Magyar Űrkutatási Iroda

a magyar űrtevékenységért felelős kormányzati szerv volt

A Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) a magyar űrtevékenységért felelős kormányzati szerv neve volt. A MŰI-t 1992-ben a magyar kormány a 6/1992. (I. 6.) Korm. rendelettel[1] alapította meg. Az Iroda a 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet hatályba lépésével megszűnt. Feladatainak jelentős részét továbbra is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium látja el.

Magyar Űrkutatási Iroda
Alapítva1992
Megszűnt2014
TípusŰrügynökség
SzékhelyMagyarország Budapest, Magyarország

Története szerkesztés

Előzményei közé tartozik, hogy 1965-től az űrkutatás kormányzati feladatait az Űrkutatási Kormánybizottság, 1978-1991 között pedig a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsa látta el.

A Magyar Űrkutatási Iroda 1992-2005 között önálló irodaként látta el feladatait, az űrtevékenységért felelős miniszter felügyelete alatt. 2006. január 1-jétől a MŰI önállósága megszűnt, s az Informatikai és Hírközlési Minisztérium főosztályaként működött tovább. A 2006. évi országgyűlési választásokat követően megalkotott új kormányzati rendszerben, 2006. június 9-étől kezdődően az IHM Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba integrálódott, így a MŰI is a GKM főosztályaként működött. A GKM szervezetének átalakításával a MŰI a GKM-ből kivált, s a továbbiakban, 2006. augusztus 1-jétől, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium osztályaként működött tovább. (A KvVM-ben a MŰI osztályként a nemzetközi kapcsolatokért felelős, később pedig az oktatási feladatokért felelős főosztály része volt. Utóbbi előbb a jogi és koordinációs szakállamtitkár, később pedig közvetlenül az államtitkár irányítása alá tartozott.) 2008. december 31-én Kormány az űrkutatást a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter felelősségébe utalta, aki a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal működését felügyelte. A MŰI az NKTH Nemzetközi Főosztályán belül, továbbra is osztályként működött tovább. Ugyanakkor 2009. április 16-tól az űrkutatásért a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter felelt. (Kinevezéséig - néhány napra - őt a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter helyettesítette.) 2010. május 29-étől az űrkutatás a nemzeti fejlesztési miniszter felelősségi körébe tartozik. A Magyar Űrkutatási Iroda a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet hatályba lépésével megszűnt. Feladatainak jelentős részét továbbra is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium látja el.

Feladatai szerkesztés

 
A MŰI székhelye 2007–2009 között, az Országos Meteorológiai Szolgálat Székháza

A Magyar Űrkutatási Iroda feladatai közé tartozott a nemzetközi kapcsolatok koordinációja, a hazai és nemzetközi pályázati rendszer hazai részének üzemeltetése, a Magyar Űrkutatási Tanács és az Űrkutatási Tudományos Tanács adminisztrációjának vezetése.

Igazgatói szerkesztés

A Magyar Űrkutatási Iroda élén 1992. január 6-i megalakulása óta igazgató (az első években ügyvezető igazgató néven) áll. Az igazgatót eleinte az űrkutatásért felelős miniszter, 2009-től az NKTH elnöke nevezi ki vagy menti fel. 2009-től az igazgatói cím helyett a MŰI vezetője osztályvezető.

Igazgató Periódus Megjegyzések
Tófalvi Gyula 19921997 Ügyvezető igazgatóként állt a Magyar Űrkutatási Iroda élén. Vezetése alatt megszilárdult a Magyar Űrkutatási Iroda helyzete, Magyarország megkezdte közeledését az Európai Űrügynökséghez. Emellett számos űrhivatalközi megállapodás aláírására került sor.
Both Előd 1997–2012 Előbb megbízott ügyvezető igazgatóként, majd igazgatóként vezette és vezeti a MŰI-t. Igazgatói ideje alatt Magyarország sikeresen teljesítette az ESA PRODEX-programjában való részvételét, majd 2003-ban aláírta az ESA Európai Együttműködő Államok Terve Megállapodást. 2007-ben a szakértői csoport vezetőjeként vett részt Magyarország ESA-csatlakozási tárgyalásainak első fordulóján. Both Előd még 2014-ig látta el korábbi igazgatói feladatait.
Lengyel Péter 2012-2014 Az NFM Űrkutatási és Nemzetközi Osztályának vezetője[2]
Nagy Tünde 2014 Az NFM Űrkutatási és Nemzetközi Osztályának vezetője
Tari Fruzsina[3] 2014 Az NFM Elektronikus Hírközlési és Űrkutatási osztályának vezetője

