Pintér Tamás (író)

magyar író, újságíró

Pintér Tamás (Dunaharaszti, 1930. augusztus 4.[1]Kistarcsa, 2017. október 7.[2]) író, újságíró. Pintér Józsefként anyakönyvezték, nevet 1964-ben változtatott, hogy megkülönböztesse magát egy általa „ifjú bolseviknak” tekintett pályatárstól.[3] Az ötvenes években Pintér József Tamásként publikált.[4]

Pintér Tamás
Pintér Tamás író, újságíró.jpg
Élete
Született 1930. augusztus 4.
Dunaharaszti, Magyarország
Elhunyt 2017. október 7. (87 évesen)
Budapest, Magyarország
Nemzetiség magyar
Szülei Pintér József
Kuzmann Kamilla
Házastársa Varga Katalin
Hasszán Ilona
Csikós Katalin
Gyermekei Pintér Tamás Gábor (1968)
Pályafutása
Írói álneve Tom Pinter
Jellemző műfaj(ok) novella
regény
riport
tárca
publicisztika
glossza
Kiadói Szépirodalmi Könyvkiadó
Irodalmi díjai Első díj a Széchenyi Társaság színműpályázatán
Pintér Tamás aláírása
Pintér Tamás aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Pintér Tamás témájú médiaállományokat.

Számos novellát, két regényt, több rádió- és tévéjátékot, valamint egy meseregényt és két színdarabot írt. Elbeszélései négy kötetben láttak napvilágot. Művei magyar és idegen nyelvű antológiákban is megjelentek.[1] Írói hitvallása szerint tisztességes, igaz könyveket akart írni.[5] 1964-ben így fogalmazta meg ars poeticáját a Fiatalok jelentkeznek című kiadványbanː „Meggyőződésem, hogy az írónak mindenekelőtt szeretnie és gyűlölnie kell tudni. Szeretni azt, ami jó és célszerű, s gyűlölni azt, ami ostoba, aljas és brutális”.[6]

Írásainak visszatérő témája az elidegenedés, a házasságok felbomlása, a kiüresedő kapcsolatok, a hatalom birtokosainak kisszerűsége és alattomossága. Egy 1967-es, a Magyar Nemzetben megjelent kritika így fogalmazott témaválasztásárólː „Van benne valamilyen nagyon rokonszenves és őszinte érdeklődés az emberi gyöngeségek és fogyatékosságok indítékai iránt. És a tettekben sem az alantas ösztönök kielégülését keresi, a rútság felmutatásában nem a naturalisztikus ábrázolás az írói módszere, hanem az ember fény- és árnyoldalainak együttes felszínre hozása.”[7]

Visszatérő szereplői a feleslegessé válás ellen küzdő, megkeseredett öregek, az öregedéstől tartó férfiak, valamint a házasodáson, illetve a szakításon gondolkozó párok. Ebbe a körbe tartozik például a Piros király, a Csak egy életed van, a Vasárnap szombaton van és a Szív a fagypont alatt.[8]

1956-os szerepéért elítélték, másfél évet töltött előzetes letartóztatásban és börtönben. Emlékeit A megfigyelő című kötetében írta meg. Saját feljegyzései szerint első írása, egy tárca (Az öntudat) a Népszavában jelent meg 1949-ben.[8] Írásainak egyik jellegzetes vonása a befejezetlenség, a problémák nyitva hagyása.[9][10][11] [12] Így írt magáról A megfigyelő című kötetében: „Keresztény vagyok, de ha megdobnak kővel, nem a szent kenyeret hajigálom vissza. A megbékélő felejtés perverz, mert mazochizmus. Nyelves csók a hóhéroknak. Tisztességesen, méltósággal próbáltam-próbálok élni, magyarként itthon lenni Magyarországon.”[13]

Írásaiban sokszor nyúlt vissza az általa ismert világba, amelyről így írtː „Sokféle foglalkozást próbáltam. Egyszer kényszerűségből, máskor önszántamból. Voltam könyvtáros és segédmunkás, dolgoztam szárnyas fúrógépnél és hídépítkezésen, számfejtettem gépkocsi-menetlevelet és rendeztem színdarabot”.[14]

Újságírói pályáját az Erőműépítő című üzemi lapnál kezdte. 1964-ben az Élet és Irodalom munkatársa lett, majd a szamárlétrát végigjárva olvasószerkesztői posztot töltött be. 1981-ben az Új Tükör című hetilap riportrovatának vezetője lett, onnan ment nyugdíjba 1990-ben. Ezt követően csak ritkán írt cikkeket, néhány publicisztikája a Magyar Fórumban és az Új Magyarországban jelent meg.[1]

1992-ben a Széchenyi Társaság színműpályázatára beküldött munkája, a Példamondatok – közjáték börtönben első díjat kapott.[15] Szenvedélyes horgász volt; a vízpart és a horgászat számos írásában megjelenik, például a Fagyosszentek ideje című regényében, a Nyitott bicska, vagy a Halak című elbeszélésében.[9][16][17][18]

Korai évekSzerkesztés

 
Katonaként az ’50-es évek elején

Dunaharasztiban született, édesapja, Pintér József vasutas, HÉV-állomásfőnök, édesanyja, Kuzmann Kamilla háztartásbeli volt. Egy öccse született, Pintér Győző. Édesapja a szociáldemokrata párt tagja volt, ezért a kommunista hatalomátvétel után lefokozták, és csak számadó pénztárosként dolgozhatott a dunaharaszti HÉV-állomáson.[19]

Pintér Józsefként anyakönyvezték. Az ötvenes években Pintér József Tamásként publikált.[4] Nevét az 1960-as években változtatta meg, mert nem szerette volna, ha összetévesztik egy „Pintér József néven írogató lelkes-ifjú bolsevikkal, akit a párt lökött az újságírói-írói pályára”.[3]

Az általános iskolát szülőhelyén végezte, majd a pestszenterzsébeti Kossuth Lajos Gimnáziumba járt, ahol 1948-ban érettségizett. Az iskola elvégzése után a Ganz–MÁVAG-ban dolgozott segédmunkásként.[20]

Később „kiemelték”, és a gyár kultúrosztályára került mint függetlenített kultúrfelelős. 1950 és 1953 között sorkatonai szolgálatot teljesített, egy tüzérhadosztály lapjánál szolgált, ahonnan őrmester rendfokozatban szerelt le.[20] Már gimnáziumi évei alatt verseket írt, és 1949-ben megismerkedett Faludy György költővel, aki a Mafilm lapjánál próbált meg újságírói állást szerezni neki.[21] Feljegyzései szerint ebben az évben jelent meg első írása, egy tárca (Az öntudat) a Népszavában.[8]

ErőműépítőSzerkesztés

Civil újságírói pályafutását végül az Április 4. Gépgyár üzemi lapja, az Erőműépítő szerkesztőjeként kezdte meg 1953-ban, ahova a Budapesti Lapkiadó Vállalat alkalmazottjaként nevezték ki.[20] 1956. január 30-án Munka Érdemérmet kapott, majd augusztus 20-án cikket írt az Erőműépítőbe, amelyben azt kifogásolta, hogy a személyzeti osztályon titkos kartotékokat vezetnek a dolgozókról.[22]

Nem értettem és nem értem ma sem, mi titokzatosság lehet egy kazánkovács, egy osztályvezető vagy egy gépírónő életében, aki dolgozhat, részt vehet a munkaversenyben, és általában itt élhet közöttünk. Az talán, hogy 1945-ben a Szociáldemokrata Párt tagja volt? Vagy az, hogy a pártnap helyett színházba ment? Vagy az, hogy nem fizet elő a Szabad Népre? Vagy az, hogy a nagybátyja Amerikában él?” – írta. Pintér a cikkben kifogásolta, hogy a személyzeti osztály félelmet kelt a munkásokban, amikor behívatja őket a káderlapok kiegészítésére, aminek szerinte egyértelmű célja a „deklasszált elemek” kiszűrése.[23][22]

A lap következő számában a személyzeti osztály vezetője, az Államvédelmi Hatóság korábbi őrnagya, Supka Kálmán kioktató stílusban válaszolt, ami felháborította a dolgozókat.[23][22] Számos olvasói levél érkezett az Erőműépítő szerkesztőségébe, amelyet Pintér Tamás közölni akart, de ezt az üzemi pártszervezet végrehajtó bizottsága nem engedélyezte. Pintér ezt a lap szeptember 26-ai számában részletesen megírta, amiért a XI. kerületi pártszervezet eljárást indított ellene.[22]

Pintér 1956. október 23-án átvitte a szerkesztőségbe a vállalat ormig-sokszorosítóját, és azzal a szabadságharc alatt röplapokat nyomtatott.[24] Magatartása miatt novemberben a lapkiadó elbocsátotta, és átkerült a gépgyár állományába, a munkavédelmi osztályra. 1957. január 15-én onnan is elbocsátották, ezután alkalmi munkából élt.[20]

Előzetesben-börtönbenSzerkesztés

 
Az Oh idők, oh szokások az 1957-es bírósági tárgyalás jegyzőkönyvének egyik lapján
 
Fogkeféből, bakancs sarokvasával faragott gitár (28 mm), amelyet Pintér Tamás készített a Gyűjtőfogházban 1957-ben

Pintér Tamást 1957. április 11-én a XI. kerületi rendőrkapitányság munkatársai előállították, és őrizetbe vették. 1957. április 12-13-án a rendőrség tanúként beidézte az Április 4. Gépgyár több dolgozóját, köztük Supka Kálmánt. A tanúk csak a forradalom után sokszorosított Ki a pártokkal az üzemekből című röplapot tudták konkrétan megnevezni, illetve Oh idők, oh szokások című gúnyverset, amelyet Pintér Tamás a Kádár-kormányról írt és terjesztett.[24][4][19]

A rendőrség és az ügyészség is csak ezeket a nyomtatványokat tudta beszerezni, és a tárgyalásra bizonyítékként beterjeszteni.[20] Supka Kálmán azt is vallotta, hogy Pintér Tamás „a végtelenségig uszított a párt és a kormány ellen”, és ennek következtében a gyári munkások csaknem meglincselték őt október 28-án.[25]

Pintér Tamást 1957. április 15-én előzetes letartóztatásba helyezték, mert a röplapokkal és az Oh idők, oh szokások című gúnyverssel a „munkás-paraszt kormány ellen és a népi demokrácia ellen izgatott”.[26]

Az ügy pikantériája, hogy Supka Kálmán a forradalom után csatlakozott a karhatalomhoz, ahol alezredessé léptették elő, és a XI. kerületi egység parancsnoka lett. Személyesen ő adott utasítást Pintér Tamás előállítására 1957. április 11-én, majd tanúként is részt vett az ügyben.[27] A rendőrségen Supka és más tisztek többször megverték Pintért, a május 2-án látleletet készítő orvos húsz napon túl gyógyuló sérüléseket jegyzett fel.[28] Erről a másodfokú ítéletben a bíró így fogalmazottː „A vádlott a nyomozati eljárásban történt bántalmazása következtében bizonyítottan eléggé súlyos sérüléseket szenvedett.[4]

A Budapesti Fővárosi Bíróság 1958. március 21-én és 27-én, részben zárt tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat a „népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntettéért” két év hat hónap börtönbüntetésre és részleges vagyonelkobzásra ítélte első fokon.[4]

A vádlott cselekménye és személye fokozott társadalmi veszélyességet mutat. Vádlott cselekményeit 1956. november 4. után követte el, amikor is már tudhatta, hogy Magyarországon nem népi felkelés, hanem ellenforradalom volt. (...) Súlyosbító körülményként észlelte a bíróság, hogy a vádlott cselekményét olyan időben és olyan módon követte el, amely alkalmas volt a politikai és gazdasági konszolidáció megakadályozására” – indokolta döntését a bíróság.[4] Pintér Tamás fellebbezett, a másodfokú tárgyalás 1958. október 7-én volt. A bíróság az ítéletet egy év börtönbüntetésre változtatta.[29][1]

A börtönben mások mellett együtt raboskodott Göncz Árpáddal, Andorka Rudolffal,[30] Darvas Ivánnal[31] és Gáli Józseffel.[32] Szabadulása után nem kezdhette meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, kénytelen volt segéd- és betanított munkásként elhelyezkedni. Ítéletét a Fővárosi Bíróság – az 1989. évi XXXVI. törvény alapján – 1990. május 2-án semmisnek nyilvánította.[33]

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára számos olyan jelentést őriz, amely Pintér Tamás személyével, társaságával, az általa mondottakkal foglalkozik. Többször jelentett róla Ordas Iván, akit Pintér Tamás a barátjának tudott, és több írását közölte az Élet és Irodalomban.[34]

1960-1970Szerkesztés

 
Az 1960-as évek elején
 
Pintér Tamás csehszlovák gyártmányú Z1531-es írógépe
 
Az Élet és Irodalom szerkesztőségében (1976)
 
A Jelenések könyve 1966-os lapja
 
1979-ben
 
A Nagy férfiak halvány mosolya kéziratának első lapja
 
Pintér Tamás Váncsa Istvánnal egy karikatúrakiállításon 1980-ban
 
Az 1980-as években
 
Az Édes élet a Rácsos Akadémián gépiratának első lapja
 
Az 1990-es évek elején

Pintér Tamás 1960–1964 között szabadúszó íróként tevékenykedett, és közreműködött a pesterzsébeti Vasas művelődési ház Csili című lapjának készítésében. Az Élet és Irodalomban 1960. február 12-én[8] jelent meg első novellája, a második világháború végnapjaiban játszódó Az első fehér betű, 1962-ben pedig első riportja, a munkások olvasási szokásait boncolgató Ember-érlelő könyvek.[35][36] 1961-ben beválogatták A napban harminc óra van című írását – amely egy pályakezdő pedagógus mindennapjait és tanításról vallott nézeteit mutatja be – A szerelem jogán... című riportkötetbe.[37]

