Főmenü megnyitása

Laklóth Aladár (Budapest, 1960. május 9. –) magyar színész. A Rock Színház alapító tagja, 1984-ben a Madách Színház szerződtette, azóta is a társulat művésze.

Laklóth Aladár
Életrajzi adatok
Született 1960május 9. (59 éves)
Budapest
Pályafutása
Iskolái Színház- és Filmművészeti Egyetem
Aktív évek 1981
Híres szerepei Radnics Szabolcs
Barátok közt
Díjai
További díjakA Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2015)

Laklóth Aladár az IMDb-n
PORT.hu-adatlap

ÉletpályájaSzerkesztés

1986-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Akadémián. 1984-től a Madách Színházban játszik. Elsősorban zenés darabokban, musicalekben aratott sikereket. A Soproni Petőfi Színház örökös tagja.

Szenvedélye az autósport. Az 1975-ös Mecsek rallyról származik az első élménye, amikor kollégistaként az éjszakai versenyen szurkolt, és ünnepelte a pilótákat a Széchenyi téren. Sokáig csak nézőként járt a raliversenyekre, első tapasztalatait Tóth "Gili" Ferenc navigátoraként szerezte 1998-ban az egyik előfutó autóban. Ő tanította az itinerolvasás fortélyaira, utóbb pedig, amikor Szalay Balázs terepralizni hívta, a rendkívül rutinos Oroszlán Tibor "iskolájában" tanult. Ez úgy zajlott, hogy leültek Oroszlánék nappalijában, felnyitottak egy üveg bort, és mire az elfogyott, Laklóth már tisztában volt a főbb jelekkel.

Laklóth a raliban többször versenyzett Takácsi Pállal (az első közös versenyükön megnyerték a géposztály küzdelmeit), a terepraliban pedig Szalay Balázzsal. Legnagyobb sikerének a 2002-es Egyiptom-ralit tartotta: Szalay Balázzsal megnyerték az embertpróbáló sivatagi versengést. A Dakar rallyn eddig háromszor vett részt: először 2002-ben Szalay társaként, 2006 januárjában Szaller Zoltán társaként egy versenykamionban. 2007 januárjában Darázsi Zsoltnak diktálta az itinert az MAN versenykamionban. 2002-ben Szalay Balázzsal együtt elnyerték "Az év tereprallye versenyzője" címet.

Színpadi szerepekSzerkesztés

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 67.[1]

FilmjeiSzerkesztés

JátékfilmekSzerkesztés

  • Első kétszáz évem (1985)
  • Argo (2003)[2]
  • Mansfeld (2006)
  • A sas (2011)

TévéfilmekSzerkesztés

SzinkronSzerkesztés

DíjaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés