Ha a magyarországi trónkövetelőre vagy kíváncsi, lásd az Anjou Károly calabriai herceg (1271–1295) szócikket!

Martell Károly (686. augusztus 23.Quierzy (Aisne), 741. október 21./22.) a Frank Királyság teljhatalmú majordomusa, a Karoling-ház névadója volt. Nevéhez fűződik az arabok nyugat-európai előretörésének megállítása a 732-es poitiers-i csatában. Ragadványneve, melyet számos sikeres hadjáratával érdemelt ki, a latin martellus (= kalapács/pöröly) szóból ered.

Martell Károly

Uralkodóház
Született 688. augusztus 23.
Herstal[1]
Elhunyt 741. október 22. (53 évesen)
Quierzy[2]
NyughelyeSaint-Denis-székesegyház
Édesapja Herstali Pipin
Édesanyja Alpaida
Testvére(i)
  • Drogo of Champagne
  • Grimoald the Younger
  • Childebrand I
Házastársa
  • Rotrude of Trier
  • Concubine
  • Swanachild
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz Martell Károly témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A hatalom megszerzése szerkesztés

Apja az austrasiai királyságot Neustria felett győzelemre vezető Herstali Pipin majordomus volt, édesanyja, Alpaïde de Bruyères azonban nem Pipin törvényes asszonya volt. Így történt, hogy amikor Pipin 714-ben meghalt, felesége, Plectrude szembeszállt egyetlen életben maradt gyermeke, Károly örökösi igényével, és inkább saját, korábban elhunyt fiának, II. Grimoald hajdani burgundiai és neustriai majordomusnak a fiát, a hatéves Theudoaldot támogatta. Károlyt a kölni börtönbe záratta, ezzel Austrasia felől biztosította magát. 715-ben azonban Plectrude és unokájának hadserege vereséget szenvedett a Ragenfrid vezette neustriai lázadóktól Compiègne mellett.

A III. Dagobert és 715-től kezdve II. Chilperich által támogatott Ragenfrid egészen a Maas (Meuse) folyóig előretört. Austrasia nemessége a börtönéből kiszabadult Károlyt tette meg majordomusszá. Ragenfrid a betörő fríz uralkodóval, Radboddal szövetkezve 716-ban a még mindig Plectrude által tartott Köln mellett megfutamította ellenfele csekély létszámú és felkészületlen hadait, majd az anyakirálynét és Theudoaldot kényszerítette megadásra. Ezt követően azonban fordult a hadiszerencse: megfelelően felkészülve az Eifelből visszatérő Károly már 716-ban Amblève mellett szétszórta ellenségei hadát, és Plectrude váltságdíját is visszaszerezte.

717. március 21-én Vincy mellett is győztek az austrasiai hadak. II. Chilperich és majordomusa Párizsba menekült, Károly pedig saját királyt nevezett ki IV. Chlothar személyében. 718-ban Soissons mellett végleg vereséget szenvedtek az immár Odo aquitániai herceg által támogatott ellenfelei. Ragenfrid Angers-ba, Chilperich és Odo a Loire-tól délre menekült. Végül az aquitániai herceg kiadta Chilperichet, és Ragenfridhez hasonlóan békét kötött Károllyal, aki minden ellenfelének megkegyelmezett. 718-tól Martell Károly lett minden frank királyság majordomusa.

Háborúk szerkesztés

Károly első dolga az Austrasiába betört pogány szászok megbüntetése volt, ezért 718-ban feldúlta Weser, a Lippe és a Ruhr-vidékén fekvő területeiket. 719-ben az ellenfeleit segítő frízeket támadta meg, megszerezve Nyugat-Fríziát. Sokat tett a germánokat térítő Szent Bonifác és a frízek apostolának nevezett Szent Willibrord munkáját segítendő. 724-ben az Anjou birtokában meghagyott Ragenfrid ismét fellázadt, de miután Károly könnyedén leverte, fiait adta túszul a grófságért cserébe. 720 és 723, majd 725 és 728 között Bajorország függetlenedő Agilolfing ura, Hugbert ellen fordult, és a saját hűségére kényszerítette, Swanachild hercegnőt pedig az ágyasává tette. 730-ban Lantfrid alemann herceggel végzett egy csatában, és nem is nevezett ki utódot számára.