A Magyar Televízió 1961. március 26-án mutatta be Szoba a hegyen című tévéjátékát, amelyet Katkics Ilona rendezett. Főszereplője Mezey Mária volt. 1960-63-ban 14 elbeszélése jelent meg, elsősorban az Élet és Irodalomban, közülük négy rádiós novellaként is elhangzott. Az otthonba költöző-költöztetett vak fiatalemberről szóló Legyen világosságból hangjátékot írt, amelyet 1963. november 7-én sugárzott a Magyar Rádió.[8]

1964. szeptember 1-jén felvették a Lapkiadó Vállalathoz.[38] Ettől kezdve 1980-ig az Élet és Irodalom című hetilap munkatársa, rovatvezetője, nyomdai, majd olvasószerkesztője volt.[1] Az 1960-as évek első felében számos riportot írt az Élet és Irodalomnak, mások mellett Az 1360-as vonat címűt, amely a háború után Budapestre érkező első szerelvényről szól, valamint a a budapesti éjszakáról szóló Hajnali villamost. Emellett több tárcát, glosszát közölt tőle a lap. A Magyar Rádió 1967. november 26-án mutatta be az Őszi modell, férfiaknak című novellájából készült hangjátékot Avar Istvánnal, Pap Évával és Schubert Évával.[8]

1963-ban elkészült a Homokba rajzolt madár című tévéfilmje, amelyet Zolnay Pál rendezett. A két szereplő Tímár Éva és Koncz Gábor, az operatőr Bornyi Gyula volt.[39] A tévéjátékot politikai tartalma (nihilizmus, disszidálás) miatt nem mutatták be, néhány művészklubban vetítették. 1967. június 21-én szerződést kötött a Madách Színházzal a Piros király színpadi művé alakításáról. A szövegkönyv elkészült, a darab bemutatója azonban elmaradt.[40]

Halálos twistSzerkesztés

Első kötete, a Halálos twist című novellagyűjtemény 1967-ben jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában, 3800 példányban. Tizenkét elbeszélés és egy kisregény (Láncreakció) van benne, köztük a Piros király és a Fekete és fehér, amelyekből rádió-, illetve tévéjáték készült később. A másik tíz novella: Szembesítés; Gyenge délután; Fejjel lefelé; Filozófiai alapállás; Nyitott bicska; Hideg hétfő; Játék; Halálos twist; Halak; Csak egy életed van.[10]

Az Új Írás 1967. decemberi számában Gyurkó László írt recenziót a könyvrőlː „Ha egy mondatban kell elmondanom a véleményemet, kénytelen vagyok így fogalmazniː minden együtt van már Pintérben, hogy igazán jó író legyen.”[41] Gyurkó László és egy másik értékelésben Sipos István is felhívta a figyelmet arra, hogy Pintér Tamás írásainak egyik jellegzetes vonása egyfajta befejezetlenség, a problémák nyitva hagyása.[9]

„A szerző sohasem törekszik annak bemutatására, hogy mi lesz a folytatás, milyen módon hatnak a nem túlságosan kiélezett, ám mégis nagy belső feszültséget teremtő helyzetek a hősök további sorsára; megjavulnak-e, vagy maradnak tovább is nyeglék, önzők vagy közömbösek. Pintér nem ítélkezik, nem nyújtja készen az olvasóknak a tanulságokat, mint ahogy hősei sem döntenek végérvényesen.” – fogalmazott Sipos István.[9]

Az évtized végén a Magyar Televízió újabb tévéjátékát mutatta be. A Szembesítés 1969. szeptember 13-án került adásba.[8] A filmet Kern András rendezte, mellette Verebes István és Detre Annamária játszott a filmben.[42] A Szerelem jogán... című antológián kívül tizenegy más gyűjteményes kötetben adták ki elbeszélését vagy riportját, mások mellett egy lengyel és egy szovjet könyvben.[8]

1970-1980Szerkesztés

Az évtizedben két hangjátéka – Idegenek (1973. szeptember 3.), Példamondatok (1976. augusztus 26.) – hangzott el a Magyar Rádióban, az előbbit Csehszlovákiában is sugározták két évvel később. A Fekete és fehér című elbeszélésből készült tévéjáték 1970. január 25-én került adásba. Antológiába, riportkönyvbe hat alkotása került, köztük A férfi neveː Daniló, angolul My name is Danilo a The New Hungarian Quaterlybe, 1977-ben.[8]

MarihuánaSzerkesztés

1970-ben látott napvilágot Marihuána című regénye a Szépirodalmi Könyvkiadónál, 6800 példányban.[43] A történet csírája először a Homokba rajzolt madár című tévéjátékban jelent meg 1963-ban. A történet főszereplője Vera, aki – miután ráeszmél arra, hogy házasságából elmúlt a szerelem – nem követi férjét Amerikába, de igazából semmi nincs, amely szülőföldjéhez kötné. Ebben a gyökértelen létben ismerkedik meg egy fiatalemberrel, akitől azt várja, hogy biztos pontja legyen életének. Ő azonban felszínes és felületes, nem akar felelősséget vállalni, csak egy kellemes viszonyt szeretne, miközben Vera komoly kapcsolatra vágyik. Ezzel öngyilkosságba taszítja a döntési helyzetben vergődő nőt.[5]

A megváltás elmaradSzerkesztés

Következő kötete, A megváltás elmarad 1977-ben jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál 4850 példányban. Tizenhárom elbeszélés van benne: Űrhajó a kertben; A védelem közvetett érvei; Hét nő és egy zongora; Olyan, mint a macska; A panaszos; Egyenes adás; Fogság; Az idézés; Pozitív halál; Temetési beosztás; A játékbabák arca szomorú – szólt a smasszer; Az első egér; A megváltás elmarad.[44] A Fogság című elbeszélést a Színház- és Filmművészeti Főiskola vizsgafilm céljára megvásárolta.[45]

A Kritika című folyóiratban megjelent recenzió szerint a kötet „legjobb novelláiban (A megváltás elmarad, Hét nő és egy zongorista, Űrhajó a kertben, Fogság) jól komponált, dialógusainak, jelzésszerű leírásainak feszültségét ritmusosan oldja-fokozza. Erénye, ahogyan hőseinek vágyott és kényszerű szerepeit váltogatva, a felszín mozgalmassága mögött az emberi kapcsolatok hiányára, a magányosságra figyeltet.”[46]

1980-1990Szerkesztés

1981-ben, 17 év után elhagyta az Élet és Irodalmat, és az Új Tükör riportrovatának vezetője lett.[1][13][47] Írásai öt antológiában kaptak helyet ebben az évtizedben. Korai novelláját, a Fekete és fehért a magyarul Fény a tetők alatt című bolgár kötetbe válogatták be. A korán elhunyt barátja, pályatársa, Gerelyes Endre emlékére kiadott Lancelot nélkülben a Fényes menetek Gerelyessel című munkája kapott helyet.[48] 1984. július 1-jén sugározta először a rádió a Piros királyból írt hangjátékot Gáspár Sándorral, Lőte Attilával és Bánsági Ildikóval.[8]

Fagyosszentek idejeSzerkesztés

1980-ban, a Kozmosz Könyvek sorozatban megjelent a Fagyosszentek ideje című regénye 13 ezer példányban. A történet főszereplője, Ács Albert egy napon űrhajót talál a kertjében. A regény arról szól, milyen vihart kavar a falu életében ez az esemény, hogyan próbálnak egyesek hasznot húzni a történtekből, miként reagál a helyi hatalom.[49] A regény alapjául szolgáló novella (Űrhajó a kertben) A megváltás elmarad című kötetben jelent meg.[50]

A regényről írt kritikájában Iszlai Zoltán így fogalmazottː Ács Albert megformálása a kötet legszebb vívmánya, „mert ezzel fölkelti becsületes nosztalgiánkat a mindennapi tisztesség iránt.” A recenzió szerint az űrhajó landolása csupán ürügyet szolgáltat a szatirikus mai mondanivaló kifejtésére és kimondatlanul példázatos megfogalmazására.[51]

A csendárusSzerkesztés

Következő novelláskötete, A csendárus 1988-ban, a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. Tizennyolc elbeszélés van benne: Közbenjárás egy befolyásos személynél; Vágyrajáró; Köszöntjük az Univerzálban; Példamondatok; A férfi neve: Daniló; Válaszok boltja; Izgalmas nővérek; Egy keménykalap megy az utcán; Zöld özvegyek; Egyszerű tulipános háromszög; Békés terrorista; Egy legyet két csapásra; Vendég jön a kilencedik emeleti ablakon át; Tehetnek egy szívességet a trombitásnak; A csendárus; Naplemente, reggeli fényben; Fáznak a hippik; Láncreakció.[52] A kötet novelláinak többségében a szerző ismét szokásos cselekménykifejtő módszerét alkalmazzaː felrajzolja a drámát, de a megoldást már az olvasóra bízza.[12]

Kőháti Zoltán az Esti Hírlapban azt írta, hogy Pintér Tamás „Sok mindent tud korunkról, a mai magyar társadalomról. Öregek és fiatalok, munkások, értelmiségiek, "vezető káderek" szerepelnek ittː kimondják vagy elhallgatják véleményüket, lázadoznak a sorsuk miatt, vagy beletörődnek mint megváltoztathatatlanba. S bár a megváltás továbbra is elmarad (egyik korábbi kötete utal erre), a kapcsolatmegóvás lehetőségére mindig számíthatunk.”[11]

Nógrádi Gábor kritikájában úgy fogalmazott, hogy „A Csendárus című kötet valóságot és vágyat vegyítő freskó. A háttérben könnyed ecsetvonásokkal felrajzolt kis megalkuvások, csalások, árulások jelzik a köznapi tájat, a kép középpontjában viszont komor férfiak és tisztességesebb életre vágyó nők állnak, egymástól elkülönülve, homlokukon a magány bélyegével.”[53]

Szász Imre az Új Tükör 1988. február 18-ai számában így fogalmazottː „Itt van tehát a legtöbb novellában egy nagyon is esendő, olykor részeges férfiember, aki azonban, hibái és vétkei ellenére igyekszik, akar kötődni a családhoz, a nőkhöz; a novellák tanúsága szerint nagydumás, nyomja a sódert, mulatságosan és eredetien, de se bűnösen, se büntetlenül irgalmat nem találhat.” A kritikus a nők ábrázolásának egysíkúságát veti a szerző szemére, mondván azok „majdnem szatirikusan korlátolt figurák”.[12]

A sváda, a bűntudat és az önigazolás oly mai, ironikus szövege, bármilyen szórakoztató és meggyőző is, kibúvó a könnyebb megoldás felé. Védőruha. Egyszer el kell indulnia Pintér Tamásnak az istenek, a nők ellen könnyű fehér ruhában. Vagy anélkül, persze spirituálisan szólva.[12]

1990-2017Szerkesztés

1990-ben az Új Tükörtől ment nyugdíjba.[1][13][47] Ezután lapmegjelenései jelentősen megfogyatkoztak. Szépirodalmi alkotásai ezután elsősorban a kommunizmus éveire, míg publicisztikái, versei a napi politikai ügyekre reflektáltak. Novellát utoljára az Élet és Irodalom 1990. október 12-én közölte tőle. Az elvtársi kezek melege az '50 években játszódik, egy kommunista funkcionárius szól, aki a börtönben sem képes elhinni, hogy a párt leszámol vele.[54]

Ennek az időszaknak a fő alkotása a három nagyobb egységből álló börtön-visszaemlékezése. Az Édes élet a Rácsos Akadémián 1990-ben, az Igazság című lapban jelent meg folytatásokban.[55][56][57] Megjelent két olyan hosszabb műve is, amelyet még a rendszerváltozás előtt írt, valamint színdarabbá bővítette a Példamondatokat.[58][13][15] Cikkei, versei nyíltan vállalt politikai meggyőződésének megfelelően jobboldali lapokban – Új Magyarország, Magyar Fórum – láttak napvilágot.[59]

PéldamondatokSzerkesztés

1992-ben a Széchenyi Társaság színműpályázatára beküldött munkája, a Példamondatok – közjáték börtönben első díjat kapott.[15] A darab alapjául szolgáló, hasonló című novella A csendárus című kötetben jelent meg.[60] A darab 1957 nyarán, a börtönben játszódik, két szereplője van, egy halálraítélt, aki elkerülhetetlen végzete ellenére is franciául tanul, valamint a rá vigyázó őr. A darabot a pályázatot kiíró társaság saját kiadásban megjelentette.[61] Ősbemutatója 2006. október 27-én volt a Magyar Kultúra Alapítvány budai székházában.[62]

Robot KölyökSzerkesztés

1993-ban Sygnatura Kiadó adta ki a Robot Kölyök rendet csinál című meseregényét. A regény eredetileg 1964-ben íródott, de akkor nem jelenhetett meg áthallásos története miatt. Az események egy játékraktárban játszódnak, ahol a játékok fellázadnak elnyomóik ellen. A regény címe eredetileg Robot Muki volt, de a Sygnatura kiadó kérésére Pintér Tamás megváltoztatta, és a szerző neve is Tom Pinter formában került a könyvre.[58]

Lázár Ervin kritikájában azt írta, hogy „A könyv mai elemekből építkezik, nem egy eseménye akár a mai vagy a holnapi tévéhíradó eseménye is lehetne, azzal a különbséggel persze, hogy a könyvbéli eseményeket belengi az író humora és nagyon világosan érvényre jutó igazságérzete. Meggyőződésem, hogy az a gyerek, aki elolvassa ezt a könyvet, másképp látja majd a tévéhíradót is. Jobban. Magyarulː a mű segít látni a világban. Ez pedig nagyon nagy szó.”[63]

A megfigyelőSzerkesztés

2009-ben a szerző saját kiadásában látott napvilágot A megfigyelő című kötete. Ebben az 1980-as évek végén befejezett, több kiadót is megjárt A megfigyelő című kisregény, hat elbeszélés – A munkás öröme pénzhulláskor; Ostromzár a Paradicsom körül; Nagy férfiak halvány mosolya; Táncrend; Az elvtársi kezek melege; Térdig érő szivárvány –, valamint a börtönemlékeit feldolgozó Édes élet a Rácsos Akadémián című mű kapott helyet.[13]

BúcsúztatásaSzerkesztés

Pintér Tamás 2017. október 7-én hunyt el, hamvait – kérésének megfelelően – szülőhelyén, Dunaharasztinál a Kis-Dunába szórta családja. Váncsa István az Élet és Irodalom 2017. október 15-ei számában búcsúzott el tőle.[35]

Stílusa gördülékeny volt, sallangmentes, iróniától fény­lő, hajlékony, emberi alkata intranzigens és rabiátus. Társaságkedvelő volt, de megválogatta a társaságát, a forradalomban való részvétele miatt elszenvedett börtönbüntetését nem volt hajlandó elfelejteni, és nem is tett úgy, mintha elfelejtené. Mások abban az időben kétszer is meggondolták, mit beszélnek, ő többnyire egyszer se gondolta meg. Nehéz ember volt, de a szerkesztőségen belül megkerülhetetlen.
Váncsa István[35]

BibliográfiaSzerkesztés

Novelláskötetek
Cím Megjelenés
Halálos twist 1967
A megváltás elmarad 1977
A csendárus 1988
A megfigyelő 2009
Regények
Cím Megjelenés
Marihuána 1970
Fagyosszentek ideje 1980
Meseegény
Cím Megjelenés
Robot Kölyök rendet csinál 1993
Antológiák
Cím Megjelenés
A szerelem jogán – A napban harminc óra van 1961
Tizenketten – Te leszel a nap hőse 1962
Körkép – Fekete és fehér 1964
Földre rótt írás – Fekete és fehér 1964
Fiúk évkönyve – Üdvözlet Miamiból 1965
Vesznjanka – Fekete és fehér (Szovjetunió) 1965
Az ember legendája – Csak egy életed van 1966
Fiúk évkönyve – Játék 1966
Opowiadan Wegierskich – Láncreakció (Lengyelország) 1967
Szemmértékkel – Még három nap a földön... 1967
Magyar hírek kincses kalendáriuma – Még három nap a földön... 1967
Atlas – Fáznak a hippik (Egyesült Államok) 1969
Életünk tükörben – Az 1350-es vonat 1970
Nők könyvespolca évkönyve – Fogság 1970
Brigádpanoráma – A védelem közvetett érvei 1975
Órák, napok, évek – Fekete és fehér 1975
Ifjúság, ifjúságǃ – Fáznak a hippik 1976
Látóhatár válogatás – A férfi neveː Daniló 1976
The New Hungarian Quaterly – A férfi neveː Daniló – (My Name is Daniló) 1977
Szvetlina pod pokrivitye – Fekete és fehér (Bulgária) 1980
A penge éle – A férfi neveː Daniló 1985
Lesz-e bárka? – A csendárus 1985
Lancelot nélkül – Fényes menetek Gerelyessel 1986
Látóhatár válogatás – Zöld özvegyek 1987
A könyv – Mi lesz a magyar nyomdákkal 1987
Visszatérés a falvédőre – A munkás öröme pénzhulláskor 1988
A hírügynök – Egyenes adás 1988
Színművek
Cím Bemutató
Piros király
Példamondatok 1992
Hangjátékok
Cím Első elhangzás
Legyen világosság 1963. november 7.
Őszi modell, férfiaknak 1967. november 26.
Idegenek 1973. szeptember 3.
Idegenek (Csehszlovákia) 1975. június 30.
Példamondatok 1976. augusztus 26.
Láncreakció (lengyel rádió) 1981. január 23.
Piros király 1984. július 1.
Rádiónovellák
Cím Első elhangzás
Szív a fagypont alatt 1960. augusztus 25.
A harang nem hallgat el 1962. január 3.
Homokba rajzolt madár 1962. augusztus 6.
Találkozás 1963. március 1.
Fejjel lefelé 1965. február 8.
Szembestés 1966. augusztus 27.
Érezd jól magad 1967. október 17.
Baleset 1969. december
Az első egér 1970. május 19.
A panaszos 1974. augusztus 5.
Válaszok boltja 1979. szeptember 8.
Egyéb rádiós megjelenések
Cím Első elhangzás
Az ünnepelt 1967. május 31.
Szeretem a nőket 1971. november 3.
Nyaralás 1972. május 24.
Vigyorgó tigris 1975. november 22.
Tévéjátékok
Cím Első sugárzás
Szoba a hegyen 1961. március 26.
Homokba rajzolt madár 1963
Szembesítés 1969. szeptember 13.
Fekete és fehér 1970. január 25.
Egyéb tévés megjelenés
Cím Első sugárzás
Költőnk és kora 1980
Példamondatok 1988*


* A listában az első megjelenések szerepelnek, forrásuk a szerző által vezetett Jelenések könyve.

Fontosabb lapmegjelenésekSzerkesztés

1949
Dátum Cím Műfaj Orgánum
Az öntudat Tárca Népszava
1960
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Február 12. Az első fehér betű Novella Élet és Irodalom[64] Szeptember 30. Fülért fület! Glossza Élet és Irodalom[65]
Június 10. Szív a fagypont alatt Novella Élet és Irodalom[66]
1961
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 27. Vasárnap szombaton van Novella Élet és Irodalom[67] Május 12. Oda, ahol legmélyebb a víz Novella Élet és Irodalom[68]
Október 21. A harang nem hallgat el Novella Élet és Irodalom[69]
1962
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Február 3. Te leszel a nap hőse Novella Élet és Irodalom[70] Március 3. Ember-érlelő könyvek Riport Élet és Irodalom[71]
Április 28. Homokba rajzolt madár Novella Élet és Irodalom[72] Június 16. Fekete és fehér Novella Élet és Irodalom[73]
Szeptember 8. Igyunk a találkozásra Novella Élet és Irodalom[74] Október 6. Hal és ember Tárca Élet és Irodalom[75]
December 1. A katona szereti a napot Novella Élet és Irodalom[76]
1963
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Március 10. Hideg hétfő Novella Népszabadság[77] Május 18. Legyen világosság Novella Élet és Irodalom[78]
Augusztus 31. Csak egy életed van Novella Élet és Irodalom[79] November A teremtés egy napja Novella Palócföld[80]
November 9. Műszaki világmegváltó Tárca Élet és Irodalom[81] December 14. Halálraítélt házak Riport Élet és Irodalom[82]
December 28. Az ünnepelt Tárca Élet és Irodalom[83]
1964
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 25. Játék és valóság találkozása Glossza Élet és Irodalom[84] Február 22. Ebédszünet Tárca Élet és Irodalom[85]
Április 11. Halak Novella Élet és Irodalom[86] Április Fiúk, bűn nélkül Tárca KISZ-élet
Június 20. Horgászok Riport Élet és Irodalom[87] Augusztus Piros király Novella Kortárs
Augusztus 22. Hűvösvölgyi fotók Riport Élet és Irodalom[88] Szeptember 5. Ábécé Tárca Élet és Irodalom[89]
Október 3. Hajnali villamos Riport Élet és Irodalom[90] Október 10. Japán regény a militarizmus ellen Recenzió Élet és Irodalom[91]
Október 17. Háromezer forint Tárca Élet és Irodalom[92] November 28. Szem nem marad szárazon Glossza Élet és Irodalom[93]
December 5. Belevaló fickók Riport Élet és Irodalom[94] December 12. Három ember Novella Élet és Irodalom[95]
December Aggok háza Tárca Vasas December 26. A békétlenség napjai Jegyzet Élet és Irodalom [96]
1965
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 23. Fejjel lefele Novella Élet és Irodalom[97] Február Láncreakció Kisregény Kortárs
Február 13. Még három nap a Földön... Riport Élet és Irodalom[98] Március 7. Légifolyosó Tárca Élet és Irodalom[99]
Április 3. Az 1360-as vonat Riport Élet és Irodalom[100] Április 27. Fiatalnak lenni Tárca Ifjúság 65[101]
Május 15. Pénz Riport Élet és Irodalom[102] Június 12. Gáli Imre születésnapja Tárca Élet és Irodalom[103]
Június 26. Vízözön idején Riport Élet és Irodalom[104] Július 10. Krapek Riport Élet és Irodalom[105]
Augusztus 28. Szembesítés Novella Élet és Irodalom[106] Szeptember 18. A nagy hal Tárca Élet és Irodalom[107]
November 6. Önkéntes fegyenc Glossza Élet és Irodalom[108] November 20. Gyenge délután Novella Élet és Irodalom[109]
December 1. Nyitott bicska Novella Napjaink[110] December 18. Zenés születés Glossza Élet és Irodalom[111]
December 25. Alkalmi harangozó Tárcanovella Élet és irodalom[112]
1966
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 29. Pozitív erotika Glossza Élet és Irodalom[113] Február Filozófia alapellátás Novella Kortárs[114]
Február 12. Ötven szó naponta Napló Élet és Irodalom[115] Március 5. Kőszáli veréb Cikk Élet és Irodalom[116]
Március 19. Hiszékenység Cikk Élet és Irodalom[117] Április Szembesítés Novella Budapesti KISZ élet[118]
Április Rövid nadrág Jegyzet BIN-magazin[119] Április 2. Menjünk át a hídon Novella Élet és irodalom[120]
Május 28. Ebben a házban nem lakik senki Novella Élet és Irodalom[121] Június 7. Vasutasok Riport Új Tükör[122]
Június 11. Szegény kis pillangók Glossza Élet és Irodalom[123] Július 9. Bátornak nem születik senki Riport Élet és Irodalom[124]
Július 23. Ki van "fegyenctelepen"? Cikk Élet és Irodalom[125] Augusztus 27. Pazar esküvő Riport Élet és irodalom[126]
Október 1. Őszi modell, férfiaknak Novella Élet és Irodalom[127]
1967
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 7. Érezd jól magad Novella Élet és Irodalom[128] Január 21. Klinikai halál Cikk Élet és Irodalom[129]
Március Hét nő és egy zongorista Novella Kortás Március 4. Játékszabály Cikk Élet és Irodalom[130]
Március 4. Kések Glossza Élet és Irodalom[131] Április 15. Leértékelt könyvterjesztés Glossza Élet és irodalom[132]
Április 22. Az élet nagy pillanata Glossza Élet és Irodalom[133] Június 10. Írók olvasók között Cikk Élet és Irodalom[134]
Június 24. Szkafander Novella Élet és Irodalom[135] Július 8. Olyan, mint a macska Novella Élet és Irodalom[136]
Augusztus 12. Első: a cucc Glossza Élet és Irodalom[137] Augusztus 19. Zabi Glossza Élet és Irodalom[138]
Augusztus 20. Miszter szaki Riport Pest Megyei Hírlap Szeptember 2. Mindig újrakezdés Cikk Élet és Irodalom[139]
Szeptember 23. Úriember nem izzad Tárca Élet és irodalom[140] Október 21. Ön mivel tölti a hét végét? Riport Élet és Irodalom[141]
November 18. Öregkor Cikk Élet és irodalom[142] December Sárga tengeralattjáró Novella Kortárs[143]
December Üdvözlégy, ártatlanság Novella Alföld[144] December 2. Igazán remek szálloda Tárca Élet és Irodalom[145]
1968
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 20. Minek örülsz, ember? Tárca Élet és Irodalom[146] Január 27. Minivizor Cikk Élet és Irodalom[147]
Március 2. A kémény tetején Cikk Élet és irodalom[148] Április 6. Három mondat Napló Élet és Irodalom[149]
Május Kezdődik, Pietro Novella Alföld[150] Július Mindig újrakezdeni Cikk Élgép
Július 22. Rövid az élet Glossza Élet és Irodalom[151] Augusztus 3. Nyakkendő nélkül Cikk Élet és Irodalom[152]
November 16. Hagyaték Tárca Élet és Irodalom[153] December 21. A megváltás elmarad Novella Élet és Irodalom[154]
1969
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január Fáznak a hippik Novella Új Írás[155] Február 15. Bélelt kézfogás Cikk Élet és Irodalom[156]
Március 29. Játék Cikk Élet és irodalom[157] Május 31. Labdázzunk aszfalton Glossza Élet és Irodalom[158]
Június 14. A fiam nevében Cikk Élet és Irodalom[159] Július Fogság Novella Kortárs[160]
Július 12. Az első egér Novella Élet és Irodalom[161] Szeptember 27. Szerencsés csillagzat Novella Élet és Irodalom[162]
Október 11. Jó alakú pulyka Riport Nők Lapja[163] November Baleset Novella Alföld[164]
1970
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Február 21. Negyed század Cikk Élet és Irodalom[165] Március 14. A szerkesztő jegyzete Jegyzet Élet és Irodalom[166]
Április 25. A szerkesztő jegyzete Jegyzet Élet és Irodalom[167] Április 25. Filmszakadás Glossza Élet és Irodalom[168]
Június 13. A szerkesztő jegyzete Jegyzet Élet és Irodalom[169] Június 20. Jó a kutyáknak Novella Élet és Irodalom[170]
Június 20. Begerjedt előhang Glossza Élet és Irodalom[171] Augusztus 1. Hangyaboly Cikk Élet és Irodalom[172]
1971
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 9. Mi lesz a magyar nyomdákkal Riport Élet és Irodalom[173] Január 30. Heti jegyzet Jegyzet Élet és Irodalom[174]
Január 30. Ringatózzunk Glossza Élet és Irodalom[175] Február 20. Stabil főnökök Glossza Élet és Irodalom[176]
Március 6. Szellőzőnyílás Glossza Élet és Irodalom[177] Május 15. Közös kulcs Glossza Élet és Irodalom
Június 5. Heti jegyzet Jegyzet Élet és Irodalom[178] Június 23. Szorító Cikk Esti Hírlap[179]
Július 3. Tudósítás egy magánügyről Tárca Népszabadság[180] Július 3. Kevés a rum Novella Élet és Irodalom
Július 24. Magánterület Napló Élet és Irodalom[181] Augusztus 14. Heti jegyzet Jegyzet Élet és Irodalom[182]
Október 9. Heti jegyzet Jegyzet Élet és Irodalom[183] Október 16. Pompáznak a nők Napló Élet és Irodalom[184]
Október 19. Saját ház Tárca Esti Hírlap[185] Október 31. Lány szótárral Tárca Esti Hírlap
November 13. Könyörgés pofonért Tárca Élet és Irodalom[186] November 18. Három rongy Tárca Esti Hírlap[187]
November 20. Majdnem négy férfi Tárca Élet és Irodalom[188] December 22. Ostromállapot Tárca Esti Hírlap[189]
1972
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 22. Heti jegyzet Jegyzet Élet és Irodalom[190] Január 29. Férfi overallban Glossza Élet és Irodalom[191]
Február 12. Halló, zörög valaki? Novella Élet és Irodalom[192] Február 24. Plusz egy nap Hírfej Esti Hírlap[193]
Február 26. Figyelmet a fegyelemnek Glossza Élet és Irodalom[194] Március 4. A panaszos Novella Élet és Irodalom[195]
Május 6. Az anyák Jegyzet Élet és Irodalom[196] Május 6. Cserbenhagyás Glossza Élet és Irodalom[197]
Május 20. Gyűlölni veszélyes Glossza Élet és Irodalom[198] Június Idő Tárca Megyei lapok
Június 24. Hinta-hanta Groteszk Élet és Irodalom[199] Július 1. Ami jár, az nem jár Glossza Élet és Irodalom[200]
Július 15. Báj-báj Glossza Élet és Irodalom[201] Július 15. Milyen jogon? Jegyzet Élet és Irodalom[202]
Július 22. Nincsenek szigetek Jegyzet Élet és Irodalom[203] Augusztus 12. Jucika Jegyzet Élet és Irodalom[204]
Szeptember 2. Dobogón a tévé Jegyzet Élet és Irodalom[205] Október 28. Hinta-hanta (2) Groteszk Élet és Irodalom[206]
November 11. Párbeszéd Jegyzet Élet és Irodalom[207] December 9. Havi tízezer, sőt több Glossza Élet és Irodalom[208]
1973
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 6. Legelésző szarvasok Jegyzet Nők Lapja[209] Február 3. Hová tűnt Wasserspriccer Hugó? Novella Nők Lapja[210]
Február 27. Magánterület Jegyzet Esti Hírlap Március 3. Akarat Jegyzet Élet és Irodalom[211]
Március 25. Pozitív halál Novella Népszabadság[212] Április 14. Gerelyes Endre Nekrológ Élet és Irodalom[213]
Május 12. Tárgyak Jegyzet Élet és Irodalom[214] Május 19. A pazarlás módjai Jegyzet Élet és Irodalom[215]
Május 26. Mindent a kocsiba! Glossza Élet és Irodalom[216] Június 2. Barkácsoljunk remekműveket Glossza Élet és Irodalom[217]
Június 9. Bestseller Glossza Élet és Irodalom[218] Június 24. Kép, háttérrel Publicisztika Népszabadság[219]
Június 30. Lázár kirúgatása Novella Élet és Irodalom[220] Június 30. Glosszaíróasztal Glossza Élet és Irodalom[221]
Július 7. Esztétikai kioktatás Glossza Élet és Irodalom[222] Július 21. Képeslap, itthonról Jegyzet Élet és Irodalom[223]
Augusztus 4. Féllábon Tárca Élet és Irodalom[224] Augusztus 4. Kétforintos vár Glossza Élet és Irodalom[225]
Szeptember 29. A zsöllyéből Jegyzet Élet és Irodalom[226] Október 12. Űrhajó a kertben (1) Novella Nők Lapja
Október 19. Űrhajó a kertben (2) Novella Nők Lapja Október 27. Halottak Jegyzet Élet és Irodalom[227]
December 1. Pénztárcák versenye Jegyzet Élet és Irodalom[228] December 8. Még jó, hogy a szavakkal nem lehet ölni Jegyzet Élet és Irodalom[229]
December 29. Megint Jegyzet Élet és Irodalom[230]
1974
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 12. Kávéház-sirató Glossza Élet és Irodalom Január 26. Alapfogalmak Jegyzet Élet és Irodalom[231]
Február 9. A tettek dramaturgiája Tárca Élet és Irodalom[232] Február 16. Jelmez Jegyzet Élet és Irodalom
Március 30. Hány ország a világ? Glossza Élet és Irodalom[233] Május 4. Tíz mondat vasárnapra Tárca Élet és Irodalom[234]
Május 5. Az utolsó alkalom Tárca Pest Megyei Hírlap[235] Május 18. Névtelen bűntársak Jegyzet Élet és Irodalom[236]
Május 25. Az indián figyelemere méltó játékai Tárca Élet és Irodalom[237] Június 15. Golyóstollfosztás Glossza Élet és Irodalom[238]
Június 29. Hajsza Jegyzet Élet és Irodalom[239] Június 29. Dolgozik a gyerek Glossza Élet és Irodalom[240]
Július 20. Igyunk Hemingway-re Tárca Élet és Irodalom[241] Július 27. Hibajelzés Glossza Élet és Irodalom[242]
Július 27. Névtelen pedagóguslevelek Glossza Élet és Irodalom[243] Szeptember 7. Érzelmes szavak az elsősökhöz Glossza Élet és Irodalom[244]
November 16. A kontár mentsége Glossza Élet és Irodalom[245] November 23. Jöjjünk össze! Jegyzet Élet és Irodalom[246]
December 28. Hogyan lesz az ember törpe? Tárca Élet és Irodalom[247]
1975
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 18. Nándi bácsi Nekrológ Élet és Irodalom[248] Február 1. A védelem közvetett érvei Novella Élet és Irodalom[249]
Február 15. Hangváltás Glossza Élet és Irodalom[250] Február 15. A részegség dicsérete Glossza Élet és Irodalom[251]
Április 26. Majd Albert odafönt megmondja Novella Élet és Irodalom[252] Szeptember 6. Macskafarkú Veronika Glossza Élet és Irodalom[253]
Szeptember 13. Járjunk ingyen moziba Glossza Élet és Irodalom[254] Szeptember 13. Dávid kétvállon Könyvkritika Élet és Irodalom[255]
Szeptember 20. Ablakjáró Flórián Tárca Élet és Irodalom[256] Október 4. Zenepárbaj Tárca Esti Hírlap[257]
Október 17. Valaki hív Tárca Esti Hírlap[258] Október Diagnózis Tárca Megyei lapok[259]
Október A felmérő Tárca Megyei lapok November 11. „Parádés” kocsik Tárca Esti Hírlap[260]
December 27. Irodalmi fiesta Paródia Élet és Irodalom[261]
1976
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Február 7. Az aranykor ártalmai Tárca Élet és Irodalom[262] Március 13. Odasóz-e Katica néni? Tárca Élet és Irodalom[263]
Március 13. Szerencse-munkások Glossza Élet és Irodalom[264] Március 13. Ezer köszönet Glossza Élet és Irodalom[265]
Március 27. Blatta orientalis Glossza Élet és Irodalom[266] Március 27. Le és fel Glossza Élet és Irodalom[267]
Május 1. Beszámoló egy íróasztal feldarabolásáról Tárca Élet és Irodalom[268] Május Tárgyalás baráti légkörben Novella Megyei lapok[269]
Május 29. A magáé vagyok Novella Nők Lapja[270] Május Kacatok Tárca Megyei lapok
Július 17. A férfi neve: Daniló Novella Élet és Irodalom[271] Augusztus Példamondatok Novella Kortárs[272]
Szeptember Magyar szoba Tárca Megyei lapok Szeptember 25. Az új rendszer Tárca Élet és Irodalom[273]
1977
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 1. Szerkesztőségi ki kicsoda? Paródia Élet és Irodalom[274] Február 26. Köszöntjük az Univerzálban Novella Élet és Irodalom[275]
Május 22. Tizenhárom hónap Könyvajánló Új Tükör[276] Június 11. Utazás Csaszival Könyvkritika Élet és Irodalom[277]
Június My name is Danilo Novella The New Hungarian Quarterly[278] Szeptember 17. Moby Dick Tárca Élet és Irodalom[279]
Október 1. Shakespeare a fürdőszobában Tárca Élet és Irodalom[280]
1978
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Március 26. Kétmillió meg egy Novella Hajdú-Bihari Napló[281] Május 27. A felfedezett öregember Tárca Élet és Irodalom[282]
Június 17. Mit esznek az emberek Moldován? Könyvtárca Élet és Irodalom[283] Július 22. Egy öltözet szemüveg Glossza Élet és Irodalom[284]
Július 22. Kell-lek Glossza Élet és Irodalom[285] Július 22. Hu iz hu Glossza Élet és Irodalom[286]
Október 21. A csendárus Novella Élet és Irodalom[287] November 12. Eljő a Nagy Varacskos Elbeszélés Új Tükör[288]
December Miért? Tárca Magyar Horgász[289] December 30. Sírvers Jegyzet Élet és Irodalom[290]
1979
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 7. Válaszok boltja Novella Tolna Megyei Népújság[291] Február 17. Abody ravasz módszerei Könyvtárca Élet és Irodalom[292]
Március 11. Háló nélkül Könyvajánló Új Tükör[293] Április 8. Jó utat, fiatalok! Könyvajánló Új Tükör[294]
Május 12. Bizalmi állás Képes Újság Novella Augusztus 4. Környezettanulmány Novella Képes Újság[295]
Szeptember 1. Izgalmas nővérek Novella Élet és Irodalom[296] Szeptember 22. Felhívás szóadakozásra Glossza Élet és Irodalom[297]
Szeptember 30. Az esti hajó Könyvajánló Új Tükör[298] Október 14. Vágyrajáró Novella Új Tükör[299]
Október 21. Alexander Könyvajánló Új Tükör[300] Október 28. Az örök élet Könyvajánló Új Tükör[301]
Október 27. A Krőzus Glossza Élet és Irodalom[302]
1980
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Június 1. Magyar szoba Tárca Dolgozók Lapja November 21. Üdvözlet Miamiból Tárca Kapcsoló
1981
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Április 25. A három majom Tárca Képes Újság[303] Június 13. Csaszi pedig itt van Könyvtárca Élet és Irodalom[304]
Június 20. Csak könnyű poggyásszal Tárca Élet és Irodalom[305] Június 20. Socrates-i dilemma Glossza Élet és Irodalom[306]
Július 11. Adakozó ország Glossza Élet és Irodalom[307] Július 12. A meztelen ember Jegyzet Új Tükör[308]
November 8. Aglája intelmei Tárca Új Tükör[309] Augusztus 1. Vendég jön a kilencedik emeleti ablakon át Tárca Képes Újság[310]
1982
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 24. Megbízható vonatok Tárca Új Tükör[311] Február 14. Békés terrorista Novella Új Tükör[312]
Február 21. Ismerlek, szép maszk! Publicisztika Új Tükör[313] Július 25. Forintos emberek Publicisztika Új Tükör[314]
Szeptember 19. E héten válaszol Jegyzet Új Tükör[315] November 21. Egyszerű tulipános háromszög Novella Új Tükör[316]
December 19. Szegény ripacsok! Jegyzet Új Tükör
1983
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 2. Álorvosi üzenetek Paródia Új Tükör[317] Augusztus 21. Úgy hívták, hogy nyúlpatikus Könyvajánló Új Tükör[318]
Augusztus 21. Megrajzolt cikkek Könyvajánló Új Tükör[318] Október 9. Zene-terror Vezércikk Új Tükör[319]
Október 30. Az iram Könyvajánló Új Tükör[320] November 20. E héten válaszol Jegyzet Új Tükör[321]
1984
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 12. A vesztes Novella Megyei lapok Január 29. Naplemente, reggeli fényben Novella Új Tükör[322]
Április 17. Egy legyet két csapásra Novella Magyar Nemzet[323] Július 29. Közbenjárás egy befolyásos személynél Novella Új Tükör[324]
Augusztus Tehetnek egy szívességet a trombitásnak Novella Palócföld[325] December 1. Belső sérülések Tárca Képes Újság[326]
1985
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
(?) Egészen rendkívüli segély Novella Megyei lapok[327] Augusztus 9. Fényes menetek Gerelyessel Memoár Élet és Irodalom[328]
1986
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Június Ostromzár a Paradicsom körül Novella Megyei lapok Július 6. Helyzetjelentés egy bűbájos lakról Novella Új Tükör[329]
1987
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 11. Zöld özvegyek Novella Új Tükör[330] Április 26. Nagy férfiak halvány mosolya Novella Új Tükör [331]
1988
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Január 31. Nagy László-rajzok Kísérőszöveg Új TükörÚj Tükör[332] Február 14. Szigorúan nyilvános Ajánló Új Tükör[333]
Március 20. Butikvilág Kísérőszöveg Új Tükör[334] November 20. Történelmi lelet Ajánló Új Tükör[335]
1989
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Június 13. Egy keménykalap megy az utcán Novella Rakéta Június 16. Sírtánc Novella Élet és Irodalom[336]
Június 18. A gumibotok suhogása Publicisztika Új Tükör[337] Október 29. Halotti beszéd Publicisztika Új Tükör[338]
November 29. 33 éves röplap Cikk Hitel[339] December 8. Azé a vers, aki írja? Könyvjegyzet Élet és Irodalom[340]
1990
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Február 3. A céltábla gyötrelme lövöldözéskor Publicisztika Magyar Fórum[341] Február 10. Hol lakik az Isten? Publicisztika Magyar Fórum[342]
Március 10. Ismerlek, szép maszk! Glossza Magyar Fórum[343] Március 24. A hőbörgés bére Glossza Magyar Fórum[344]
Szeptember 28. Halotti beszéd egy kereskedő sírjánál Nekrológ Magyar Kereskedő Október 4. Honkrapek az országházi bulin Tárca Igazság[345]
Október 12. Az elvtársi kezek melege Novella Élet és Irodalom[346] December 13. Édes élet a rácsos akadémián (1.) Memoár Igazság[55]
December 20. Édes élet a rácsos akadémián (2.) Memoár Igazság[56] December 27. Édes élet a rácsos akadémián (3.) Memoár Igazság[57]
1991
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
November 21. Kőszáli veréb Publicisztika Új Magyarország[59] December 16. A fehér elefánt Pamflet Új Magyarország[347]
1992
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Március 12. Házinyúlra nem lövünk Jegyzet Új Magyarország[348] Szeptember 11. Térdig érő szivárvány Novella Új Magyarország[349]
December 14 A túlzott elfogulatlanság hiánya Jegyzet Magyar Sajtó[350]
1999
Dátum Cím Műfaj Orgánum
December Vallomás Jegyzet Napút
2003
Dátum Cím Műfaj Orgánum
Június 15. A gárda Európába menetel Vers Új Idők[351]
2004
Dátum Cím Műfaj Orgánum Dátum Cím Műfaj Orgánum
Május 1. Haza a mélyben Vers Új Idők[352] Július 1. Konyhadal Vers Új Idők*

* A listában az első megjelenések szerepelnek, forrásuk – a külön nem jelzett esetekben – a szerző által vezetett Jelenések könyve.

Kapcsolódó szócikkSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Faragó Vilmos: Perben – harag nélkül 179-180. oldal

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g Ki kicsoda 2006
  2. Origo
  3. a b Pintér-levél
  4. a b c d e f Ítélet
  5. a b Marihuána
  6. Fiatalok jelentkeznek
  7. Magyar Nemzet 29. oldal
  8. a b c d e f g h i j Jelenések könyve
  9. a b c d Kritika 2. 58-59. oldal
  10. a b Halálos twist 277. oldal
  11. a b Esti Hírlap 2. oldal
  12. a b c d Szász Imre 1
  13. a b c d e A megfigyelő
  14. ÉS 58 1. oldal
  15. a b c Példamondatok
  16. Fagyosszentek ideje
  17. Halálos twist 97-106. oldal
  18. Halálos twist 97-106. oldal
  19. a b Jegyzőkönyv 1.
  20. a b c d e Végzés
  21. Faludy György levele Pintér Tamásnak
  22. a b c d Művelt Nép 5. oldal
  23. a b Egészen őszintén
  24. a b Pikai
  25. Supka
  26. Határozat
  27. Előállítási jelentés
  28. Jegyzőkönyv 2
  29. Határozat 2
  30. Rácsos akadémia 209. oldal
  31. Rácsos akadémia 198-199. oldal
  32. A fehér zárka 210-211. oldal
  33. Fővárosi Bíróság
  34. Danica
  35. a b c Váncsa
  36. Élet és Irodalom 6 7. oldal
  37. A szerelem jogán 52-69. oldal
  38. Személyi törzslap
  39. Meghívó a bemutatóra
  40. Madách
  41. Új írás 127. oldal
  42. MTVA
  43. Marihuána 252. oldal
  44. A megváltás elmarad 169. oldal
  45. Főiskola
  46. Kritika
  47. a b Napkút
  48. Lancelot nélkül
  49. Fagyosszentek ideje 7-219
  50. A megváltás elmarad 7-37. oldal
  51. Iszlai 2. oldal
  52. A csendárus 311. oldal
  53. Nógrádi 44. oldal
  54. ÉS 4 14. oldal
  55. a b Igazság 1 6. oldal
  56. a b Igazság 2 6. oldal
  57. a b Igazság 3 6. oldal
  58. a b Robot kölyök rendet csinál
  59. a b Új Magyarország 2 2. oldal
  60. A csendárus 48-54. oldal
  61. Példamondatok 1-24. oldal
  62. Színlap
  63. Lázár 13. oldal
  64. Élet és Irodalom 6 7. oldal
  65. Élet és Irodalom 75 2. oldal
  66. ÉS 7 9. oldal
  67. ÉS 8 9. oldal
  68. ÉS 8 9. oldal
  69. ÉS 5 9. oldal
  70. ÉS 10 9. oldal
  71. ÉS 11 6-7. oldal
  72. ÉS 12 9. oldal
  73. ÉS 76 9. oldal
  74. ÉS 77 4. oldal
  75. ÉS 78 4. oldal
  76. ÉS 3 9. oldal
  77. Népszabadság 1 9. oldal
  78. ÉS 79 4. oldal
  79. ÉS 80 9-10. oldal
  80. Palócföld 1 59-65. oldal
  81. ÉS 81 5 oldal
  82. ÉS 82 7 oldal
  83. ÉS 83 5 oldal
  84. ÉS 84 7 oldal
  85. ÉS 85 10 oldal
  86. ÉS 86 10-11. oldal
  87. ÉS 87 12 oldal
  88. ÉS 88 12 oldal
  89. ÉS 89 11 oldal
  90. ÉS 90 12 oldal
  91. ÉS 91 4 oldal
  92. ÉS 92 9 oldal
  93. ÉS 93 7. oldal
  94. ÉS 94 12. oldal
  95. ÉS 95 10-11. oldal
  96. ÉS 96 2. oldal
  97. ÉS 166 11. oldal
  98. ÉS 167 12. oldal
  99. ÉS 168 2. oldal
  100. ÉS 169 12. oldal
  101. Ifjúság 65 3. oldal
  102. ÉS 170 12. oldal
  103. ÉS 171 11. oldal
  104. ÉS 172 12. oldal
  105. ÉS 173 12. oldal
  106. ÉS 2 10. oldal
  107. ÉS 174 11. oldal
  108. ÉS 175 7. oldal
  109. ÉS 176 10. oldal
  110. Napjaink 3. oldal
  111. ÉS 177 10. oldal
  112. ÉS 178 10. oldal
  113. ÉS 155 11. oldal
  114. Kortárs 1 211-213. oldal
  115. ÉS 156 11. oldal
  116. ÉS 157 1. oldal
  117. ÉS 158 3. oldal
  118. Bp. KISZ élet 2 36-44. oldal
  119. BIN-magazin 4. oldal
  120. ÉS 159 10. oldal
  121. ÉS 160 10. oldal
  122. Új Tükör 25 10-11. oldal
  123. ÉS 161 11. oldal
  124. ÉS 162 6. oldal
  125. ÉS 163 3. oldal
  126. ÉS 164 7. oldal
  127. ÉS 165 10. oldal
  128. ÉS 140 11. oldal
  129. ÉS 141 3. oldal
  130. ÉS 142 1. oldal
  131. ÉS 142 11. oldal
  132. ÉS 143 11. oldal
  133. ÉS 144 11. oldal
  134. ÉS 145 2. oldal
  135. ÉS 146 1-2. oldal
  136. ÉS 147 10. oldal
  137. ÉS 148 11. oldal
  138. ÉS 149 11. oldal
  139. ÉS 150 1-2. oldal
  140. ÉS 151 11. oldal
  141. ÉS 152 5. oldal
  142. ÉS 153 1-2. oldal
  143. Kortárs 2 1920-1926. oldal
  144. Alföld 1 20-24. oldal
  145. ÉS 154 4. oldal
  146. ÉS 133 10. oldal
  147. ÉS 134 1-2. oldal
  148. ÉS 135 3-4. oldal
  149. ÉS 136 6. oldal
  150. Alföld 2 12-15. oldal
  151. ÉS 136 10. oldal
  152. ÉS 137 1-2. oldal
  153. ÉS 138 4. oldal
  154. ÉS 139 10. oldal
  155. Új Írás 1 115-119. oldal
  156. ÉS 127 1. oldal
  157. ÉS 128 1. oldal
  158. ÉS 129 11. oldal
  159. ÉS 130 1-2. oldal
  160. Kortárs 3 1069-1073. oldal
  161. ÉS 131 10. oldal
  162. ÉS 132 10. oldal
  163. Nők Lapja 4 12-13. oldal
  164. Alföld 1 21-26. oldal
  165. ÉS 121 2. oldal
  166. ÉS 122 1. oldal
  167. ÉS 123 1. oldal
  168. ÉS 123 9. oldal
  169. ÉS 124 1. oldal
  170. ÉS 125 14. oldal
  171. ÉS 125 9. oldal
  172. ÉS 126 3. oldal
  173. ÉS 110 3-4. oldal
  174. ÉS 111 1. oldal
  175. ÉS 111 9. oldal
  176. ÉS 112 9. oldal
  177. ÉS 113 9. oldal
  178. ÉS 114 1. oldal
  179. Esti Hírlap 2 7. oldal
  180. Népszabadság 6-7. oldal
  181. ÉS 115 3. oldal
  182. ÉS 116 1. oldal
  183. ÉS 117 1. oldal
  184. ÉS 118 9. oldal
  185. Esti Hírlap 8 3. oldal
  186. ÉS 119 2. oldal
  187. Esti Hírlap 3 4. oldal
  188. ÉS 120 15. oldal
  189. Esti Hírlap 4 3. oldal
  190. ÉS 109 1. oldal
  191. ÉS 108 9. oldal
  192. ÉS 107 8. oldal
  193. Esti Hírlap 7 8. oldal
  194. ÉS 106 9. oldal
  195. ÉS 105 14. oldal
  196. ÉS 104 1. oldal
  197. ÉS 104 9. oldal
  198. ÉS 103 9. oldal
  199. ÉS 102 15. oldal
  200. ÉS 101 9. oldal
  201. ÉS 100 9. oldal
  202. ÉS 100 9. oldal
  203. ÉS 99 1. oldal
  204. ÉS 98 2. oldal
  205. ÉS 97 1. oldal
  206. ÉS 96A 15. oldal
  207. ÉS 96B 1. oldal
  208. ÉS 96C 9. oldal
  209. Nők Lapja 3 11. oldal
  210. Nők Lapja 2 12. oldal
  211. ÉS 74 1. oldal
  212. Népszabadság 3 6. oldal
  213. ÉS 73 2. oldal
  214. ÉS 72 9. oldal
  215. ÉS 71 1. oldal
  216. ÉS 70 9. oldal
  217. ÉS 69 9. oldal
  218. ÉS 68 9. oldal
  219. Népszabadság 2 5. oldal
  220. ÉS 67 14. oldal
  221. ÉS 67 9. oldal
  222. ÉS 66 9. oldal
  223. ÉS 65 1. oldal
  224. ÉS 64 15. oldal
  225. ÉS 64 9. oldal
  226. ÉS 63 1. oldal
  227. ÉS 62 1. oldal
  228. ÉS 61 1. oldal
  229. ÉS 60 4. oldal
  230. ÉS 59 14. oldal
  231. ÉS 58 1. oldal
  232. ÉS 57 5. oldal
  233. ÉS 56 9. oldal
  234. ÉS 55 3. oldal
  235. Pest Megyei Hírlap 1 8-9. oldal
  236. ÉS 54 1. oldal
  237. ÉS 53 5. oldal
  238. ÉS 52 9. oldal
  239. ÉS 51 1. oldal
  240. ÉS 51 9. oldal
  241. ÉS 50 10. oldal
  242. ÉS 49 9. oldal
  243. ÉS 49 9. oldal
  244. ÉS 48 1. oldal
  245. ÉS 47 9. oldal
  246. ÉS 46 4. oldal
  247. ÉS 45A 12. oldal
  248. ÉS 45 8. oldal
  249. ÉS 44 14. oldal
  250. ÉS 43 9. oldal
  251. ÉS 43 9. oldal
  252. ÉS 42 14. oldal
  253. ÉS 41 9. oldal
  254. ÉS 40 9. oldal
  255. ÉS 40 10. oldal
  256. ÉS 39 14. oldal
  257. Esti Hírlap 6 3. oldal
  258. Esti Hírlap 1 3. oldal
  259. Napló 6 7. oldal
  260. Esti Hírlap 5 3. oldal
  261. ÉS 38 16. oldal
  262. ÉS 37 9. oldal
  263. ÉS 36 9. oldal
  264. ÉS 36 9. oldal
  265. ÉS 36 9. oldal
  266. ÉS 35 9. oldal
  267. ÉS 35 9. oldal
  268. ÉS 34 9. oldal
  269. Pest Megyei Hírlap 7.oldal
  270. Nők lapja 1. 12-13.oldal
  271. ÉS 33 14. oldal
  272. Kortárs 4 1233-1235. oldal
  273. ÉS 32 9. oldal
  274. ÉS 30 12. oldal
  275. ÉS 31 14. oldal
  276. Új Tükör 6 2. oldal
  277. ÉS 29 10. oldal
  278. NHQ 124-131. oldal
  279. ÉS 28 3. oldal
  280. ÉS 27 1. oldal
  281. HBN 8-9. oldal
  282. ÉS 26 9. oldal
  283. ÉS 25 11. oldal
  284. ÉS 24 9. oldal
  285. ÉS 24 9. oldal
  286. ÉS 24 9. oldal
  287. ÉS 23 14. oldal
  288. Új Tükör 5 14-15. oldal
  289. Horgász 369. oldal
  290. ÉS 22 13. oldal
  291. Tolna Megyei Népújság 10. oldal
  292. ÉS 21 11. oldal
  293. Új Tükör 4 2. oldal
  294. Új Tükör 3 2. oldal
  295. Képes Újság 13-12. oldal
  296. ÉS 20 14. oldal
  297. ÉS 19 9. oldal
  298. Új Tükör 31 2. oldal
  299. Új Tükör 20 16-17. oldal
  300. Új Tükör 33 2. oldal
  301. Új Tükör 32 2. oldal
  302. ÉS 18 9. oldal
  303. Képes Újság 4 12-13. oldal
  304. ÉS 1 10. oldal
  305. ÉS 16 1. oldal
  306. ÉS 16 9. oldal
  307. ÉS 17 9. oldal
  308. ÉS 22 5. oldal
  309. ÉS 21 5. oldal
  310. Képes Újság 2 12-13. oldal
  311. Új Tükör 30 12-13. oldal
  312. Új Tükör 17 14-17. oldal
  313. Új Tükör 24 5. oldal
  314. Új Tükör 19 5. oldal
  315. Új Tükör 29 45. oldal
  316. Új Tükör 1 14-15. oldal
  317. Új Tükör 18 44. oldal
  318. a b Új Tükör 14 2. oldal
  319. Új Tükör 11 3. oldal
  320. Új Tükör 15 2. oldal
  321. Új Tükör 13 47. oldal
  322. Új Tükör 16 14-15. oldal
  323. Magyar Nemzet 1 10. oldal
  324. Új Tükör 10 14-15. oldal
  325. Palócföld 3-12. oldal
  326. Képes Újság 1 12-13. oldal
  327. Kisalföld 10. oldal
  328. ÉS 13 14. oldal
  329. Új Tükör 9 14-15. oldal
  330. Új Tükör 7 14-15. oldal
  331. Új Tükör 8 14-16. oldal
  332. Új Tükör 12 17. oldal
  333. Új Tükör 27 4. oldal
  334. Új Tükör 26 37. oldal
  335. Új Tükör 28 45. oldal
  336. ÉS 15 14. oldal
  337. Új Tükör 2 8. oldal
  338. Új Tükör 23 8. oldal
  339. Hitel 56. oldal
  340. ÉS 14 11. oldal
  341. Magyar Fórum 1 3. oldal
  342. Magyar Fórum 2 10. oldal
  343. Magyar Fórum 4 2. oldal
  344. Magyar Fórum 3 11. oldal
  345. Igazság 4 16. oldal
  346. ÉS 4 14. oldal
  347. Új Magyarország 1 2. oldal
  348. Új Magyarország 3 4. oldal
  349. Új Magyarország 4 12. oldal
  350. Magyar Sajtó 13. oldal
  351. Új Idők 2. oldal
  352. Haza a mélyben 2. oldal

ForrásokSzerkesztés

  • A csendárus: Pintér Tamás. A csendárus. Szépirodalmi Könyvkiadó (1988). ISBN 963-15-3295 
  • A fehér zárka: Pintér Tamás. A fehér zárka, A megfigyelő. A szerző magánkiadása (2009). ISBN 978 963 06 7738 7 
  • A megfigyelő: Pintér Tamás. A megfigyelő – Emberek és elvtársak a Zsoldos Uralkodóház virágkorában. Szerzői kiadás (2009). ISBN 978 963 06 7738 7 
  • A megváltás elmarad: Pintér Tamás. A megváltás elmarad. Szépirodalmi Könyvkiadó (1977). ISBN 2596-1-7778 
  • A penge éle: A penge éle. Népszava (1985). ISBN 963 322 217 6 
  • A szerelem jogán: A szerelem jogán.... Móra Ferenc Könyvkiadó (1961). ISBN 5601-59 
  • Alföld: Pintér Tamás. Üdvöz légy, ártatlanság. Alföld (1967/12.) 
  • Alföld 1: Pintér Tamás. Baleset. Alföld (1969/11.) 
  • Alföld 2: Pintér Tamás. Kezdődik, Pietro. Alföld (1968/5.). Hozzáférés ideje: 2019. november 1. 
  • BIN-magazin: Pintér Tamás. Rövid nadrág. BIN-magazin (1966/4) 
  • Bp. KISZ élet 2: Pintér Tamás. Szembesítés. Budapesti KISZ élet (1966/4) 
  • Danica: A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma. Ordas Iván Danica fedőnéven tett több jelentése (1977) 
  • Egészen őszintén: Pintér Tamás. Egészen őszintén. Erőmű Építő (1956) 
  • Esti Hírlap: Kőháti Zsolt. Hétköznapi meglepetések. Esti Hírlap (1988. április 26.) 
  • Esti Hírlap 1: Pintér Tamás. Valaki hív. Esti Hírlap (1975. október 17.) 
  • Esti Hírlap 2: Pintér Tamás. Szorító. Esti Hírlap (1971. június 23.) 
  • Esti Hírlap 3: Pintér Tamás. Három rongy. Esti Hírlap (1971. november 18.) 
  • Esti Hírlap 4: Pintér Tamás. Ostromállapot. Esti Hírlap (1971. december 22.) 
  • Esti Hírlap 5: Pintér Tamás. „Parádés” kocsik. Esti Hírlap (1975. november 11.) 
  • Esti Hírlap 6: Pintér Tamás. Zenepárbaj. Esti Hírlap (1975. október 4.) 
  • Esti Hírlap 7: Pintér Tamás. Plusz egy nap. Esti Hírlap (1972. február 24.) 
  • Esti Hírlap 8: Pintér Tamás. Saját ház. Esti Hírlap (1971. október 19.) 
  • ÉS 1: Pintér Tamás. Csaszi pedig itt van. Élet és Irodalom (1981. június 13.) 
  • ÉS 2: Pintér Tamás. Szembesítés. Élet és Irodalom (1965. augusztus 28.) 
  • ÉS 3: Pintér Tamás. A katona szereti a napot. Élet és Irodalom (1962. december 1.) 
  • ÉS 4: Pintér Tamás. Az elvtársi kezek melege. Élet és Irodalom (1990. október 12.) 
  • ÉS 5: Pintér Tamás. A harang nem hallgat el. Élet és Irodalom (1961. október 21.) 
  • ÉS 6: Pintér Tamás. Az első fehér betű. Élet és Irodalom (1960. február 12.) 
  • ÉS 7: Pintér Tamás. Szív a fagypont alatt. Élet és Irodalom (1960. június 10.) 
  • ÉS 8: Pintér Tamást. Vasárnap szombaton van. Élet és Irodalom (1961. január 27.) 
  • ÉS 9: Pintér Tamás. Oda, ahol legmélyebb a víz. Élet és Irodalom (1961. május 12.) 
  • ÉS 10: Pintér Tamás. Te leszel a nap hőse. Élet és Irodalom (1962. február 3.) 
  • ÉS 11: Pintér Tamás. Ember-érlelő könyvek. Élet és Irodalom (1962. március 3.) 
  • ÉS 12: Pintér Tamás. Homokba rajzolt madár. Élet és Irodalom (1962. április 28.) 
  • ÉS 13: Pintér Tamás. Fényes menetek Gerelyessel. Élet és Irodalom (1985. augusztus 9.) 
  • ÉS 14: Pintér Tamás. Azé a vers, aki írja?. Élet és Irodalom (1989. december 8.) 
  • ÉS 15: Pintér Tamás. Sírtánc. Élet és Irodalom (1989. június 16.) 
  • ÉS 16: Pintér Tamás. Csak könnyű poggyásszal. Élet és Irodalom (1981. június 20.) 
  • ÉS 17: Pintér Tamás. Adakozó ország. Élet és Irodalom (1981. július 11.) 
  • ÉS 18: Pintér Tamás. A Krőzus. Élet és Irodalom (1979. október 27.) 
  • ÉS 19: Pintér Tamás. Felhívás szóadakozásra. Élet és Irodalom (1979. szeptember 22.) 
  • ÉS 20: Pintér Tamás. Izgalmas nővérek. Élet és Irodalom (1979. szeptember 1.) 
  • ÉS 21: Pintér Tamás. Abody ravasz módszerei. Élet és Irodalom (1979. február 17.) 
  • ÉS 22: Pintér Tamás. Sírvers. Élet és Irodalom (1978. december 30.) 
  • ÉS 23: Pintér Tamás. Csendárus. Élet és Irodalom (1978. október 21.) 
  • ÉS 24: Pintér Tamás. Hu iz hu és Egy öltözet szemüveg és Kell-lek. Élet és Irodalom (1978. július 22.) 
  • ÉS 25: Pintér Tamás. Mit esznek az emberek Moldován?. Élet és Irodalom (1978. június 17.) 
  • ÉS 26: Pintér Tamás. A felfedezett öregember. Élet és Irodalom (1978. május 27.) 
  • ÉS 27: Pintér Tamás. Shakespeare a fürdőszobában. Élet és Irodalom (1977. október 1.) 
  • ÉS 28: Pintér Tamás. Moby Dick. Élet és Irodalom (1977. szeptember 17.) 
  • ÉS 29: Pintér Tamás. Utazás Csaszival. Élet és Irodalom (1977. június 11.) 
  • ÉS 30: Pintér Tamás. Szerkesztőségi ki kicsoda?. Élet és Irodalom (1977. január 1.) 
  • ÉS 31: Pintér Tamás. Köszöntjük az Univerzálban. Élet és Irodalom (1977. február 26.) 
  • ÉS 32: Pintér Tamás. Az új rendszer. Élet és Irodalom (1976. szeptember 25.) 
  • ÉS 33: Pintér Tamás. A férfi neve Daniló. Élet és Irodalom (1976. július 17.) 
  • ÉS 34: Pintér Tamás. Beszámoló egy íróasztal feldarabolásáról. Élet és Irodalom (1976. május 1.) 
  • ÉS 35: Pintér Tamás. Blatta Orientalis és Le és fel. Élet és Irodalom (1976. május 1.) 
  • ÉS 36: Pintér Tamás. Szerencse-munkások és Odasóz-e Katica néni és Ezer köszönet. Élet és Irodalom (1976. március 13.) 
  • ÉS 37: Pintér Tamás. Az aranykor ártalmai. Élet és Irodalom (1976. február 7.) 
  • ÉS 38: Pintér Tamás. Irodalmi fiesta. Élet és Irodalom (1975. december 27.) 
  • ÉS 39: Pintér Tamás. Ablakjáró Flórián. Élet és Irodalom (1975. szeptember 20.) 
  • ÉS 40: Pintér Tamás. Dávid kétvállon és Járjunk ingyen moziba. Élet és Irodalom (1975. szeptember 13.) 
  • ÉS 41: Pintér Tamás. Macskafarkú Veronika. Élet és Irodalom (1975. szeptember 6.) 
  • ÉS 42: Pintér Tamás. Majd Albert odafönt megmondja. Élet és Irodalom (1975. április 26.) 
  • ÉS 43: Pintér Tamás. Hangulatváltás és A részegség dicsérete. Élet és Irodalom (1975. február 15.) 
  • ÉS 44: Pintér Tamás. A védelem közvetett érvei. Élet és Irodalom (1975. február 1.) 
  • ÉS 45: Pintér Tamás. Nándi bácsi. Élet és Irodalom (1975. január 18.) 
  • ÉS 45A: Pintér Tamás. Hogyen lesz az ember törpe?. Élet és Irodalom (1974. december 28.) 
  • ÉS 46: Pintér Tamás. Jöjjünk összeǃ. Élet és Irodalom (1974. november 23.) 
  • ÉS 47: Pintér Tamás. A kontár mentsége. Élet és Irodalom (1974. november 16.) 
  • ÉS 48: Pintér Tamás. Érzelmes szavak az elsősökhöz. Élet és Irodalom (1974. szeptember 7.) 
  • ÉS 49: Pintér Tamás. Hibajelzés és Névtelen pedagóguslevelek. Élet és Irodalom (1974. július 27.) 
  • ÉS 50: Pintér Tamás. Igyunk Hemingway-re. Élet és Irodalom (1974. július 20.) 
  • ÉS 51: Pintér Tamás. Hajsza és Dolgozik a gyerek. Élet és Irodalom (1974. június 29.) 
  • ÉS 52: Pintér Tamás. Golyóstollfosztás. Élet és Irodalom (1974. június 15.) 
  • ÉS 53: Pintér Tamás. Az indián figyelemere méltó játékai. Élet és Irodalom (1974. május 25.) 
  • ÉS 54: Pintér Tamás. Névtelen bűntársak. Élet és Irodalom (1974. május 18.) 
  • ÉS 55: Pintér Tamás. Tíz mondat vasárnapra. Élet és Irodalom (1974. május 4.) 
  • ÉS 56: Pintér Tamás. Hány ország a világ. Élet és Irodalom (1974. március 30.) 
  • ÉS 57: Pintér Tamás. A tettek dramaturgiája. Élet és Irodalom (1974. február 9.) 
  • ÉS 58: Pintér Tamás. Alapfogalmak. Élet és Irodalom (1974. január 26.) 
  • ÉS 59: Pintér Tamás. Megint. Élet és Irodalom (1973. december 29.) 
  • ÉS 60: Pintér Tamás. Még jó, hogy a szavakkal nem lehet ölni. Élet és Irodalom (1973. december 8.) 
  • ÉS 61: Pintér Tamás. Pénztárcák versenye. Élet és Irodalom (1973. december 1.) 
  • ÉS 62: Pintér Tamás. Halottak. Élet és Irodalom (1973. október 27.) 
  • ÉS 63: Pintér Tamás. A zsöllyéből. Élet és Irodalom (1973. szeptember 29.) 
  • ÉS 64: Pintér Tamás. Féllábon és Kétforintos vár. Élet és Irodalom (1973. augusztus 4.) 
  • ÉS 65: Pintér Tamás. Képeslap itthonról. Élet és Irodalom (1973. július 21.) 
  • ÉS 66: Pintér Tamás. Esztétikai kioktatás. Élet és Irodalom (1973. július 7.) 
  • ÉS 67: Pintér Tamás. Lázár kirúgatása és Glosszaíróasztal. Élet és Irodalom (1973. július 30.) 
  • ÉS 68: Pintér Tamás. Bestseller. Élet és Irodalom (1973. június 9.) 
  • ÉS 69: Pintér Tamás. Barkácsoljunk remekműveket. Élet és Irodalom (1973. június 2.) 
  • ÉS 70: Pintér Tamás. Mindent a kocsiba. Élet és Irodalom (1973. május 26.) 
  • ÉS 71: Pintér Tamás. A pazarlás módjai. Élet és Irodalom (1973. május 19.) 
  • ÉS 72: Pintér Tamás. Tárgyak. Élet és Irodalom (1973. május 12.) 
  • ÉS 73: Pintér Tamás. Gerelyes Endre. Élet és Irodalom (1973. április 14.) 
  • ÉS 74: Pintér Tamás. Akarat. Élet és Irodalom (1973. március 3.) 
  • ÉS 75: Pintér Tamás. Fület fülért. Élet és Irodalom (1960. szeptember 30.) 
  • ÉS 76: Pintér Tamás. Fekete és fehér. Élet és Irodalom (1962. június 16.) 
  • ÉS 77: Pintér Tamás. Igyunk a találkozásra. Élet és Irodalom (1962. szeptember 8.) 
  • ÉS 78: Pintér Tamás. Hal és ember. Élet és Irodalom (1962. október 6.) 
  • ÉS 79: Pintér Tamás. Legyen világosság. Élet és Irodalom (1963. május 18.) 
  • ÉS 80: Pintér Tamás. Csak egy életed van. Élet és Irodalom (1963. augusztus 31.) 
  • ÉS 81: Pintér Tamás. Műszaki világmegváltó. Élet és Irodalom (1963. november 9.) 
  • ÉS 82: Pintér Tamás. Halálraítélt házak. Élet és Irodalom (1963. november 9.) 
  • ÉS 83: Pintér Tamás. Az ünnepelt. Élet és Irodalom (1963. december 28.) 
  • ÉS 84: Pintér Tamás. Játék és valóság találkozása. Élet és Irodalom (1964. január 25.) 
  • ÉS 85: Pintér Tamás. JátékEbédszünet. Élet és Irodalom (1964. február 22.) 
  • ÉS 86: Pintér Tamás. Halak. Élet és Irodalom (1964. április 11.) 
  • ÉS 87: Pintér Tamás. Horgászok. Élet és Irodalom (1964. június 20.) 
  • ÉS 88: Pintér Tamás. Hűvösvölgyi fotók. Élet és Irodalom (1964. augusztus 22.) 
  • ÉS 89: Pintér Tamás. Ábécé. Élet és Irodalom (1964. szeptember 5.) 
  • ÉS 90: Pintér Tamás. Hajnali villamos. Élet és Irodalom (1964. október 3.) 
  • ÉS 91: Pintér Tamás. Japán regény a militarizmus ellen. Élet és Irodalom (1964. október 10.) 
  • ÉS 92: Pintér Tamás. Háromezer forint. Élet és Irodalom (1964. október 17.) 
  • ÉS 93: Pintér Tamás. Szem nem marad szárazon. Élet és Irodalom (1964. november 28.) 
  • ÉS 94: Pintér Tamás. Belevaló fickók. Élet és Irodalom (1964. december 5.) 
  • ÉS 95: Pintér Tamás. Három ember. Élet és Irodalom (1964. december 12.) 
  • ÉS 96: Pintér Tamás. A békétlenség napjai. Élet és Irodalom (1964. december 26.) 
  • ÉS 96C: Pintér Tamás. Havi tízezer, sőt több. Élet és Irodalom (1972. december 9.) 
  • ÉS 96B: Pintér Tamás. Párbeszéd. Élet és Irodalom (1972. november 11.) 
  • ÉS 96A: Pintér Tamás. Hinta-Hanta (2). Élet és Irodalom (1972. október 28.) 
  • ÉS 97: Pintér Tamás. Dobogón a tévé. Élet és Irodalom (1972. szeptember 2.) 
  • ÉS 98: Pintér Tamás. Jucika. Élet és Irodalom (1972. augusztus 12.) 
  • ÉS 99: Pintér Tamás. Nincsenek szigetek. Élet és Irodalom (1972. július 22.) 
  • ÉS 100: Pintér Tamás. Milyen jogon? és Báj-báj. Élet és Irodalom (1972. július 15.) 
  • ÉS 101: Pintér Tamás. Ami jár, az nem jár. Élet és Irodalom (1972. július 1.) 
  • ÉS 102: Pintér Tamás. Hinta-hanta. Élet és Irodalom (1972. június 24.) 
  • ÉS 103: Pintér Tamás. Gyűlölni veszélyes. Élet és Irodalom (1972. május 20.) 
  • ÉS 104: Pintér Tamás. Cserbenhagyás és Az anyák. Élet és Irodalom (1972. május 6.) 
  • ÉS 105: Pintér Tamás. A panaszos. Élet és Irodalom (1972. március 4.) 
  • ÉS 106: Pintér Tamás. Figyelmet a fegyelemnek. Élet és Irodalom (1972. február 26.) 
  • ÉS 107: Pintér Tamás. Halló, zörög valaki?. Élet és Irodalom (1972. február 12.) 
  • ÉS 108: Pintér Tamás. Férfi overallban. Élet és Irodalom (1972. január 29.) 
  • ÉS 109: Pintér Tamás. Heti jegyzet. Élet és Irodalom (1972. január 22.) 
  • ÉS 110: Pintér Tamás. Mi lesz a magyar nyomdákkal?. Élet és Irodalom (1971. január 9.) 
  • ÉS 111: Pintér Tamás. Heti jegyzet és Ringatózzunk. Élet és Irodalom (1971. január 30.) 
  • ÉS 112: Pintér Tamás. Stabil főnökök. Élet és Irodalom (1971. február 20.) 
  • ÉS 113: Pintér Tamás. Szellőzőnyílás. Élet és Irodalom (1971. március 6.) 
  • ÉS 114: Pintér Tamás. Heti jegyzet. Élet és Irodalom (1971. június 5.) 
  • ÉS 115: Pintér Tamás. Magánterület. Élet és Irodalom (1971. július 24.) 
  • ÉS 116: Pintér Tamás. Heti jegyzet. Élet és Irodalom (1971. augusztus 144.) 
  • ÉS 117: Pintér Tamás. Heti jegyzet. Élet és Irodalom (1971. október 9.) 
  • ÉS 118: Pintér Tamás. Pompáznak a nők. Élet és Irodalom (1971. október 16.) 
  • ÉS 119: Pintér Tamás. Könyörgés pofonért. Élet és Irodalom (1971. november 13.) 
  • ÉS 120: Pintér Tamás. Majdnem négy férfi. Élet és Irodalom (1971. november 20.) 
  • ÉS 121: Pintér Tamás. Negyed század. Élet és Irodalom (1970. február 21.) 
  • ÉS 122: Pintér Tamás. A szerkesztő jegyzete. Élet és Irodalom (1970. március 14.) 
  • ÉS 123: Pintér Tamás. A szerkesztő jegyzete és Filmszakadás. Élet és Irodalom (1970. április 25.) 
  • ÉS 124: Pintér Tamás. A szerkesztő jegyzete. Élet és Irodalom (1970. június 13.) 
  • ÉS 125: Pintér Tamás. Jó a kutyáknak és Begerjedt előhang. Élet és Irodalom (1970. június 20.) 
  • ÉS 126: Pintér Tamás. Hangyaboly. Élet és Irodalom (1970. augusztus 1.) 
  • ÉS 127: Pintér Tamás. Bélelt kézfogás. Élet és Irodalom (1969. február 15.) 
  • ÉS 128: Pintér Tamás. Játék. Élet és Irodalom (1969. március 29.) 
  • ÉS 129: Pintér Tamás. Labdázzunk aszfalton. Élet és Irodalom (1969. május 31.) 
  • ÉS 130: Pintér Tamás. A fiam nevében. Élet és Irodalom (1969. június 14.) 
  • ÉS 131: Pintér Tamás. Az első egér. Élet és Irodalom (1969. július 12.) 
  • ÉS 132: Pintér Tamás. Szerencsés csillagzat. Élet és Irodalom (1969. szeptember 27.) 
  • ÉS 133: Pintér Tamás. Minek örülsz, ember?. Élet és Irodalom (1968. január 20.) 
  • ÉS 134: Pintér Tamás. Minivizot. Élet és Irodalom (1968. január 27.) 
  • ÉS 135: Pintér Tamás. A kémény teteje. Élet és Irodalom (1968. március 2.) 
  • ÉS 136: Pintér Tamás. Három mondat. Élet és Irodalom (1968. április 6.) 
  • ÉS 137: Pintér Tamás. Rövid az élet. Élet és Irodalom (1968. július 22.) 
  • ÉS 138: Pintér Tamás. Nyakkendő nélkül. Élet és Irodalom (1968. augusztus 3.) 
  • ÉS 138: Pintér Tamás. Hagyaték. Élet és Irodalom (1968. november 16.) 
  • ÉS 139: Pintér Tamás. A megváltás elmarad. Élet és Irodalom (1968. december 21.) 
  • ÉS 141: Pintér Tamás. Érezd jól magad. Élet és Irodalom (1967. január 7.) 
  • ÉS 141: Pintér Tamás. Klinikai halál. Élet és Irodalom (1967. január 21.) 
  • ÉS 142: Pintér Tamás. Játékszabály és Kések. Élet és Irodalom (1967. március 4.) 
  • ÉS 143: Pintér Tamás. Leértékelt könyvterjesztés. Élet és Irodalom (1967. április 15.) 
  • ÉS 144: Pintér Tamás. Az élet nagy pillanata. Élet és Irodalom (1967. április 22.) 
  • ÉS 145: Pintér Tamás. Írók olvasók között. Élet és Irodalom (1967. június 10.) 
  • ÉS 146: Pintér Tamás. Szkafander. Élet és Irodalom (1967. június 24.) 
  • ÉS 147: Pintér Tamás. Olyan, mint a macska. Élet és Irodalom (1967. július 8.) 
  • ÉS 148: Pintér Tamás. Első a cucc. Élet és Irodalom (1967. augusztus 12.) 
  • ÉS 149: Pintér Tamás. Zabi. Élet és Irodalom (1967. augusztus 19.) 
  • ÉS 150: Pintér Tamás. Mindig újrakezdés. Élet és Irodalom (1967. szeptember 2.) 
  • ÉS 151: Pintér Tamás. Úriember nem izzad. Élet és Irodalom (1967. szeptember 23.) 
  • ÉS 152: Pintér Tamás. Ön mivel tölti a hétvégét?. Élet és Irodalom (1967. október 21.) 
  • ÉS 153: Pintér Tamás. Öregkor. Élet és Irodalom (1967. november 18.) 
  • ÉS 154: Pintér Tamás. Igazán remek szálloda. Élet és Irodalom (1967. december 2.) 
  • ÉS 155: Pintér Tamás. Pozitív erotika. Élet és Irodalom (1966. január 29.) 
  • ÉS 156: Pintér Tamás. Ötven szó naponta. Élet és Irodalom (1966. február 12.) 
  • ÉS 157: Pintér Tamás. Kőszáli veréb. Élet és Irodalom (1966. március 5.) 
  • ÉS 158: Pintér Tamás. Hiszékenység. Élet és Irodalom (1966. március 19.) 
  • ÉS 159: Pintér Tamás. Menjünk át a hídon. Élet és Irodalom (1966. április 2.) 
  • ÉS 160: Pintér Tamás. Ebben a házban nem lakik senki. Élet és Irodalom (1966. május 28.) 
  • ÉS 161: Pintér Tamás. Szegény kis pillangók. Élet és Irodalom (1966. jaúnius 11.) 
  • ÉS 162: Pintér Tamás. Bátornak nem születik senki. Élet és Irodalom (1966. július 9.) 
  • ÉS 163: Pintér Tamás. Ki van "fegyenctelepen"?. Élet és Irodalom (1966. július 23.) 
  • ÉS 164: Pintér Tamás. Pazar esküvő. Élet és Irodalom (1966. augusztus 27.) 
  • ÉS 165: Pintér Tamás. Őszi modell, férfiaknak. Élet és Irodalom (1966. október 1.) 
  • ÉS 166: Pintér Tamás. Fejjel lefelé. Élet és Irodalom (1965. január 23.) 
  • ÉS 167: Pintér Tamás. Még három nap a Földön.... Élet és Irodalom (1965. február 13.) 
  • ÉS 168: Pintér Tamás. Légifolyosó. Élet és Irodalom (1965. március 7.) 
  • ÉS 169: Pintér Tamás. Az 1360-as vonat. Élet és Irodalom (1965. április 3.) 
  • ÉS 170: Pintér Tamás. Pénz. Élet és Irodalom (1965. május 15.) 
  • ÉS 171: Pintér Tamás. Gáli Imre születésnapja. Élet és Irodalom (1965. június 12.) 
  • ÉS 172: Pintér Tamás. Vízözön idején. Élet és Irodalom (1965. június 26.) 
  • ÉS 173: Pintér Tamás. Krapek. Élet és Irodalom (1965. július 10.) 
  • ÉS 174: Pintér Tamás. A nagy hal. Élet és Irodalom (1965. szeptember 18.) 
  • ÉS 175: Pintér Tamás. Önkéntes fegyenc. Élet és Irodalom (1965. augusztus 28.) 
  • ÉS 176: Pintér Tamás. Gyenge délután. Élet és Irodalom (1965. november 20.) 
  • ÉS 177: Pintér Tamás. Zenés születés. Élet és Irodalom (1965. december 1.) 
  • ÉS 178: Pintér Tamás. Alkalmi harangozó. Élet és Irodalom (1965. december 25.) 
  • Faludy György levele Pintér Tamásnak: Levél. Faludy Görgy 
  • Fiatalok jelentkeznek: Pintér Tamásː Az igazat akarom írni, Fiatalok jelentkeznek. Állami KÖnyvterjesztő Vállalat 
  • Főiskola: Dátum nélküli szerződés a színművészeti főiskolával 
  • Fővárosi Bíróság: Fővárosi Bíróság. A Fővárosi Bíróság 7.B.365/1990/2. számú végzése (1990.05.02.) 
  • Halálos twist: Pintér Tamás. Halálos twist. Szépirodalmi Könyvkiadó (1967). ISBN 767-1-6768 
  • Határozat: BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság. BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság határozata. BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság (1957). Hozzáférés ideje: 2017. november 25. 
  • Határozat 2: Budapesti Fővárosi Bíróság. Legfelsőbb Bíróság. Budapesti Fővárosi Bíróság (1959). Hozzáférés ideje: 2017. november 25. 
  • Haza a mélyben: Pintér Tamás. Haza a mélyben. Új Idők (2004. május 1.) 
  • Hitel: Pintér Tamás. 33 éves röplap. Hitel (1989. november 29.) 
  • Horgász: Pintér Tamás. Miért?. Magyar Horgász (1978. december) 
  • HBN: Pintér Tamás. Kétmillió meg egy. Hajdú-bihari Napló (1978. március 26.) 
  • Ifjúság 65: Pintér Tamás. Fiatalnak lenni. Ifjúság 65 (1965. április 27.) 
  • Igazság 1: Pintér Tamás. Édes élet a Rácsos Akadémián 1. rész. Igazság (1990. december 13.) 
  • Igazság 2: Pintér Tamás. Édes élet a Rácsos Akadémián 2. rész. Igazság (1990. december 20.) 
  • Igazság 3: Pintér Tamás. Édes élet a Rácsos Akadémián 3. rész. Igazság (1990. december 27.) 
  • Igazság 4: Pintér Tamás. Honkrapek az országházi bulin. Igazság (1990. október 4.) 
