Növényevő darazsak
A növényevő darazsak vagy ülőpotrohú hártyásszárnyúak (Symphyta) a hártyásszárnyúak rendjének (Hymanoptera) egyik alrendje. Már a korai természetes rendszerekben is jól elkülönítették egymástól a növényevő darazsakat és a nyelespotrohú hártyásszárnyúakat (Apocrita), és a későbbi kladisztikus taxonómia is megerősítette ezt; a hártyásszárnyúak rendje tehát két jól elkülöníthető csoportra oszlik: az ősibb növényevő darazsakra és a fejlődéstörténetileg fiatalabb, nagyobb fajszámú nyelespotrohú hártyásszárnyúakra. A növényi darazsak legelső leletei kb. 150 millió évesek, azaz a földtörténeti középidő felső jura korszakából származnak, de ezek már erősen emlékeztetnek a mai formákra, így vélhetően az első ülőpotrohú darazsak már sokkal korábban kialakulhattak, ezzel kezdetét vette a hártyásszárnyúak evolúciója.
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Öregcsaládok | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Növényevő darazsak témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Növényevő darazsak témájú kategóriát. |
Testfelépítésük
szerkesztésA növényevő darazsak testmérete tág határok között változik; a legnagyobb formák elérik a 4−5 cm-es hosszt is, míg a legkisebb fajok csak néhány mm-esek. A darazsak színezete is igen változatos lehet: fényeszöld, csupa fekete, kékesfekete, vagy fekete alapon sárga, esetleg vöröses. Kitinszőrzetük csak nagyon ritkán van, testük csupasz.
A fej
szerkesztésA fej alakja tipikus, a többi hártyásszárnyúra jellemző, melyen két ovális összetett szem, és még 2−3 pontszem is található. A fejen vannak a csápok, melynek alakja és felépítése öregcsaládonként, családonként eltérő. A csáp ízeinek száma 3−36 között változik. Alakja lehet fonálszerű (például levéldarazsak családja – Tenthrepinidae), bunkószerűen megduzzadt (például buzogányosdarazsak családja – Cimbicidae) vagy bozontos, tollszerű (például fésűs fenyődarazsak családja – Diprionidae). A szájszervek az általánosan jellemző rágók, melyek egyes fajokon visszafejlődnek, mert a darázs imágó korában már nem táplálkozik.
A tor
szerkesztésA toron a legfejlettebb rész a középtor, az elő- és utótor kevésbé erőteljes. A középtoron találhatók az elülső szárnyak, melyek nagyobb méretűek, fejlettebbek, az utótoron a kisebb, hátulsó szárnypár. Az elülső és hátulsó szárnyat apró horgocskák kötik össze, így működési egységet képeznek. A kapcsoló horgok száma lényegesen kevesebb, mint a nyelespotrohúakon. Az utótoron alakult ki az ún. cenchri, mely egy kis felületű, világos, érdes mező, amelyen a szárnyak nyugalmi helyzetben szorosan összezárulnak, így szilárd tartásuk lesz. A szárnyak ősi felépítésűek, vagyis szilárdító erek merevítik őket. A szárnyhártya általában üvegszerűen tiszta, csak néha van barnás vagy kékes tónusa. Csak ritkán fordul elő olyan szexuális dimorfizmus, hogy a nőstények szárnya hiányzik.
A toron találhatók még a lábak is, melyek felépítése csak kissé tér el a nyelespotrohúak lábától. Rajta mindig tapadókorongok, és erős kitinkarmok vannak, melyekkel a sima felületeken is jól meg tudnak kapaszkodni.
A potroh
szerkesztésA potroh 9 szelvényből áll, és mint azt a csoport neve is mutatja – ülőpotrohúak −, a potroh széles alappal kapcsolódik az utótorhoz, így nincs meg a darázsderék, mely a nyelespotrohúak általános jellegzetessége. A potroh végén található a méretes peterakó tojócső, melyet többé-kevésbé képesek behúzni a potroh belsejébe. A tojócső eredendően fűrészes felépítésű, amely egyes családokban módosul (például fadarazsak – Siricidae; szalmadarazsak – Cephidae).
A lárvák felépítése
szerkesztés
Az ülőpotrohúak lárvái az ún. álhernyók, melyek nagyon emlékeztetnek a lepkék hernyóira (konvergencia). Amiben erősen különböznek, az a szemek és a potrohlábak felépítése. Testük megnyúlt, hengeres vagy lapított, színezetükkel jól beillenek környezetükbe, testükön még szemölcsöket és gyér kitinszőrzetet is találunk, bár általában sima, csupasz testűek. Fejükön rövid csápok (1−7 íz), kétoldalt egy-egy kis pontszem van. Rágó szájszerveik jól fejlettek. A potrohlábaik száma eltér a valódi lepkehernyókétól, általában több (6−8 pár, míg a lepkéknél csak 5 pár). A lepkehernyókra jellemző kapaszkodó horgocskákat a növényevő darazsak álhernyóin tapadókészülékek helyettesítik. A potrohlábak egyes családokban visszafejlődtek (például fadarazsak).
Életük
szerkesztésA kifejlett ülőpotrohú darazsak egy része egyáltalán nem táplálkozik, rágóik is visszafejlődtek, míg egyes fajok szívesen látogatnak virágokat, nyalogatnak különféle növényi nedveket, esznek virágport, ill. nektárt. Néhány levéldarázs pedig áttért a ragadozó életmódra, és akár saját kisebb fajtársait is felfalja. Az imágókkal főképp május−júliusban találkozhatunk, a nyár második felétől jelentősen lecsökken a számuk. Egyes imágók igen jó repülők (például a fadarázsfélék), míg mások szinte nem is repülnek, csak lárváik gazdanövényén tartózkodnak, nehézkesen mozognak. A mozgásukat, aktivitásukat jelentősen befolyásolja a nappali felmelegedés is, felhős, esős napokon nem találkozni velük.
A párzást gyakran a hímek harca előzi meg, marakodnak a nőstényekért, és ilyenkor rágó szájszerveikkel próbálják a vetélytársukat elkapni. A párzás igen hosszú idő, akár fél- vagy egy óráig is eltarthat. Rendesen belső megtermékenyítésűek, a nőstényeknek hüvelyük, a hímeknek péniszük van. Párzáskor a hím erősen fogja a nőstényt, és péniszét annak ivarnyílásába helyezi, majd a hímivarsejtek átjutnak a nőstény petecsövébe.
A megtermékenyítés után a nőstény a petéket arra a gazdanövényre helyezi, melyen a lárvák fejlődni fognak. Egyes fajok kevésbé, mások erősebben gazdaspecifikusak, kiváltképp kedvelik a fűzfaféléket. A nőstény tojócsövét a növénybe szúrja, és oda helyezi le a petéit, egy vagy több darabot. A kikelés időtartama, azaz az embrionális fejlődés hossza eltérő lehet. Kikelés után a lárvák azonnal nekilátnak a növényi szövetek fogyasztásának, és fejlődni kezdenek. Éppen ez okozza a mezőgazdasági, erdészeti kártételüket is.
A lárvák több hétig fejlődnek, 5−6-szor vedlenek, majd bebábozódnak. A bábképzésre biztonságos helyre húzódnak vissza, a talajba vagy az avarba. A báb köré még kokont is szőnek sajátos ajakmirigyeikkel. Ha nem kokont készítenek, földalatti üreget ásnak, melynek belsejét mirigyváladékukkal kenik ki, így az erősebb és vízhatlan is lesz. A több nemzedékű fajok lárvái hamar kikelnek és szaporodnak, az egynemzedékes fajok lárvái a kis üregükben, vagy védő kokonjukban telelnek át, és tavasszal kikelve szaporodnak.
A lárvák jellegzetes viselkedése a védekezés, riasztás. Sokféle állatnak nyújthatnak fehérjedús táplálékot a darázslárvák, azonban ezek képesek a ragadozók ellen védekezni. Egyes fajok veszély esetén azonnal az avarba vetik magukat, ahonnan aztán később felmásznak. Mások jellegzetes testtartást vesznek fel, mellyel elijesztik a ragadozót. Védekező módszer a rejtő színezet is, valamint a test köré kiválasztott nyálkaanyagok is, melyekkel más állatokra (csigákra) vagy növényi részekre próbálnak hasonlítani.
Elterjedésük
szerkesztésA növényevő darazsak az északi mérsékelt övezet lakói, a trópusi területeken ritkábbak. Főképp Európában és Észak-Amerikában elterjedtek. Az alrend fajszámáról pontos adat nincsen, az eddig ismert fajok száma 7000 körül van, melyből Közép-Európában mintegy 750 faj él.
Osztályzásuk
szerkesztésAz alrendbe az alábbi alrendágak, öregcsaládok és családok tartoznak:
- Szalmadarázs-alkatúak (Cephoidea)
- Szalmadarázs-félék (Cephidae)
- Ephialtitoidea - kihalt
- Szövődarázs-alkatúak (Megalodontoidea vagy Pamphilioidea)
- Lapos szövődarazsak (Megalodontesidae)
- Szövődarazsak (Pamphiliidae)
- Orussoidea
- Fadarázsalkatúak (Siricoidea)
- Anaxyelidae
- Fadarazsak (Siricidae)
- Levéldarázs-alkatúak (Tenthredinoidea)
- Botcsápú levéldarazsak (Argidae) - varródarazsak stb.
- Blasticotomidae
- Buzogányos levéldarazsak (Cimbicidae)
- Fésűs fenyődarazsak (Diprionidae)
- Pergidae
- Levéldarazsak (Tenthredinidae)
- Xyeloidea
Források és ajánlott irodalom
szerkesztés- Urania Állatvilág II. – Rovarok, Gondolat Kiadó, Bp., 1970
- Dudich Endre−Loksa Imre: Állatrendszertan, Tankönyvkiadó, Bp., 1978
- George C. McGavin: Rovarok, pókok és más szárazföldi ízeltlábúak (Határozó kézikönyvek), Panamex−Grafo Kiadó, Bp., 2000
- ITIS szerinti rendszerbesorolása
