Rauf Fico

albán politikus, diplomata

Rauf Fico bég, albánul Rauf Bej Fico (Szanaa, 1881. március 13.Tirana, 1944. január 23.)[1] albán politikus, diplomata. Oszmán birodalmi köztisztviselői karrierjét követően az 1920-as évektől Amet Zogu politikájának támogatója volt. 1921-ben két hétig, majd 1930-ban nyolc hónapig volt Albánia belügyminisztere, 1929–1930-ban pedig másfél éven át irányította a külügyi tárcát. 1926 és 1939 között több állomáshelyen látta el hazája diplomáciai képviseletét.

Rauf Fico
Rauf Fico.jpg
Született 1881. március 13.
Szanaa
Elhunyt 1944. január 23. (62 évesen)
Tirana
Állampolgársága albán
Foglalkozása
  • politikus
  • diplomata
Albánia belügyminisztere
Hivatali idő
1921. december 12. 1921. december 24.
Miniszterelnök Idhomene Kosturi
Előd Luigj Gurakuqi
Utód Amet Zogolli
Albánia külügyminisztere
Hivatali idő
1929. április 18. 1930. november 3.
Miniszterelnök
Előd Milto Tutulani
Utód Pandeli Evangjeli
Albánia belügyminisztere
Hivatali idő
1930. március 6. 1930. november 3.
Miniszterelnök Pandeli Evangjeli
Előd Koço Kota
Utód Musa Juka

Rauf Fico aláírása
Rauf Fico aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Rauf Fico témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

ÉletútjaSzerkesztés

Gjirokastrai származású muszlim családban született a jemeni Szanaában. Középfokú tanulmányait az észak-albániai Szkutari (ma Shkodra) oszmán iskolájában végezte el, majd 1903-ban a konstantinápolyi Mekteb-i Mülkiyén szerzett közigazgatási oklevelet.[2] Végzése évében a janinai váli hivatalába osztották be. 1906-ig dolgozott ott, amikor kinevezték az epiruszi Konicse (ma Kónica(wd)) kajmakámjává. 1909-től rövid ideig Himara és Marglics (ma Margaríti(wd)), 1910–1911-ben az Ankara melletti Jabanabad (ma Kızılcahamam(wd)), 1911–1912-ben pedig a macedóniai Kircsova (ma Kicsevo) kajmakámi tisztségét töltötte be. 1912–1913-ban a Kajszeri szandzsák adminisztrációjának élén állt mutesarifként.[3] Köztisztviselői pályafutásával párhuzamosan az ifjútörök mozgalom politikáját támogatta, 1908-ban rövid időre a hatóságok Ankarába internálták. 1908 novemberében részt vett az egységes albán ábécé kérdésében döntő manasztiri kongresszuson.[4]

1913-ban bekapcsolódott az előző év végén függetlenségét kikiáltó Albánia politikai életébe. Először rövid ideig a vlorai Qemali-kormány külügyminisztériumának tanácsosa, majd 1913 novemberétől 1914 januárjáig Berat prefektusa volt. 1914 márciusától Turhan Përmeti kormányfő kabinetfőnökeként tevékenykedett. Ezzel párhuzamosan a szerb területekről Albániába menekült muszlim albánok ügyeit intéző Muhaxhir Bizottság elnöki tisztét is betöltötte, rövid ideig pedig Vlora alpolgármestere volt. Az első világháború éveiben, 1916 februárjától 1919. január 12-éig Tirana alprefektusi tisztét töltötte be, nevéhez fűződik az első tiranai árvaház megszervezése és 1917. novemberi megnyitása.[5]

1920-tól 1923-ig ismét az albán belügyminisztériumban végzett tanácsadói munkát. Ezzel párhuzamosan az 1921. decemberi sorozatos kormányválságok időszakában két héten keresztül, 1921. december 12-e és december 24-e között Idhomene Kosturi kormányának belügyminisztere volt.[6] 1922 novemberétől rövid ideig Shkodra prefektusa volt. 1923-tól 1928-ig az albán nemzetgyűlés képviselőjeként politizált, időközben 1924 decemberétől egy hónapon át Vlora ügyvivő prefektusi tisztét is ellátta.[7] 1925-ben ő vezette azt a korrupciós bizottságot, amelynek vizsgálata végül Myfit Libohova pénzügyminiszter lemondásához vezetett.[8] 1926 februárjában indult diplomáciai pályafutása, 1928 júliusáig Albánia Szófiába is akkreditált ankarai követe volt, 1928–1929-ben pedig Belgrádban képviselte hazája érdekeit.[9]

Az Albán Királyság(wd) kikiáltását követően hivatalba lépő Koço Kota kormányában 1929. április 18-ától vezette a külügyi tárcát.[10] A kabinet feloszlását követően második kabinetjét 1930. március 6-án megalakító Pandeli Evangjeli is bizalmat szavazott neki, és 1930. november 3-áig folytathatta a külügyminiszteri munkát, ezzel párhuzamosan ügyvivőként a belügyi tárcát is irányította. 1930. novemberi lemondásához az vezetett, hogy az Albániában politikai-gazdasági hegemóniára törekvő olasz vezetés nem bízott a személyében.[11] Fico indulatos ember hírében állt, diplomatához képest könnyen elragadták indulatai és az indiszkréció sem állt távol a személyétől. A lemondását követően adott egyik interjújában például teljes nyíltsággal beszélt az olasz politikai vezetők elviselhetetlen arroganciájáról és tisztességtelenségéről (jóllehet, később az olasz diplomácia nyomására helyreigazítást kért az újságtól).[12]

1932-ben visszatért belgrádi állomáshelyére, és 1937-ig volt a jugoszláv fővárosban albán követ. 1937 decemberétől 1938 júliusáig Albánia athéni követe volt. Ezt követően kinevezték az akkor megszervezett berlini albán legátus első vezetőjének, megbízólevelét 1938. november 21-én nyújtotta át Adolf Hitlernek a berchtesgadeni Berghof(wd) rezidencián. Albánia 1939. április 7-ei megszállását követően júliusban diplomáciai megbízatása megszűnt, hazatérését követően pedig a megszálló hatóságok – Mehdi Frashëri és Lef Nosi társaságában – Olaszországba internálták.[13]

Szabadságát 1943-ban, Olaszország kapitulációját követően nyerte vissza, ezután hazatért Albániába. 1943 novemberében részt vett az Abaz Kupi vezette legitimista Törvényesség megalapításában.[14] Néhány hónappal később, 1944. január 23-án, hatvankét éves korában hunyt el Tiranában.[15]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Dervishi 2012 :122–123.; Elsie 2013 :139–140.
  2. Dervishi 2012 :122.; Elsie 2013 :139.
  3. Dervishi 2012 :122–123.; Elsie 2013 :139.
  4. Elsie 2013 :139.
  5. Dervishi 2012 :123.; Elsie 2013 :139–140.; Bakiu 2014 :160., 176.
  6. Dervishi 2012 :14., 123.
  7. Dervishi 2012 :123.; Elsie 2013 :140. (nemzetgyűlési képviselőségét tévesen az 1924–1928 közötti évekre teszi).
  8. Elsie 2013 :140.
  9. Dervishi 2012 :123.; Elsie 2013 :140.
  10. Dervishi 2012 :21. • Pearson 2004 :306. és Elsie 2013 :140. szerint Fico 1929. január 14-én, Iliaz Vrionit váltva lett külügyminiszter. Levéltári adatok alapján az 1929. január 16-án leváltott Vrioni helyébe valójában ügyvivőként Milto Tutulani lépett, és Fico kinevezéséig ő vezette a tárcát. Vö. Dervishi 2012 :21.
  11. Pearson 2004 :314.; Dervishi 2012 :21–22., 123.; Elsie 2013 :140.
  12. Fischer 2012 :201.
  13. Dervishi 2012 :123.; Elsie 2013 :140.
  14. Dervishi 2012 :123.; Elsie 2013 :140.
  15. Dervishi 2012 :123.

ForrásokSzerkesztés

  • Bakiu 2014: Gazmend A. Bakiu: Tirana e vjetër: Një histori e ilustruar. bot. i dytë, i plotësuar. Tiranë: Mediaprint. 2014. ISBN 9789928081018  
  • Dervishi 2012: Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137