Wikipédia

Perun

szláv főisten

Perun (cirill betűkkel Перу́н, ószlávul Пєроунъ) a pogány szláv mitológia főistene, az ég ura, a villámlás, mennydörgés és a termékenység istene.[1][2][3] Kultusza valamennyi szláv és balti nép körében elterjedt volt.[4]

Perun
Perunt ábrázoló 12. századi novgorodi bronzamulett
Perunt ábrázoló 12. századi novgorodi bronzamulett
Vallásszláv mitológia
Nemférfi
A Wikimédia Commons tartalmaz Perun témájú médiaállományokat.

A kereszténység felvétele után alakjának egyes aspektusai beleolvadtak Illés prófétáéba (aki mennydörgő és villámló szekérrel jár az égben; ugyanazon a napon, a régi naptár szerint július 20-án tartották meg a napjukat), Mihály arkangyaléba,[2] vagy Sárkányölő Szent Györgyébe.[5]

Nevének eredete szerkesztés

Perun nevének etimológiájára több elmélet is létezik.

  • az egyik verzió szerint a "pьrati" ige (üt, csap) és az "-unъ" rag (futó, ugró) kombinációjából született;[6] vagyis jelentése nagyjából "az aki üt" (villámmal és mennydörgéssel) vagy "ütésre biztat". A különböző szláv nyelvekben neve a villámláshoz kapcsolódik: az óukránban перун (mennydörgés), az óbeloruszban пярун (villám), az óoroszban перун (villám), a lengyelben piorun (mennydörgés).[7]
  • egy másik elképzelés szerint a görög nyelvből eredhet: a κεραυνός (keravnosz) villámot, a κεραϊζω (keraizo) pusztítást jelent.[6]
  • nem túl valószínű a gót "Faírhūns" (hegyek) kifejezéssel való rokonítása vagy az illír nyelvből való eredeztetése.[6]

Perun neve más indoeurópai népek mennydörgésisteneivel is összevethető, ilyen a litván Perkūnas, a lett Pērkons, az óindiai Pardzsánya vagy a hettita Pirwa.[8] A litvánban a perkūnija ma zivatart, a lettben a pērkons mennydörgést jelent.[6] Egyes kutatók a balti kifejezések rokonainak tartják az óskandináv Fjǫrgynn (az egyik isten neve), Fjǫrgyn (Thor anyja), a gót faírguni (szikla, hegy), a latin quercus (tölgy), az albán perënde (isten) szavakat is.[6]

Alakja, funkciói szerkesztés

 
Perun a viharisten (Andrej Siskin képe, 2013)

Perun alakja megfelel más indoeurópai hitvilágok mennydörgésisteneinek (a görög Zeusz, a római Jupiter, a germán Thor, az indiai Indra).[3] Egyes kutatók a görög Hüperión titánnal is rokonítják.[9] Perun fő feladata a villám, mennydörgés kézbentartása és a föld esővel áztatása. Átvette Szvarog (a tűz és vas istene, valamint a harcosok, fejedelmek védelmezője)[3][10] funkcióit is, így párhuzam vonható a római Marssal és a kelta Taranisszal is.[11] Feltehető, hogy a harcosok védelmezőjeként került a pantheon élére.[12] Az egyes régiókban más-más változatban ismerték Perunt és a Baltikumban funkció szétoszlottak több istenalak (pl. Prove) között.[10]

Perun adja a tüzet; mind a mennyei (villám), mind a földi változatát.[13] A villámcsapás nyomán keletkező fulguritot[14] és a belemniteszek fosszíliáit[15] a szlávok Perun kövének vagy nyilának nevezték. Perun botjának hívták azokat a fadarabokat, amelyeket összedörzsölve tüzet csiholtak. Jelképei is vörhenyes, tüzes színű állatok és növények: a kakas, a borjú, a vaddisznó vagy a kányabangita.[5]

