Főmenü megnyitása

A népi imádság, archaikus népi imádság vagy apokrif népi imádság szájhagyomány útján terjedő, vallásos népköltészeti műfaj, a parasztság által használt, a hivatalos egyházi irodalmon kívül eső imádság. Tematikájában kötődik az egyházi év liturgikus ünnepeihez, az emberi élet fordulóihoz, illetve lehet – akár egyes paraszti munkafolyamatok (vetés, aratás stb.) rítusrendjében – alkalomszerű egyéni vagy közösségi áhítatforma. Egyfelől tehát a vallási ünnepekhez kötődő paraliturgikus népszokásanyag része, másfelől a mindennapok szakrális szintre emelt pillanatainak manifesztátuma. Az európai népköltészet egyik legrégibb rétege.

A magyar archaikus népi imádságokSzerkesztés

A magyar archaikus népi imádságok korpusza motivikájában, nyelvi formavilágában két forrásra, egyszersmind történeti rétegre mutat vissza:

Ma vagyon péntek ugyanannak a napja,
Krisztus mene kénnyára,
Kénnyáról esék esettyire öt mélységes sebire,
Kiontatott drágalátos szent vére
[…]
Szent testemet ostorojzák,
Szent fejemet tövisvel koronájzák,
Szent kezeimet két vasszögvel keresztfáro szegezik,
Szent lábaimat es egy vasszögvel keresztfáro szegezik,
[…]
Szent feje lehajtval,
Piros vére kiontval,
Dárdákvol szurkoggyák,
Vaskesztyűkvel csabboggyák,
Ondok nyálakval töpdösik,
Csipkével koronájzák

Moldvai pénteki imádság részlete 1971-ből
Erdélyi Zs. 1988. 710.

A népi imádságok a magyar lakta vidékeken elsősorban a római és a görögkatolikusok körében volt népszerű, de elszórt adatokat ismerünk református és evangélikus népi imádságokról is. A nép nyelvén e szövegek elnevezése egyszerűen ima, imádság. A hivatalosan nem engedélyezett szövegek elmondására, elkántálására a templomi szertartás keretein kívül került sor, bár Palócföldön a pap megérkezése előtt a templomban és körmenetekben is mondtak népi imádságokat. A hivatalos egyházi emberek ha tudomással is bírtak ezekről, ellenezték a gyakorlatot. Elmondásának általános ideje az egyházi év ünnepein kívül a reggel és az este, a pénteki nap, a nagyböjti időszak, illetve megpróbáltatások során is gyakran fordultak népi imádságokhoz, de alapvetően megkötések nélkül bármikor és bárhol sor kerülhetett egy-egy imádság elmondására. Jellemző rítusszerű menete nem volt, akár úton valahova, munka közben, asztal vagy tűzhely körül stb., csak az egyénileg kialakított imavégzési mód szabta meg a rítus mikéntjét (például rózsafüzérrel, hunyt szemmel).

Minthogy az egyéni vallásgyakorlathoz kötődött, hagyományozódása családon belül történt, s csak kevés adat tanúskodik arról, hogy a népi imádságok aktívan produktív folklóralkotások lettek volna. Közösségi szinten jobbára laikus imatársulások, harmadrendek szervezett áhítatai útján, énekes koldusok vagy „szentemberek” által terjedt. Tartalmi elemeit tekintve erőteljesen dominál a Mária-líra, Jézus szenvedéstörténete, valamint más szentek és bibliai alakok története (például Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból). Más szövegek híján vannak a könnyen körvonalazható témáknak, ezek általában a bajelhárító, a gonosz ellen védekező imádságok.

A népi imádságok szerkezete rendszerint hármas tagolású. A lírai jellegű, látomásszerű természeti nyitóképet (például „Piros hajnal, hasadj meg, / Abban, Mária, nyugodj meg…”) a dramatikus részekkel tagolt epikus szakasz követi (például szenvedéstörténet), s az imádság a rövid, mágikus funkciójú záradékkal fejeződik be. Ez utóbbi szerepe tudatja az égiekkel az imádság elmondásáért remélt hasznot, kegyelmet, esetleg magát az üdvösséget. A szövegek stílusa szemléletes, gyakoriak a metaforák, a megszemélyesítések, az állandósult jelzők, ezen túlmenően jellemző az ismétlés, a tőismétlés, a halmozás és az alliteráció, valamint a régmúlt nyelvállapotra visszamutató –val/-vel igenévi végződés gyakori használata („Piros vére kiontval…”, „Kibe Mária nyugvékol…”).

A szöveghagyomány gyűjtése és elemző feltárása messze elmarad más folklórműfajokétól, szervezett vizsgálata csak a 20. század második felében indult meg. A magyar kutatás jeles alakjai Erdélyi Zsuzsanna, Polner Zoltán (Dél-Alföld), Silling István (Vajdaság) és Tánczos Vilmos (Erdély, Gyimes, Moldva).

ForrásokSzerkesztés

  • Erdélyi Zsuzsanna, Archaikus népi imádságok, in Magyar népköltészet, Vargyas Lajos főszerk., Budapest, Akadémiai, 1988, 692–748.

IrodalomSzerkesztés

  • Erdélyi Zsuzsanna, Hegyet hágék, lőtőt lépék…, Archaikus népi imádságok, Kaposvár, Somogy megyei nyomda, 1974. - MEK változat
  • Polner Zoltán, Föld szülte fáját, Szeged környéki ráolvasások és népi imádságok, Szeged, Somogyi Könyvtár, 1978, ISBN 963-7581-12-X
  • Polner Zoltán, Arany fának arany ágán, Archaikus népi imádságok, Békéscsaba, Megyei Könyvtár, 1981, ISBN 963-01-3955-3
  • Polner Zoltán: Koronával koronázzák, Makó-környéki népi imádságok és Krisztus-legendák, Makó, Városi Tanács, 1985, ISBN 963-03-2163-7
  • Silling István, Boldogasszony ablakában, Népi imádságok és ráolvasások Kupuszináról, Újvidék, Forum, 1992, ISBN 86-323-0340-6
  • Silling István, Kínján esék esete, Vajdasági archaikus népi imádságok, Újvidék, Forum, 1995, ISBN 86-323-0102-0
  • Tánczos Vilmos, Gyöngyökkel gyökereztél, Gyimesi és moldvai archaikus népi imádságok, Csíkszereda, Pro-Print, 1995, ISBN 973-96123-6-9
  • Silling István, Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak, Adalék a vajdasági magyar archaikus népi imádságok variálódási vizsgálatához, Tóthfalu, Logos, 1997.
  • Polner Zoltán, Az Ember Fia a Golgotán, Szeged környéki archaikus népi imádságok, Szeged, Officina, 1998, ISBN 963-8459-12-3
  • Tánczos Vilmos, Nyiss kaput, angyal!, Moldvai csángó népi imádságok, Budapest, Püski, 2001, ISBN 963-9337-08-0
  • Daczó Árpád, Hosszú utak megszomorodának…, Archaikus népi imádságok, ráolvasók, szentes énekek Erdélyből és Moldvából, Budapest, Magyar Napló, 2003, ISBN 963-86344-3-X
  • Silling István, Vajdasági népi imádságok és nyelvezetük, Újvidék, Forum, 2003, ISBN 86-323-0576-X - MEK változat