  • Iszlai: Iszlai Zoltán. Könyv, Fagyosszentek ideje. Új Tükör (1980. 10. 19.) 
  • Ítélet: Budapesti Fővárosi Bíróság. Ítélet. Budapesti Fővárosi Bíróság (1958) 
  • Jegyzőkönyv 1.: BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság. Jegyzőkönyv Pintér Tamás 1957. április 15-ei kihallgatásáról. BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság (1957) 
  • Jegyzőkönyv 2: Budapesti Fővárosi Bíróság. Jegyzőkönyv Pintér Tamás első fokú tárgyalásáról (1958) 
  • Jelenések könyve: Jelenések könyve (a szerző feljegyzései megjelenéseiről) 
  • Képes Újság: Pintér Tamást. Környezettanulmány. Képes Újság (1979. augusztus 4.) 
  • Képes Újság 1: Pintér Tamást. Belső sérülések. Képes Újság (1984. december 1.) 
  • Képes Újság 2: Pintér Tamást. Vendég jön a kilencedik emeleti ablakon át. Képes Újság (1981. augusztus 1.) 
  • Képes Újság 3: Pintér Tamást. A három majom. Képes Újság (1981. április 25.) 
  • Kisalföld: Egészen rendkívüli segély. Kisalföld (1985. január 12.) 
  • Ki kicsoda 2006: Pintér Tamás. Ki kicsoda 2006 (2006). ISBN 1787-288X 
  • Kortárs 1: Pintér Tamás. Filozófiai alapállás. Kortárs (1966/2). Hozzáférés ideje: 2019. november 1. 
  • Kortárs 2: Pintér Tamás. Sárga tengeralattjáró. Kortárs (1967/12). Hozzáférés ideje: 2019. november 1. 
  • Kortárs 3: Pintér Tamás. Fogság. Kortárs (1969/7). Hozzáférés ideje: 2019. november 1. 
  • Kortárs 4: Pintér Tamás. Példamondatok. Kortárs (1976/4). Hozzáférés ideje: 2019. november 1. 
  • Kritika: Boross. Pintér Tamásː A megváltás elmarad. Kritika (1977/4.). Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 18. 
  • Kritika 2.: Sipos István. Pintér Tamásː Halálos twist. Kritika (1967/7.) 
  • Lancelot nélkül: Lancelot nélkül. Palócföld könyvek (1986). ISBN 963 03 2253 8 
  • Lázár: Lázár Ervin. Ember a gépben. Népszabadság (1999. 09. 23.) 
  • Lengyel: Opowiadan Wegierskich. Iskry (1967) 
  • Madách: Magyarics Györgyi. Szerződés. Madách Színház (1967. június 21.) 
  • Magyar Fórum 1: Pintér Tamás. A céltábla gyötrelme lövöldözéskor. Magyar Fórum (1990. február 3.) 
  • Magyar Fórum 2: Pintér Tamás. Hol lakik az Isten?. Magyar Fórum (1990. február 10.) 
  • Magyar Fórum 3: Pintér Tamás. A hőbörgés bére. Magyar Fórum (1990. március 24.) 
  • Magyar Fórum 4: Pintér Tamás. Ismerlek, szép maszkǃ. Magyar Fórum (1990. március 10.) 
  • Magyar Nemzet: Táguló irodalom, Halálos twist. Magyar Nemzet (1967. április 3.) 
  • Magyar Nemzet 1: Pintér Tamás. Egy legyet két csapásra. Magyar Nemzet (1984. április 14.) 
  • Magyar Sajtó: Pintér Tamás. A túlzott elfogulatlanság hiánya. Magyar Sajtó (1992. december 14.) 
  • Marihuána: Pintér Tamás. Fülszöveg, Marihuána. Szépirodalmi Kiadó (1970). ISBN 1364-h-7072 
  • Meghívó a bemutatóra: Meghívó. Fiatal Művészek Klubja (1967. november 15.) 
  • Művelt Nép: Geszti Pál. „Sajtószabadság” az Április 4-gyárban. Művelt Nép (1956. október 21.) 
  • MTVA: Filmművészet - Színművészeti főiskolások filmje - Szembesítés. MTVA Archívum (1969. szeptember 3.) 
  • Napjaink: Pintér Tamás. Nyitott bicska. Napjaink (1965. december 1.) 
  • Napkút: Pintér Tamás. Pintér Tamás. Napkút Kiadó. Hozzáférés ideje: 2017. január 28. 
  • Napló: Pintér Tamás. Diagnózis. Napló 
  • Népszabadság: Pintér Tamás. Tudósítás egy magánügyről. Népszabadság (1971. július 3.) 
  • Népszabadság 1: Pintér Tamás. Hideg hétfő. Népszabadság (1963. március 10.) 
  • Népszabadság 2: Pintér Tamás. Vasárnapi melléklet, Kép, háttérrel. Népszabadság (1973. június 24.) 
  • Népszabadság 3: Pintér Tamás. Vasárnapi melléklet, Pozitív halál. Népszabadság (1973. március 25.) 
  • NHQ: New Hungarian Quarterly. Kossuth Kiadó (1977) 
  • Nógrádi: Nógrádi Gábor. Magányos harcosok. Képes 7 (1988. július 23.) 
  • Nők Lapja 1: Nógrádi Gábor. A magáé vagyok. Nők Lapja (1976. május 29.) 
  • Nők Lapja 2: Pintér Tamás. Hová tűnt Wasserspriccer Hugó?. Nők Lapja (1973. február 3.) 
  • Nők Lapja 2: Pintér Tamás. Hová tűnt Wasserspriccer Hugó?. Nők Lapja (1973. február 3.) 
  • Nők Lapja 3: Pintér Tamás. Legelésző szarvasok. Nők Lapja (1973. január 6.) 
  • Nők Lapja 4: Pintér Tamás. Jóalakú pulyka. Nők Lapja (1969. október 11.) 
  • Origo: Meghalt Pintér Tamás. Origo (2017). Hozzáférés ideje: 2017. október 7. 
  • Palócföld: Pintér Tamás. Tehetnek egy szívességet a trombitásnak. Palócföld (1984/4). ISBN 767-1-6768 
  • Palócföld 1: Pintér Tamás. A teremtés egy napja. Palócföld (1963/11) 
  • Pest Megyei Hírlap: Pintér Tamás. Tárgyalás baráti légkörben. Pest Megyei Hírlap (1976. augusztus 8.) 
  • Pest Megyei Hírlap 1: Pintér Tamás. Az utolsó alkalom. Pest Megyei Hírlap (1974. május 5.) 
  • Példamondatok: Pintér Tamás. Példamondatok – közjáték börtönben. Széchenyi Társaság (1992) 
  • Pikai: BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság. Pikai Béla tanukihallgatási jegyzőkönyve. BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság (1957) 
  • Pintér-levél: Pintér Tamás levele egyik gimnáziumi osztálytársának (1991. június 25) 
  • Rácsos akadémia: Pintér Tamás. Édes élet a Rácsos Akadémián, A megfigyelő. A szerző magánkiadása (2009). ISBN 978 963 06 7738 7 
  • Robot kölyök rendet csinál: Pintér Tamás. Robotkölyök rendet csinál. Sygnatura Kft. (1993). ISBN 963 8208 07 4 
  • Supka: BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság. Supka Kálmán tanukihallgatási jegyzőkönyve. BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság (1957) 
  • Szász Imre 1: Pintér Tamás. A csendárus – Pintér Tamás novellái. Új Tükör (1988. február 28.) 
  • Színlap: Példamondatok – Közjáték Börtönben (2006) 
  • Személyi törzslap: Lapkiadó Vállalat. Lapkiadó vállalati személyi törzslap (1964. október 26.) 
  • Tolna Megyei Népújság: Pintér Tamás. Válaszok boltja. Tolna Megyei Népújság (1979. január 7.) 
  • Új Idők: Pintér Tamás. A gárda Európába menekül. Új Idők (2003. június 15.) 
  • Új Írás: Gyurkó László. Pintér Tamásː Halálos twist. Új Írás (1967. 12. 01.). Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 18. 
  • Új Írás 1: Pintér Tamás. Fáznak a hippik. Új Írás (1969/1). Hozzáférés ideje: 2019. november 1. 
  • Új Magyarország 1: Pintér Tamás. A fehér elefánt. Új Magyarország (1991. december 16.) 
  • Új Magyarország 2: Pintér Tamás. Kőszáli veréb. Új Magyarország (1991. november 21.) 
  • Új Magyarország 3: Pintér Tamás. Házinyúlra nem lövünk. Új Magyarország (1992. március 12.) 
  • Új Magyarország 4: Pintér Tamás. Térdig érő szivárvány. Új Magyarország (1992. szeptember 11.) 
  • Új Tükör 1: Pintér Tamás. Egyszerű tulipános háromszög. Új Magyarország (1982. november 21.) 
  • Új Tükör 2: Pintér Tamás. A gumibotok suhogása. Új Magyarország (1989. június 18.) 
  • Új Tükör 3: Pintér Tamás. Jó utat, fiatalokǃ. Új Tükör (1979. április 8.) 
  • Új Tükör 4: Pintér Tamás. Háló nélkül. Új Tükör (1979. március 11.) 
  • Új Tükör 5: Pintér Tamás. Eljő a nagy varacskos. Új Tükör (1978. november 12.) 
  • Új Tükör 6: Pintér Tamás. Tizenhárom hónap. Új Tükör (1977. május 22.) 
  • Új Tükör 7: Pintér Tamás. Zöld özvegyek. Új Tükör (1987. január 11.) 
  • Új Tükör 8: Pintér Tamás. Nagy emberek halvány mosolya. Új Tükör (1987. április 26.) 
  • Új Tükör 9: Pintér Tamás. Helyzetjelentés egy bűbájos lakról. Új Tükör (1986. július 6.) 
  • Új Tükör 10: Pintér Tamás. Közbenjárás egy befolyásos személynél. Új Tükör (1984. július 29.) 
  • Új Tükör 11: Pintér Tamás. Zene-terror. Új Tükör (1983. október 9.) 
  • Új Tükör 12: Pintér Tamás. Nagy László rajzok. Új Tükör (1988. január 31.) 
  • Új Tükör 13: Pintér Tamás. E héten válaszol. Új Tükör (1983. november 20.) 
  • Új Tükör 14: Pintér Tamás. Úgy hívták, hogy Nyúlpatikus és Megrajzolt cikkek. Új Tükör (1983. augusztus 21.) 
  • Új Tükör 15: Pintér Tamás. Az iram. Új Tükör (1983. október 30.) 
  • Új Tükör 16: Pintér Tamás. Naplemente reggeli fényben. Új Tükör (1984. január 29.) 
  • Új Tükör 17: Pintér Tamás. Békés terrorista. Új Tükör (1982. február 14.) 
  • Új Tükör 18: Pintér Tamás. Álrovosi üzenetek. Új Tükör (1983. január 2.) 
  • Új Tükör 19: Pintér Tamás. Forintos emberek. Új Tükör (1982. július 25.) 
  • Új Tükör 20: Pintér Tamás. Vágyrajáró. Új Tükör (1979. október 14.) 
  • Új Tükör 21: Pintér Tamás. Aglája intelmei. Új Tükör (1981. november 8.) 
  • Új Tükör 22: Pintér Tamás. A meztelen ember. Új Tükör (1981. július 12.) 
  • Új Tükör 23: Pintér Tamás. Halotti beszéd. Új Tükör (1989. október 29.) 
  • Új Tükör 24: Pintér Tamás. Ismerlek, szép maszkǃ. Új tükör (1982. február 21.) 
  • Új Tükör 25: Pintér Tamás. Vasutasok. Új tükör (1966. június 7.) 
  • Új Tükör 26: Pintér Tamás. Butikvilág. Új tükör (1988. március 20.) 
  • Új Tükör 27: Pintér Tamás. Szigorúan nyilvános. Új tükör (1988. február 24.) 
  • Új Tükör 28: Pintér Tamás. Történelmi lelet. Új tükör (1988. november 20.) 
  • Új Tükör 29: Pintér Tamás. E héten válaszol. Új tükör (1988. szeptember 19.) 
  • Új Tükör 30: Pintér Tamás. Megbízható vonatok. Új tükör (1982. január 24.) 
  • Új Tükör 31: Pintér Tamás. Az esti hajó. Új tükör (1979. szeptember 30.) 
  • Új Tükör 32: Pintér Tamás. Az örök élet. Új tükör (1979. október 28.) 
  • Új Tükör 33: Pintér Tamás. Alexander. Új tükör (1979. október 21.) 
  • Végzés: Budapesti Fővárosi Bíróság. Végzés Pintér Tamás fellebbezési óvásáról. Budapesti Fővárosi Bíróság (1958). Hozzáférés ideje: 2017. november 25. 
  • Váncsa: Váncsa István. Pintér Tamás (1930-2017). Élet és Irodalom (2017). Hozzáférés ideje: 2017. október 18.