Perun kultuszában gyakran használtak fejszéket és nyilakat,[10] bár eredeti fegyvere valószínűleg (tűzcsiholó) bot vagy bunkó lehetett.[5] Ikonográfiájában (amelyet Illés próféta ábrázolásai utánoztak) Perun lovon vagy kocsin ül és fegyverével lesújt sárkányszerű ellenfelére. Ez az ellenfél eredetileg Velesz (vagy Volosz) isten volt (aki általában sárkány vagy kígyó alakját vette fel), aki Perun elől fában, kőben, emberben, állatban, végül a vízben bújik el.[10][16] Ezért nem volt szabad vihar idején fa alatt vagy a vízben menedéket keresni, mert Perun Velesz után dobálja a villámait. A villámsújtotta fát nem használhatták fel építésre és a villámcsapástól kigyulladt házat tilos volt oltani.[17]

A harci szekéren utazó isten képe feltehetően az i. e. 3-2. évezredig vezethető vissza, amikor a nomád indoeurópaiak lovak által húzott kétkerekű kocsijaikról harcoltak.[18]

A Radziwiłł-krónikában három képen látható Perun bálványa, mindegyik esetben meztelen férfiként ábrázolják baljában pajzzsal, jobbjában lándzsával, jogarral vagy nyíllal.[19] Adam Olearius 17. századi német utazó a Perun-bálványok kezében nyílra vagy fénysugárra emlékeztető tűzszerszámot látott. Novgorodban két kis Perun-figurát találtak. Az egyik ólomból készült és hosszú inges, bajszos férfit ábrázol; a másik fémfigura szintén iget, valamint sapkát visel, kezét csípőre teszi.[20]

Kultusza szerkesztés

Jellemzői szerkesztés

 
12. századi novgorodi Perun-figura
 
2012-ben állított kijevi Perun-bálvány

Perun kultusza a szláv és balti törzsek körében volt elterjedt.[21] Egyes történészek feltételezése szerint egyes elemeit a skandináv Thor kultuszából vették át (mint pl. fegyverek elhelyezése a bálvány lábánál). Mindenesetre Vlagyimir kijevi nagyfejedelem azután is állított Perun-bálványokat Kijevben és Novgorodban, hogy politikailag eltávolodott kíséretének varég (skandináv) tagjaitól.[22]

A balti-szláv néphit szerint Perun kővillámmal, "mennykővel" sújtott le és ezen köveket (fulguritok, belemniteszkövületek) talizmánként használték: betették a gyerekek bölcsőjébe, elapadt tehén tőgyét dörgölték vele, a délszlávok pedig a háztető alá dugták, hogy megvédjék a házat a villámcsapástól. "Perun nyilát" szembajok, szemmelverés ellen, a szülés könnyítésére is használták.[23]

Az isten egyik jelképe volt a fejsze, amit (akárcsak a nyilát) a szülő nő ágya vagy az istálló küszöbe alá dugtak, vagy vetés során a mezőn kirakták, hogy védje a termést a jégveréstől. Perun fegyverei megvédtek a tisztátalan szellemektől és a betegségtől is. Innen jön az a szláv szokás is, hogy az első tavaszi zivatar mennydörgésekor megütik a fejüket kővel vagy vassal. Feltételezik, hogy Perun fegyvere eredetileg kőből készült és azután vált kovácsistenné, mikor az i. e. 2. évezredben Kelet-Európában is elterjedt a fémművesség.[23]

Perunt hívták segítségül aszály idején is. Bulgáriában ha esőre volt szükség, a gyerekek kiválasztottak egy serdülő lányt (lehetőleg olyan idős asszony utolsó gyermekét, aki már nem volt képes újból megfoganni), aki csak virágokba, levelekbe, fonott fűbe öltözött és vele együtt körbetáncolták a falut és közben az öregasszonyok vízzel öntötték le a lányt.[24][25] A lányt Bulgáriában és Macedóniában Perepunának (Perun feleségének), Peperunának, Görögországban Perperunnak, Albániában Perperonnak, Romániában Pirpirunnak hívták; másik neve Dodola, Dudul vagy Didul.[26] [39]. Egy másik bolgár szokás szerint ha esőre van szükségük, körtánc során úgy tesznek, mintha kígyóra vadásznának. A szláv néphit úgy tartja, hogy Perun (Illés próféta) napján a gonosz lelkek kígyóvá változnak és ilyenkor a kígyókat bottal agyonverik. Tilos megenni az ezen a napon fogott halat is, mert abban is ördög lakozhat. Szintén tiltott kiabálni, nagyra tátani a szájat, mert akkor azon keresztül a gonosz bebújik az emberbe.[27]

