Főmenü megnyitása

Lövith Marc Egon (egyes forrásokban Löwith;[4] Kolozsvár, 1923. május 21.Kolozsvár, 2009. szeptember 2.)[1][5] zsidó származású[3] erdélyi magyar szobrász, festő és grafikus.

Lövith Egon
Született Lövith Marc Egon
1923. május 21.
Kolozsvár
Elhunyt 2009. szeptember 3. (86 évesen)[1]
Kolozsvár
Nemzetisége magyar
Házastársa Lövith Margó[2]
Foglalkozása szobrász, festő, grafikus
Kitüntetései a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének nagydíja[3]
Akarom, hogy szeressenek, s hogy szeressék szobraimat – kardvívásokkal szúrni, vágni nem az én ideálom. A győzelmet minél kevesebb véráldozattal szeretném kivívni. Nemes értelemben akarok hódítani. A jól elkészített szobor vagy kép mindezt elvégzi helyettem.
– Lövith Egon[2]

Tartalomjegyzék

Élete és munkásságaSzerkesztés

Lövith Egon
 
 
Nem található szabad kép.(?)
  
Lövith Egon portréja
  
Lövith Egon 2009-ben, 86. születésnapján
  
Lövith Egon önarcképe

1923. május 21-én született Kolozsváron.

Apja, aki órásmesterként, majd később vasútépítő mérnökként[5] dolgozott, 1926-ban családjával együtt kitelepedett Mexikóba. Az apa halálát követően 1936-ban Lövith Egon és családja hazaköltözött Kolozsvárra. 1944-ben a családot kényszermunkára vitték először Nagybányára, aztán Bajára és Törökbálintra, később pedig a türkheimi és a dachaui lágerekbe, ahonnan Lövith Egon 1945-ben szabadult ki az amerikai felszabadító seregeknek köszönhetően. Ugyanebben az évben visszatért Kolozsvárra, azonban csak feleségével, ugyanis családjának többi tagja elhunyt a lágerekben.[3]

1947-ben beiratkozott a Kolozsváron található szakszervezeti Belle Arte Képzőművészeti Iskolába. Később 1948-ban a Ion Andreescu Művészeti Intézet tanulója lett szobrászat szakon, ahol Romul Ladea és Ion Irimescu szakmai irányításával sajátította el a szobrászat alapjait. Miután 1953-ban megkapta az oklevelet a főiskolán,[5] ugyanezen a helyen művészi anatómiát, kompozíciót, valamint formázást tanított asszisztensként. 1962-ben kinevezték lektorrá, 1972-ben a szobrászati szak előadójává, később katedrafőnök is lett. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt Romániában és külföldön is. 1960-ban a Velencei biennálén is szerepelt. 1995-ben igen jelentős szobrászati és festészeti munkákat adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak.[3]

Lövith Egon munkásságának legjelentősebb periódusai a következők: 1954-ben az expresszionizmus szellemében kezdett el alkotni, Lövith Egon szobrai bemutatják és kifejezik a művész által is elszenvedett kínokat. A Horea, Closca és Crisan, valamint a Holokauszt-sorozathoz tartozó szobrai ennek az időszaknak harcos expresszionista jegyeket viselő termékei. 1973-tól kezdődően már a forma lényegi megmintázására kezdett el törekedni, ekkor készült számos fából készült szobra (Tél, Torzó), melyek a klasszikus hagyományokkal radikálisan szakító Alexander Archipenko szellemében születtek meg. 1973-tól a már egyéniesült motívumai az élet lényeges megnyilvánulásainak állandó keresését fejezik ki és jelenítik meg. A felszíni díszítések teljes mértékű elhagyását követően már csak a tiszta forma maradt meg művészetében. A kolozsvári Művészeti Múzeumban őrzik a szobrászművész ebben az időszakban készült fontosabb munkáit, többek között Albert Einstein és François Villon mellszobrait.[3]

Szobrászművészeti pályafutásának nevezetesebb alkotásai és ciklusai a következők: Önarcképek, Golda Mira, Az örök pár, a Holokauszt-sorozat, A fák, A táj emberei, a mexikói tartózkodásra utaló Sombreros Quijotesco, a Bagatelles, a Meditteránum-sorozat, a Madarak, Az élet teljessége-sorozat, Szellemi nyomok, Szfinx, Ikarosz, valamint Nike.[3]

Lövith Egon szobrászművészeti munkássága mellett jelentős festészeti és grafikai tapasztalattal is rendelkezett,[3] de érdekelte a monumentális művészet (belső dekorációk, domborművek) és a kerámia is. Újabb keletű grafikai sorozatában a fasiszta holokauszt borzalmait elevenítette föl.[4]

2009. szeptember 2-án hunyt el szülővárosában, Kolozsváron, itt is temették el házastársa, Lövith Margó mellett.[2]

MagánéleteSzerkesztés

A szobrászművész tökéletesen beszélt négy nyelven: magyarul, románul, spanyolul és németül.[2]

Díjai, kitüntetéseiSzerkesztés

KiállításaiSzerkesztés

Legfontosabb egyéni kiállításai a következők:

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g h Új Magyar Szó: Elhunyt Lövith Egon. Új Magyar Szó, 2009. szeptember 3. (Hozzáférés: 2011. március 8.)[halott link]
  2. a b c d Németh Júlia: In memoriam Lövith Egon. Szabadság, 2009. szeptember 3. (Hozzáférés: 2011. március 14.)
  3. a b c d e f g h Lőrincz, Ildikó: Életműdíj Lövith Egon szobrászművésznek. Transindex, 2002. november 19. (Hozzáférés: 2011. március 8.)
  4. a b c d e f g h Murádin Jenő: LÖWITH Marc Egon. Artportal. (Hozzáférés: 2011. március 14.)[halott link]
  5. a b c Elhunyt Lövith Egon szobrászművész. Szabadság, 2009. szeptember 2. (Hozzáférés: 2011. március 9.)
  6. Lőrincz Ildikó: BAGATELLES – "Én nem megdöbbenteni akarom az embereket". Transindex, 2004. november 12. (Hozzáférés: 2011. március 15.)

ForrásokSzerkesztés