Főmenü megnyitása

Ormos Gerő Vilmos, Orlik (Pozsony, 1907. október 14.Szeged, 1987. december 18.): magyar író, drámaíró, újságíró, szerkesztő. A háború előtt befutott író volt nyolc regénnyel. Postai tisztviselőként kezdte pályáját Székesfehérváron. 23 évesen már drámáját mutatták be a királyi városban, számos novella után hamarosan regényekkel jelentkezett. A nyilvánosság korán meghozta számára az íráskedvet lendületbe hozó elismerést és sikert. Olyan buzdítói és támogatói voltak fiatalon, mint Herczeg Ferenc, Benedek Marcell, Zsigray Julianna vagy Vikár Béla - utóbbihoz később szoros baráti szálak fűzték, mint pécsi kapcsolatai révén Weöres Sándorhoz[1] is.

Ormos Gerő
(Orlik Vilmos)
Élete
Született 1907. október 14.
Pozsony
Elhunyt 1987. december 18. (80 évesen)
Szeged
Nemzetiség magyar
Házastársa Kneifel Margit
Gyermekei Ágnes, Zsuzsanna
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) novella, elbeszélés, kispróza, társadalmi regény, regény. dráma, hangjáték, karcolat
Irodalmi irányzat új népiesség
Alkotói évei 1927–1967

,, Korai elismertségére jellemző - írja róla nekrológjába Foltényi Tibor - , csupán 28 éves volt, amikor a La Fontaine Irodalmi Társaság még most is a Tudományos Akadémián tartott felolvasó ülésére, József Attila mellett, meghívták vendégszereplőnek".

Tehetsége kivívta Herczeg Ferenc, Vikár Béla, Weöres Sándor, Takáts Gyula barátságát. A II. világháború előtt a Fehérmegyei Napló munkatársa volt. 1945 után az ő kiadásában jelent meg a Fehérvári Kis Újság. Novellái jelentek meg az Új Idők, tárcái a Népszava c. lapban.[2]

ÉletútjaSzerkesztés

Származása és családjaSzerkesztés

Pozsonyban született, sokgyerekes, plebejus gyökerű, postás családban.

,,Az én szüleim nagyon szegény emberek voltak, lakásunk sem volt, csak egy apró bútorozott szoba a színház közelében. Pozsonyból egy hónapos koromban Nyitrára vittek, ott nevelkedtem egyre szaporodó testvéreim között, igen nagy szegénységben˝-írja rövid életrajzában.[3]

Gyermek- és ifjúkora (1907–1926)Szerkesztés

Ő volt az elsőszülött és egyedüli fiúgyerek, utána hat leány testvér következett. A hat leánytestvérével együtt őt is igyekeztek taníttatni szülei. Ilyen körülmények között a hat leánytestvér mellett az elsőszülött fiúnak is kevés esélye mutatkozott arra, hogy megfelelő iskolai végzettséggel értelmiségi pályát fusson be. Oldhatatlan tudásszomja és bámulatos akaratereje révén azonban káprázatos műveltségre tett szert, ez is segítette tehetsége kibontakozásában.

Gyermekévei egy részét Nyitrán töltötte, ahonnan nyaranta a nagyszülőkhöz vitték a közeli kis szlovákiai faluba, Barslédecre. Tizenkét éves volt, amikor -mert magyarnak vallották magukat- el kellett hagyniuk szülőföldjüket. Győrbe költöztek, ahol csak két évig laktak, utána Csorna lett végleges letelepedési helye a családnak. A Puskás Tivadar Műszaki Iskola után Székesfehérváron kap állást az irodalom iránt érdeklődő, érzékeny fiatalember, aki postatisztviselőként halkan zümmögő fehérvári rádióüzem műszereit figyelte tizenkétórás műszakban - több mint négy évtizeden át, s közben az ősi koronázó város hű polgáraként élt és alkotta itt műveit 1927-től nyugdíjazásáig, 1969-ig.

Budapest (1922 - 1926)Szerkesztés

1922-től Budapesten, később Székesfehérváron, illetve Szegeden élt.[4]

Székesfehérvár, az ünnepelt regény- és drámaíró (1927–1968)Szerkesztés

23 éves korától a Székesfehérvári Rádióállomáson dolgozott 1968-ig nyugdíjazásáig. A hétköznapok szolgálattal teltek, a posta fehérvári rádióállomása volt a munkahelye mindvégig. Egy sziklahasadékban, több méteres vasbeton páncél alatt működött ez az állomás, kilátással egy szép bányatóra Fehérvár-öreghegyen.[5] Ha a gépek rendben működtek, szolgálatban is tudott írni. Leginkább mégis otthon dolgozhatott, mert 24 órai szolgálat után 48 óra pihenő következett.