Perun napját július 20-án ülték meg, amely a kereszténység felvétele után Szt. Illés napjává vált.[28] Július 12-én állatot (kost vagy bikát) áldoztak az istennek.[29] Illés jórészt átvette Perun feladatait, ő uralja a viharfelhőket, biztosítja a jó termést és villámokkal űzi el az ördögöket.[30]

Perun kultuszának egyik jellegzetessége a tölgyfák, tölgyligetek tisztelete. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár feljegyezte, hogy a Dnyeper szigetén, Horticján állt a szlávok szent tölgyfája, amely alatt élő kakasokat, kenyeret és húst áldoztak és nyilakból kört formáltak. Lev Danyilovics halicsi fejedelem egyik 1302-es adománylevelében birtokhatárként említi Perun tölgyét. 1909-ben és 1975-ben is találtak a Dnyeper medrében olyan ősi tölgytörzseket, melyekbe négyzet alakban vaddisznóagyarakat ékeltek; a második esetben a kormeghatározás szerint a fa a 8. századból származott.[31]

Bálványait általában dombtetően állították fel, ezért is neveztek el számos dombot, hegyet róla.[10] A Harmadik novgorodi krónikában említik "Perin dombját", amelynek bálványait 991-ben döntötték le. Az itteni pogány szentély maradványait a 20 században régészek tárták fel.[32] Az isten neve számos helynévben fennmaradt a szláv nyelvterületen, különösen a délszlávok körében, ilyen pl. Perunovac, Peruni Vrh, Perunicka Glava, Perunova ren. A középkorban még számos tölgy, erdő, falu viselte Perun nevét.[33]

A krónikákban is megemlítik, hogy Kijevben a folyóba dobták Perun bálványát. Feltehetően ez nem egyszeri alkalom volt, hanem rendszeresen, a napéjegyenlőségek vagy napfordulók idején vízbe mártották az isten képmását és talán évente leúsztatták a bálványt a folyón.[34]

A kultusz története szerkesztés

 
 
 
Perun bálványainak képe a Radziviłł-krónikában

Perun kultusza a balti és szláv törzsek kialakulásáig, vagyis az i. e. 1. évezredig vezethető vissza. Egyes kutatók szerint alakját a szlávok a baltiaktól kölcsönözték.[35][36]

Az i. e. 5. század közepére a mai Ukrajna területén élő protoszlávok kialakítottak egy panteont, amelynek élén Szvarog állt; őt a szkíták Papaj néven ismerték.[37] Perun ekkor még nem volt főisten. A zbrucsi bálványoszlop panteonjában Perun csak a harmadik Mokos és Lada istennők mögött; később pedig Lada és Velesz mögött.[38] Egyes kutatók szerint Szvarog volt a főisten, aki azonban átadta a földi ügyek felügyeletét Perunnak;[39] mások úgy vélik, hogy Rod (talán Szvarog másik neve) volt az istenek között az első. Az Adam Olearius által gyűjtött anyag szerint a Perun-kultusz egyik feladata az volt hogy tölgy mellett öröktüzet tápláljanak; ha kialudt, a felelőst kivégezték. Perun jelentősége a 6. században, a szlávok déli terjeszkedése idején nőtt meg.[40]

Igor, Szvjatoszláv és Vlagyimir kijevi fejedelmek idején Perun (a harcosok, fegyverek, háborúk patrónusa) már egyértelműen a panteon élén állt. Ő Veleszt, az állattartók védelmezőjét taszította le az első helyről. Lehetséges, hogy a kijevi uralkodók közül elsőként Oleg emelte a többi isten fölé Perunt és a monda szerint ezért, Velesz bosszúja miatt lelte halálát kígyómarás következtében.[41] Ahogy a Kijevi Rusz egyre terjeszkedett, sikeres háborúkat vívott a kazárok és Bizánc ellen, a harcosok (és ezzel párhuzamusan patrónus istenük) tekintélye megnőtt. Vlagyimir keresztény hitre való áttérése előtt megpróbált létrehozni egy szervezett pogány vallást, melyben a panteon főbb alakjai Perun, Horsz, Dazsbog, Sztribog, Szimargl és Mokos voltak.[42] Perun bálványán főisteni mivoltát aranyra festett bajusszal és ezüst szakállal jelezték.[43] A fejedelem vallási reformja azonban ellenállást szült, amit Vlagyimir előbb erővel levert, majd még radikálisabb lépésre szánta el magát: áttért egy monoteista vallásra.[42]

 
Illés prófátát az égbe ragadják egy tüzes szekéren (Juan de Valdés Leal képe, 17. sz.)

Bíborbanszületett Konstantin szerint mikor Vlagyimir 988-ban államvallássá tette a kereszténységet és parancsot adott, hogy a pogány szobrokat vessék a Dnyeperbe, Perun fabálványát tömeg kísérte a folyó zúgójáig, ahol később létrejött Perunovo falu.[44] A nagyfejedelem novgorodi alattvalói némileg ellenálltak a Vlagyimir-féle reformoknak. Bár 983-ban felállították Perun bálványát korábbi szeretett istennőjükének (talán Lada) helyére, a keresztény fordulat után a helyszínen nem Illés prófétának (mint az általános volt), hanem Szűz Máriának szentelt templomot emeltek, melyben a Jézus anyjának szobra igencsak hasonlított a korábbi istennőére.[45] A Kijevi Rusz nem-szláv lakossága is ellenállt Perun kultuszának.[46]

Perun egyik legnagyobb szentélye Bogit település mellett volt (a mai Ternopili területen). Az itteni konstrukciókat a 9-10. században emelték, méretük elérte az 50–100 m-t. A belső térben egy 15 m-es, nyolcsugarú szerkezetet tártak fel. Perun novgorodi szentélye is hasonló volt ehhez.[47].

Perun Illés prófétával való felváltása valószínűleg már jóval a Rusz hivatalos megtérése előtt megkezdődött, mivel az arisztokrácia egy kis része már korábban megkeresztelkedett. AMikor 945-ben Igor nagyfejedelem szerződést kötött Bizánccal, a kijeviek Perunra esküdtek, a keresztények pedig Illés székesegyházában tették meg fogadalmukat. Szt. György alakja is sokat átvett Perunéból: a sárkányölő hős, aki megmenti az elrabolt lányt és aki az égen a felhőket terelgeti.[5] A hasonló párhuzamok miatt a pogány lakosság viszonyleg könnyen fogadta be a kereszténységet; számára csak a forma változott, hitének lényege ugyanaz maradt.[48] Litvániában a pogány istenek és tölgyek tisztelete jóval tovább, egészen a 16. század elejéig fennmaradt.[49]

Mítosza szerkesztés

A népmesékben fennmaradt mondaelemek segítségével részlegesen rekonstruálni lehet a Perunhoz kötődő mítoszokat. Neve a mesékben Perun, Perkunasz, Pjorun, Bog (isten), Illés próféta, Sárkányölő György; az orosz regékben Ilja (Illés) vagy Dobrinya. A történetekben Perun gyakran egy kígyóval, sárkánnyal, ördöggel vagy a gonosz Sárkány Tugarinnal küzd, aki különböző helyeken bújik el előle. A sztyeppei lovasnomádokkal hadakozó keleti szlávok esetében a kígyó vált a gonosz szinonimájává, így nevezték a nomád népeket is. A nyugati szlávoknál viszont a kígyó pozitív tulajdonságokat kapott, az égben lakott és az istent segítette; a gonosz szerepét itt a sárkány játszotta el.[16] A hős a vihar istensége, aki egy hegyen, az égben a Nap és a Hold mellett, vagy egy háromosztatú fa tetején él. Ellenfel a fa tövében, a gyökerek közt lakik, fekete gyapjún fekszik. Utóbbi ellopja a marhákat és egy barlangban a szikla mögé rejti őket; majd elbújik egy ember, ló vagy tehén mögött, fa vagy kő alatt. A viharisten lovon vagy gyalog szétzúzza a fát villámával vagy pörölyével vagy elégeti; a követ széttöri. Győzelme után elered az eső, az ellenfél pedig a föld alatti vizekbe menekül.[16].

Perunnak és ellenfelének analógiája számos eurázsiai népnél megtalálható. A szkítáknál is ismert volt a kígyóistennő. Héraklész (szkíta változatában Targitaosz) legyőzi a hüllőszörnyet. Az indiai Indra megküzd az ember-sárkány Vritrával, aki elrejtette előle a marhákat és a vizet.[50] A görög mitológiában Zeusz harcol a kígyó Tüphónnal, Apollón Püthónnal; a mezopotámiai Marduk legyőzi a tengeri sárkányistennő Tiamatot; a hurri Tessub viharisten Illujanka sárkányt; az egyiptomi Rá Apóphiszt; a skandináv Thor Jörmungandrt.[51][52].

Írott források szerkesztés

 
Perun (M. Presznyakov képe, 1998)

A 6. századi Kaiszareiai Prokopiosz leírja a szlávok vallását, ahol megemlíti a villámistent (bár nevét nem adja meg):[53] "...Úgy hiszik, hogy csak Isten, a villámok teremtője, uralkodik minden fölött és bikát áldoznak neki és más szent szertartásokat végeznek számára."

A pogányellenes "Vlagyimir bálványairól"-ban így írnak: "Vegyük elsőnek a legfontosabb bálványt. Perun, a mennydörgés, villámlás és viharfelhők istenének nevében, ember formában állították a Buricsev folyó fölötti dombon. Testét ügyesen faragták ki egy fatörzsből és fejét ezüsttel, fülét arannyal, lábát vassal borították be; a fülétől kezdve ezüsttel. Kezeiben követ tartott, melyet fénylő rubinokkal és karbunkulusokkal díszítettek… «

A 13. századi "Fájdalmas Szűzanya eljövetele" szerint Perun, Trojan, Horsz és Velesz valamikor emberek voltak, akiket aztán a pogányok istenként kezdtek tisztelni. Ugyanezt állítja a 16. századi "A Szent apostolok igéi és kinyilatkoztatásai" is.[54][55]

A 9–13. századi arab utazók leírták a szlávok szokásait, bár a velük kapcsolatos istenneveket nem adják meg. Gyakran tűzimádóknak nevezik őket.[56] A 13. századi cseh "Mater Verborum" kódex Perunt Jupiterhez hasonlítja.[57]

Az Elmúlt idők krónikájában Oleg fejedelem és hadserege 907-ben Perunra és Veleszre esküszik, amikor békét kötnek a bizánci császárral.[58] Egy újabb békekötéskor 945-ben Igor fejedelem és harcosai fegyvereiket, pajzsaikat, valamint aranyat raknak Perun bálványára. 980-ben Vlagyimir fejedelem idejében Perun a kijevi állam főistene és az állami egység szimbóluma. Bálványa Kijev egyik dombján állt: fából készült, lába vassal, feje ezüsttel, bajusza arannyal volt borítva. A krónika szerint embereket is áldoztak az istennek.[59]

A husztinyai krónika megemlíti, hogy Perun tiszteletére örök tüzet égettek egy tölgyfánál és a tűz kioltását halállal büntették. Leírja azt is hogyan dobták a folyóba az isten bálványait Kijevben és Novgorodban.[60]

Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár leírja, hogy a Konstantinpolyba tartó szlávok a szent tölgyük alatt baromfit, kenyeret és húst áldoztak.[61]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Вортман Д. Я. Перун Archiválva 2016. november 1-ji dátummal a Wayback Machine-ben. //
  2. ↑ a b Культова особливість як основа конфесійної диференціації // Академічне релігієзнавство. Підручник / За наук. ред. проф. А. Колодного. — Київ: Світ Знань, 2000. — С. 272. — 862 с. — ISBN 966-7742-06-7.
  3. ↑ a b c Перун Archiválva 2021. július 25-i dátummal a Wayback Machine-ben // Українська релігієзнавча енциклопедія / А. Колодний та ін. — Київ: Інститут філософії НАН України, 2015.
  4. ↑ Ґейштор, Александр (2015). Слов'янська міфологія пер. з польськ. Сергія Гіріка. Київ: ТОВ «Видавництво „Кліо“». с. 80.
  5. ↑ a b c d Ковтун, Н. М.. Співвідношення образу бога Перуна з архетипом культурного героя в українській духовній традиції, Історія. Філософія.Релігієзнавство, 43-47. o. (2010) 
  6. ↑ a b c d e Перун //
  7. ↑ Якубинский, Лев Петрович. История древнерусского языка (orosz nyelven). Gos. uchebno-pedagog. izd-vo, 339. o. (1953. április 25.). ISBN 978-0-598-79083-5 
  8. ↑ Zarys dziejów religii. / Józef Keller; Józef Bielawski. — Wyd. 6. — Warszawa: Wydawnictwo ISKRY, 1988. — S.263. — 814, [2] s., [72] s. — ISBN 8-32-071069-3
  9. ↑ Мифы народов мира. Энциклопедия в 2-х т. – Т. 1 / Под ред. С. Токарева. Москва: Большая Российская Энциклопедия, 301. o. (2000) 
  10. ↑ a b c d e Иванов, В. В.. Перун / Славянская мифология: энциклопедический словарь. Эллис Лак, 305-306. o. (1995) 
  11. ↑ Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 59. o. (2015) 
  12. ↑ Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 92-93. o. (2015) 
  13. ↑ Афанасьев, А.. Поэтические воззрения славян на природу в 3-х т.. Москва: Современный писатель, 48. o. (1995) 
  14. ↑ Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 97. o. (2015) 
  15. ↑ ПЕРУН. resource.history.org.ua . (Hozzáférés: 2021. július 25.)
  16. ↑ a b c Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 93-94. o. (2015) 
  17. ↑ Гром / Славянская мифология. Энциклопедический словарь / Научные редак- торы В.Я. Петрухин, Т.А. Агапкина, Л.Н. Виноградова, С.М. Толстая. Москва: Эллис-Лак, 151. o. (1995) 
  18. ↑ Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 95-96. o. (2015) 
  19. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 54. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  20. ↑ Седов, В. В.. Восточные славяне в VI-XIII вв. (orosz nyelven). Рипол Классик, 266. o.. ISBN 978-5-458-40609-3 
  21. ↑ Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 80. o. (2015) 
  22. ↑ Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 90. o. (2015) 
  23. ↑ a b Ґейштор, Александр. Слов'янська міфологія. КЛІО, 97-98. o. (2015) 
  24. ↑ Арнаудов, М. П.. Очерки по българския фолклор, 567. o. (1934) 
  25. ↑ Kapauuh, В. С.. Живот и обичаjи народа српскога, 61. o. (1867) 
  26. ↑ Арнаудов, М. П.. Студим вьрху бьлгарские обреди и легенди, 175. o. (1971-1972) 
  27. ↑ Илья / Славянская мифология. Энциклопедический словарь / Научные редак- торы В.Я. Петрухин, Т.А. Агапкина, Л.Н. Виноградова, С.М. Толстая. Москва: Эллис-Лак, 204-206. o. (1995) 
  28. ↑ Мацьків, П.. Давні вірування українців: лінгвокультурологічний аспект, Рідне слово в етнокультурному вимірі. Дрогобич: Дрогобицький державний педагогічний університет імені Івана Франк, 169. o. (2017) 
  29. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 187. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  30. ↑ Корепанова, В.О.. Пантеон восточных славян: от язычества к христианству, „Вопросы истории, археологии, политических наук и регионоведения: сборник материалов XIII Всерос. науч. конф. студентов, магистрантов, аспирантов и мол. ученых”. Томск: Издательство Томского университета, 340. o. (2017) 
  31. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  32. ↑ Седов, В.В.. Древнерусское языческое святилище в Перыни // Краткие сообщения Института истории материальной культуры, 92-103. o. (1953) 
  33. ↑ Клейн, Лев Самуилович. Воскрешение Перуна: к реконструкции восточнославянского язычества (orosz nyelven). Евразия, 10. o. (2004. április 25.). ISBN 978-5-8071-0153-2 
