Román front (első világháború)

A román front az 1916-os erdélyi támadás miatt jött létre a keleti fronton az első világháborúban, melynek során a román hadsereg támadást indított Magyarország erdélyi területei ellen. A támadás megindítása esetén az antant nagy területek átadását ígérte meg a románoknak, ha belépnek a központi hatalmak ellen vívott háborúba. A kezdeti területvesztések után a német és osztrák–magyar csapatok ellentámadásba mentek át, mire hadba lépett a románok ellen Bulgária és Törökország is. Ezt már nem bírta el a román hadsereg, a központi hatalmak kiverték a románokat Erdélyből, a bolgárok Dél-Dobrudzsából, majd Bukarestet is elfoglalták 1916. december 6-ára. A románok 1917-ben békét kértek, a bukaresti békében pár határ menti területet, valamint a bolgárok által megszállt Dobrudzsát át kellett adniuk.

Román front
Az Első világháború egyik frontja
Erich von Falkenhayn lovassága bevonul Bukarestbe 1916. december 6-án
Erich von Falkenhayn lovassága bevonul Bukarestbe 1916. december 6-án
Dátum1916. augusztus 28.1917. december
HelyszínErdély, Osztrák–Magyar Monarchia és a
Román Királyság területének nagy részén
Casus belliAz antant jelentős területek átengedését ígéri Romániának
EredményKözponti hatalmak győzelme, Romániát megszállják
Terület-
változások
A bukaresti békében Románia határmenti területeket és Dél-Dobrudzsát elveszti
Harcoló felek
Román Királyság
Orosz Birodalom
Szerb Királyság
Támogató:
 Franciaország
Osztrák–Magyar Monarchia
Német Birodalom
Bulgária
Törökország Oszmán Birodalom
Parancsnokok
I. Ferdinánd
Constantin Prezan
Alexandru Averescu
Eremia Grigorescu
Ioan Culcer
Mihail Aslan
Alekszej Bruszilov
Andrej Medardovics Zajoncskovszkij
Vladimir Sakharov
Dmitry Shcherbachev
Milenko Milićević
Franciaország Henri Berthelot
Erich von Falkenhayn
August von Mackensen
Johannes von Eben
IV. Károly
Arz Artúr
Rohr Ferenc
Nikola Zsekov
Stefan Toshev
Törökország Mustafa Hilmi Pasa
Haderők
Román Front:
  • 4. hadsereg
  • 9. hadsereg
  • 6. hadsereg
  • 8. hadsereg
  • 1. hadsereg
  • 2. hadsereg

3. hadsereg
4. hadsereg
szerb önkéntes hadosztály


1916:[1]

  • 658 088 fő
  • 30 000 fő
  • 20 000 fő
  • Franciaország 1600

1917:

  • 400 000 fő
  • 1 000 000 fő
Összesen: 1 400 000 fő (1917)
9. hadsereg
52. hadtest
1. hadsereg
3. hadsereg
Törökország 6. hadtest

750 000 fő[2]
143 049[3]
Törökország 39 000 fő[4]

Összesen: 932 000 fő
Veszteségek
Románia 535 700 fő[5]
335 706 halott
120 000 sebesült
80 000 elfogták
50 000 fő
9000
3000 halott
6000 sebesült
Összesen: 595 000 fő
191 000 fő[6]
96 600 fő[7]
30 250 fő[8]
Törökország 20 000 fő[9]
Összesen: 338 000 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Román front témájú médiaállományokat.

Előzmények szerkesztés

A román értelmiség (főként papok) már a 18. század végétől kitűzte maga elé az ország egyesítésének célját. Ez Havasalföld, Moldva és Erdély egyesítését jelentette. Ennek azonban sokáig nagy akadályai voltak, többek között az, hogy a román fejedelemségek török fennhatóság alatt álltak, Erdély pedig az erős Habsburg Birodalom része volt. Románia függetlenségi háborúja (1877–78), majd a Balkán-háború után (amelyben megszerezte Dobrudzsát) azonban csak a kedvező pillanatot leste, hogy Erdélyt is elfoglalhassa. Az Osztrák–Magyar Monarchiával szemben való területi igénye ellenére 1882-ben csatlakozott a központi hatalmakhoz, az orosz befolyás gyengítésére. Ezenkívül a király I. Károly maga is a Hohenzollern-ház egyik mellékágából (Hohenzollern–Sigmaringen ház) származott, így természetesen nem akart rossz viszonyba kerülni rokonával II. Vilmos német császárral. 1914-ben kitört az első világháború. Románia, habár szövetséges volt a központi hatalmakkal, nem lépett be a háborúba, hanem a fegyveres semlegesség mellett döntött. Versenyfutás kezdődött Románia „kegyeiért”, amelyet az antant nyert meg. A román miniszterelnök, Brătianu, titkos szerződést írt alá az antanttal, amelyben a felajánlott területekért cserébe vállalta, hogy támadást indít a Monarchia ellen és történjék bármi, nem köt különbékét. A hadba lépésben fontos szerepet játszott az antant azon stratégiája, miszerint az 1916-os évnek döntőnek kell lennie, egyszerre kívánták támadás alá vonni a központi hatalmakat, de különösen a Monarchiát. Az elsődleges terv szerint a Monarchia minden frontjára heves támadást kívántak mérni, hogy ezzel a központi hatalmak gyengébb láncszemét végleg kiüssék a háborúból. Így nagyjából egy időben kezdődött meg a keleti fronton minden idők egyik legvéresebb hadművelete, a Bruszilov-offenzíva, ami óriási vereséget okozott Ausztria-Magyarországnak, csak német segítséggel tudták megállítani azt. Augusztus közepén támadásba lendültek az olaszok is, a Hatodik isonzói csata során először tudták áttörni a frontot és nagyobb győzelmet aratni. Mindezek felbátorították a román vezetést, úgy gondolták, könnyed győzelmet tudnak aratni. Ezután Brătianu bejelentette a parlamentben a háborúba való belépést, majd 1916. augusztus 27-én elküldte a hadüzenetet a Monarchiának.[10] Ebben azt írta, hogy „elnyomott erdélyi testvéreik felszabadításáért” indul harcba a román hadsereg. Még a hadüzenet előtt a román csapatok megkezdték támadásukat a Kárpátok gyengén őrzött hágóin keresztül.

Román offenzíva szerkesztés

 
A fronton

A román hadsereget már az 1916-os év elején a Kárpátok körül vonták össze, így 1916. augusztus 27-ének éjszakáján egyszerre tudták megindítani az összes erdélyi szorosban a támadást. A hadsereg a Tölgyesi-, Gyimesi-, Békás-, Ojtozi-, Tömösi-, Bodza-, Törcsvári-, Vöröstoronyi- és Szurdok-szoroson keresztül nyomult előre, míg egy hadosztály Orsovával szemben, Ada Kaleh szigetének elfoglalásával kezdte meg a támadást. Az erdélyi szorosokban hamar letörték a határőrök ellenállását a románok, csak a Vöröstoronyi-szorosban és a Tömösi-szorosban védekező 82. hadosztály, amely jórészt székelyekből állott, tudta feltartóztatni egy ideig a román támadást. A román vezérkar a Budapest irányába indított offenzívát két részben akarta megvalósítani: A seregnek először a BeszterceMarosvásárhely vonalig kellett volna eljutnia, majd a csapatoknak a Tiszántúl egy részét, egészen Debrecenig, illetve Békéscsabáig és Szegedig kellett volna elfoglalniuk.

A román invázió 1916 augusztusában
Falkenhayn ellentámadása 1916 szeptember–októberében
Mackensen támadása 1916 novembere–1917 januárjában

A román sereggel szemben már másnap megindult a Kolozsváron állomásozó I. osztrák–magyar hadsereg, melynek vezetője Arz Artúr gyalogsági tábornok volt, a sereg azonban lassan haladt, mivel a románok elől a Székelyföld és a szász vidékek lakossága igyekezett elmenekülni, a lakosok ugyanis az 1848-as vérengzések megismétlődésétől tartottak. A menekültáradat teljesen igénybe vette a vasúthálózatot, amelyre pedig szükség volt a hadsereg szállításához. A románok időközben elfoglalták egész Csík és Háromszék vármegyét, majd bevették Brassót és egy kemény ostrom után Nagyszebent. A román katonaság általában fegyelmezetten viselkedett az elfoglalt területeken, de a sereg után érkező félkatonai alakulatok kegyetlenkedtek, gyújtogattak, fosztogattak. Többek között szinte teljesen felégették Csíkszeredát és súlyos károkat okoztak Brassóban.

A román támadás után, válaszlépésként augusztus 28-án Németország, 29-én Törökország, és szeptember 1-jén pedig Bulgária hadat üzent Romániának, az utóbbi másnap megtámadta Dobrudzsában a románokat,[11] akik képtelenek voltak ellenállni a bolgár támadásnak. Időközben megkezdődött a német és osztrák–magyar csapatok Erdélybe szállítása. A román csapatok erejéből még annyira futotta, hogy elfoglalták Lupényt, Vulkánt és Petrozsényt – az utóbbit egy bányász-zászlóalj védelmezte, mely az utolsó szál emberig elesett a harcokban – szeptember 8-án azonban a román hadvezetés azt az utasítást adta, hogy a csapatok tartsák az elért vonalakat és minden nélkülözhető erőt küldjenek Dobrudzsába. Mielőtt azonban erre sor került volna, megkezdődött az egyesült német–osztrák–magyar csapatok erdélyi ellentámadása.

Az ellentámadás szerkesztés

 
Falkenhayn vezérkarával

A német–osztrák–magyar sereg élére Erich von Falkenhayn tábornokot nevezték ki, aki szeptember elején megindította az ellentámadást. Szeptember 10-én Hátszeg mellett legyőzte a román sereget, majd a sereg még aznap visszafoglalta Petrozsényt. Petrozsény visszafoglalásában nagy szerepe volt Maderspach Viktornak, aki partizánalakulatot szervezve zavarta a románok hadműveleteit. Szeptember 28-án a Falkenhayn vezette sereg győzött a kisbári és nagybári csatákban, aminek eredményeként visszafoglalták Nagyszebent. A Nagyszeben alól visszavonuló román hadosztályokat a Vöröstoronyi-szorosban teljesen megsemmisítették. Ezt követően szabadult fel a Székelyföld is. A 2. román hadsereg még megkísérelt egy offenzívát Brassónál október 4-én, de sikertelenül, a központi hatalmak csapatai teljesen kiszorították őket Erdélyből. A román fronton harcolt és sebesült meg a későbbi rendkívül sikeres hadvezér, Erwin Rommel is.

Harc a regáti területeken szerkesztés

A románok erdélyi kiverését követően nem szüneteltek a harcok, a központi hatalmak seregei két fronton harcoltak a románokkal: Dobrudzsában August von Mackensen vezetésével és Erdélyben továbbra is Falkenhayn vezetésével.

Még a román csapatok erdélyi előrenyomulása javában tartott, amikor az August von Mackensen és Nikola Zsekov vezette bolgár–német haderő (kisebb oszmán kontingenssel is megerősítve) szeptember 1-jén betört Dobrudzsa területére és Constanţa felé vette az irányt. A megállításukra kivezényelt román csapatok – annak ellenére, hogy túlerőben voltak – a turtucaiai csatában vereséget szenvedtek, a sereg nagy része pedig fogságba esett. A veszélyes helyzetben a román hadsereg parancsnokság kidolgozott egy haditervet Bulgária hátbatámadására. Amíg a központi hatalmak seregei a dél-dobrudzsai Cobadinért harcoltak, egy román expedíciós hadtest átkelt a Dunán és támadást indított Rusze térsége ellen. A bolgárok azonban heves ellenállást fejtettek ki, majd miután a Központi Hatalmak seregeinek is sikerült áttörést elérni Cobadinnál, Averescu tábornok leállította a bulgáriai hadműveletet és visszavezényelte katonáit Románia területére.

Miután Falkenheyn vezetésével a német és osztrák–magyar csapatok kiverték a románokat Erdély területéről, Mackensen is újabb offenzívát indított Dobrudzsa térségében. A románok képtelenek voltak az ellenállásra, így kiürítették a teljes Dobrudzsát, visszavonulva a Duna vonalára. A Központi Hatalmak csapatai október 22-én bevonultak a térség legjelentősebb városába, Constanţába.

November 23-án egy német expedíciós különítmény Szvistovnál átkelt a Dunán, és támadást indított a román csapatok állásai ellen, akiket teljesen felkészületlenül ért ez a támadás, így Mackensennek lehetőséget adott a Dobrudzsából való kitörésre és offenzíva indítására Bukarest irányába. A román csapatok Constantin Prezan parancsnoksága alatt megkíséreltek egy ellenoffenzívát az Argeș folyó déli folyása mellett, de a román hadvezetés kapkodása miatt december 1-jén egyértelmű vereséget szenvedtek, és kénytelenek voltak visszavonulni. A román király a kormánnyal együtt elhagyta Bukarestet és Jászvásárba menekült. Mackensen csapatai december 6-án bevonultak Románia fővárosába.

A román hadsereg folyamatos harcok közepette visszavonult a Szeret folyó vonaláig. Súlyosabb összecsapásra csak Râmnicu Sărat mellett került sor, amelyet Mackensen csapatai egy négy napos ostrom után tudtak csak bevenni.

A frontvonal megállapodása szerkesztés

A Dobrudzsától északra állomásozó orosz–román csapatok január 5-én kiürítették Brăilát, majd visszavonultak a Duna-delta területére. A Központi hatalmak csapatai január 23-án megkíséreltek egy offenzívát Tulcsa irányába, de a mocsaras terep a védőknek kedvezett, így a német–bolgár csapatok kénytelenek voltak leállítani a támadást.