,,Húszéves koromban Székesfehérvárra kerültem, s ebből a petyhüdt kisvárosból próbáltam valamiképpen megszólalni. Kis vidéki lapnál kezdtem, s egy évre rá nagy merészen darabot, illetve hangjátékot írtam a rádiónak. Innen voltam még a huszonötödik esztendőmön, amikor Ódry Árpád rendezésében bemutatták egész estét betöltő drámámat, ami talán ott hever még a rádió archívumában. "

A Fejér-megyei Napló előzetes hírben közli, hogy Büntetőnovella c. színpadi művét 1930. november 15-én tűzi műsorára a Művész Színház társulata, a Vörösmarty Színházban.

A tehetséges írót fiatalon, már huszonévesen szárnyaira vette a hír, hiszen hangjátékait sorra műsorára tűzte a Rádió, novelláit elbeszéléseit az Új Idők, a Magyar Kultúra és más rangos fővárosi lapok közölték rendszeresen. Azt, hogy talán Ő is az Új Idők ,,holdudvarához" tartozhatott, csak egy mondatából következett:

,,Az idő tájt készültem el ´Az Alma messze hullt´ című társadalmi regényemmel, amit Benedek Marcell dajkált, s Ő biztatott arra is, hogy írjam meg a folytatását, ami aztán meg is született az előbbihez hasonlóan harminc egynéhány ívnyi terjedelemben". (Mindent eldönt az Úr címmel)

Neve írói körökben ismerten csengett, hiszen mindössze négy év alatt, 1939 és 1943 között nyolc (köztük három ifjúsági) regényét adta ki a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. és a Szent István Társulat).

Megnősül, felesége (Kneifel Margit), gyermekei születnek (Ormos Ágnes és Ormos Zsuzsanna), irodalmi pályája is Székesfehérvárott kezdődik. Kisprózái, karcolatai, tárcái, szinte követhetetlen mennyiségben, publicisztikái mellett, 1927-től egyre inkább székesfehérvári, majd 1969-től szegedi napilapokban,( többnyire a Délmagyarországban jelentek meg), míg legtöbben talán a Népszava novellistájaként ismerték. Balzacra emlékeztető termékenysége láttán fel kellett tételeznünk, hogy Ormos Gerő írói munkája, noha gyorsan dolgozott, már a harmincas évektől legalább napi 5-7 órát vett igénybe.

1945 után, Ő is falujáró író, hamar bekapcsolódik az újjá alakult Vörösmarty Társaság életébe, irodalmi esteken vesz részt, s mint a társaság alelnöke, kulturális rendezvényeket szervez. Egykori sajtótudósítása Fehérvár művészeti életének spektrumáról (melyet a pécsi Sorsunk közölt), ma a helytörténeti kutatás érdekes dokumentuma. 1947-ben, amikor Ormos Gerő a Fehérvári Kis Újság kiadója és főszerkesztője, a Pécsett megjelenő Sorsunk dunántúli vidéki hálózatának megerősítésére- olyanok társaságában, mint a kaposvári Takács Gyula költő vagy a szekszárdi Mészöly Miklós író - Várkonyi Nándor Székesfehérváron őt kérte fel társszerkesztőnek. E tisztséget - a folyóirat megszűnése következtében - csak rövid ideig tölthette be.

Szegedi munkássága (1969–1987)Szerkesztés

 
Ormos Gerő sírja. Szeged, Újszegedi temető: XIV-10-7

A család 1969-ben, a családfő nyugdíjazása után költözött Szegedre, Ormos Gerő attól kezdve a Délmagyarországnak is írt tárcákat, és közben regényeket.[6] Leányaitól, unokáitól (Aracsi Ágnes, Aracsi Éva (2014) és Mészáros Magdolna) ismert, hogy a délelőtti és délutáni írás szokásával kialakított szigorú napirendjét a nyugdíjas, szegedi évek időbeosztásában is megőrizte. Pedig mennyire szeretett családjával - később már csak feleségével - a hegyekbe, természeti környezetbe utazni. E számára nélkülözhetetlen tájak levegőjét úgy szívta magába, mint növény az éltető napfényt. Talán, "a múltnak mélységes kútja", gyermekkorának varázslatosan nyüzsgő emlékrengetege közelítgette - érintette meg, valahányszor ebbe a más embert feltételező, zordon és fenséges fényű világba lépett.[7]

A feszített munkával töltött, sikereket hozó, majd háborús esztendők után még azoknál is hosszabb ideig tartó mellőzöttség, elutasítás, a csendes félreállítás jutott osztályrészéről, miközben új regényeit- mekkora hittel és benső bizakodással a majdani utókor iránt - azért íróasztalának mégis megírta. Csak az életmű teljes ismeretében derülhet ki majd, mit gondolt arról a tudathasadásos korszakról, melyben csalódnia kellett, ellentmondásaitól maga is szenvedhetett, s hogyan vélekedett műveiben a hatalomról, amely kisprózáit a nyomtatott sajtó hasábjain elfogadta (,,tűrte") ugyan, de új regényeit nem engedte (ha nem is tiltotta", nem ,,támogatta"), hogy eljussanak azokhoz, akiknek megírta.

