A nemes és báró orci Orczy család Somogy vármegye egyik legrégibb magyar nemesi családja. Az első Magyarországon élt Orczy államalapító királyunk feleségének, a bajor Gizella magyar királynénak kíséretével jött Magyarországra.[1][forrás?]

A báró Orczy család címere

Története

szerkesztés

Első birtokaik Orciban voltak. A falu neve ófelnémet személynévből ered, az Orczy család pedig innen vette nevét (Orci) és előnevét (orci).

István mint fiatal nagyfejedelem, nagykorú, megbízható vérrokonok hiányában a trónörököst, illetve az idősebb Árpád-házi hercegeket megillető ducatus-területeket a Koppány vezér ellen bevált három német hívére, mai magyar nevükön Hontra, Pázmányra és Orcira bízta. A királyi hatalmi szervezet képviselőiként szerepelnek a pannonhalmi alapítólevélben. A császári kancellária egykori írnoka a fontos jogi aktusnál jelenlévő tanúk közt a német lovagokat, Poznanust, Cuntiust és Orziust hercegeknek (duces) nevezte, minden valószínűség szerint azért, mert átmenetileg ők igazgatták az Árpád-házi hercegeket megillető „ducatusokat”.[2]

Miután I. István magyar király Veszprém mellett Hont, Pázmány, Vencellin és Orci sváb páncélos lovagok segítségével legyőzte az ellene lázadó somogyi uraságot Koppányt, az általa birtokolt földeket az Istvánhoz hű „új arisztokrácia” kapta meg adományként. Koppány szállásterülete Somogy és Tolna megye területére esett, ezért itt kapott birtokokat Orci is. Téli szállása Orci falu (Kaposvár mellett), nyári szállása pedig Harc falu (Szekszárd mellett) volt.

A családnév a 16. és 17. században is sokféle módon előfordult: Arczy, Arczill és Orczill. Az Orczyak már 15. századi iratokon is szerepeltek, de oklevelekkel csak 1591-ig vezethető vissza a leszármazás Orczy Gergelytől. A család gazdagságának megalapozója Orczy István (1669–1749) volt, aki nagy kiterjedésű birtokokra tett szert. Ugyanő 1731-ben római szent birodalmi bárói rangot kapott, majd ezt a címet 1736-ban Magyarországra is kiterjesztették.

Nevezetesebb családtagok

szerkesztés

Kastélyaik

szerkesztés
  1. Kristó Gyula: Szent István király (Budapest : Neumann Kht., 2002)
  2. a b Bogyai Tamás: Stephanus rex, Ecclesia Kiadó, Budapest, 1988