Ezt követően figyelme délnyugat felé fordult. I. Odo aquitániai herceg 721-ben a toulouse-i csatában ugyan súlyos csapást mért az Ibériai-félszigetről támadó muszlimokra, de Károly újabb támadásra számított. 732-ben aztán régi ellenségével, az akvitán herceggel összefogva a poitiers-i csatában végleg megfutamította az arabokat. Ezt a csatát, amelynek eredményeként Károly a Kalapács (Martell) ragadványnevet kapta, sok történész fordulópontnak tekinti az európai történelemben. Nagyobb támadásra délről ezután már nem kellett számítani. Bár a 720-as években az arabok egy sor erősséget építettek ki a Pireneusoktól északra, ezeket Károly 736737-ben felszámolta.

A hátralevő években Károly leszámolt a frízekkel (734), újjászervezte Burgundiát (730735), és megakadályozott egy, a Földközi-tenger felől indított arab támadást. Ez utóbbi hadjárat során Narbonne kivételével az összes, a 720-as évek óta arab kézben levő támaszpontot (Montfrin, Avignon, Arles, Aix-en-Provence, Béziers, Nîmes, Agde) visszahódította (736737). Ebben nagy segítségére volt szövetségese, Liutprand longobárd király. Az így meghódított területek galloromán többségű, a római jogrendhez és városias életmódhoz szokott lakossága azonban rosszul tűrte a frank uralmat, és mihelyst Károly kivonta csapatait Poitouból, a tartományban lázongások törtek ki — ezeket azonban Károly lombard és frank csapataival leverte, Maurontius provence-i patríciust elfogatta.[3]

738-ban a vesztfáliai szászokat kötelezte adófizetésre, 739-ben pedig egy provence-i lázadást vert le, újabb súlyos vereséget mérve a lázadók megsegítésére érkező mórokra.

Király nélküli királyság szerkesztés

 
Martell Károly felosztja a királyságot Kis Pippin és Karlmann között (Miniatúra), Grandes Chroniques de France, Bibliothèque nationale de France

720-ban meghalt IV. Chlothar, és utódjául Károly a kiskorú IV. Theuderichet tette királlyá. Theuderich 737-es halálát követően a majordomus nem nevezett ki maga mellé újabb koronás főt. Bár majordomusként adott ki rendeleteket, gyakorlatilag semmiféle hatalom nem korlátozta. Sokatmondó, hogy amikor III. Gergely pápa segítséget kért tőle a longobárdok ellen, subregulus (alkirály) névvel illette Károlyt, aki egyébként nem vonult szövetségese ellen.

Károly nem félt elkobozni egyházi birtokokat sem, ha továbbadományozásukkal növelhette lovagseregét. (Károly a benefícium-rendszer következetes alkalmazója volt: a birtokokat feltételes használatra adta katonai szolgálat fejében katonáinak.) Ezzel kivívta a katolikus egyház haragját, de Szent Bonifác személyében hathatós védnökre talált, aki meg tudta értetni a pápasággal, hogy az egyházi javakat a kereszténység védelmére fogják felhasználni. Jutalmul a majordomus az általa megszervezett mainzi érsekség élére tette Bonifácot, és alárendelte neki a négy, újonnan kreált bajor egyházmegyét is (Salzburg, Regensburg, Freising és Passau).

 
Martell Károly síremléke a Saint-Denis-székesegyházban

741-es halálakor mintegy uralkodóként osztotta fel „országát” fiai, a Neustriát megkapó III. Pipin frank király és az Austrasia élére helyezett Karlmann között. Utóbbi később kolostorba vonult, Pipin pedig leváltotta az utolsó Meroving uralkodót, és királyi dinasztiává tette a Karolingok családját.

Jegyzetek szerkesztés

  1. La Préhistoire des Capétiens, 165-181
  2. http://www.jstor.org/stable/29742357
  3. Archibald Ross Lewis, 1965: The Development of Southern French and Catalan Society, 718–1050. Austin: University of Texas Press. [2015. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 2.)

Források szerkesztés