Nemzetközi kapcsolatai szerkesztés

A jogszabályban meghatározott feladatokból következő nemzetközi kapcsolatokon kívül (Európai Űrügynökség, Európai Bizottság, ENSZ Világűrbizottság stb.) a Magyar Űrkutatási Iroda együttműködési megállapodásokat is kötött egyes országok űrkutatásért felelős legfőbb intézményeivel. Emellett segített a kormányszintű űrkutatási együttműködési megállapodások előkészítésében, végrehajtásában.[4]

A MŰI (és annak megszűnte óta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) nemzetközi egyezményei (zárójelben a megállapodás életbe lépésének éve)

  •   Ukrajna Nemzeti Űrügynöksége és a Magyar Űrkutatási Iroda között létrejött megállapodás (1994–)
  •   Az Orosz Űrügynökség és a Magyar Űrkutatási Iroda között létrejött egyezmény (1995–)
  •   Az Indiai Űrkutatási Szervezet és a Magyar Űrkutatási Iroda között létrejött megállapodás (1995–)
  •   A Lengyel Tudományos Akadémia és a Magyar Űrkutatási Iroda között létrejött megállapodás (1997–)
  •   A Román Űrügynökség és a Magyar Űrkutatási Iroda között létrejött együttműködési megállapodás (1998–)

A MŰI székhelye szerkesztés

A MŰI-nek működése során több székhelye is volt, közülük a legutolsó a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Kiadványai szerkesztés

Megalakulása óta a MŰI számos kiadvány, könyv, füzet megjelenését támogatta. A legismertebb ezek közül a magyar űrkutatás éves beszámolóinak szánt magyar, illetve angol nyelvű évkönyv (Magyar Űrkutatás -évszám-, majd Űrtevékenység Magyarországon -évszám- címmel, illetőleg Space Activities in Hungary -évszám-), illetve az Iskolai Űratlasz, valamint annak hazai kiegészítő füzete. Legutóbb az Európai Űrügynökség ismeretterjesztő DVD-kiadványai magyar nyelvű fordításainak (1. Newton in Space) megjelenését támogatta. A MŰI ugyanakkor nem elsősorban saját könyvek és füzetek megjelentetésével, hanem különböző intézmények kiadványainak támogatásával járult hozzá a hazai űrkutatási ismeretterjesztéshez.

Űrtevékenységet felügyelő miniszterek szerkesztés

Az elmúlt évtizedekben bekövetkező jogszabály-változások következtében a magyar űrkutatást számos miniszter felügyelte, s előfordult, hogy egyetlen kormányzati ciklus alatt több miniszter, illetve minisztérium felügyeletéhez is tartozott úgy az űrtevékenység mint maga a MŰI.

A magyar űrtevékenységét felügyelő miniszterek listája
Pungor Ernő, tudományokkal foglalkozó tárca nélküli miniszter 1992. január 6. 1994. július 14.
Lotz Károly, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter 1994. július 15. 1998. július 7.
Katona Kálmán, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter 1998. július 8. 2000. május 31.
Nógrádi László, közlekedési és vízügyi miniszter 2000. június 1. 2000. november 30.
Fónagy János, közlekedési és vízügyi miniszter 2000. december 1. 2002. május 26.
Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter 2002. május 27. 2006. június 8.
Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter 2006. június 9. 2006. július 31.
Persányi Miklós, környezetvédelmi és vízügyi miniszter 2006. augusztus 1. 2007. május 6.
Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi miniszter 2007. május 7. 2008. április 30.
Gráf József (ideiglenes), földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 2008. május 1. 2008. május 4.
Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter 2008. május 5. 2008. december 31.
Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter 2009. január 1. 2009. április 15.
Hónig Péter, (ideiglenes) közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 2009. április 16. 2009. április 28.
Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 2009. április 29. 2010. május 29.
Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter 2010. május 30. 2011. december 14.
Fónagy János (ideiglenes), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára 2011. december 15. 2011. december 19.
Navracsics Tibor (ideiglenes), közigazgatási és igazságügyi miniszter 2011. december 20. 2011. december 22.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2011. december 23. 2014. június 6.
Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter 2014. június 6.

Jegyzetek szerkesztés

  1. 3/1992. (I. 6.) Korm. rendelet a Magyar Űrkutatási Iroda létrehozásáról
  2. Az NFM vezető tisztségviselői - Űrkutatási és Nemzetközi Osztály
  3. Interju Tari Fruzsinával a magyar űrkutatási iroda vezetőjével
  4. A MŰI nemzetközi egyezményei. [2007. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. október 28.)

Külső hivatkozások szerkesztés