  34. ↑ Krappe, А. Н.. La chute du paganisme a Kiev, 210. o. (1937) 
  35. ↑ Ханташкеева, Татьяна Владимировна. Славянская мифология: лингвистические аспекты изучения (orosz nyelven). Izd-vo Buri︠a︡tskogo gosuniversiteta, 29. o. (2007. április 25.). ISBN 978-5-85213-965-8 
  36. ↑ Петухов, Юрий. Дорогами богов: этногенез и мифогенезис индоевропейцев, разрешение основной проблемы индоевропеистики (orosz nyelven). Метагалактика, 172-180. o. (1998. április 25.). ISBN 978-5-85141-022-2 
  37. ↑ Гордиенко-Митрофанова, И. В.. Язычество восточных славян (III -Х вв. н. э.). Киев: Милленниум, 24-25. o. (2003) 
  38. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 244. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  39. ↑ Гильфердинг, А.. История балтийских славян, 83. o. (1874) 
  40. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 443. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  41. ↑ Устинова, Ирина. Государство и церковь в России в X – начале XX веков 2-е изд., пер. и доп. Учебное пособие для академического бакалавриата (orosz nyelven). Litres, 299. o. (2021. július 2.). ISBN 978-5-04-129882-1 
  42. ↑ a b Устинова, Ирина. Государство и церковь в России в X – начале XX веков 2-е изд., пер. и доп. Учебное пособие для академического бакалавриата (orosz nyelven). Litres, 56-57. o. (2021. július 2.). ISBN 978-5-04-129882-1 
  43. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 235-236. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  44. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 38. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  45. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 141, 265. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  46. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 254. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  47. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 250. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  48. ↑ Рыбаков, Б. А.. Язычество древней Руси (orosz nyelven). Рипол Классик, 559. o. (1987. április 25.). ISBN 978-5-458-40110-4 
  49. ↑ Ярушевич, А. В.. Ревнитель православия, князь Константин Иванович Острожский (1461-1530) и православная Литовская Русь в его время (orosz nyelven). Рипол Классик, 27. o. (2013. április 25.). ISBN 978-5-458-06078-3 
  50. ↑ Dumezil, G.. Heur et Malheur..; Id. Mitra-Varuna..; Brown N. Prelude to the Indra-Vrtra Battle (Rig-Veda 10,124), 57-61. o. (1974) 
  51. ↑ Ivanov, V.. Le mythe indo-europeen du dieu de l'orage poursuivant le serpent: reconstruction du schema Echanges et communications: melanges offertsa Claude Levi-Strauss a l'occasion de soneme anniversaire / Ed. J. Pouillon, P. Maranda. The Hague, 1180-1206. o. (1970) 
  52. ↑ Strom, А. V.. Germanische Religion // Strom A. V., Biezais H. Germanische und Baltische Religion, 136. o. (1975) 
  53. ↑ Прокопій Кесарійський про слов'ян і антів (VI ст.) // Історія України: Хрестоматія / Упоряд. В. М. Литвин]]; Відп. ред. В. А. Смолій. НАН України. Інститут історії України. — К.: Наукова думка, 2013. — C. 33-34. — 1056 с. — ISBN 978-966-00-1312-4.
  54. ↑ Хождение Богородицы по мукам // Памятники литературы Древней Руси: ХІІ век. Москва: Художественная литература, 169. o. (1980) 
  55. ↑ Гальковский, Н.. Борьба христианства с остатками язычества в Древней Руси, 52-52. o. (1913) 
  56. ↑ Новосельцев, А. П.. Восточные источники о восточных славянах и Руси VI— IX вв. // Древнейшие государства Восточной Европы, 294-297. o. (2000) 
  57. ↑ Mikhaĭlov, Nikolaĭ. Mitologia slava: studi sulla mitologia dei popoli slavi : antologia (orosz nyelven). CLU, 30. o. (1993. április 25.) 
  58. ↑ Літопис руський, 19. o. (1989. április 25.). ISBN 5-308-00052-2. OCLC 26258555 
  59. ↑ Літопис руський, 47-48. o. (1989. április 25.). ISBN 5-308-00052-2. OCLC 26258555 
  60. ↑ Полное Собрание Русских Летописей (ПСРЛ). ГИПП Искусство России, 44-45. o. (2003) 
  61. ↑ Курбатов, Г. Л.. Христианство (orosz nyelven). Рипол Классик, 194. o.. ISBN 978-5-458-35985-6 

Források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Перун című ukrán Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Perun&oldid=26672354”