Nemes Erzsébet (könyvtáros)

könyvtáros

Nemes Erzsébet (Sarkad, 1947. július 2. –) könyvtáros, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár főigazgatója 2003 és 2013 között.

Nemes Erzsébet
Nemes Erzsébet (2012)
Nemes Erzsébet (2012)
Született1947. július 2. (76 éves)
Sarkad
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakönyvtáros,
bibliográfus,
helytörténész
Tisztségekönyvtárigazgató (2003–2013, Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár)
KitüntetéseiFényes Elek-díj (2012)
SablonWikidataSegítség

Életútja és munkássága

szerkesztés

Középiskolai tanulmányait a nagykállói Budai Nagy Antal Gimnáziumban végezte 1961 és 1965 között. 1965-től 1968-ig a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés–könyvtár szakán, 1981-ben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola könyvtár szakán, 1985 és 1988 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar (ELTE-BTK) könyvtártudományi szakán folytatta tanulmányait. Ugyanitt 1996-ban doktori címet szerzett.

1968-tól 1971-ig az Edelényi Járási Művelődési Központ népművelőjeként tevékenykedett. 1972 és 1982 között a Polgár Járási (utóbb Nagyközségi) Könyvtár munkatársa volt. Ezután három évig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár társadalomtudományi szaktájékoztatójaként, majd 1985–1986 folyamán Szentendrén a Pest Megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteményvezetőjeként működött. 1986 és 1989 között a szintén szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola Könyvtárát vezette. 1989-től 1996-ig az Országos Széchényi Könyvtár tudományos főmunkatársaként a mikrofilmtár szakmai irányítását végezte. 1996 és 1998 között a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsosa, marketing-főelőadója volt.

1999 és 2002 között a KSH Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgató-helyettesi és olvasószolgálati osztályvezetői posztját töltötte be. 2003-tól 2013-ig főigazgatóként vezette az intézményt. Nevéhez fűződik az intézmény informatikai rendszerének és székházának korszerűsítése, megnyitása a szélesebb közönség előtt a kölcsönzési jog kiterjesztésével és a Könyvtári esték elnevezésű kulturális rendezvénysorozat életre hívásával.

Három történeti statisztikai sorozat szerkesztője, több mint negyven kötet jelent meg gondozásában vagy közreműködésével, szakcikkeinek száma meghaladja a hetvenet.

Társasági tagságai

szerkesztés

1976 óta a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) tagja. 1989 és 1995 között az Olvasószolgálati Szekció titkára, 1995 és 2003 között elnöke volt, 2006-ban vezetőségi taggá választották. 1998 óta a Magyar Statisztikai Társaság tagja, 2010 óta vezetőségi tagja. 2002-ben az Olvasókörök Országos Szövetségének alelnöke, 2005-ben elnöke lett. (E pozícióját 2011-ig töltötte be.) 2003 és 2011 között az Informatikai és Könyvtári Szövetség felügyelőbizottságának elnökhelyettese volt, 2007 óta a Magyar Országos Közös Katalógus felügyelőbizottságát és a Kölcsey Ferenc Olvasókört elnököli.

Elismerései

szerkesztés

Munkásságát 2000-ben MKE-emlékéremmel, 2009-ben Szinnyei József-díjjal, 2012-ben Fényes Elek-díjjal ismerték el.

Főbb művei

szerkesztés

Szerkesztett, összeállított kötetek

szerkesztés
  • Polgár helytörténeti bibliográfia. A Polgár Nagyközségi Tanács kiadványa Polgár község újratelepítése 250. évfordulójára (Polgár, 1977)
  • Millenniumi hírlapok mikrofilmen az Országos Széchényi Könyvtárban; összeáll. Nemes Erzsébet; OSZK, Bp., 1996 (Az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilm jegyzékei)
  • Visszatekintő. Harmincéves az MKE Olvasószolgálati Szekció (Kocsis Istvánnal; Budapest, 2004)
  • Fényes Elek breviárium. Válogatás műveiből, írásaiból (Budapest, 2007)
  • 150 éve alakult az MTA Statisztikai Bizottsága. A jubileumi évfordulón elhangzott előadások írott anyagai (Budapest, 2010)
  • A Statisztikai Hivatal vezetői (1848–2009) (Budapest, 2010)
  • Szövetségben az olvasókörök. Jubileumi kötet az Olvasókörök Szövetsége megalakulásának 20. évfordulójára (Budapest, 2010)
  • Bibó István a KSH Könyvtárban. Születésének 100. évfordulójára; szerk. Nemes Erzsébet; KSH Könyvtár, Bp., 2011
  • A KSH Könyvtár 1945 előtti magyar és magyar vonatkozású térképei; szerk. Nemes Erzsébet; KSH Könyvtár, Bp., 2013

Tanulmányok

szerkesztés
  • Az első könyvlajstromtól az Internetig. A könyvtárgépesítés főbb állomásai a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat történetében. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 2004. 1. sz. 30–35. o.
  • Könyvtárak és olvasási, könyvtárhasználati szokások 50 év távlatában a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Könyvtári Figyelő, 2007. 2. sz. 209–226. o. (Bárdosi Mónikával)
  • Kőrösy József szerepe a Fővárosi (ma Fővárosi Szabó Ervin) Könyvtár megalapításában. Statisztikai Szemle, 2007. 10–11. sz. 965–983. o.
  • Bibó István életútjának főbb állomásai. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2011. 12. sz. 51–54. o.
  • A KSH Könyvtár fejlesztésének főbb állomásai az ezredfordulótól napjainkig. Statisztikai Szemle, 2011. 12. sz. 1289–1298. o. (Kótai Katalinnal és Lencsés Ákossal)
  • Az MKE Ifjúsági/Olvasáskutatási/Olvasószolgálati szekció története. In A Magyar Könyvtárosok Egyesületének története, 1935–2009. Jubileumi kiadvány. Szerk.: Bényei Miklós. Budapest, 2011, Magyar Könyvtárosok Egyesülete. 405–418. o.