A frontvonal északi részén Mackensen csapatai még január 8-án bevették Foksányt, de a Szeret vonalán kiépített védelmet már nem tudták áttörni. Ez nagy mértékben az angol és francia fegyverszállítmánynak és a Henri Berthelot vezette francia expedíciós missziónak volt köszönhető, mely segített a román haderő helyreállításában (Berthelot tábornokot a román katonák csak Bertălău papa (taica Bertălău) névvel illették).

1917 nyarán a román csapatok a Kerenszkij-offenzíva támogatására nagyarányú hadműveletbe kezdtek Nămoloasa és Mărăşti irányába. A nămoloasai támadás megfeneklett, de Mărăştinél a románok sikerrel áttörték az ellenséges vonalakat, visszafoglalva mintegy 10 falut. A győzelmet azonban a Kerenszkij-offenzíva kudarca miatt nem sikerült kihasználni, viszont a Központi Hatalmak csapatai ellentámadást indítottak Mărășești-nél Mackensen, az Ojtoz-völgyében pedig Rohr Ferenc vezetésével. A román csapatoknak Alexandru Averescu és Eremia Grigorescu vezetésével viszont sikerült súlyos veszteségek árán visszaverni az ellenséges támadást.

A harcok vége és a bukaresti béke szerkesztés

 
A bukaresti béke következményei

Az oroszországi bolsevik hatalomátvétel nehéz helyzetbe hozta a románokat, mivel egyedül maradtak a keleti fronton, közvetlen támogatás nélkül. 1917. december 9-én a román kormány képviselői Foksányban fegyverszünetet kötöttek a Központi Hatalmakkal, majd 1918. május 7-én megkötötték a bukaresti békeszerződést, melyben korlátozták a román hadsereg létszámát, ezenkívül a teljes Dobrudzsát kénytelenek voltak átadni Bulgáriának és egy 5600 km²-nyi sávot a Kárpátok mentén az Osztrák–Magyar Monarchiának, viszont a békében hallgatólagosan Romániának adták Besszarábiát. Gazdaságilag a békeszerződés teljesen kizsákmányolta Romániát, a Ploieşti környéki kőolaj kitermelést teljesen a német cégek vették át, míg a román lakosságot élelmiszer leadásra kötelezték. A békeszerződésben foglaltak betartását a Központi Hatalmak csapatai hat megszálló hadosztállyal biztosították.

A bukaresti békeszerződéssel Románia számára az első világháború gyakorlatilag véget ért. A háború befejezése előtt egy nappal, 1918. november 10-én Románia azonban ismét hadat üzent Németországnak, így mégis a győztes oldalon fejezhette be a háborút.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Románia a világháborúban(România în războiul mondial) (1916-1919), I. kötet, 58. oldal
  2. https://archive.org/details/kingscompletehi00kinggoog/page/254/mode/2up?view=theater
  3. Министерство на войната, Щаб на войската, Българската армия в Световната война 1915 - 1918, Vol. VIII, Държавна печатница, Sofia, 1939
  4. https://web.archive.org/web/20151118103834/http://www.turkeyswar.com/macedonia.html
  5. "Military Casualties-World War-Estimated", Statisztikai részleg, GS, War Department, 1924. február 25.; idézi az I. világháborút: People, Politics and Power, Britannica Educational Publishing (2010), 219. oldal
  6. Michael B. Barrett, Prelude to Blitzkrieg: The 1916 Austro-German Campaign in Romania, p. 295
  7. Michael B. Barrett, Prelude to Blitzkrieg: The 1916 Austro-German Campaign in Romania, pp. 55, 139, 216, 221, 222, 223
  8. Министерство на войната (1943), old. 390-395 and 870-873
  9. Erickson, Edward J. Ordered to Die: A History of the Ottoman Army in the First World War, 147. oldal
  10. Keegan, 2010, 614. o.
  11. Keegan, 2010, 615. o.

Források szerkesztés

  • Pilisi Lajos: A megrohant és felszabadított Erdély (Auktor, 2005)
  • Nagybaczoni Nagy Vilmos: A Románia elleni hadjárat 1916–1917 (M. Kir. Honvédelmi Minisztérium, 1922)
  • Hitchins, Keith: România (1866–1947), Humanitas Könyvkiadó, Bukarest, 1998.
  • Keegan, John. Az első világháború, fordította: Dr. Molnár György (magyar nyelven), Budapest: Európa Kiadó, 949. o. (2010). ISBN 978-963-07-8896-0