550
20.
66 104
20.
64 681
20.
63 155
20.
61 633
21.
60 061
22.
58 583
24.
49. Henrik
3 417
94.
3 432
94.
3 430
98.
3 428
100.
3 427
100.
3 430
100.
50. Hunor
3 173
100.
3 510
98.
3 858
96.
4 255
92.
4 613
89.
4 970
86.
5 337
84.
5 818
83.
51. Imre
97 368
15.
95 184
15.
93 149
15.
91 287
16.
89 406
16.
87 506
16.
85 507
16.
83 425
16.
81 404
16.
79 381
16.
52. István
302 546
2.
296 860
2.
291 478
2.
285 992
2.
280 876
2.
275 581
2.
269 776
2.
264 028
2.
258 191
2.
252 272
2.
53. Iván
4 418
88.
4 428
88.
4 471
88.
4 520
88.
4 554
89.
4 598
87.
4 623
88.
4 649
89.
4 670
92.
4 677
94.
54. János
239 510
4.
234 351
4.
229 382
4.
224 577
4.
219 847
4.
214 950
4.
209 880
4.
204 812
4.
199 721
5.
194 721
5.
55. Jenő
18 570
48.
18 129
48.
17 716
49.
17 240
49.
16 806
51.
16 379
54.
15 957
55.
15 486
57.
15 053
58.
14 648
60.
56. József
276 659
3.
270 357
3.
264 207
3.
258 126
3.
252 443
3.
246 491
3.
240 207
3.
233 964
3.
227 595
3.
221 702
3.
57. Kálmán
18 361
49.
17 944
49.
17 502
50.
17 101
50.
16 718
52.
16 351
55.
15 946
56.
15 533
56.
15 135
57.
14 757
59.
58. Károly
65 935
22.
64 663
22.
63 348
22.
62 122
22.
60 879
22.
59 642
23.
58 324
24.
56 987
26.
55 594
26.
54 280
26.
59. Kevin
5 457
79.
5 869
79.
6 304
79.
6 739
77.
7 148
77.
7 550
77.
7 895
76.
8 220
77.
8 575
75.
8 839
74.
60. Kornél
7 865
72.
8 077
72.
8 293
72.
8 562
73.
8 843
71.
9 133
71.
9 425
72.
9 745
71.
10 093
71.
10 437
71.
61. Kristóf
16 598
50.
17 335
50.
18 013
48.
18 748
48.
19 598
48.
20 447
48.
21 279
48.
22 094
47.
22 837
46.
23 490
46.
62. Krisztián
49 895
29.
50 368
29.
50 860
29.
51 376
28.
51 962
28.
52 437
28.
52 864
28.
53 235
27.
53 578
27.
53 861
27.
63. Krisztofer
3 114
96.
3 285
96.
3 515
96.
3 701
95.
3 867
95.
4 032
96.
4 171
96.
4 295
96.
4 397
98.
4 499
98.
64. Lajos
92 256
16.
89 854
17.
87 597
17.
85 384
17.
83 194
17.
80 999
17.
78 789
17.
76 590
17.
74 425
17.
72 269
18.
65. László
320 991
1.
316 871
1.
312 743
1.
308 752
1.
304 775
1.
300 461
1.
295 765
1.
290 991
1.
286 167
1.
281 157
1.
66. Levente
24 655
45.
26 034
43.
27 494
42.
28 841
41.
30 163
41.
31 441
38.
32 760
37.
34 022
36.
35 211
34.
36 435
34.
67. Lóránt
2 858
98.
2 951
99.
68. Marcell
12 069
60.
12 627
60.
13 301
59.
14 101
56.
15 070
56.
16 160
56.
17 287
53.
18 435
52.
19 630
51.
20 765
50.
69. Márk
27 715
41.
28 409
40.
29 130
40.
29 797
40.
30 472
40.
31 099
39.
31 723
39.
32 390
39.
33 061
38.
33 683
37.
70. Martin
14 895
53.
15 308
52.
15 730
52.
16 109
52.
16 564
54.
16 956
52.
17 317
52.
17 738
53.
18 149
53.
18 584
53.
71. Márton
21 415
47.
21 675
47.
21 990
47.
22 308
47.
22 608
47.
22 903
46.
23 249
46.
23 468
45.
23 710
45.
23 962
45.
72. Máté
35 926
33.
37 279
33.
38 748
32.
40 120
32.
41 480
32.
42 894
32.
44 173
32.
45 447
32.
46 769
32.
48 077
31.
73. Mátyás
13 254
57.
13 343
58.
13 421
57.
13 521
58.
13 611
59.
13 703
58.
13 725
58.
13 811
60.
13 893
61.
13 942
61.
74. Mihály
68 219
20.
66 760
21.
65 465
21.
64 165
21.
62 962
21.
61 664
21.
60 383
23.
58 967
23.
57 569
25.
56 267
25.
75. Miklós
53 193
26.
52 419
26.
51 716
28.
50 999
29.
50 390
29.
49 705
29.
48 925
29.
48 106
31.
47 275
31.
46 437
32.
76. Milán
13 388
56.
14 225
55.
15 040
54.
15 944
53.
16 887
50.
17 903
49.
18 959
50.
20 008
50.
21 055
50.
22 024
49.
77. Nándor
10 863
61.
10 974
62.
11 082
62.
11 193
63.
11 296
64.
11 404
65.
11 504
64.
11 653
64.
11 775
65.
11 873
67.
78. Nimród
3 569
99.
4 184
97.
4 760
89.
5 324
86.
79. Noel
3 102
98.
3 730
92.
4 443
89.
5 292
83.
6 253
80.
7 370
78.
8 611
74.
9 784
72.
10 944
70.
80. Norbert
47 044
30.
47 366
30.
47 695
30.
47 994
30.
48 297
30.
48 625
30.
48 876
31.
49 093
30.
49 277
30.
49 443
30.
81. Olivér
8 364
71.
8 874
70.
9 394
68.
10 080
67.
10 752
66.
11 424
64.
12 157
63.
13 016
61.
13 929
60.
14 887
58.
82. Ottó
9 183
66.
9 051
68.
8 927
70.
8 823
70.
8 708
72.
8 605
74.
8 479
74.
8 325
76.
8 189
77.
8 051
77.
83. Pál
40 363
31.
39 373
32.
38 419
33.
37 474
33.
36 583
33.
35 701
33.
34 788
34.
33 795
37.
32 817
39.
31 925
39.
84. Patrik
15 227
51.
15 698
51.
16 165
51.
16 597
51.
17 115
49.
17 698
51.
18 228
51.
18 748
51.
19 206
52.
19 704
52.
85. Péter
139 021
10.
139 228
10.
139 407
10.
139 509
10.
139 581
10.
139 528
10.
139 401
10.
139 211
10.
139 009
10.
138 746
10.
86. Renátó
2 708
99.
87. Richárd
29 175
38.
29 540
39.
29 863
39.
30 201
39.
30 528
39.
30 818
40.
31 071
40.
31 323
40.
31 573
40.
31 820
40.
88. Róbert
58 904
24.
59 258
24.
59 566
23.
59 941
23.
60 290
23.
60 566
22.
60 745
21.
60 884
22.
60 968
21.
61 039
21.
89. Roland
32 077
36.
32 532
36.
32 935
35.
33 357
35.
33 761
34.
34 097
35.
34 402
35.
34 746
34.
35 058
35.
35 308
35.
90. Rudolf
6 579
76.
6 513
76.
6 450
78.
6 378
79.
6 333
79.
6 272
79.
6 162
81.
6 094
81.
5 995
82.
5 908
82.
91. Sándor
183 258
6.
180 093
6.
177 028
6.
174 009
6.
171 096
6.
168 187
6.
165 018
6.
161 686
6.
158 315
7.
155 061
7.
92. Soma
3 728
100.
93. Szabolcs
32 248
35.
32 655
35.
33 035
34.
33 367
34.
33 699
35.
34 035
36.
34 286
36.
34 527
35.
34 715
36.
34 897
36.
94. Szilárd
10 313
63.
10 451
63.
10 625
63.
10 717
65.
10 844
65.
10 959
66.
11 040
67.
11 142
67.
11 209
69.
11 276
69.
95. Szilveszter
4 534
87.
4 541
87.
4 565
87.
4 575
87.
4 569
87.
4 570
88.
4 574
90.
4 558
91.
4 555
93.
4 546
97.
96. Tamás
134 639
11.
135 155
11.
135 673
11.
136 150
11.
136 565
11.
136 905
11.
137 088
11.
137 257
11.
137 399
11.
137 442
11.
97. Tibor
109 675
13.
108 800
13.
107 926
13.
107 081
13.
106 267
13.
105 408
13.
104 295
13.
103 196
13.
102 018
13.
100 809
13.
98. Tivadar
3 812
91.
3 754
92.
3 694
93.
3 648
97.
3 594
99.
3 559
99.
99. Viktor
25 366
43.
25 627
44.
25 846
44.
26 100
44.
26 329
44.
26 571
44.
26 735
44.
26 891
44.
27 040
44.
27 133
43.
100. Vilmos
9 937
64.
9 891
64.
9 818
67.
9 728
69.
9 668
69.
9 563
70.
9 513
71.
9 463
72.
9 434
73.
9 374
73.
101. Vince
5 367
81.
5 496
81.
5 619
81.
5 772
81.
5 924
81.
6 124
82.
6 316
80.
6 553
80.
6 772
80.
7 044
80.
102. Zalán
4 957
84.
5 682
80.
6 452
77.
7 214
76.
8 077
74.
8 918
72.
9 816
70.
10 686
69.
11 505
67.
12 404
62.
103. Zétény
3 607
98.
4 033
98.
4 521
95.
5 032
88.
104. Zoltán
209 477
5.
208 917
5.
208 259
5.
207 671
5.
206 969
5.
206 234
5.
205 166
5.
204 024
5.
202 785
4.
201 530
4.
105. Zsigmond
5 264
83.
5 206
84.
5 148
84.
5 114
84.
5 098
85.
5 070
85.
5 011
84.
4 992
84.
4 950
86.
4 887
91.
106. Zsolt
112 661
12.
112 966
12.
113 234
12.
113 533
12.
113 790
12.
114 041
12.
114 129
12.
114 243
12.
114 233
12.
114 235
12.
107. Zsombor
8 844
67.
9 619
66.
10 414
64.
11 096
64.
11 784
63.
12 526
62.
13 245
61.
13 939
59.
14 621
59.
15 391
57.

Női nevek

szerkesztés

Magyarország teljes női lakossága közül a 100 leggyakoribb nevet viseli a nők 83,6%-a, ami csökkenés az évtized elejei 88%-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy az évtized végére a viselt női nevek változatosabbak lettek, és eleve változatosabbak, mint a férfinevek.

2019-ben első 5 leggyakoribb női nevet viseli a nők 20%-a, ez az arány 2010-ben még 23,9% volt. Vagyis míg az évtized elején az összes nő majdnem negyede 5 néven osztozott, az évtized végére már csak ötödük viselte az öt leggyakoribb nevet.

A női nevek közül 2019-ben a Mária nevet viselték a legtöbben, 300 394 fő, ami a nők 5,9%-át jelenti. 2010-ben még 382 281-en viselték ezt a nevet, ami akkor 7,3%-nak felelt meg, vagyis a csökkenés 1,4% (81 887 fő). 2010-hez képest az első 5 leggyakoribb névben nincs változás, ezek Mária, Erzsébet, Éva, Katalin és Ilona. Azonban a Máriához hasonlóan ezeket a neveket is egyre kevesebben viselik.

A legnagyobb növekedést az első 100 névben a Hanna név érte el. 2010-ben még nem is szerepelt az első 100-ban, de 2011-hez képest viselőinek száma 130%-kal nőtt, 10349 főről 23754 főre, amivel a 60. legtöbbet viselt női névnek számít 2019-ben. A 2010-hez képest legnagyobb növekedést produkáló nevek listáján szerepel még a Lili (+60%), a Luca (+52%), a Jázmin (+46%) és az Emma (+38%) név.

A nevek népszerűségének elmúlását megszenvedi a Rozália név, melyet 2010-ben még 51 683 nő viselt, de 2019-ben már csak 36 804, vagyis 14 879-cel kevesebben, a csökkenés 28,8%-os. A legnagyobb csökkenést elszenvedő nevek listáján szerepel még a Jolán (−28,5%), a Teréz (−28,4%), a Margit (−28,3%) és a Julianna (−28,2%).

Ha nem %-osan, hanem a viselők száma alapján elemezzük a listát, azt találjuk, hogy nőknél a legnagyobb mértékben a Hanna név viselőinek száma nőtt, 13405 fővel, utána a Lili, a Boglárka, a Nóra és a Luca következik a sorban.

A csökkenéseket tekintve a legnagyobb számban, 81887 fővel, a Mária név viselőinek száma csökkent, majd sorrendben az Erzsébet, a Ilona, a Margit és a Julianna következik.

Név 2010[4] 2011[5] 2012[6] 2013[7] 2014[8] 2015[9] 2016[10] 2017[11] 2018[12] 2019[13]
1. Adrienn
29 298
42.
29 483
42.
29 631
42.
29 753
42.
29 845
42.
29 911
44.
29 961
43.
30 004
43.
30 051
43.
30 093
42.
2. Ágnes
94 844
11.
94 480
11.
94 037
11.
93 601
10.
93 096
10.
92 524
10.
91 897
10.
91 211
11.
90 514
11.
89 751
11.
3. Alexandra
33 419
38.
33 766
38.
34 041
37.
34 352
37.
34 649
37.
34 928
35.
35 154
35.
35 320
35.
35 493
35.
35 641
35.
4. Andrea
91 861
12.
91 923
12.
91 971
12.
91 979
12.
92 005
11.
91 980
11.
91 818
11.
91 676
9.
91 578
9.
91 437
8.
5. Anett
16 030
73.
16 088
75.
16 118
76.
16 161
76.
16 196
77.
16 215
77.
16 216
77.
16 217
78.
16 212
79.
16 222
80.
6. Anikó
49 816
26.
49 804
26.
49 753
24.
49 699
24.
49 625
25.
49 516
25.
49 385
25.
49 225
25.
49 057
25.
48 866
25.
7. Anita
50 836
24.
50 917
23.
50 989
23.
51 064
23.
51 131
23.
51 170
23.
51 132
23.
51 084
24.
51 016
24.
50 989
24.
8. Anna
147 082
6.
145 035
6.
142 877
6.
140 650
6.
138 601
6.
136 492
6.
134 420
6.
132 215
6.
129 956
6.
127 793
6.
9. Annamária
19 667
66.
19 776
66.
19 910
66.
19 979
66.
20 027
67.
20 055
66.
20 062
66.
20 064
65.
20 048
65.
20 010
65.
10. Aranka
19 073
67.
18 695
70.
18 305
70.
17 984
71.
17 618
73.
17 205
74.
16 838
74.
16 445
77.
16 036
80.
15 584
82.
11. Barbara
25 788
51.
26 058
51.
26 308
49.
26 529
49.
26 725
49.
26 911
49.
27 049
49.
27 189
49.
27 323
48.
27 395
48.
12. Beáta
28 664
44.
28 748
44.
28 842
43.
28 848
44.
28 881
45.
28 905
45.
28 882
45.
28 865
44.
28 779
45.
28 749
45.
13. Beatrix
14 788
79.
14 836
78.
14 872
78.
14 898
79.
14 911
80.
14 900
83.
14 906
83.
14 886
83.
14 869
85.
14 855
86.
14. Bernadett
26 131
49.
26 217
49.
26 296
50.
26 341
51.
26 385
51.
26 415
51.
26 401
51.
26 404
51.
26 391
51.
26 366
52.
15. Bettina
11 021
95.
11 116
94.
11 198
94.
11 270
95.
11 327
97.
11 401
96.
11 441
99.
11 508
99.
11 552
99.
16. Bianka
11 663
90.
12 035
90.
12 415
88.
12 782
88.
13 174
87.
13 557
86.
13 916
87.
14 290
88.
14 614
87.
14 954
85.
17. Boglárka
19 822
65.
20 676
64.
21 432
64.
22 104
61.
22 841
60.
23 603
58.
24 348
58.
25 080
57.
25 763
55.
26 389
50.
18. Borbála
22 821
61.
22 393
61.
22 042
61.
21 641
62.
21 255
63.
20 822
65.
20 427
65.
20 019
67.
19 636
69.
19 241
69.
19. Brigitta
25 778
52.
25 852
53.
25 919
53.
25 971
53.
25 996
53.
26 023
53.
26 009
53.
25 976
53.
25 988
54.
25 941
54.
20. Csenge
11 519
98.
11 949
95.
12 359
93.
21. Csilla
32 441
39.
32 526
39.
32 609
39.
32 649
38.
32 707
38.
32 754
38.
32 753
37.
32 721
37.
32 716
37.
32 688
37.
22. Diána
11 720
89.
11 892
91.
12 092
91.
12 275
92.
12 441
90.
12 584
91.
12 726
91.
12 814
90.
12 936
90.
13 052
91.
23. Dóra
35 937
34.
36 641
34.
37 283
33.
37 901
33.
38 455
33.
38 990
33.
39 442
31.
39 866
31.
40 297
28.
40 650
28.
24. Dorina
12 419
86.
12 881
84.
13 371
83.
13 832
83.
14 442
82.
15 113
81.
15 659
79.
16 171
79.
16 644
77.
17 060
76.
25. Dorottya
10 712
96.
10 912
96.
11 079
95.
11 227
96.
11 343
96.
11 449
95.
11 560
95.
11 663
96.
11 755
97.
11 842
96.
26. Edina
25 286
55.
25 330
55.
25 388
55.
25 419
54.
25 448
54.
25 447
54.
25 415
54.
25 393
55.
25 380
56.
25 365
56.
27. Edit
60 664
20.
60 143
20.
59 666
20.
59 182
20.
58 685
20.
58 147
20.
57 552
20.
56 983
19.
56 360
19.
55 737
19.
28. Emese
17 501
72.
17 742
72.
18 016
71.
18 255
70.
18 454
70.
18 657
71.
18 846
72.
18 994
72.
19 109
71.
19 220
70.
29. Emma
12 584
83.
12 966
83.
13 315
84.
13 887
82.
14 437
83.
14 947
82.
15 480
81.
16 073
80.
16 733
76.
17 343
74.
30. Enikő
25 457
53.
25 803
54.
26 116
52.
26 391
50.
26 612
50.
26 805
50.
26 936
50.
27 046
50.
27 149
49.
27 225
49.
31. Erika
84 646
14.
84 576
14.
84 476
14.
84 399
14.
84 259
14.
84 108
14.
83 800
13.
83 493
13.
83 165
13.
82 845
13.
32. Erzsébet
292 807
2.
285 660
2.
278 391
2.
271 357
2.
264 287
2.
256 878
2.
249 855
2.
242 436
2.
235 131
2.
227 869
2.
33. Eszter
64 709
18.
64 576
18.
64 506
17.
64 259
17.
64 039
17.
63 695
17.
63 383
17.
63 026
17.
62 694
16.
62 314
16.
34. Etelka
25 248
56.
24 471
58.
23 738
58.
22 995
60.
22 234
61.
21 406
62.
20 627
64.
19 855
68.
19 079
72.
18 324
72.
35. Éva
180 109
5.
178 771
5.
177 351
5.
175 894
5.
174 426
4.
172 739
4.
170 961
4.
168 964
4.
166 908
4.
164 718
4.
36. Evelin
10 328
98.
10 443
99.
10 646
100.
37. Fanni
18 131
71.
18 701
69.
19 228
67.
19 732
67.
20 294
65.
20 889
64.
21 437
62.
21 946
61.
22 431
61.
22 865
62.
38. Gabriella
58 112
21.
57 924
21.
57 763
21.
57 586
21.
57 361
21.
57 077
21.
56 742
21.
56 403
21.
56 040
20.
55 599
21.
39. Gizella
39 102
32.
37 996
33.
36 899
34.
35 779
35.
34 700
36.
33 568
37.
32 421
38.
31 270
39.
30 143
42.
29 067
44.
40. Gréta
11 142
99.
11 686
94.
12 254
93.
12 785
91.
13 230
90.
41. Gyöngyi
25 186
57.
25 129
57.
25 081
57.
24 998
56.
24 929
56.
24 874
56.
24 784
57.
24 673
58.
24 539
58.
24 384
58.
42. Györgyi
12 575
84.
12 506
86.
12 409
89.
12 314
90.
12 210
93.
12 097
93.
11 988
93.
11 878
94.
11 770
96.
11 643
99.
43. Hajnalka
25 124
58.
25 149
56.
25 181
56.
25 211
55.
25 244
55.
25 227
55.
25 168
56.
25 121
56.
25 079
57.
25 013
57.
44. Hanna
10 349
100.
11 841
92.
13 696
84.
15 619
78.
17 366
73.
19 066
71.
20 705
63.
22 233
62.
23 754
60.
45. Henrietta
12 044
88.
12 126
88.
12 201
90.
12 282
91.
12 358
91.
12 395
92.
12 454
92.
12 487
92.
12 515
92.
12 545
92.
46. Ibolya
42 718
31.
42 360
31.
42 052
30.
41 660
30.
41 281
30.
40 839
30.
40 409
30.
39 945
30.
39 418
31.
38 853
31.
47. Ida
9 947
100.
48. Ildikó
88 860
13.
88 776
13.
88 659
13.
88 465
13.
88 248
13.
87 963
12.
87 595
12.
87 240
12.
86 788
12.
86 328
12.
49. Ilona
194 534
4.
189 360
4.
183 999
4.
178 839
4.
173 819
5.
168 415
5.
163 055
5.
157 443
5.
152 181
5.
146 713
5.
50. Irén
78 889
15.
76 885
16.
74 797
16.
72 648
16.
70 657
16.
68 444
16.
66 254
16.
64 010
16.
61 768
18.
59 513
18.
51. Irma
14 550
81.
14 018
82.
13 528
82.
12 999
87.
12 514
89.
12 052
94.
11 518
96.
52. Izabella
11 726
98.
53. Jázmin
10 970
98.
12 121
94.
13 076
88.
13 979
86.
14 760
84.
15 443
83.
16 029
81.
54. Jolán
27 375
45.
26 432
48.
25 546
54.
24 668
57.
23 852
58.
22 961
60.
22 128
61.
21 241
62.
20 360
64.
19 566
68.
55. Judit
95 423
10.
94 972
10.
94 430
10.
93 891
9.
93 372
9.
92 809
9.
92 161
9.
91 489
10.
90 770
10.
89 998
10.
56. Júlia
12 169
87.
12 303
87.
12 433
87.
12 568
89.
12 735
88.
12 922
90.
13 022
89.
13 124
89.
13 244
89.
13 392
89.
57. Julianna
102 435
9.
99 007
9.
95 778
9.
92 629
11.
89 453
12.
86 175
13.
82 982
14.
79 836
14.
76 676
15.
73 561
15.
58. Katalin
201 358
3.
199 251
3.
197 055
3.
194 806
3.
192 662
3.
190 275
3.
187 790
3.
185 119
3.
182 496
3.
179 738
3.
59. Kinga
15 308
77.
15 602
77.
15 926
77.
16 158
77.
16 419
75.
16 634
75.
16 801
75.
17 011
74.
17 195
75.
17 316
75.
60. Kitti
18 468
70.
18 713
68.
18 930
68.
19 130
68.
19 304
68.
19 457
67.
19 558
67.
19 657
69.
19 741
68.
19 791
66.
61. Klára
43 073
30.
42 471
30.
41 851
31.
41 129
31.
40 474
31.
39 778
31.
39 024
33.
38 220
34.
37 441
34.
36 619
34.
62. Klaudia
15 950
75.
16 050
76.
16 148
75.
16 236
75.
16 330
76.
16 431
76.
16 492
76.
16 563
76.
16 617
78.
16 635
77.
63. Krisztina
77 474
16.
77 556
15.
77 544
15.
77 554
15.
77 526
15.
77 467
15.
77 350
15.
77 185
15.
77 039
14.
76 856
14.
64. Laura
15 975
74.
16 588
73.
17 198
73.
17 754
72.
18 340
71.
18 897
70.
19 471
68.
20 037
66.
20 664
63.
21 238
63.
65. Lili
11 270
93.
12 051
89.
12 789
86.
13 528
85.
14 401
84.
15 220
79.
15 985
78.
16 685
75.
17 361
73.
18 056
73.
66. Lilla
15 872
76.
16 431
74.
16 975
74.
17 526
73.
18 080
72.
18 574
72.
19 091
70.
19 585
70.
20 040
66.
20 501
64.
67. Luca
10 753
98.
11 524
93.
12 250
92.
13 064
89.
13 811
88.
14 633
86.
15 471
81.
16 326
79.
68. Magdolna
67 092
17.
65 681
17.
64 260
18.
62 866
18.
61 442
19.
59 950
19.
58 330
19.
56 676
20.
55 027
22.
53 405
22.
69. Margit
127 007
8.
122 927
8.
118 924
8.
114 943
8.
111 163
8.
106 947
8.
102 966
8.
98 986
8.
94 971
8.
91 019
9.
70. Mária
382 281
1.
373 346
1.
364 241
1.
355 390
1.
346 718
1.
337 471
1.
328 366
1.
318 949
1.
309 664
1.
300 394
1.
71. Mariann
11 431
91.
11 421
92.
11 417
93.
11 410
94.
11 394
95.
11 379
97.
11 355
100.
72. Marianna
28 989
43.
28 883
43.
28 831
44.
28 758
45.
28 693
46.
28 621
46.
28 513
46.
28 405
46.
28 248
46.
28 082
46.
73. Márta
50 513
25.
50 098
24.
49 660
25.
49 207
26.
48 742
26.
48 214
26.
47 647
26.
47 084
26.
46 478
26.
45 807
26.
74. Melinda
30 069
41.
30 165
41.
30 244
41.
30 303
41.
30 371
41.
30 371
40.
30 359
42.
30 355
42.
30 324
41.
30 291
41.
75. Mónika
62 423
19.
62 508
19.
62 574
19.
62 588
19.
62 591
18.
62 573
18.
62 433
18.
62 287
18.
62 164
17.
62 053
17.
76. Nikolett
30 079
40.
30 312
40.
30 501
40.
30 678
40.
30 807
40.
30 881
39.
30 966
39.
31 048
41.
31 074
40.
31 084
40.
77. Nikoletta
18 697
68.
18 784
67.
18 886
69.
18 939
69.
19 018
69.
19 088
69.
19 126
69.
19 180
71.
19 219
70.
19 219
71.
78. Noémi
19 960
64.
20 518
65.
21 080
65.
21 605
63.
22 051
62.
22 493
61.
22 958
60.
23 345
60.
23 703
59.
24 046
59.
79. Nóra
26 131
50.
27 001
47.
27 896
46.
28 655
46.
29 354
44.
30 091
42.
30 715
41.
31 429
38.
32 048
38.
32 604
38.
80. Olga
11 123
94.
10 943
95.
10 762
97.
81. Orsolya
23 140
59.
23 249
59.
23 333
60.
23 403
59.
23 505
59.
23 597
59.
23 595
59.
23 630
59.
23 667
60.
23 672
61.
82. Petra
22 255
62.
22 837
60.
23 404
59.
23 938
58.
24 408
57.
24 841
57.
25 316
55.
25 726
54.
26 086
53.
26 388
51.
83. Piroska
48 266
27.
47 230
28.
46 079
28.
45 106
29.
44 053
29.
42 956
29.
41 823
28.
40 634
28.
39 476
30.
38 364
32.
84. Rebeka
10 801
99.
11 131
100.
11 444
97.
11 720
95.
12 002
94.
12 288
94.
85. Regina
10 786
100.
11 349
100.
11 496
100.
11 631
100.
86. Réka
26 987
47.
27 788
45.
28 482
45.
29 142
43.
29 717
43.
30 286
41.
30 775
40.
31 199
40.
31 619
39.
31 994
39.
87. Renáta
27 243
46.
27 362
46.
27 493
47.
27 583
47.
27 667
47.
27 728
48.
27 736
48.
27 766
48.
27 766
47.
27 765
47.
88. Rita
26 132
48.
26 170
50.
26 215
51.
26 216
52.
26 214
52.
26 207
52.
26 169
52.
26 134
52.
26 096
52.
26 064
53.
89. Róza
18 495
69.
18 023
71.
17 520
72.
17 025
74.
16 529
74.
16 038
78.
15 550
80.
15 064
82.
14 669
86.
14 302
88.
90. Rozália
51 683
23.
49 932
25.
48 203
27.
46 522
27.
44 962
28.
43 326
28.
41 737
29.
39 970
29.
38 339
33.
36 804
33.
91. Rózsa
14 849
78.
14 539
80.
14 235
81.
13 933
81.
13 621
86.
13 313
87.
12 988
90.
12 642
91.
12 335
93.
11 995
95.
92. Sára
12 451
85.
12 780
85.
13 104
85.
13 411
86.
13 701
85.
13 981
85.
14 340
85.
14 640
85.
15 009
84.
15 373
84.
93. Sarolta
11 319
92.
11 157
93.
10 966
96.
10 812
99.
94. Szabina
10 462
97.
10 523
97.
10 577
100.
95. Szilvia
56 091
22.
56 111
22.
56 121
22.
56 109
22.
56 101
22.
56 084
22.
55 991
22.
55 882
22.
55 769
21.
55 670
20.
96. Teréz
23 111
60.
22 375
62.
21 591
63.
20 826
65.
20 129
66.
19 420
68.
18 736
73.
18 001
73.
17 291
74.
16 546
78.
97. Terézia
35 266
37.
34 259
37.
33 221
38.
32 171
39.
31 112
39.
30 016
43.
28 952
44.
27 918
47.
26 877
50.
25 890
55.
98. Tímea
44 885
29.
45 063
29.
45 266
29.
45 448
28.
45 638
27.
45 739
27.
45 740
27.
45 717
27.
45 701
27.
45 704
27.
99. Tünde
38 798
33.
38 907
32.
39 020
32.
39 099
32.
39 141
32.
39 145
32.
39 114
32.
39 107
33.
39 037
32.
38 973
30.
100. Valéria
22 136
63.
21 904
63.
21 656
62.
21 391
64.
21 169
64.
20 930
63.
20 657
63.
20 374
64.
20 038
67.
19 730
67.
101. Veronika
35 836
35.
35 599
36.
35 361
36.
35 066
36.
34 764
35.
34 431
36.
34 085
36.
33 695
36.
33 357
36.
32 937
36.
102. Viktória
47 651
28.
48 232
27.
48 834
26.
49 396
25.
49 933
24.
50 436
24.
50 836
24.
51 158
23.
51 485
23.
51 727
23.
103. Virág
10 232
99.
10 493
98.
10 753
99.
10 984
97.
11 161
98.
11 325
98.
11 442
98.
11 557
97.
11 641
98.
11 731
97.
104. Vivien
25 360
54.
25 976
52.
26 515
48.
27 009
48.
27 468
48.
27 900
47.
28 280
47.
28 627
45.
28 947
44.
29 225
43.
105. Zita
14 597
80.
14 731
79.
14 830
79.
14 958
78.
15 064
79.
15 200
80.
15 307
82.
15 384
81.
15 464
82.
15 567
83.
106. Zsanett
14 152
82.
14 256
81.
14 345
80.
14 404
80.
14 461
81.
14 512
84.
14 539
84.
14 545
87.
14 574
88.
14 578
87.
107. Zsófia
35 473
36.
35 995
35.
36 564
35.
37 037
34.
37 583
34.
38 089
34.
38 651
34.
39 153
32.
39 648
29.
40 110
29.
108. Zsuzsanna
137 775
7.
136 558
7.
135 272
7.
134 166
7.
132 973
7.
131 699
7.
130 271
7.
128 803
7.
127 302
7.
125 820
7.