Erdélyi vérengzés (1848–49)

Avram Iancu román felkelővezér

Az erdélyi vérengzés néven elhíresült magyarellenes támadások 1848. október 19. és 1849 januárja között zajlottak. A Magyarország és Erdély uniója ellen fellázadt császárhű románok, a császári haderő tisztjeinek irányításával, a pogrom ideje alatt 7500 – 8500[1] magyart mészároltak le.

ElőzményekSzerkesztés

Az 1848-ban Kolozsvárott összehívott országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezen az országgyűlésen viszont a magyar képviselők voltak többségben, a románok és az szászok csak kis számban voltak jelen, így az említett két nép nem fogadta el az országgyűlési határozatot. A románok 1848. május 15. és 17. között nemzetgyűlést tartottak Balázsfalván, ahol kijelentették, hogy szembeszállnak a magyarokkal. Nemsokára hadsereget szerveztek, amelynek fővezére Avram Iancu lett. A felkelő románok elárasztották egész Alsófehér vármegyét, Torda-Aranyos vármegyét és Kis-Küküllő vármegye egy részét. Az Erdélyi-középhegységben, Mócvidéken ütötték fel főhadiszállásukat.

A vérengzésekSzerkesztés

 
Az 1848-as zalatnai mészárlás áldozatainak emlékműve Ompolygyepűn
  • Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.
  • Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.
  • Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le.
  • Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.
  • Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le.
  • Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát.
  • Zalatna bányavárost felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul.
  • Október 23-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt.
  • Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.
  • Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.
  • Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg.
  • Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.
  • A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.
  • A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever(wd) és Simion Prodan ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították.
  • 1849. május 8-án a román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták.
  • Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart.
  • Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg.
  • Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert.[2][3]

KövetkezményeiSzerkesztés

A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt településeket neveztek el róluk szülőhazájukban, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyaroknak azonban sok helyen még emléket sem állítottak. Nagyenyeden egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk „PAX” felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Origo, 7. évfolyam, 1. szám, 2011
  2. Archivált másolat. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 15.)
  3. Archivált másolat. [2011. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 28.)

ForrásokSzerkesztés

  • Domokos Pál Péter. Rendületlenül. Eötvös Kiadó (1989) 

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés