Latzkó Andor

(1876–1943) magyar származású osztrák író

Latzkó Andor, külföldön Andreas Latzko (Budapest, 1876. szeptember 1.[7]Amszterdam, 1943. szeptember 11.)[8] magyar származású osztrák pacifista író.

Latzkó Andor
SzületettLatzkó Adolf
1876. szeptember 1.[1][2][3][4]
Budapest[5]
Elhunyt1943. szeptember 11. (67 évesen)[2][3][4]
Amszterdam[6]
Állampolgársága
Foglalkozása
A Wikimédia Commons tartalmaz Latzkó Andor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Latzkó Károly kereskedő és Popper Jozefa fia. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Ezután jelentkezett egy évre önkéntesnek az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregébe, majd a hadsereg tartalékos tisztjévé vált. Ezt követően Berlinbe ment, ahol először kémiai, később filozófiai tanulmányokat folytatott. Először magyarul írt. 1901-ben tette első kísérletét németül, mégpedig egy egyfelvonásos színjátékkal, melyet Berlinben is bemutattak.

 
Latzkó Andor és felesége sírja az amszterdami Zorgvlied temetőben.

Újságíróként és utazó íróként Egyiptomba, Indiába, Ceylonba és Jávára tett utazásokat. Az első világháború elején, 1914 augusztusában, visszatért Európába, és az OMM tartalékos tisztjévé vált. Az Olaszország és Monarchia közötti háború kezdetén az Isonzó-frontra került. Megbetegedett maláriával, de mindaddig a frontvonalon kellett maradnia, amíg végül súlyos sokkot nem szenvedett Gorizia közelében egy olasz tüzérségi támadás során, és alkalmatlanná nem vált a szolgálatra. Nyolc hónapos kórházi kezelés után 1916 végén elengedték, és egy évre Svájcba küldték gyógykezelésre. 1917-ben Davosban hat novellát írt a Menschen im Krieg című könyvéhez, amelyben elmesélte az Isonzó-fronton átélt élményeit. A könyvet ugyanabban az évben tette közzé a zürichi székhelyű Rascher Kiadó, de a mű első kiadásakor neve nem került a könyvre.

A könyv nagy siker lett, 19 nyelvre fordították le, majd valamennyi hadviselő országban betiltották. Latzkót a hadsereg főparancsnoka lefokozta. 1918-ra a könyv kiadása elérte a harmincháromezres példányszámot. 1918-ban jelent meg következő regénye, a Friedensgericht, amely hat részből állt és az osztrák katonák frontbéli élményeiről írt. „A háború kezdeményezőit és csatlósait soha nem feddték meg olyan könyörtelenül, mint Latzko" - írta a Berliner Tageblatt 1919 elején. Szintén 1918-ban jelent meg a Der wilde Mann című regénye, amely a nők elnyomásával foglalkozott, és amelyet Latzko "saját és minden feleségnek" ajánlott.[9] 1918-ban a berni nemzetközi „Nőkonferenciához a népek közti megértésért" eseményhez Nők a háborúban címmel írt szöveget. Svájcban találkozott Felix Berannal, Romain Rolland-dal és Stefan Zweiggel. A háború végén, 1918-ban, Latzko Münchenbe költözött és ott Gustav Landauerrel közösen tartott előadásokat. A cenzúra két előadását is megakadályozta Berlinben. A Bajor Tanácsköztársaság bukása után kiűzték Bajorországból, és Salzburgban telepedett le. Salzburgban megismerkedett Georg Friedrich Nicolaival, amikor meglátogatta a városban lakó Stefan Zweiget, aki 1917-ben kiadta A háború biológiája című könyvét. Latzko ismét újságíróként kezdett dolgozni és különféle újságcikkeket írt. A Hét nap című regénye 1929-ben jelent meg. 1931-ben Amszterdamba költözött, ahol 1943. szeptember 11-én halt meg. 1933-ban könyveit a nácik elégették.

Művei szerkesztés

  • Der Roman der Herrn Cordé (Fleischel, Berlin, 1906)
  • Hans im Glück Lustspiel in drei Akten.
  • Apostel. Komödie in drei Akten (Osterheld, Berlin 1911)
  • Der wilde Mann (Rowohlt, Leipzig, 1913)
  • Menschen im Krieg (Rascher, Zürich 1917)
  • Friedensgericht (Rascher, Zürich 1918)
  • Frauen im Krieg (Rascher, Zürich 1918)
  • Der letzte Mann (Dreiländerverlag, München 1919)
  • Sieben Tage (Krystall-Verlag, Vienna, 1931)
  • Marcia Reale (Malik, Berlin, 1932)
  • Lafayette (Rascher, Zürich, 1935)
  • Der Doppelpatriot (szerk.: Szabó János, VUdAK, München-Budapest, 1993)
  • Lebensfahrt. Erinnerungen (Gemeinsam mit Stella Latzko-Otaroff. Hg. Georg B. Deutsch. Frank und Timme, Berlin 2017)

Magyarul megjelent kötetei szerkesztés

Irodalom szerkesztés

  • Hanus: Latzko Adolph Andreas. In: Österreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950 (ÖBL). Band 5, Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien 1972, S. 43 f. (Direktlinks auf S. 43, S. 44).
  • Judit Garamvölgyi: Latzko, Andreas. In: Historisches Lexikon der Schweiz.
  • Karl Kraus: Die Fackel. Nr. 462, Wien 1917, S. 175.
  • Hermann Bahr: Tagebuch. 16. Februar [1919]. In: 1919. E. P. Tal, Leipzig/ Wien/ Zürich 1920, 72.
  • Karl Kraus: Die Fackel. Nr. 857, Wien 1931, S. 118.
  • Wieland Herzfelde: Dreißig neue Erzähler des Neuen Deutschland. Berlin 1932.
  • Franz Ögg: Personenregister zu Die Fackel. München 1968–1976.
  • Herbert Gantschacher Viktor Ullmann – Zeuge und Opfer der Apokalypse / Witness and Victim of the Apocalypse / Testimone e vittima dell’Apocalisse / Svědek a oběť apokalypsy / Prič in žrtev apokalipse. ARBOS-Edition, Arnoldstein / Klagenfurt / Salzburg / Wien / Prora / Prag 2015. S. 46–48 u. S. 193–195.
  • Eckhard Gruber: Andreas Latzkos Novellen Menschen im Krieg im Spannungsfeld zwischen Psychiatrie, Literatur und Journalismus. In: * Andreas Latzko: Menschen im Krieg. Berlin 2014, S. 114–131.
  • Gál Sándor: Száz év csend (Agria 2016/2.)
  • Kállay Kotász Zoltán: Az elfeledett igazmondó
  • Kamocsay Ildikó: Hiányolták a hazaszeretetet, Népszava, 2018. 03. 03.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Salzburgwiki (német nyelven)
  4. a b Babelio (francia nyelven)
  5. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2021. március 15.)
  7. Születési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség születési akv. 1280/1876. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 26.)
  8. Andreas Latzko/Stella Latzko-Otaroff: Lebensfahrt. Frank und Timme, Berlin 2017. S. 330.
  9. Ernst Carieb: Andreas Latzko. Archiválva 2020. június 29-i dátummal a Wayback Machine-ben In: Berliner Tageblatt und Handelszeitung vom 4. Februar 1919.

Források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Andreas Latzko című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.