Király Júlia

magyar közgazdász, egyetemi tanár

Király Júlia (Budapest, 1957. június 15. –) magyar közgazdász, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, habilitált egyetemi tanár, 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Sokáig a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatójaként volt ismert.

Király Júlia
Született 1957. június 15. (63 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
SzüleiKirály István, Landler Mária
Foglalkozása közgazdász,
egyetemi tanár

Bölcsész végzettségű családból származik. Édesapja Király István irodalomtörténész, Ady-kutató, az ELTE tanszékvezetője. Édesanyja Landler Mária. Nővére Király Katalin a Tanárképző Főiskola oktatója volt.

PályájaSzerkesztés

A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnáziumban érettségizett.

1980-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem), négy évvel később ugyanitt doktorált. 1989-ben a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) kandidátusi fokozatot szerzett.

1980 és 1982 között a Központi Statisztikai Hivatalnál táblázatkészítéssel és modellezéssel foglalkozott. Ezután hét évre az Országos Tervhivatalhoz került, ahol makromodellezés, gazdasági előrejelzési és háztartási modellek készítése volt a feladata.

1989-ben került a Nemzetközi Bankárképző Központba, ahol előbb témavezető, később oktatási igazgató, vezérigazgató-helyettes, majd vezérigazgató lett. Az itt töltött évek alatt változatos területeken oktatott, kutatott, írt: monetáris politika, banki likviditáskezelés, pénzügyi kockázatmérés és -kezelés, banküzemtan.

1994 és 2007 között félállásban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (Corvinus) pénzügyi intézetében tanított docensként, majd címzetes egyetemi tanárként, elsősorban pénzügyi kockázatmérést és kockázatkezelést.

2013-tól az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola oktatója.

1993 és 1998 között a Láthatatlan Kollégium tanári karának tagja volt, abban az időszakban, amikor az Hannah Arendt díjat nyert.

Rendszeresen tanít egyetemi szakkollégiumokban: a Rajk, SZISZ, Heller, EVK, FAKT diákjainak tart kurzusokat.

A pénzügyi szektorbanSzerkesztés

1990 és 1991 között Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökének tanácsadója volt. Ugyanezekben az években (1990-1992) a Fidesz gazdaságpolitikai szakértője volt, főleg nyugdíj-politikai kérdésekben.

Jelentős tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi banki területen: 1995 és 1996 között a Magyar Hitel Bank igazgatósági tagja, 1997 és 1999 között az Eximbank, 1999 és 2000 között a K&H igazgatóságának tagja, 2002 és 2003 között pedig a Postabank és Takarékpénztár elnöke volt. Ő vezényelte le a Postabank privatizációját. „A szakma és a közvélemény szerint is hihetetlenül jó üzletet hoztunk össze a magyar államnak” – nyilatkozta később.[1]

1997 és 2000 között az Állami Pénztárfelügyelet (ÁPTF, majd Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, PSZÁF) elnöki tanácsadó testületének tagja volt.

2007 július 3-án lett kinevezve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért felelős alelnökének, egyben a Monetáris Tanács tagjának. Az MNB-ben töltött hat éve a globális pénzügyi válság magyarországi hatásainak kezelésével telt. Erről A tornádó oldalszele[2] címmel írt könyvet, mely tartalmazza a szerző monetáris politikai és gazdaságpolitikai nézeteit is. Ennek átdolgozott angol kiadása a Springer-Verlagnál jelenik meg 2020-ban.[3]

2013. július 4-én járt volna le mandátuma a jegybankban, ám 2013. április 8-án benyújtotta felmondását a köztársasági elnökhöz, mivel véleménye szerint „a Matolcsy György MNB-elnök által kialakított új irányítási rend veszélyeztetheti az MNB hosszú évek alatt megszerzett hazai és nemzetközi presztízsét”.[4]

2013 novemberétől a K&H belga tulajdonosának, a brüsszeli székhelyű KBC Group igazgatóságának tagja.[5]

2016 és 2020 között az Európai Bizottság megbízásából a Görög Stabilitási Alap (HFSF) Selection Panel tagja.[6]

Szerkesztői munkájaSzerkesztés

Király Júlia számos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának volt tagja: Közgazdasági Szemle (1999-2018), Acta Oeconomica (2000-2010), Hitelintézeti Szemle (2002-2013).

TagságaiSzerkesztés

NyelvismereteSzerkesztés

Angolul, oroszul és franciául beszél.

MagánéleteSzerkesztés

Elvált. Fia 1990-ben született.

MűveiSzerkesztés

  • Banküzemtan bankügyintézőknek. Barangolás Gorongolával; szerk. Király Júlia, Májer Beáta; Nemzetközi Bankárképző Központ, Bp., 1997
  • Racionalitás és méltányosság. Tanulmányok Augusztinovics Máriának; szerk. Király Júlia, Simonovits András, Száz János; Közgazdasági Szemle Alapítvány, Bp., 2000
  • Egy bank, amely közel állt Önhöz. A Postabank privatizációjának története, 2002-2003; ÁPV Rt., Bp., 2005 (Számadás a talentumról)
  • Simonovits 70. Társadalom- és természettudományi írások Arkhimédésztől az időskori jövedelmekig; összeáll. Gál Róbert Iván, Király Júlia; MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, Bp., 2016
  • A tornádó oldalszele. Park Könyvkiadó 2019. ISBN 978-963-355-517-0

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés