Főmenü megnyitása

Liska József

magyar villamosmérnök, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja

Liska József (Resicabánya, 1883. április 6.Budapest, 1967. március 20.), magyar villamosmérnök, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, „a villamos gépek professzora".

Liska József
Liska József 1935-1940 körül
Liska József 1935-1940 körül
Született 1883. április 6.
Resicabánya
Elhunyt 1967. március 20. (83 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Simonfay Margit (1917–)
Foglalkozása villamosmérnök, egyetemi tanár
Iskolái Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (–1904)
Kitüntetései Kossuth-díj ezüst fokozata
Munka Vörös Zászló érdemrendje
A Wikimédia Commons tartalmaz Liska József témájú médiaállományokat.

Életpályájának kezdeteSzerkesztés

 
Liska József 24 évesen

1883. április 6-án született Resicabányán. Apja kohómérnök, édesanyja tisztviselő család gyermeke volt. Liska József először a helyi iskolát végezte el, majd 1900-ig a fehértemplomi gimnáziumba járt. Műszaki tanulmányait a bécsi műegyetemen kezdte, majd a Budapesti Műegyetemen fejezte be, ahol gépészmérnöki diplomát kapott 1904-ben. Elektrotechnikát Karlsruhében tanult oly sikerrel, hogy egy év alatt szerezte meg kitűnő minősítéssel az elektromérnöki oklevelet. Kötelező katonaévei után laborasszisztensként sokat foglalkozott a villamos gépek szénkeféivel, s e témából írt értekezésével („A dinamókefék súrlódása”) doktori oklevelet szerzett.

Liska az iparbanSzerkesztés

Gazdag tapasztalatait 1908-tól itthon hasznosította. A Ganz Villamossági Részvénytársaságban helyezkedett el próbatermi mérnökként, majd 1914-ig a számítási osztályon dolgozott. Közben cikkei jelentek meg a szinkron- és egyenáramú gépek, valamint a fékmágnesek témájában. A „Nagyfeszültségű egyenáramú motoroknak a nagyvasúti lokomotívokon való alkalmazása” című dolgozatával elnyerte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Zipernowsky-díját. Ganz gyári működésének az első világháború vetett véget, melynek során katonai szolgálatot teljesített a cs. és kir. 6. vártüzér ezred kötelékében.[1]

1921-től 1939-ig a Villamossági és Műszaki Rt., illetve a Villamossági és Ipari Rt. igazgatójaként végzett tevékenységét kell megemlíteni. Előbbinél a transzformátor gyártást szervezte meg, utóbbinál ugyanezt korszerűsítette, és 60 kV feszültséghatárig kiterjesztette, továbbá bevezette a kapcsolóberendezések gyártását és kis-, és középfeszültségű szabadvezeték-hálózatra építését. Tervezett transzformátorállomásokat és elosztóhálózatokat közép- és kisfeszültségre. Az ő műszaki irányítása alatt cége részt vett a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal villamosításában.

Egyetemi és tudományos pályafutásaSzerkesztés

A Karlsruhéban szerzett doktori oklevelének honosítása után 1914-től a József Nándor Műszaki Egyetem magántanára. 1921-ben Reisinger-díjban részesül, majd 1926-ban rendkívüli tanári címet kapott. 1937-ben a Műegyetem II. Elektrotechnikai Tanszékének helyettes tanára lett. Ettől kezdve rendszeresen tartott előadásokat, majd 1939-ben nyilvános rendes tanári meghívást kapott a Műegyetemtől, ahol egyetemi professzorként működött és a Villamos gépek és mérések tanszék vezetője lett. Ekkor ipari vezetői tevékenységét befejezve teljesen az oktatásnak szentelte az életét.

Szakirodalmi tevékenységéhez tartozik az Elektrotechnika lapnál 1919-1922 között végzett szerkesztői, majd főszerkesztői munkája.

Az Elektrotechnikai Egyesületnek 1922-ben főtitkára, majd évtizedeken keresztül társelnöke, 1961-től pedig tiszteletbeli elnöke volt.

1943-ban nagy sikerű előadássorozatot tartott a „Transzformátorok üzemi sajátosságai” címmel. Ebben az időben a Gépészmérnöki Kar dékánja volt. 1944-ben számos egyetemi hallgatón és oktatón, illetve üldözöttön segített. A háború után Verebélў professzorral vállvetve szorgalmazta a Műegyetemen a romok eltakarítását, a tudományos munka és oktatás megkezdését.

1945-ben megjelent első könyve Villamos gépek vektorábrái címmel, majd 1948-ban élete fő művének, a „Villamos gépek” sorozatának első része (I. Transzformátorok). Ezt 1951-ig még további négy rész (II. Egyenáramú gépek, III. Szinkrongépek, IV. Aszinkron gépek, V. Szerkezettan) követte. E sorozatot egészíti ki az 1953-ban illetve 1955-ben megjelent „Váltakozó áramok elmélete” és a „Villamos áramkörök vektorábrái”.

A Magyar Tudományos Tanács 1949-ben a kiemelkedő tudományos munkát végzők sorába emelte.

Az 1950–51. év Liska professzor egyetemi pályafutásának fontos állomása. A Villamosmérnöki kar első dékánjaként megvetette a modern elektrotechnikai oktatás alapjait.

Az MTA 1951-ben a „műszaki tudományok doktorává” nyilvánította. Akadémiai székfoglaló előadását a Szinkronizált indukciós motorok címmel tartotta. Műveiben a tudományos következetesség, rendszerezettség, precizitás érthetőséggel, tömörséggel és gyakorlati szemlélettel párosul.

Liska József érdemeit a tudományos élet és a kormányzat több alkalommal is elismerte. 1951-től az MTA doktora, 1958-tól levelező tagja. Éveken át az Akadémia Erősáramú Villamos Bizottságának elnöke.

1954-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatát kapta meg. A Műegyetem 1955-ben aranydiplomával ismerte el, nyugdíjba vonulásakor díszdoktorává avatta.

1967-ben hunyt el. A magyar tudományos élet, az erősáramú elektrotechnika és ipar, a felsőoktatás és sok-sok tanítványa hálával emlékezik rá. Tankönyvei a villamos gépek felépítésének, működésének és a tervezési módszerek alapjainak ma is legjobb magyar nyelvű összefoglalói.

EmlékezeteSzerkesztés

1987. március 15. óta a jászberényi Erősáramú Szakközépiskola Liska József nevét viseli.

Díjak, kitüntetésekSzerkesztés

Főbb műveiSzerkesztés

  • Nagyfeszültségű egyenáramú motorok nagyvasúti lokomotívokban való alkalmazása (Elektrotechnika, 1913)
  • Villamosgépek vektorábrái (Budapest, 1945)
  • Váltakozó áramok elmélete (Retter Gyulával, Budapest, 1953)
  • Villamosgépek (I–V. Budapest, 1948–60)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Schematismus für das k.u.k. Heer und für die k.u.k. Kriegsmarine 1917

ForrásokSzerkesztés