HalálaSzerkesztés

MagánéleteSzerkesztés

SzemélyiségeSzerkesztés

MunkásságaSzerkesztés

Újságírói tevékenységeSzerkesztés

PrózájaSzerkesztés

Színpadi műveiSzerkesztés

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

Főbb műveiSzerkesztés

EmlékezeteSzerkesztés

Hagyaték gondozásaSzerkesztés

Az irodalmi hagyatékokat ma a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozza, elvileg Ormos Gerőével is ez történt volna. A leányok (Ágnes és Zsuzsa) és a vő, Aracsi László akkor kezdtek a hagyatékkal foglalkozni, amikor nyugdíjba mentek.[8] Ekkor döbbentek rá arra, mennyi kéz- és gépiratot, újságot őriz a szekrényben hat nagy kartondoboz. Egy életművet. Hogyan tudnak nyugdíjas pedagógusok könyvkiadással foglalkozni? Mennyibe kerül mindez? Bár a számlák megvannak, még nem számoltak mindent össze, hány millió forintot is költöttek eddig erre. Ám ez nem üzleti, hanem inkább szellemi vállalkozás, így a megtérülést sem forintban számolják. A családtagok úgy gondolják, az ő felelősségük, hogy ami édesapjuknak nem sikerült, azt ők megpróbálják. Ágnes, Zsuzsa és László megtanulták kezelni a számítógépet, begépelték a novellákat, regényeket, a digitalizált műveket pendrive-ra mentették. 2007-ben pedig – Ormos Gerő születésének 100., halálának 20. évfordulóján – kiadták A nagy fa című novelláskötetet. Ezt követte a Homokhegy című kétkötetes nagy családregény és a Kámától indultak népvándorlás korában játszódó regények követték a sort. Ezután az Ágrulszakadtak, amely szlovák–magyar történet, ez a negyedik műalkotás. Apám és más önéletrajzi kisprózák zárja a sort. Úgy számolnak, egy színdarabot még kiadnak. Vannak rádiójátékok, színművek is, köztük lappangó kéziratok, az egyik – tudomásuk szerint – Tolnay Klárinál, a színésznőnél maradt. De József Attila és Weöres Sándor levelezések is értékesek lehetnek az irodalomtörténészek és az utókor számára.[9]

MűveiSzerkesztés

  • 1937 - Aranycipő Rónay György, Bartók Béla: Magyar Kultúra 1937. január-december I-II. 179. oldal
  • 1937 - Sáros út Rónay György, Bartók Béla: Magyar Kultúra 1937. január-december I-II. 211. oldal
  • 1939 - Gábris bojtár (ifjúsági regény Bp., 1939)
  • 1940 - Házhely Szenthegyi István, Gergely Pál: Élet 1940. január-december I-II. 422. oldal
  • 1940 - Isten árvája (r., Bp., 1940);
  • 1941 - Fekete barázda (r.,Bp., 1941);
  • 1942 - Az alma messze hullt (r., Bp., 1942);
  • 1943 - Bérestarisznya Szent István-Társulat Budapest 1943 Oldalszám: 145 Györgyfi György fekete-fehér rajzaival illusztrált kiadás. Nyomtatta a Stephaneum nyomda, Budapesten.
  • 1943 - Sikátor (r., Bp., 1943);
  • 1943 - Mindent eldönt az Úr (r., Bp., 1943);
  • 1944 - Szabó Jani (r., Bp., 1944).
  • 1944 - Mindent eldönt az úr Budapest, (1944) Uj Idők Irodalmi Intézet Rt. Regény, elbeszélés
  • 1971 - Üzenet 49 Könnyű munka 55 Jule nem marad 59. oldal Tüskés Tibor, Rónay László: A tavasz ígéretei 1971
  • 1981 - Boldog Ádám kovácslegény gyermekkora 1981 Délmo, okt. 4. 8.
  • 2007 - A nagy fa Válogatott elbeszélések, karcolatok 2007., 254 p. ISBN 978-963-9717-34-3 Bába és Társai Kft.
  • 2010 - Kámától indultak [szerk. Neményi László] Publication: Szeged : Ormos G. örökösei, 2010 regény
  • 2010 - Homokhegy [szerk. Neményi László] Publication: Szeged : Ormos G. örökösei, 2010 regény Classification no.: 894.511-31 ISBN 978-963-06-8487-3 fűzött
  • 2011 - Ágrulszakadtak regény szerk. Neményi László Ormos G. örökösei, 2011 ISBN 978-963-08-1493-5 fűzött
  • 2012 - Apám és más önéletrajzi kisprózák szerk: Neményi László 2012 ISBN 978-963-08-3721-7 fűzött
  • Kéziratok: Devla elhagyott bennünket (cigányságról szóló regény, 1940-es években íródott)

KépgalériaSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés