Mező Béla (olimpikon)

(1883-1954) magyar sportoló atléta

Mező Béla, teljes nevén Mező Béla Elemér (Nagyfalu, 1883. július 11.Budapest, Józsefváros, 1954. április 17.)[2][3] magyar könnyűatléta olimpikon, orvos és egyetemi tanár.

Mező Béla
SzületettMező Béla Elemér
1883. július 11.
Nagyfalu
Elhunyt1954. április 18. (70 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségeegyetemi tanár
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1906)
SírhelyeFarkasréti temető (felszámolták)[1]
SablonWikidataSegítség

Mező Gyula és Greibel Ida fia. Részt vett az atlétikai versenyeken a Saint Louis-i 1904. évi nyári olimpiai játékokon, a 60 méteres, 100 méteres síkfutás és távolugrás számokban. Az első két számban kiesett, míg a távolugrás során meghatározatlan eredményt ért el, de kisebbet mint a hatodik helyezés. 1906-ban a Budapesti Tudományegyetemen doktorált, majd három évvel később sebész szakorvosi vizsgát tett. 1914-ben a főváros szolgálatába lépett mint a Szent János Kórház sebészeti osztályának rendelőorvosa. 1919-ben a húgyivarszervek sebészi megbetegedései című tárgykörből magántanári képesítést szerzett. 1922-től Budapesten dolgozott sebészfőorvosként. Tagja volt a Budapesti Orvosi Újság szerkesztőbizottságának.

Első felesége Welkow Irén volt, akit 1912. április 24-én vett nőül. azonban négy évvel később elváltak.[4] Második házastársa Marič Teodóra Jelisava volt, akivel 1918. május 18-án Budapesten keltek egybe.[5] Fiai dr. Mező Béla és dr. Mező Péter.

  • Húgyivarszervek sebészeti megbetegedései (Budapest, 1919)
  • A prostata megbetegedései (Budapest, 1929)
  • A húgyutak gyulladásos megbetegedései (Budapest, 1933)

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Béla Mező című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.